Hát, lehet, hogy előítéletekkel indultál a véleményed leírásakor. Amúgy nem egy könnyen emészthető darab. Nekem konkrétan baromira tetszett, hogy fps módban nézhettem végig egy történelmi ciklusokat is átölelő múzeumi látogatást, de megértem, ha ez nem mindenki számára izgalmas és szórakoztató. Részemről biztosan nem leszel közutálat tárgya (tuttam, hogy ez is majd beleköt :)).

4. Dzsuppi (2016-10-17 20:50.48)

Hát lehet, hogy én leszek itt a közutálat tárgya, de számomra egy kínlódás volt az egész film. Nem vagyok az az ember, aki élből elítéli a művészfilmeket, akad köztük számtalan jó, de ezen csak elaludni tudtam, akárhányszor belevágtam. Persze bravúros művészi teljesítmény vágás nélkül egy ilyen filmet végigvenni, de ez nem menti meg attól, hogy egy számomra emészthetetlen maszlag ne legyen. Ez van.

3. Lilllllibulllli (2011-06-18 12:10.03)

- (válasz Megmondom 2. hozzászólására)

egyetértek, én a végén már hibát próbáltam keresni a szüntelen kameramozgásban(nem találtam). fárasztóvá válik a szubjektív kamera, azt vártam végig, hogy mikor látjuk meg a szellemet :). gondoljunk csak az asszony a tóban című filmre, melyben a "szubjektum" néha látszik a tükörben, látszik a kilincset lenyomó keze... bár ez a megoldás is fárasztó. mindenesetre érdekes kísérlet, de túl hosszú, a végére már mondanivalója sem marad.

2. Megmondom (2011-01-04 18:23.36)

Hosszú snitt. Az Orosz bárka egyetlen, másfél órás snittből áll, Alekszandr Szokurov rendező egyszer sem vág bele a képfolyamba. A videokamerák korában nem mondható egyedülállónak az egyetlen beállításban felvett nagyjátékfilm (elég csak arra gondolnunk, hogy Tarr Béla vágás nélkül rögzítette a Macbethet), de az Orosz bárka egy kétségkívül monumentális alkotás lett, amely bizonyos mértékig feltétlenül lenyűgözi a nézőt. A vágás, az egyes snittek hossza viszont csak eszköz a rendezők kezében, nem lehet a film egyedüli célja.

A hosszú snitt egymással teljesen ellentétes tartalmakat hordozhat. A szereplők egymáshoz való helyzetét, a játékteret jobban átlátjuk, ha kevesebb a vágás, általában jobban el is fogadjuk valóságosnak az egy beállításban megmutatott helyszínt. Ugyanakkor szimbolikus tartalmakat is hordozhat, hogy miket köt össze egymással a kameramozgás, elég, ha csak a New York bandái igencsak mesterkéltnek ható többperces jelenetére gondolunk, amelyben az Újvilágba érkező bevándorlók kerültek egy képbe a hajóra szálló koporsókkal. A hosszú snitt Tarr Bélánál a monotóniát, a pusztulást, az anyagi világ mögött lévő semmit mutatja, ami egy pillanatig sem mond ellent annak, hogy Tarkovszkijnál a metafizika, a szellem, az öröklét szolgálatában áll. A sor persze hosszan folytatható, más eredményre jutunk attól függően, hogy Michelangelo Antonioni, Takeshi Kitano, vagy a vágást egyszerűen technikai okokból kerülő amatőrfilmesek hosszú beállításait nézzük.

Szokurov sem csupán a kihívás miatt dönthetett amellett, hogy nem vág. Egész filmje egyetlen szubjektív beállítás, az Ermitázs múzeumban kóborló szellem látószöge, aki korokon és termeken áthaladva keresi a kiutat. Azon túl, hogy a vágás megtörné a szubjektív szemszöget, ez egy érdekes időutazás-kísérlet is. Hiszen az időváltást általában vágással oldják meg a filmesek (persze láttuk már az ellenkezőjét is: Angelopulosz filmjei, A nap vége, vagy David Cronenberg Pókja), Szokurov viszont megtartja a folytonosságot, kihangsúlyozva az orosz történelem organikusságát. Természetesen a helyszínválasztás sem véletlen, hiszen a szentpétervári múzeum Téli Palota néven volt ismert a cári időkben. Az pedig külön jól jött Szokurovnak, hogy az Orosz bárkával Eizenstein a híres – kitalált – ostromról készült, Október című montázsfilmjének bizonyos értelemben vett ellenfilmjét készíthette el. A legfőbb érv viszont a ritmus lehetett. A lassan hömpölygő kamera egy nosztalgikus hangulatot teremt, amely a XIX. századi orosz világnak hivatott emléket állítani.

Sokrétűsége ellenére az Orosz bárka nem jó film. Talán egy hatalmas festményhez, vagy épülethez hasonlíthatnánk, amelynek mindössze nagysága nyűgöz le. Az érdeklődés nem tart ki a film végéig, az pedig sovány vigasz, hogy a film vállaltan feszültségnélküli. Talán jobban jártunk volna, ha Szokurov több energiát fordít a dramaturgiára és kevesebbet a képekre.

1. Panyolai (2010-05-29 22:41.37)

Kissé furcsálom, hogy ide még senki nem írt, pedig van itt a katalóguson vagy egy tucatnyi ügyes kritikus. Mert ez egy ritka igényes orosz film. Egyedi történelmi tabló, melynek értékei természtesen csak a közönség kisebb (leírom: igényesebb) részének tűnnek fel. Persze nem egy "pörgős" film, márcsak azért sem, mert az egészet egy snittel vették fel, nincsenek vágások! De márcsak ezért is megéri figyelemre méltatni. A tartalomról nem írnék, azt egész jól leírja az ismertető. Afféle "kirándulás" az orosz történelemben, igencsak érdekes párbeszédekkel. Pompás díszletekkel, jelmezekkel, és a már említett, remek operatőri munkával. Tudom, hogy a kifejezés jelentése nem túl pontosan meghatározható, de az Orosz bárkára szerintem témája, igényessége, művészi tálalása miatt mondható, hogy művészfilm. A komolyabb témákra, történelemre fogékonyabbak bizonyosan nem fognak csalódni benne. Legalábbis, én nem csalódtam:)

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Chris Co, 2016-10-17 21:20	6 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz
Keresem téma megnyitása	0 hsz

Orosz bárka adatlap

Eredeti cím: Russian Ark

Évszám: 2002

Rendezte: Alekszandr Szokurov

Szereplők: Sergey Dreiden, Maria Kuznetsova, Leonid Mozgovoy, Mikhail Piotrovsky, David Giorgobiani...

További információk

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk