Nincs egyszerű dolga annak a rendezőnek, aki egy témájában súlyos morális kérdéseket feszegető, valós történelmi eseményt kíván úgy feldolgozni, hogy nemcsak a közönség érzelmeire legyen képes hitelesen hatni, de még egyfajta általános üzenet is megfogalmazzon. Nem egyszerű, mert ezt sokféleképpen el lehet rontani, ennek is két főbb módjával találkozhat a tapasztaltabb mozinéző. Az egyik eset az, amikor az adott film az érzelmek terén veti el a sulykot és ezzel akaratlanul is átlendül a hatásvadászat és a giccs területére. Ezekre főleg a hollywoodi filmek közül tud példát hozni az ember. A másik viszont az, amikor a film olyan látványosan és erősen sulykolva kívánja ábrázolni az emberi szenvedést és mértékét bemutatni, hogy pont az ellenkező hatást éri el, és elvesztik erejüket a képek és a mondanivaló. Ez utóbbi főleg akkor kínos, amikor még a tálalás sem tud kellően erős lenni.

Michel Hazanavicius három évvel ezelőtt a Némafilmessel lényegében mindent megkapott, amire egy filmrendező vágyhat a kritikusi dicshimnusztól kezdve a közönségsikeren át, egésze az Oscar-esőig, így teljesen természetes döntésnek lehet tekinteni a részéről azt, hogy a filmvígjátékoktól elszakadva egy komolyabb presztízsű, drámaibb filmet alkosson, ami ráadásul olyan eseményről szól, ami alig pár éves, így nem sokan dolgozták fel: Az második-orosz csecsen háborúról és annak sötét oldaláról. A jó szándékot nem is lehet tőle elvitatni, de A keresés nagyon félresikerült lett.

A történet három szemszögből kívánja a konfliktust megvizsgálni. Az elsőben a fiatal Hadji (Abdul Khalim Mamutsiev) kálváriáját láthatjuk, akinek szüleit az oroszok brutálisan kivégzik, így csecsemő húgával együtt elmenekül. Viszont mivel nem tud róla gondoskodni, kénytelen a kicsit egy idegen családnál hagyni, ő maga pedig elveszetten bolyong a kaotikussá vált országban. A másodikban az EU-nak dolgozó Carol (Bérénice Bejo) és vöröskeresztes kollégája Helen (Annette Bening) próbálnak a menekülteknek segíteni, miközben Carol a háború atrocitásait némán szemlélő nyugati országokat is próbálja közbelépésre motiválni. A harmadikban pedig a tizenéves Kolja (Maksim Emelyanov) játssza a főszerepet, akit egy piti bűncselekmény miatt kényszerbesorozásra ítélnek és hamarosan testközelből is megtapasztalja az orosz hadsereg brutális, dehumanizáló kiképzését.

Azt mindenféleképpen meg kell hagyni, hogy Hazanavicius filmje nem szenved hiányt, ha ambícióról van szó, hiszen ezzel a három különböző szemszög segítségével kíván egy átfogó képet adni egy konfliktusról. A gondok ott kezdődnek, hogy mindhárom szált sikerült olyan banális, elcsépelt és érdektelen módon megvalósítania, hogy az ezekben rejlő drámai potenciált az unalom váltja fel. Ráadásul a forgatókönyv és a film szerkesztése teljesen saját maguk ellen dolgoznak: Fontosabb karakterek tűnnek el sokszor hosszú időre, a lényegesebb szereplők érzelmi-lelki hátteréről vajmi keveset tudunk meg így semmi érzelmi kötődést nem tudunk velük létesíteni. A film hossza több mind két óra, de a csigalassú tempó miatt nagyon gyakran fogjuk az óránkat nézegetni. Ezek pedig teljesen alávágnak bármiféle feszültségnek vagy a filmvégi katarzis kiteljesedésének. Nem a könnyünk fog folyni, hanem csak a vállunkat fogjuk megvonni.

Tovább rontja a helyzetet az az ábrázolásmód amit a kritika elején vázoltam fel. A keresés ugyanis sokszor kényelmetlen hosszúsággal szemléli az emberi erőszak naturalista ábrázolását, és persze lehetne mondani, hogy egy ilyen filmnek pont az a lényege, hogy ezzel mozdítsa ki nézőjét a komfortzónából. De Hazanavicius esetben ez sokszor inkább csak öncélúan jön ki, különösen úgy, hogy a háborús jeleneteket olyanok váltják, amik hangulatban teljesen ellentétesek velük és csak kizökkentenek. A színészek megtesznek minden tőlük telhetőt, de velük is hol a didaktikus és száraz dialógusok, hol pedig a film pocsék elbeszélésmódja bánik el (Bening tehetségét soha nem láttam még így elpocsékolni). Így közülük a Hadji-t játszó Mamutsiev emelhető ki, aki sokszor remek hitelességgel képes a gyermeki ártatlanság elvesztésének fájdalmát átadni, már csak azért is mert a film 90%-ban meg sem szólal.

A keresés egyike azon filmeknek, amiknek alkotója rátalált egy jó témára, elhatározta, hogy csinál belőle a nagyközönségnek egy filmet (lehetőleg úgy hogy még díjat is kapjon érte), de mikor a "hogyan-is-fogom-ezt-elmondani" kérdéshez érkezik el, teljesen elveszti önbizalmát és irányérzékét, mintha nem is lenne biztos abban kinek a történetét akarná elmondani. Az áldozatét, aki elveszítvén szeretteit védelem és irány nélkül kerül ki egy kifordult, kegyetlen világba? A katonáét, aki akaratlanul kerül be az emberi húsdarálóba, hogy aztán az testileg-lelkileg megnyomorítsa? Vagy a külső szemlélőét, ami próbálja az eszetlen öldöklésre felhíni a világ figyelmét? A keresés egyszerre akarja az összeset, de nem invesztál elég mélyen résztvevőibe ahhoz, hogy a néző érdeklődését fenntartsa.

A film ironikus módon pontosan azt váltotta ki belőlem, amit Hazanavicius benne kritizál: Minden szenvedés ellenére, a látottak nem sokkot, felháborodást, igazságérzetet váltottak ki, hanem az érdektelenséget. Ennél pedig sokkal, de sokkal többet érdemeltek volna a háború áldozatai is, nemhogy a moziközönség.

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Lifeisamovie, 2020-07-20 16:43	2 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz
Keresem téma megnyitása	0 hsz

A keresés adatlap

Eredeti cím: The Search

Évszám: 2014

Rendezte: Michel Hazanavicius

Szereplők: Bérénice Bejo, Annette Bening, Maksim Emelyanov, Abdul Khalim Mamutsiev, Zukhra Duishvili...

További információk

Szereplők fórumai

- Annette Bening - Vélemények

- Bérénice Bejo - Vélemények

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk