SPOILERES!
Kezdettől fogva iszonyat várós film volt számomra a Nosferatu, és nem csak azért mert imádom a horrorokat, hanem mert mind az eredeti mind Robert Eggers munkásságának nagy rajongója vagyok. 1 hete néztem meg a barátnőmmel a moziban és nagyon tetszett.
A film történeti hátterébe nem nagyon szeretnék belemenni, úgyis nagyjából mindenki ismeri aki beül rá. Legyen elég annyi, hogy Eggers filmje elsősorban az eredeti Murnau-féle 1922-es Nosferatu feldolgozása, másodsorban táplálkozik csak Bram Stoker Drakulájából éppúgy ahogy Herzog s Coppola filmjeiből is.
Nem kis fába vágta hát a fejszéjét a direktor, hiszen nem elég hogy a néma -, és úgy amblokk az egész filmvilág egyik legnagyobb klasszikusát óhajtotta modern köntösbe öltöztetni, hanem egy mára már unalomig ismert sztorit is bemutatni. Ezt persze csak úgy tudta maradéktalanul teljesíteni, ha az eredeti mintegy szolgai lemásolása helyett azt új oldaláról próbálja megközelíteni.
És tessék: az ezerszer látott sztorija ellenére a fimet képtelenség unni, mert annyira erős alapjai vannak, annyira rájátszik alapvető félelmeinkre, a szégyentől kezdve a féltékenységen át az alkalmatlanságig, hogy nem lehet nem bevonódni a mindent átható őrületébe. Ráadásul itt Orlok gróf nem pusztán egy (élőhalott) vámpír, hanem egy démon, vagy ahogy a filmben is elhangzik - maga a halál, sőt még inkább az ördög ha úgy tetszik - szinte akként is szállja meg Ellen-t.
Apropó Ellen, Orlok átértelmezésén kívül az eddig passzív szereplő nőből csinál Eggers főszereplőt, aki a cselekmény mozgatórugója, és Nosferatu életrehívója is egyben! Nem hiába van egy jelenet, ahol a kamera lassan Ellen hajkoronájába, így a koponyájába is belehatol - a perspektíva az övé akkor is, amikor nem ő van a vásznon.
Képbe jön a vámpíri mítoszokat mindig is átjáró szexualitás, mégpedig Ellen elfojtott vágya által, hisz az az ami feltámasztja a vámpírt. Ez okozza később a rémálmokat és a bűntudat által kiváltott mély depressziót is. Ebből az állapotából a Thomas Hutter-el kötött boldog házassága rángatja ki, ami pedig Nosferatu Wisborg-ba való eljövetelének a katalizátora is. Eggers így nemcsak hogy konkrétan megmagyarázza a vámpír Erdélyből való elköltözéset, hanem személyessé is teszi azt.
Innentől beindul a horror, amit elsősorban az általam felsorolt témák szolgáltatnak. Hiszen Eggers jelenetről jelenetre ismétli és értelmezi újra a vámpírtoposz erotikus tartalmait, legyen szó nemi erőszakról, kasztrációs félelemről, a gyerekvállalás és a hűség dilemmáiról, házastársi depresszióról vagy szerelmi őrületről. Némi jumpscare és vér is van persze, ahogyan brutális jelenetekből sincs hiány, mégis a horrort itt egészen más jelenti.
Lebilincselő a német expresszionizmust megidéző képi világa és az a fojtott hangulat ami mindvégig jelen van, a vámpír által magával hozott pestis és a halál szimbolikája, az ördögűzőt megidéző megszállási jelenetei és így tovább, napestig lehetne sorolni.
Egy-két dolog volt ami nem tetszett; mégpedig hogy a film a közepére kissé leül, illetve Erdély etnikumi ábrázolása. A népi hiedelmekbe és minden apró részletbe elmerülő Eggers-től kissé csalódást keltő a magyar nemesi ruhába öltöztetett Orlok rég kihalt dák nyelven való megszólaltatása. Itt érezni némi zavart az erőben.
Ami kimaradt az a színészek méltatása, akik nemcsak jól lettek kiválasztva, de egytől-egyig kiválóak! A címszereplőt alakító Bill Skarsgaard maszkja tökéletes, a színész mégsem veszik el a sok smink alatt, hanem mindenkit háttérbe szorít, jelenléte uralja a vásznat! A másik Ellen szerepében Lily-Rose Depp, aki méltó párja a színésznek. Míg Nicholas Hoult és Willem Dafoe meg már csuklóból hozzák szerepeiket.
Összességében egy szó mint száz mint írtam nekem nagyon tetszett a film, erősen ajánlom nem csak a horror szerelmeseinek, hanem minden filmrajongónak! 5* |
