Az ember nem alkalmas alkatánál fogva a kommunizmusra. Mert mindenki különböző. különböző képességek, különböző tudás, kulönböző akarat.
Mindenkiben él az önmegvalósítás -teremtés, alkotás, megszerzés, kiharcolás, gyarapítás- vágya.
A többet akarás vágyás. Ez evolúciós termék.
Mint más élőlények, amelyek csoportokba szerveződnek, vezetőket választanak, v. választatnak. Az alázat csak annak jó, aki tehetségtelen, mert nincs más választása, mint a kompromisszum kötés, megalkuvás. A könyörület meg akkor működik, ha én az egyén már biztonságban vagyok, akkor kezdek el gondolkodni és gondoskodni másról. (szintén evolúció - a kiválasztódás törvényszerűsége). Tehát ez nem a pénzről szól. A bajban együtt tudunk működni, amikor fellendülés van, gyengül a kötődés, nincs akkora szükségünk a másikra. (Viszont ez meg visszalassítja a fejlődést pont ez miatt.)
Na, de a gond nem is az "átlag polgárral" van. Aki elér egy csúcsra, és azt látja, hogy ő fenn van, a többiek pedig "alatta", az elkezdi kihasználni, a maga céljára fordítani a többiek munkáját és lassanként az életüket is. Ebből jönnek létre a diktatúrák. Ezeket ugye a nagy ambíciójú, de erkölcsileg alacsony színvonalú emberekhez köthetjük. Dolfi, Joszip, Duce, Pinochet, Rákosi pajtás, Csermanek-Kádár Jancsi.
Diktátorok mindíg voltak, sajnok valószínűleg még jópár lesz is.
A megoldás a társadalom erkölcsi összefogása - a civil kontroll lenne.
Szintén ateista vagyok, de talán realista is...
A leírtakat nem kritikának szántam, csak egyszerű észrevételnek, én így látom. |
