Eszembe jutott egy gondolat : Életünk jelentős, meghatározó pillanatait, még ha kicsit kiszínezve is apróságokkal és azokat megpróbálnánk a filmvászon megjeleníteni, vajon mennyire lenne valóságos. Talán az lenne, de lehet egyáltalán nem önmagunkat látnánk, hanem egy egészen más személyt. Olyasvalakit, akit csak kicsit is, de szebbnek, jobbnak találnánk. Nem tudom, Frank Pesce Vito, Pesce bátyja szerepében mennyivel életszerűbb vagy sem és ha önmagát játszotta volna, hitelesebb képet kapunk. Abban viszont nem kételkedem, hogy Anthony LaPaglia a szerencsétlennek tűnő, ám bizonyos élethelyzetekben mégis inkább szerencsésnek mondható személyt nem akárhogyan, szinte mesterien játszotta. Az igaz történetre alapuló film középpontjában a new-yorki lottósorsolás első számú nyertese, Pesce és családja. Történetük meghatározó tényezőjévé válik a szerencse. A szerencsének, mázlinak tűnő dolgok olykor komikus színezetet kapnak, azonban a vicces jelenetek körül az édesapa és fia közti konfliktusok feszültsége szinte végigkíséri a filmet, melyhez szintén kihagyhatatlan megemlíteni a szereposztást illetően Danny Aiellot, az apát. Az ő alakítása nem akármilyen díjat megérdemelt volna annak ellenére is, hogy nem a legnépszerűbb, legismertebb mozifilmek között tartják számon ezt az alkotást. Az ismeretlenség homályában viszont igazi csemegékre is lelhetünk, mint akár a 29Th Street. Mulatságos, de mégis megrendítő, megható életrajzi dráma, mely egy apa meg nem valósult álmai, kudarcai önmaga leértékelését vonja maga után és félelmeit kivetíti fiára is, miután ő benne is határozatlanságát, tehetetlenségét, sikertelenségét és reménytelennek tűnő útkeresését látja, ami önbecsülését még jobban aláássa és azáltal, hogy bizonyítani akar, tovább ront helyzetén. Egy nagyon jó mozi vagy inkább tv film a 29. Utca, mely amellett, hogy drámai, felemelő és persze szórakoztató is egyben. Ha ilyen filmeket gyakrabban vetítenének, talán még értelmét is látnám annak, hogy ne csak az internet, hanem a televíziózás is visszatérjen szerény otthonomba.
|