Lehet, hogy én éreztem egy csepp diszharmóniát eme film nézése közben, de nekem egy kicsit furcsa volt az egész.
James Ivory híre már kortárt filmelmélet órára is begyürkőzött, mikor az angol low class vs. high class filmekről és témákról beszélgettünk és a direktor úr arról ismeretes, hogy az utóbbi téma egyik nagy mestere. Akkor csak ajánlottak filmet tőle, azt hiszem pont ezt. Kicsit késve, de pótoltam végre. Hírneve nem volt alaptalan. Kitűnően fogja be alkotói szekerébe E. M. Forster regényét még akkor is, ha teljes könyvhűségről most sem beszélhetünk ( nekem aztán teljesen mindegy, én nem olvastam, és nem is volt szándékom). Szép, korhű jelmezek, környezet, kellemes angol vidék és még Firenze szemlélete is csöpög az angolosságtól. Számomra a századforduló környékét tökéletesen visszaadták, amire rátett egy lapáttal a magasan képzett színészek jelenléte is. Maggie Smith, Judi Dench, Bohnam-Carter, Day-Lewis és Simon Callow is kényelmesen elevickélhetett úri szerepében, hiszen egytől egyig a magasiskola képviselői. Ó, igen, és az ekkor még friss Rupert Graves-t is örömmel köszöntöttük a porondon, aki aztán szép karriert csinált meg magának.
A történet sem volt nagyon egyedi ezekhez a filmekhez képest. Szerelmi dilemma, szerelmi háromszög, ahol minden második férfi epekedik Lucy kegyeiért (hozzáteszem Carternek is ez volt a debüt filmje és még meglátszik az amatőrsége, de valahol el kellett kezdeni), amibe beleszól a helyi pletyka, és legfőképpen a nagynéni, de semmi baj, a végén minden jóra fordul. A szociopatának tűnő, de aztán hirtelen megváltozó George vonzereje felülkerekedik Cecil enyhén meleg, nagyon férfiatlan és pökhendi személyén.
A történet érthető, a felállás adva van, a színészek nagyon jók és aranyosak, na de hol a hiba? Ahol az ördög is - a részletekben.
Úgyis mondhatnám, hogy a láthatatlan részletekben. Mert, hogy elég összeszedetlen szegény film néha, az szinte ordító. Láthatatlanul fejlődnek pozitív vagy negatív irányba szereplőink, különösebb okok nélkül, illetve okait nem látjuk. Szinte mindenki emiatt erősen neurotikusnak tűnik. Se tetteik, se érzéseik gyakran nem kapnak magyarázatot, hanem ahogy esik, úgy puffan. Lehet, hogy csak a kémia teljes hiánya okozza mindenki irányába, de például nem jöttem rá, hogy melyik szereplő hol és mikor jött rá, hogy szeretik egymást. Vagy a főszereplő fiú miért beszédes egyszer és miért csöndes másodszor; az öccsnek mi az igazi szerepe a történetben; a papnak mi a szerepe a történetben és miért fontos, hogy annyiszor felbukkanjon; miért nem tud senki semmit az egyik percben, mikor épp a pletyka erejére hívja fel a figyelmet a mű a másikban....és így tovább. Hiányoznak egyszerűen az összekötő elemek és emiatt kerekedik ki folyton újra és újra valami kérdés. Mondhatnám úgyis, hogy összecsapottnak tűnt az adaptálás. Képeket kiemeltek belőle, de sok mögöttes infót nem.
A másik az inkább egy szubjektív észrevétel, de ahogy utána olvastam az írónak és a rendezőnek, kezdtem eloszlatni kételyeimet. Ez a film elég........meleg. Most nem csak ARRA a jelenetre gondoltam, ami számomra egy kész sokk volt, hogy visszafogott elit brit kosztümös környezet után egyszer csak három felnőtt férfi úgy dönt, hogy pancsol együtt a tóban anyaszült meztelenül és a drágaságukat vagy 5 percig mutogatják a nagyközönségnek. De azért ennél álljunk meg. Mi volt ez a jelenet? és ami fontosabb...MIÉRT? Kicsit feszélyezett, de miután láttam a rendező és az író szexuális ízlését, egyből pontot tettem a kérdőjel helyére. De Cecil karaktere is számomra nem volt teljesen tiszta. Szerintem őt is melegnek szánták, de ezt nem mondták ki, csak annak lehet venni. Ja, és Denhom Elliott úr (és akkor már Callow úr) is annak vallották magukat, így egy kicsit nagyon forró volt a hangulat, ami persze rendben is van, csak az akkori Britanniában ez egy igen bátor dolog volt egészen a 90-es évekig és ez tiszteletre méltó. Főleg ebbe a high class kultúrába belehelyezve....így én érzek benne talán egy kevéske korkritikát, még ha nem is belülről látszik ez tisztán, hanem inkább kívülről.
Mindezek együttese egy nagyon érdekes, de inkább azt mondom "furcsa" élményt hagyott bennem maga után. De a színészeket úgy érzem, hogy muszáj felpontoznom, mert azok egytől-egyig kiválóak voltak, Carter meg szorosan a nyomukban volt.
|