Amikor én láttam, még nem volt benne az adatbázisban..azóta meg nyilván nem emlékeztem, hogy írtam-e ide...de máshová azért firkantottam róla egy rövidet és jelentéktelent :D

Ha a gépen lévő filmek is porosodhatnának, hát a Powder Blue-t már nem találtam volna a nagy kosz alatt. Annak ellenére, hogy a filmzene albumot gyakorta előrántottam hallgatás céljából, a filmet magát valahogy nem voltam képes eddig megnézni. Mert pontosan tudtam, hogy mire számíthatok, s bár nagyon szeretem az ilyen drámai, lassabb filmeket, azért még nekem is kedv kell hozzá. Ami nem volt, mert nem és kész.

Ha más filmhez kéne hasonlítanom, akkor kapásból a Lélegzet (The Air I Breathe) jutna eszembe, bár a PB-ben nem igazán fontos találkoznak-e a szereplők, sőt nem is fut össze mindenki. Külön álló történetekről van szó és nem olyan szorosan összefonódóról, mint a Lélegzetben. De hasonló érzések bombáztak mindkét alkotás alatt. Na, nem azért, mert Forest Whitaker mindkettőben benne van.

A karakterek nem mind cseszték el önszántukból az életüket. Bár követnek el nagy hibákat, és látni, hogy nem szentek, de rossz embereknek semmiképp sem mondhatóak. Kemény az életük és legtöbbjüknek nem azért, mert ők tehettek róla, egyszerűen úgy alakult. Jack Doheny (Ray Liotta karaktere) mondjuk pont, hogy felelős lehet, de már nem is javítani szeretne a saját életén. Rose Johnny (Jessica Biel) go-go táncosnő (minden férfi nagy örömére), ebből finanszírozza kisfia kórházi ellátását. Qwerty Doolittle (Eddie Redmayne) temetkezési vállalkozó és szörnyen magányos. Charlie (Forest Whitaker) pedig gyászol, és szintén egyedül érzi magát..na jó valljuk be ez mindegyikükre jellemző. Tisztában vannak vele, hogy elszaródott az életük és talán mind elgondolkoztak egy pillanatra rajta, hogy jobb lenne, ha az agyvelőjük kifröccsenne az aszfaltra. De Charlie konkrétan könyörög az embereknek, hogy puffantsák le.

Többet nem nagyon akarok elárulni sem a karakterekről, sem a történetről. Annyit tudni kell, hogy bírni kell levegővel a filmet, ahogy ezeknél lenni szokott. Én személy szerint meg is könnyeztem, de ez már egyéni hiba.

A fényképezés elég szép. A zene pedig igencsak remek. Gyakorta hallgatom. Jól illett a filmhez, de persze egymagában is nagyszerű válogatás.

Nem életem legemlékezetesebb filmje, bár ennyi idő után is megmaradtak bennem jelenetek. Egyszer mindenképp érdemes megnézni, az ilyen jellegű filmek kedvelőinek különösen...akit csak Biel sztriptíz jelenetei érdekelnek az inkább tekerjen bele. Ja és a filmzene albumot azóta mióta ezt írtam a film után is még rengetegszer hallgatom.

1. Independence (2012-04-17 23:17.39)

Nehéz egy ilyen film után egyáltalán megszólalni.Számomra megdöbbentő, hogy egy olyan népszerű és fiatalon elhunyt színész utolsó filmjének, mint, amilyen Patrick Swayze volt, még csak fórum témája sincs.Még furább, hogy leírás sincs egy 2009-ben készült moziról.
Megtekintése után, azt kell mondanom, ezután sem fognak ebben a topikban nyüzsögni a hozzászólások.Még jó, ha nem maradok itt egyedül.
Jó, mert akkor más is megnézi a filmet, és másban is elindít gondolatokat.Ez egy igencsak gondolatébresztő film, de roppant nehéz, iszonyú komor, rémesen sötét, depresszív, és nehezen feldolgozható.

