Íme, előre is elnézést az olvasmány formátumért :D
A szürreális, kritikus rajongás vermében vergődve, egy régi kedvenc árnyékába a végtelenségig kapaszkodva a mozinéző látása fenemód be tud szűkülni...
SPOILER_VESZÉLY!!! Ne tessék tovább olvasni, ha a héten még nem jártál moziban!
Star Wars. Emberek millióinak ez a cím jóval többet jelent puszta filmeknél, én is azok közé az őrültek közé sorolom magam, akiket több, mint megérintett ez a történet, az évek során e messzi galaxis minden szegletét, minden porcikáját magunkévá tettük, magunkénak érezzük. Olyan jogot formáltunk e figurák s történeteik iránt fejünkben, mely sérthetetlen, mintegy szentélyként álldogál rajongói lelkünk templomának legbelső szegletében, s nem szívesen engedjük, hogy egyáltalán bárki is bolygassa azt. A Star Wars olyan mértékben vált kultúránk részévé az utóbbi 3-4 évtizedben, melyre egyéb mozi esetében talán nem is volt még példa, mindennapjainkat átitatva vált a "saga" életünk kísérőjévé. S mit is jelent nekünk a Star Wars igazán? Nyilván a régi, az "original" csapatot, ők állnak legközelebb a szívünkhöz, Luke, Vader, Leia, Obi-Wan, kinek gyerek-, kinek felnőttkori régi ismerősök ők, akik maguk testesítik meg ezt az univerzumot, vele együtt minden örömöt s élményt, amit általuk szereztünk. És pontosan ez az a túlzott, bár érthető, de irreális kötődés, mely sokakat meggátol abban, hogy különösebb fenntartások nélkül próbálják meg élvezni az új irányt, amerre jelenleg haladunk. A franchise több perióduson is átesett, egyik gazdától a másikhoz került, szükségtelen hát olyan katarzist várni tőle, mely csak képzeletünkben létezik. Új készítők, új ötletekkel állnak elő, a világ már csak így működik, a változás, elmúlás, bármilyen keserű is, szükségszerűen bekövetkezik, nem lehet a végtelenségig Luke mesterből és barátaiból kifacsarni mindent, ez az univerzum sokkal több ennél...
Reyt pontosan ott találjuk, ahol legutóbb hagytuk, Luke bácsi kardját adja át egykori tulajdonosának, aki egy pillanattal később el is hajítja azt. Mint az hamar kiderül, Luke végleg elfordult az Erőtől, a jedi rend immár nem több számára egy kudarcot vallott eszménél, érthető okokból. Rey görcsösen keresi mesterét Luke személyében, hiába, Luke meg van rémülve a Reyben szunnyadó hatalom erejétől, képtelen szembenézni a lehetőséggel, hogy megismétlődjön korábbi tanítványának esete. Néhány gyors, tanácsnak mondható elmélkedést kivéve nem kapunk semmit a klasszikus mester-tanítvány párosból, első jele annak, hogy itt valami más készülődik.
Kylo Ren a kezdeti ellenszenvem ellenére remek karakterré nőtte ki magát, Driver példás munkát végez a figura bőrében. Nem elemi gonoszként jelenik meg Ben, sokkal inkább egy gyötrődő, sehová sem tartozó erőként, útkeresésének kudarcai, fájdalmai felé a pusztítás oltárán igyekszik adózni, a sötét oldal bugyraiban egyre mélyebbre sodródó, bizonytalan alak egyszerre ébreszt együttérzést és félelmet/gyűlöletet a nézőben, ahogy Rey-ben is. Kettejük közös látomásai során Rey érzi, hogy Ben hozzá hasonlóan mindennél jobban vágyik egy társra ebben az egészben, valakire, aki képes megérteni, min megy keresztül. Ben görcsösen fel akar nőni Vader hagyatékához, Rey pedig örökség, gyökerek hiányában reménytelenül tartozni akar valahová, értelmet, célt keresni lényének, képességeinek.
A Snoke lekaszabolása utáni közös harcjelenetük rendkívül élvezetes, a testőrség badass módon kinéző tagjai kellően megizzasztják "hőseinket", akik nem kifejezetten jó avagy rossz szereplők. Ideje hátrahagyni a fekete és fehér egyszerű analógiáját, végre mélységre törekvő karakterek kezdenek kibontakozni a szemünk előtt. Jedik, sithek, birodalom, első rend, lázadók, olyan skatulyák ezek, melyekbe e két figura jelenleg képtelen beleerőszakolni magát, ők máshogy képzelik helyüket a világban, átírva a szabályokat. Mintha a készítők azt sugallnák, szép dolog az örökség, annak tisztelete, ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy ez irányítsa sorsunkat (khmm, a további filmek sorsát, khmm), a magunk útját kell járnunk, hogy kiderüljön, mivé is válhatunk, kell válnunk végül.
A többnyire félrement partizánakciót követő intergalaktikus üldözés kellően jól szolgált központi elemként, Poe pilótánk lobbanékony természete megvillantotta a hősködésre hajlamos egyén előnyeit és hátrányait is egyben. Laura Dern arca üdítő színfolt, jó ideig képtelen voltam eldönteni, hogy besúgó vagy szimplán kemény parancsnok. Az ellen zászlóshajójába való hiperugrás tényét pedig ezentúl minden angol értelmező szótárban az "epic" címszó alatt illik keresgélni. Szerettem, hogy a lázadók picit közelebb kerültek a reflektorfényhez, már nem csak apró, éljenző avagy épp lángoló pontokként jelennek meg, hanem végre látjuk a kisembert a keserves küzdelem szívében, akik bár ezúttal is jobbára névtelen hősök maradnak, mégis hatásos bepillantást nyerhetünk egy átlag lázadó támadásba. Rose alakja bár cseppet katalizátor szagú, nem zavart túlságosan, Finn iránti őszinte rajongása aranyos útitárssá tette, később jóval több is lesz annál.
DJ igazi opportunista szemétláda, várható volt, hogy reagálni fog a billenő erőviszonyokra, ő a pártatlan élni akarás mintaszobra, Del Toro minden percében uralja a vásznat, remélem találkozunk még karakterével a jövőben.
És ott van Leia figurája, akit mindig öröm látni, nosztalgiamembránunk örök rezegtetőjét, az ő üzenetével kezdődött minden valaha. Sokan hittük, a kegyetlen valóság mintájára Fischer ikonikus hercegnője számára is búcsút kell intenünk, nagy örömömre mégsem így lett. Ahogy az Erő segítségével visszavontatja magát a roncsok közül az életbe, remek példája, hogy sok kiaknázatlan lehetőség, el nem mondott történet rejlik még az univerzumban. Leia lényegében egy Skywalker, a nem kánon világban nagyon is kompetens erőhasználó, örültem, hogy egy pillanatra megcsillant a figura valódi potenciálja.
Snoke alakja sokaknak csalódás, bevallom én is többre számítottam tőle, fájóan hamar "elkaszálták", bár irdatlan erő mutatkozott benne, önteltsége hamar a vesztét okozta, alábecsülte tanítványát, aki könnyedén vette át tőle a legfőbb vezér pozícióját.
A film korántsem mentes hibáktól, először is túl hosszúra sikeredett, a kaszinós bolygó történéseit nem éreztem teljesen indokoltnak, bár a záró képek fényében mégis megérte odalátogatnunk. A film első harmada olykor szinte unalmasnak hat, a ritmus nincs mindig a helyén, akad pár karakter, akiknek nem jutott kellő játékidő, Phasma érdemtelenül hamar hullik alá a lángokba, minden bizonnyal találkozunk még vele későbbi kalandok során...
Hiányosságai ellenére mégis öt csillaggal illetem a filmet, ennek oka pedig többek közt az utolsó 15-20 perc, a zárás hangvétele, a tökéletes fényképezés, a mozi mondanivalójának, reményteli felhangjának értő közvetítése. Luke végső "párbaja" epikus löketet ad a nézőnek, ahogy a legendás jedi utolsó erejével megvezeti egykori tanítványát, vele együtt a nézőteret, s tettével "új reményt" biztosít egy következő ellenállás számára. Luke az alászálló napokra tekint, apró mosollyal foglalja keretbe addigi létezését, ideje menni. Nekünk pedig bármennyire is fáj, el kell engednünk. Han, Luke, Leia, tudom, velük kezdődött minden, nehéz lemondani róluk, mégis itt az ideje, hogy az Erő új avatárokat válasszon magának. A régi hősök ideje lejárt, nem hiszem, hogy méltatlan módon kényszerülnek elhagyni a sakktáblát. Annyi lehetőség, annyi csodálatos mese várat még magára, csak ki kell tárnod az elméd, hogy nyitott légy az új hősök és történeteik befogadására. A Star Wars nem csak néhány film gyűjtőneve. Ez egyfajta lelkiállapot, a jó, a rossz, élet és halál állandó körforgása, az egyensúlyra törekvés örök érvényű meséje. Talán más arcok, más hajók oldalán, de az univerzum, a gondolatiság magja ugyanaz maradt és szerintem marad is jó darabig. Hisz, ahogy Leia is megjegyezte; mindenünk megvan, ami kell...
|