Fórum - Versek! (57. oldal)

elejére ... 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 ... végére

16550. Emylio (2013-05-09 14:27.17)   - (válasz B.Kornél 16549. hozzászólására)

Mintha nem tudnád.:D

16549. B.Kornél (2013-05-09 14:21.20)   - (válasz Emylio 16546. hozzászólására)

Látom mostanában sokat pihensz.:DD

16548. Emylio (2013-05-09 11:01.15)   - (válasz Pindurlányka 16547. hozzászólására)

Kösszentyű!:)

16547. Pindurlányka (2013-05-09 10:41.24)   - (válasz Emylio 16546. hozzászólására)

Én lájkollak! ;-)

16546. Emylio (2013-05-09 08:59.50)

Márira Mármorog sok rüszkös miamanó, síratják a bús rákosbeiglit, a Picsorkák meg sztrítdenszelnek párban, nem lájkolnak mára senkit. Rokinégy meg zúzza Drágót, dávájiván alig él, Izaúra csekály lány vót, sosem moccan Abigél?

16545. Emylio (2013-05-08 13:45.22)   - (válasz Pindurlányka 16543. hozzászólására)

Köszi!:)

16544. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2013-05-08 12:51.46)   - (válasz Törölt felhasználó 16540. hozzászólására)

Nem ismertem Darvas Szilárd írói munkásságát, amit ismertem Róla, azt topicjában leírtam.

16543. Pindurlányka (2013-05-08 12:18.34)   - (válasz Emylio 16542. hozzászólására)

XDDD Az egyik legjobb!

16542. Emylio (2013-05-08 10:56.49)

Fikló Mostohán pamajlik a fránya fiksön, nincs tény, mi kordát állna, a Picsorkák sem hiszik többé, hogy a bálna, megalárva. A mándéj mindig blek és kínzó, jókedvhormon lúzer cucc, fájv horze, az félig tíz ló, az a tény, mit tőlem tucc!

16541. Midwi (2013-05-08 10:13.53)

Radnóti Miklós - Hasonlatok Olyan vagy, mint egy suttogó faág, ha rámhajolsz, s rejtelmes ízű vagy, olyan vagy, mint a mák, s akár a folyton gyűrűző idő, oly izgató vagy, s olyan megnyugtató, mint sír felett a kő, olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát, s nem ismerem ma sem egészen még nehéz hajadnak illatát, és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj, csavargó, nyurga füst - és néha félek tőled én, ha villámszínű vagy, s mint napsütötte égiháború: sötétarany,- ha megharagszol, ép oly vagy, mint az ú, mélyhangu, hosszan zengő és sötét, s ilyenkor én mosolyból fényes hurkokat rajzolgatok köréd.

16540. Törölt felhasználó (2013-05-08 08:58.09)

Legenda a nõ teremtésérõl Amit mondok, nem ma történt, sok millió év elõtt, elmesélem, hogy az Isten valamikor réges-régen hogy teremtette a nõt. E legenda õse hindu, s oly igaz, hogy aki hallja, nem lehet, hogy meg nem indul. Szóval az Úr legelõször férfiembert alkotott, ezzel teltek hosszú évek, nappalok és alkonyok, ami szép volt, ami jó volt, mindent ebbe fektete, õ maga is megcsodálta, mire készen lett vele: domború mell, magas homlok, sziklát görgetõ karok és a többi... részletezni nem is nagyon akarok, szeme, füle, lépe, mája, lába is, hogy lépne rája, hogy így visszagondolok, csupa, csupa jó dolog. No de közben hiba történt: elfogyott a nyersanyag, míg a férfi ily remek lett, a szegény nõ megfeneklett, rá már semmi sem maradt. Ám az Isten azért Isten, véghetetlen bölcsessége mindig jó dolgokra inti, tudja, hogy ha segít magán, az isten is megsegíti. Hogy ily nagy volt a probléma, csak merészebb lett õ attól, és nekiállt nõt csinálni - ahogy azt ma mondanátok - mindenféle mûanyagból. Volt abban a nõben minden, bizony nem lesz könnyû dolgom véges-végig elsorolnom. Az ezüsthold kereksége, pálma sudár merevsége, õszi felhõ mélabúja, mélyhegedû néma húrja, õzikének kecsessége, majmok csacsi fecsegése, május üde tavaszsága, csörgõkígyó ravaszsága, fák közt nyögõ szél fuvalma, bõsz oroszlán rémuralma, páva tolla, pulyka mérge, gyáva nyúlnak rettegése, kis verébnek puha pelyhe, illatozó rózsa kelyhe, mérges fullánk kis darázsba', felparázsló tûz varázsa, csorgatott méz édes íze, szomjúság a tiszta vízre, nyári zápor, rét keserve tél dühétõl szétseperve, bátor tigris vad haragja, kis pacsirta trilla-hangja és a többi, és a többi, az is, ami ki ki lett hagyva. Nem volt már a férfi árva, mert az Úr az új teremtményt nekiadta, illetõleg rásózta az õ nyakára. Nem telt bele alig pár nap, hát az Úrhoz mén a férfi, s panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti. Uram! - így szól - kezed mért ver? Rettenetes egy teremtmény, akit adtál, az a némber. Szája be nem áll, ha fecseg, egyszer nyûgös, másszor beteg, minden semmiségért zokog, és veszélyes és szeszélyes, hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok, máskor... hogy is mondjam... mohó! Izzik, mint a tüzes kohó, kábít, bódít, mint az óbor, csak az a baj, sose jókor... Elpusztulok vele élve, így könyörgök: vedd õt vissza! Nincs szükségem feleségre! Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt: látom, nincs belõle hasznod, nem erõszak a disznótor, visszaveszem én az asszonyt!Nem telt bele alig pár nap, s hát megint csak jön a férfi s panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti: Uram! - így szól - én se értem, de hiányzik az a némber, ettõl vagyok én most bajba', hiányzik a dalos ajka, milyen kedves, mikor fecseg, megható, ha néha beteg, hogyha szenved, hogyha zokog s milyen hálás, milyen boldog, hogyha egy kis öleléshez néhanapján hozzáfogok... Mámorító, mikor mohó, izzik, mint a tüzes kohó, kábít, bódít, mint az óbor, sose rosszkor, mindig jókor, nincs öröm, csak vele élve! Így könyörgök: add õt vissza, szükség van a feleségre! Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt: látom, látod már a hasznod, visszaadom hát az asszonyt! Nem telt bele alig pár nap, s hát csak újra jön a férfi s panaszkodik, azt remélve, hogy az isten csak megérti: Uram! - így szól - én se értem, de csak némber az a némber, sok bosszúság, kevés öröm, és a csóknál több a köröm, köröm, karom, fecsej, szitok, ha úgy látja jónak, kidob, minden bajért engem okol, vele élnem tüzes pokol, így könyörgök, legyen vége, vedd õt vissza, sose lássam, nincs szükségem feleségre! Ez már sok volt az Istennek, nagyot ütött az asztalra: Volt idõd, hogy kiismerjed, nekem is van egy kis eszem, többé vissza sosem veszem, oktalanságodon okulj, ahogyan tudsz, úgy boldogulj, ezt a mérget hordanod kell, akárhogyan éget is, vidd az asszonyt, mert különben beszüntetlek téged is! Sok millió éve ennek, de semmi se változott, ma is így vagyunk a nõvel, hol áldott, hol átkozott, nyögünk, hogyha velünk van és hogyha elhagy, akkor is, ezt csináljuk, amíg élünk, így jön el az aggkor is, amíg ez a világ világ, össze sose békülünk, tragédiánk egy mondatban: sem velük, se nélkülük! (Darvas Szilárd)

16539. Logalenard (2013-05-07 14:18.16)

David Fincher megalkotta amit szerettünk volna Először az Alien 3-at Aztán a kedvenc számomat Később játékot szervezett Majd csavaroztak rengeteget. Később jött a Pánikszoba Utána a gyilkos utáni hajsza Csinált filmet a Fészbuksiról Utána a tetovált csajról Várjunk következő filmjeit És szeretjük mint minden embert. (Lóga Lénárd:David Fincherről)

16538. Pindurlányka (2013-05-07 12:21.20)   - (válasz Emylio 16537. hozzászólására)

Mert egy tüzelő kanca. =))

16537. Emylio (2013-05-07 10:58.48)   - (válasz Pindurlányka 16536. hozzászólására)

Ez nagyon forró.:)

16536. Pindurlányka (2013-05-07 10:47.38)   - (válasz Emylio 16534. hozzászólására)

Lógvány lesz az. =D Igen megpicsorkulnék ha egy ilyen lónipó nyergébe pattanhatnék! XD [link] *szépen kér egy ilyet* ;-)

16535. Emylio (2013-05-07 08:45.00)

Csodzsik Jajamodva terjedő üvöltvény nyögi, hogy kampec már az armagedeon, a Picsorkák mind csipáikat morzsolva, vonaglanak égő avaron. Gengmensztájlba nyomják a velőt, a szpájdermen sem hasad már tovább, néger fegyenc hágja a Dezsőt, medzsik loszt, hát ne várj csodát!

