Néhány szó még a filmről: Annak ellenére, hogy ez a mű klasszikus és, bár a lehetőségeket illetve korát is figyelembe véve nagyszerű alkotás, számomra közepesen jó film, ami annyit takar, nem sok olyan dolog van, mely kifejezetten izgalmasnak tűnt leszámítva azt, hogy érdekesen hat, hogyan képzelte el egy régebbi korban az alkotó bolygó szomszédunkat, a Vénuszt. Abban az időben nem csak sci-fi írók, hanem tudósok is feltételezték, hogy nagy mennyiségű víz található a Vénusz felszíne felett az égitest sűrű, vastag, páradúsnak tűnő légköréből következtetve, míg később a Venyera szondák adatai le nem rombolták ezen fantáziálgatásokat a bolygóról. A film egy másik pozitívuma, legalább is számomra, hogy nem találtam benne olyasmit, ami a mai mozifilmekre jellemző, azaz felesleges, időkitöltő dolgokat, adrenalin növelő bohóckodásokat csak azért, hogy a moziban ne legyen hangosabb a horkolás a dolby digital, dts bumm-bummnál. Konkrétan például, hogy semmi szükség nem volt arra, egy negatív met démon karakter felpörgesse az eseményeket (lásd: Interstellar). Ami szokatlan volt, ám szimpatikus, hogy az egyebekben is vetélytárs, amúgy sci-fi filmes óriás nem kevés mozijával ellentétben itt nem a fej a testtől való eltávolításán volt a hangsúly, azaz bármiféle erőltetett horror nélkülözése is kiválthatta azt a hatást, hogy a (-z akkori) néző kicsit is, de akár borzongjon az ismeretlentől. Azért persze mutatóba volt egy kis polipkaros fojtogatós húsevő növényzet által meg levegőből támadó sárkány madár, mert egy idegen világ a miénkhez hasonlóan akár veszélyeket is rejthet. Nyilván mai szemmel röhejesek, mint hátborzongatóak a dinók, gyíkemberek és a titokzatos, nőnemű lényre utaló sejtelmes hangok. A horrorral szemben a film inkább az elmélkedést, a gondolkodást helyezte előtérbe, mint a borzasztó szörnyek általi harapásokat, amiket már akkoriban is sokkal hatásosabbnak gondoltak az imperialista oldal filmesei, hogy megvegyék, megegyék általuk a közönséget vagyis interkozmosz helyett inkább nyám nyám. No azért az amcsi űrhajó már a film elején meteor áldozata lett és az amerikai robot és az őt pátyolgató amerikai űrhajós iránt is érezhettünk némi ellenszenvet szemben a szovjet úgymond emberközpontúsággal, bár szerintem túl sok a belelátás, ha valaki ezeken a dolgokon akad fenn, hiszen nyitott a dolog volt, amire a film is utalt, azaz nem a távárisé volt e tekintetben az utolsó szó, tehát mindkettő fontos, ember és gép is a világ megismerését tekintve, ha esetleg burkolt politikát vagy egyéb gonosz szándékot vélnénk felfedezni. Az eredeti forgatókönyvet kibelezték, amit én nem bántam, mert amit kihagytak, az tényleg inkább moziba való volt és nem klasszikus mozifilmbe. A film cselekménye eléggé lassú, vontatott. Az utolsó húsz-huszonöt percében viszont felpörögnek az események, melyekben elmélkedésekből is bőven kapunk, kik járhattak a bolygón korábban, a poszt-apokaliptikus művekből ismert körülményekből adódó visszafejlődés, elvadulás, vízért folytatott küzdelem, utánpótlás hiánya, de még civilizációnk őseinek babonáihoz is visszanyúl és amit mostanság is nem kevés sci-fi feszeget, vajon naprendszerünkben az intelligens élet honnan, hová és merre. Harminc, negyven év múlva beül egy tag a moziba, hogy Mars utazásban legyen része. Látja, hogy a csaj odafenn kering, míg a többiek odalenn, jól megfáznak, meg hullanak is, de találnak valami izét, ami érdekes, mert élőlény és miegyebek. A tanulság számomra sokszor egy filmalkotásból is visszaköszön visszafejlődést tekintve, hogy még a körülményeket mellőzve is képes az ember feltalálnia magát, ha hülyeségről van szó. Szerencsére ez nem általánosítható és ezért van, hogy minden kor hordoz magában értékeket is szemben a trendekkel, a butasággal, a szemfényvesztéssel, nyerészkedéssel. Korához, a korhoz mérten egy szó szerint barátságos alkotás, mely az ismeretlen megismerését fontosabb célként kezeli, mint az egymás és a világ iránt érzett gyűlöletet. Mai szemmel azonban tényleg mosolyogtató, főleg azon gyerekek számára, akik CGI és full hd monitor társaságában látnak napvilágot. Hangeffekteket, filmzenét tekintve talán lehetett volna amcsisabb még talán akkoriban is, de a mai robbanások, sikító zajok, morajlások és milliószor agyonismételt szimfonikusok nélkül azonban még felüdülés is filmet nézni.
|