Aki nem csak a felszínt karcolgatja, és belelát a moziban vázolt sorsokba egy kicsit, vagy csak egyszerűen valaha is átélte már a sötét magányosság azon lélekroncsoló epizódját az élete során, mikor minden, de minden teljesen értelmetlenné válik, mikor a magány annyira fáj, hogy a testet mardosó legvadabb kín is a mosoly országa ahhoz képest, az át fogja érezni, mit is akar elmondani nekünk a forgatókönyv.
A karácsony nem csak a szeretet ünnepe, hanem az öngyilkosok "nagy napja" is, a történet folyamatának időzítése aligha véletlen.Ilyenkor háromszorosan vágyjuk a szeretetet, a törődést, és ilyenkor háromszorosan is be akarjuk pótolni az általunk elmulasztott adakozást a számukra fontos személyek felé.
A négy főszereplő szívszorító téblábolása abban a dermesztően mogorva hangulatban, ami szabályosan átítatja a filmet, mindezt nagyon jól kifejezi.
Az öngyilkosság, az utolsó saját döntés kell, hogy legyen, nem lehet lepasszolni, sem ötvenezer dollárért, sem egyébért.Felelősség, amit felvállal az ember, nem adja ki bérbe.
Az öngyilkosság már csak egy végső menedék, és mily érdekes, pont, amikor kétségbeesetten töri a fejét Forest Whitaker, hogy miképp tegye más kezébe a döntést,akkor jön rá, hogy van, aki még nála is jobban szenved.Aki nem elveszette a szeretetet, amire legalább emlékezni érdemes, hanem soha nem is kapta meg, sőt, esélye sincs rá, hogy valaha megkapja.Egy ölelés, egy szívhez szóló ölelés, ennyi marad.És Whitaker rájön, mindig van nagyobb fájdalom, mint amit épp ő érez.Van még nagyobb vesztes, van, akinek már tényleg semmi reménye.
Ray Liotta huszonöt év után akar bepótolni valamit, amit már nem lehet.Az elszaladt évek, egy lecsúszott narkós lány, aki egy olcsó sztriptízbárban tengeti a mindennapjait, egy haldokló unoka, kivel már szót sem lehet váltani, mert agyát fogjul ejtette a kóma, itt már nincs mit bepótolni, elúszott a lehetősége, pedig már csak ez tartja életben, hisz maga is a lét peremén egyensúlyoz.
Még megteszi, ami erejéből telik, és halálba dermedt kezében, egy fényképet tart...
Jesica Biel, a testéből él, táncol, mert ehhez ért, varázsos a tánca, és oly embertelenül magányos, hogy a tánca közben bőrét égető viaszcseppek forrósága sem képes megmelegiteni a lelkét.
A tetséből él, hát a testét ajánlja az orvosnak, hogy mentse meg a fiát, az egyetlen élőlényt, ami még az élethez köti, akit szeret, akiért felelősséggel tartozik.
Eddie Redmayne, ki az életét a halottak között tölti, az élőkkel nincs, vagy alig van kapcsolata, vágyja a szerelmet, a kontaktust a külvilággal, az érzelmeket, egy nőt, a normális életet.
Elgázol egy kutyát, és végül a kutyus vezeti el a napfényre, a kutya által találkozik két, a magány sötét barlangjában koválygó lélek.
És a lány és közte is előszor az ölelés..., nem a csók, nem a testi vágy, nem az érzékek felébredése, csak egy hosszan elhuzodó őszinte ölelés, amire mindketten ki vannak éhezve, vágyják, vágyják, amit nyújtani tudnak egymásnak általa.

Négy sors, négy élet, egy szívszorítóan kemény moziban, ami kendőzetlenül bemutatja, hogy az élet kurva nehéz, és gyötrelmes feladat néha egyszerűen csak élni..., és talán könnyebb lenne meghalni, mindemellett pazar zene, nagyszerű fényképezés, a színek, a kék, a vörös, az éjszaka sötétje, a bár álságosan hívogató hangulatú, látszat melegséget sugárzó belső fényei, a fénytelen lelkeknek sugároznak csalókán, hazugan.

A fiú és a lány egymásba olvadnak, és miközben kipihenik a testi egyesülést, és összeölelkezve nézik a kinti világot, épp akkor lélegzi az utolsókat Biel kisfia.Ha nem ebben a filmben lenne feldolgozva, azt mondanám erőltetetten lelkiző, giccses, könnycsatorna mozgató jelenet, de itt a helyén van.

Annyi sötét reménytelenség van elénk tárva itt, annyi elidegenedettség, hogy szinta sóvárogjuk a feloldást, a fényt, a reményt, szerencsére a végén kapunk is belőle egy kicsit.
Másfél órányi nyomasztó, lelket tipró képsorok után egyszerűen kell egy kis feloldás, szomjazzuk.

Nincs hiba híján a mozi, vannak kidolgozatlanságok, néhol gyengébben összerótt párbeszédek, erőtlenebb dialógok, néhol ellaposodás, de mindent egybevetve, jó film.Méltatlanul elfeledett, szinte sehol nem lehet olvasni róla semmit.

A színészi játék külön fejezetet érdemel, Forest Whitakert nem kell külön dícsérni, ez az éjszakai világ, a sötét töprengés, az önmarcangolás, a magába fordult elmélyedés, és a szenvedés jól áll neki, mindenben ütős, amiben szerepel, egyszerűen egy piszok nagy figura.Ray Liotta végre emberi, nem gonosz, nem cinikus, nem negatív hős, csak egy ember, aki szenved, kínlódik, fájdalma valódi, kiábrándult vergődése szánandó, őszintén lehet sajnálni.

Jessica Biel kiemelkedőt nyújt, minden pillanata a vásznon élmény.Megört fényű tekintete, arcának fájdalomtól fáradt vonásai, együtt érzővé tesznek, tánca különleges, az első apró öröm azonnal melegséget csempész a pillantásába.Nincs olyan másodperce a mozinak, ahol ne lenne hiteles.Nem vártam volna tőle ennyit, pazar alakítás, nem érheti krtika.

Kritika, inkább a kritikát érheti, az egyik internetes portálon ennyi olvasható a filmről:

"Akkor most Jessica Biel melleit is láttuk"

Bámulatos, hogy egy hivatásos filmnézőnek ez mind eszébe jutott erről a moziról...gratulálok hozzá.