16534. Emylio (2013-05-06 15:28.17)   - (válasz Pindurlányka 16533. hozzászólására)

Ha függvényként elemezzük, akkor bizony.:D

16533. Pindurlányka (2013-05-06 15:26.22)   - (válasz Emylio 16532. hozzászólására)

=D És szép a lópikulája? ;P

16532. Emylio (2013-05-06 14:29.41)   - (válasz Pindurlányka 16531. hozzászólására)

A lónipó, aronyás allát.:)

16531. Pindurlányka (2013-05-06 11:39.08)   - (válasz Emylio 16530. hozzászólására)

XDDD A lónipó több mint picsorkás! =DD

16530. Emylio (2013-05-06 10:57.35)

Daupa Meglajosomodik napnak királya, lónipovak regelnek a léten, a Picsorkák meg egymás húsát rántva, fokozzák az élményszámot éppen. Kátmájdzsó is fingódzástól rezzen, fekalista hős lett Lang, a léta, kokkódzsámbó fíling tű a szemben, Daucus Carota latin répa.

16529. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2013-05-05 07:08.27)   - (válasz Kimikem 16528. hozzászólására)

Köszönet Nemes Nagy Ágnesért, még nálunk nem volt tananyag, nem tudom ma érettségi tétel- e? 50-éves házassági évfordulóra keresgéltem, és rátaláltam egy flamand költő Émile Verhaeren (1855-1916)Szabó György (1920-2011) fordításában Vénülő kezemet c. versére. Érdekes összevetés Ady: Őrizem a szemed c. versével (1916), felfigyeltem az évszámokra is. Így költői formában gyönyörűséges a vénülő kéz jelzős szerkezet.

16528. Kimikem (2013-05-03 21:41.45)

Nemes Nagy Ágnes:Térden Ne, ne ítélj meg engemet. Szívemben mindig térdelek. De nem letérdelek, ne hidd: föl, föl, föltérdelek.

16527. Kimikem (2013-05-03 21:16.45)

Különös, hogy mindig sebet kapok, s különös, hogy egész testi valómban rendítenek apró nyomorúságok, de tűröm már. Várok. Gyakorlatom van – s akár hallgatok, akár izgatottan fecsegek, rángok, – amíg szüntelen, régóta horzsolt, véraláfutásos bensőmhöz ér az új: új gyötrelem, hozzáedződöm lassan a halálhoz. (Nemes Nagy Ágnes)

16526. KareszFaszi (2013-05-03 20:41.42)

Jankovich Ferenc Egy csepp öröm Vár egy csepp öröm, itt-ott, valahol: ha megkóstolom a nép szürke kortyát - s az Asztalról még hullanak le morzsák, míg hevül a vér s a szív zakatol... Mélyből nézek a magasba, ahol mint sírjából föllebbenő Lázárt - megillet engem csokor és virágszál: s szín-hó illata erembe hatol. De míg áldoztat megosztott kenyér s bor - ó, rezgő Szép, tekintetem reád száll, kinek lágy rózsaszínben reng a véred - Sudár alakod vállam alá férhet, ropogós szűz, magammal összemérlek - Vár egy csepp öröm, itt-ott, valahol.

16525. Kimikem (2013-05-03 20:40.09)

Iszonyodom nagyon, hogy meg kell halnom egyszer, S e drága töltelék kiszárad a fejemben. (Előbb még tébolyult aggastyán-nő, deres Hajában matracok szalmája rengedez.) Nem kellett volna tán vékony életemet így meglódítani, – magamtól is megyek. /Nemes Nagy Ágnes/

16524. Kimikem (2013-05-03 20:32.48)

Nemes Nagy Ágnes: Amikor Amikor én istent faragtam, kemény köveket válogattam. Keményebbeket, mint a testem, hogy, ha vigasztal, elhihessem.

