Valóban érezni némi nyugati benyomatot Bong 2017-es alkotásában, de pont a keleti fanyarság miatt lett kellően kíméletlen, ugyanakkor naivan őszinte mozi az ipari állattartás szükséges (??) árnyoldaláról.

A készítők erősen szuggesztív képekben tálalnak, a természet zöldje valamint a mesterséges környezet acélszürke árnyalatai bitang kontrasztot képeznek egy igen kényes téma 2 oldalán. Ami miatt talán lehet támadni a filmet, valóban nem kap mindkét ellenpont hasonló bemutatást...de végülis nem dokumentációról lenne szó, így az állásfoglalás nem feltétlen hiba...csak inkább hiányosságot szül. Ettől független a végső képek kifejezzen retinába égetőek, az ember torka akaratlan is összeszorul...tudjuk, hogy valami ilyesmi zajlik nagyban is, de mégis nehéz elfogadni/felfogni a tökéletesre formált és ízesített kész termékek láttán. Véleményünket azonban abszolút kifejthetjuk a szupermarketben...elvégre minden forintnyi költekezés egyfajta szavazat mit és hogyan szeretnénk...innentől pedig kár lenne mindent egy "láthatatlan" óriáscégre kenni...kereslet kínálat..ennyiről szól a történet..itt nincsenek morális vagy etikai kérdések csupán a profit (=aranymalac) működteti a gépezetet...

Bong markánsan öleli fel a nagyüzemi húsgyártás hátulütőit....Nekünk pedig kéretlenül el kell ismernünk hogy valóban egy jelentős, tompított (=rózsaszínre festett) fal húzódik az asztalunkra kerülő étel és előállítása között. A kérdés mindössze annyi, akarunk-e valóban tudni róla? És készen állunk-e lemondani a könnyű, olcsó elérhetőségről a változás kedvéért??

3. Törölt felhasználó (2018-01-06 01:29.08)

A Gwoemul, magyarul A gazdatest c. szörnyfilm után csak félig-meddig vagyok elégedett Joon-ho Bong filmjével. A Gwoemul kreatívabban rúgott bele a kaijuk iránti elvárásaimba, mert merészen játszadozott a dramaturgiai hangsúlyokkal. Sokkal jobban emlékszem a kisember miliőjére, étkezési szokásaira, munkájával járó fásultságára, a szörnnyel szembeni reakciójára, mint magára a szörnyre. Itt lépett egy nagyot Joon-ho Bong.

Az Okja már nem csak Dél-Koreának készült, nagyon érezhetően nemzetközi piacra szánták az alkotói, ezért kellett találni egy világdramaturgiai alapot. Ez lett a "gyerek és házikedvence" alapformula. Tökéletesen teljesítette, haladt az előírt campelli úton, voltak műfaji kihágások, de nekem ebből nem volt elég.

Ezért feltettem magamnak a kérdést, hogy végül a film után mit is vittem magammal.

Az elején a kb. 15 perces semmittevést, tipikusan a távol-keleti esztétika jegyében, hosszan kitartott plánokkal, kizárólag természeti hangokkal és néha rövid dialógusokkal. Okja és Mija bensőséges kapcsolata ábrázolódik így, a semmi eszközeivel, de abban benne van minden, amit tudni szükséges a szereplők egymás közötti kapcsolatáról.
Ebbe aztán nagyon jólesően rondított bele a rendező. Nem is ő lenne, ha másként történt volna. (Jake Gyllenhaal viszont Jim Carreynek képzelte magát, őt kellett volna lelőni először.)

SPOILER:
A spoiler maga a másik magammal vivős, non-diegetikus eszköz.
Abszolút váratlanul ért a balkáni fúvosok aláfestő zenéje az akciójelenetek alatt: a szerb Agusevi Cambo Orchestra zenéje szól, ők remélhetőleg Bregovic és Markovic örökébe lépnek majd, ha agyonhasználják őket, mindenesetre tökéletesen interpretálják ugyanazt.
Nem biztos, hogy véletlen volt ez a meglepő zeneválasztás: a film stílusa Dél-Koreából oda-visszakapcsol Közép-Európába, még tematikailag is (lsd. beszolgáltatás, villanydrótok).
Lehet, hogy ezzel Cannes-ra is kacsintott egyet. Számos olyan fogással találkoztam, amivel a cannes-i nagydíjas Emir Kusturica szokott régebben dolgozni. Egy válságos helyzetben kb. mindegyik érdekcsoportból eltúlzott karikatúrát kreált a film, mint az Underground, a Macska-jaj, vagy a Zivot je cudo. Ide is, oda is szúrunk egy kicsit. Megkapják a magukét a profitorientált, ál-bioüzemre szakosodott mágnások, a GMO-ellenes aktivisták is, de meglepő módon a bölcs, öreg, ázsiai öregember alaptípusára is jelentős árnyék vetül.

Ja, és volt mondanivaló.

Összességében remek film, várom a rendező következő munkáját, kicsit még engedjék őt elszabadulni.

2. Bertó!!! (2017-11-29 19:07.24)

Te jó ég ez a Joon-ho Bong milyen világot képes kreálni,hihetetlen.
Annyi mindenről szól ez a történet és ahogyan ez tálalva van,a mondanivalójáról nem is beszélve.
Az utolsó "húsüzem feldolgozós" jelenet több érzelmet/drámát tartalmazott,mint a hasonló műfajban bemutatott filmek legtöbbje.

Netflix (y)

1. Kutasi85 (2017-07-19 06:47.02)

Vicces, hogy az általam legutóbb megnézett filmben épp az érzelmekre való erőszakos hatást, az arányok el nem találását kritizáltam, erre most szembe jön velem ez az alkotás, amitől abszolút semmit nem vártam, és amiben megmutatják ennek a mesterségnek az iskolapéldáját.
Majdhogynem tökéletesnek éreztem. Van egy sajátos stílusa, amit sajnálok, hogy nem kapott nagyobb teret, elidőzhettek volna még ennek a beteg világnak a részletesebb bemutatásával, de így sem csalódtam. Ez a világábrázolás, ez a stílus elviszi a hangsúlyt a mondanivalóról, ezáltal nem lesz erőltetett, és amikor a közepe fele elkezdjük megkapni, jövünk csak rá, hogy az egész addig csupán körítés volt, felépítés, hogy végül a fináléban bizony beledöngöljenek minket a földbe a kicsúcsosodó mondanivalóval.
Nem mindennapi szereplőgárdát tettek a kislány mögé, ha csak egyet emelhetnék ki, az Tilda Swinton lenne, aki valami egészen elképesztőt játszik.