16523. Kimikem (2013-05-03 20:30.43)

Nemes Nagy Ágnes: Hasonlat Aki evezett kezdődő viharban, képtelenül feszítve kvadricepszét a lábtámasz szikláját tolva el, s akinek akkor súlytalan maradt váratlanul a jobbkeze, mivel repedt nyélről a lapát hátracsuklott, és aki akkor megbiccent egész testében – az tudja, amit én.

16522. Kimikem (2013-05-03 20:16.08)

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HAJNALI RÉSZEGSÉG Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva s mérges altatókkal. Az, amit irtam, lázasan meredt rám. Izgatta szívem negyven cigarettám. Meg más egyéb is. A fekete. Minden. Hát fölkelek, nem bánom az egészet, sétálgatok szobámba le- föl, ingben, köröttem a családi fészek, a szájakon lágy, álombeli mézek s amint botorkálok itt, mint részeg, az ablakon kinézek. Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam? Te ismered a házam s ha emlékezni tudsz a a hálószobámra, azt is tudhatod, milyen szegényes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom. Tárt otthonokba látsz az ablakon. Az emberek feldöntve és vakon vízszintesen feküsznek s megforduló szemük kancsítva néz szét ködébe csalfán csillogó eszüknek, mert a mindennapos agy-vérszegénység borult reájuk. Mellettük a cipőjük, a ruhájuk s ők egy szobába zárva, mint dobozba, melyet ébren szépítnek álmodozva, de - mondhatom - ha igy reá meredhetsz, minden lakás olyan, akár a ketrec, Egy keltőóra átketyeg a csöndből, sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl és az alvóra szól a harsány riasztó: «ébredj a valóra». A ház is alszik, holtan és bután, mint majd száz év után, ha összeomlik, gyom virít alóla s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla. De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség, reszketve és szilárdul, mint a hűség. Az égbolt, egészen úgy, mint hajdanába rég volt, mint az anyám paplanja, az a kék folt, mint a vízfesték, mely írkámra szétfolyt, s a csillagok lélekző lelke csöndesen ragyog a langyos őszi éjjelbe, mely a hideget előzi, kimondhatatlan messze s odaát, ők, akik nézték Hannibál hadát s most néznek engem, aki ide estem és állok egy ablakba, Budapesten. Én nem tudom, mi történt vélem ekkor, de úgy rémlett, egy szárny suhan felettem s felém hajol az, amit eltemettem rég, a gyerekkor. Olyan sokáig bámultam az égbolt gazdag csodáit, hogy már pirkadt is keleten s a szélben a csillagok szikrázva, észrevétlen meg-meglibegtek és távolba roppant tűzcsóva lobbant, egy mennyei kastély kapuja tárult, körötte láng gyult, valami rebbent, oszolni kezdett a vendégsereg fent. a hajnali homály mély árnyékai közé lengett a báléj, künn az előcsarnok fényárban úszott, a házigazda a lépcsőn bucsúzott, előkelő úr, az ég óriása, a bálterem hatalmas glóriása s mozgás riadt, csilingelés, csodás, halk női suttogás, mint amikor már vége van a bálnak s a kapusok kocsikért kiabálnak. Egy csipkefátyol látszott, amint a távol homályból gyémántosan aláfoly egy messze kéklő, pazar belépő, melyet magára ölt egy drága, szép nő és rajt egy ékkő behintve fénnyel ezt a néma békét. a halovány ég túlvilági kékét, vagy tán egy angyal, aki szűzi, szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi és az álomnál csendesebben egy arra ringó, könnyűcske hintó mélyébe lebben s tovább robog kacér mosollyal ebben. aztán amíg vad paripái futnak a farsangosan-lángoló Tejutnak arany konfetti-záporába sok száz bazár között, patkójuk fölsziporkáz. Szájtátva álltam s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek. Virradtig maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön, mily silány regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj s csak most tünik szemedbe ez az estély? Ötven, jaj ötven éve - lelkem visszadöbben - halottjaim is itt-ott, egyre többen - jaj, ötven éve tündököl fölöttem ez a sok élő, fényes, égi szomszéd, ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét. Szóval bevallom néked, megtörötten földig borultam s mindezt megköszöntem. Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. de pattanó szivem feszitve húrnak, dalolni kezdtem ekkor azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam.

16521. Kimikem (2013-05-03 19:56.47)

„Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.” (Túrmezei Erzsébet)

elejére ... 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 ... végére