A nemzet élő lelkiismerete eltávozott. Sólyom László ugyan az elmúlt nyolc esztendőben visszatérően mondogotta többünknek, amikor épp valamilyen nyilvános szereplésre kapacitálták, hogy „én már el vagyok temetve”, mégis annyira elképzelhetetlen volt a halandósága. A tartása -amely a jogász-professzort, az új magyar demokrácia egyik alapító atyját, az alkotmánybírót, az államfőt, majd az ex-elnököt egyaránt jellemezte- mindannyiunk fölé emelte, s így valahogy ki is kapcsolta a múlandóság gondolatát. A telefonom még őrzi a két héttel ezelőtti telefonbeszélgetésünk nyomát. Tolulnak fel az emlékek: személyesek és a már-már történelmiek, keserű kakofóniában. Közben persze jó volna kerülni az érzelgősséget, hiszen azt Sólyom is kerülte egész életében. ’92, polgári jogi tanszék, ahol egy tömött előadóban Sólyom professzor úr beszél az információs önrendelkezési jogról. Tíz évvel később védegyletes rendezvény, ahol Sólyom az előadó a jövő nemzedékek ombudsmanjáról készített törvénytervezetéről. Három évvel később, május vége, kampány-megbeszélés az ügyvédi irodám tárgyalójában: lazán sétál be szandálban a főszereplő, a leendő köztársasági elnök. Egy évvel később, 2006. szeptember 18., hétfő kora este elkeseredetten vonja le a következtetést telefonban, hogy az erkölcsi figyelmeztetésnek semmi értelme, mert a címzett azt meg sem értette. Négy évvel később, június 18-án a Sándor-palotában először és utoljára találkozunk hivatalos minőségünkben. Az előttem vizitáló vendég, Orbán Viktor miniszterelnök éppen akkor tájékoztatja, hogy mást képzel az elnöki székbe a következő öt évre. Sólyom ekkor is megőrzi tartását, viccesen kommentálja a fejleményeket és mosolyogva dedikálja születésnapi ajándékomat, az „Egy elnökség lenyomata” c. kötetét. A jogtudós -egyszersmind az új magyar demokrácia építőmestere- jelentőségével ma még kevesen vannak tisztában. 1985-ben megjelent írása, az ún. vasectomia-per kapcsán született ’Mit szabad és mit nem?’ az a gondolati ösvény, amin aztán az alkotmánybíró Sólyom 1990-ben eljut az általános személyiségi jog kibontásáig. Az a határozat ugyan a perbe vitt jogaink feletti rendelkezési szabadságunkról szól, de főleg veszélyhelyzetekkel terhelt időkben lehet a sólyomi életmű az a kályha, amely testi önrendelkezési szabadságunkat megóvja. 1980-ban kelt a ’Környezetvédelem és polgári jog’ c. értékezése. Magyarországon elsőként jelölte ki az utat, hogyan lehet a hagyományos polgári jogi eszközökkel fellépni életvilágunk védelmében. Csak ezt követően szegődött el a Duna Kör, a frissen alakuló győri Reflex jogi tanácsadójának, majd alkotmánybíróként munkálta ki a visszalépés tilalmának parancsát, ami egyszer talán még a környezetpusztítás apostolainak is útját állja. 1988-ban látott napvilágot ’Egy új szabadságjog: az információszabadság’ c. tanulmánya. Ebben Magyarországon elsőként fogalmazta meg az ’átlátható állam- átláthatatlan polgár’ követelményét. A rendszerváltó Magyarországon Sólyomon kívül kevesen értették, miféle veszélyeket hordoz a ’szép új világ’, a ’megfigyelő állam’ lehetősége. Ebből a felismerésből keletkezett az ún. személyiszámos alkotmánybírósági határozat, amiért aztán először -de messze nem utoljára- zúdultak rá méltatalan támadások. ’Nem akarok csalódást okozni maguknak’ -mondta 2005. júniusában, a megválasztása estéjén. Nem okozott csalódást, nekem legalábbis biztosan nem, ellenben annál több büszkeséget. ’Nem akarok szeretett elnökünk lenni’ – nyilatkozta egyik első elnöki interjújában. Nem is lett az, de talán jobb is így. A nagypapa-szerepet megtartotta unokáinak, dédunokáinak, amit viszont a nemzetnek adott, azt lehet, hogy csak unokáink, dédunokáink fogják értékelni. Sólyom elnök példát mutatott abból, hogyan lehet egyensúlyt tartani az intézmény-tisztelet és az intézmény iránti alázat között. Erős tűzfalat vont a magánemberi és a közéleti énje közé. Így választotta el a mélyen hívő katolikus magánembert is a szekuláris köztársaság elöljárójától. ’Lehet más a politika!’ – adta meg elnöksége mottóját a külvilág által konzervatív liberálisnak elkönyvelt jogtudós. Sólyom nagyon pontosan tudta, hogy ez a jelszó az ezredfordulón indult globalizációkritikus mozgalom jelmondatának (’Another world is possible!’) derivátuma – pontosabban, mint sokan, akik aztán ebből politikai karriert csináltak maguknak. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a mi elnökünk vetette fel az ENSZ-ben elsőként a kereskedelmi világszervezettel egyenlő súlyú környezetvédelmi világszervezet tervét, majd a világ első zöld államfőjeként kezdeményezte a zöld elnökök hálózatát. Sokan nem értették. Ennek van egy nagyon egyszerű oka: Sólyom a hangszóró-nélküli többségnek, a véleménybuborékokon kívüli Magyarországnak lett az elnöke. Sokan nem értették az igazságtételi törvény kapcsán képviselt álláspontját. Sólyom a jogállam fanatikusa volt. A jog uralmából pedig az következik, hogy a szubjektív igazságérzet soha nem előzheti meg az objektív igazságot. Ha mégis: azt hívják önkényuralomnak. Ekkor mondták ki az örökérvényű üzenetet, hogy jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani. Antallt irónikusan parafrazálva, úgyis fordíthatjuk a Sólyom-bíróság korabeli verdiktjét: tetszettek volna alkotmányozni, tetszettek volna az alkotmányban világos határvonalat húzni a jogállam előtti és a jogállami időszak között. Nem tetszettek – és a felelősséget az alkotmánybírákra tolták. Pedig később a Sólyom-elnökség egyik missziója éppen a jogállam előtti és a jogállami időszak közötti morális határvonal fenntartása volt. Ezért jelezte ellenvetéseit, amikor a haladók a múlt árnyait akarták kitüntetni. Sokan nem értették, miért vonult vissza teljesen a nyilvánosságtól. Kapott ezért is nemtelen szemrehányásokat, minden irányból. Kézen fekvő a magánéleti tragédiára, legfontosabb szövetségese és tanácsadója, felesége ápolására, majd elveszítésére fogni a visszavonultságot. Nyilván van ebben igazság, hiszen amennyire boldogtalan volt a közéleti Sólyom, annyira volt boldog Sólyom László unokái, dédunokái körében és a természetben. Felesége halála után megjárta az El Caminót, s még idén is a Zengőt, megtanult olaszul, valamint repülőgépet vezetni, keresztény tematikájú könyveket, Ferenc pápa szövegeit fordította. Utolsó nyilvános megnyilatkozása így szólt: „Örülnék, ha munkám nyomán a politikailag is sulykolt „keresztény értékek védőbástyája”-mentalitáson ablak nyílna a világ immár más úton járó kereszténysége távlataira és próbatételeire.” Lehet abban is magyarázatot keresni, hogy a NER végülis a sólyomi életművet döntötte romba. Ahogyan az ex-elnök 2010 őszén, az alkotmánybíróság elleni támadás kapcsán, a NER közjogi kiépülésének kezdőidőpontjában fogalmazott: „A lejtőn nincs megállás”. „Különbnek lenni!”- ezt üzente a kétharmados többségnek a 2010-es parlamenti nyitó ülésen és csalódottan konstatálta, hogy az általa állított mércét az új hatalom sem tudta megugrani. Csakhogy Sólyom bármennyire ellenszenvezett az új modellel, az autokratikus, populista politikával, személyes indulatai egyetlen pillanatra sem homályosították el erkölcsi érzékét. Pontosan tudta, hogy kikkel együtt és kikkel szemben szövetkeztek a Nemzeti Kerekasztalnál, pontosan tudta, kik emeltek kezet a Dunára, a Zengőre, pontosan tudta, miért nevezte morális válságnak 2006. őszét. Ezért sem tudták „bepalizni” sem 2012-13-ban, sem később mindenféle „pilot-projektekbe”, 01g-s nekibuzdulásokba. A visszavonultságának azonban lehet egy mélyebb magyarázata. A konzervatív liberális rendszerváltó a jövő nemzedékekért viselt felelősség gondolatán keresztül jutott el elnöksége idejére a globális kapitalizmus kritikájáig. Erről tanúskodik egy 2007-es MTI-interjú, amikor arról beszélt az elnök, hogy a környezetvédelemnek magába kell foglalnia a javak méltányos elosztását, de két 2009-es beszéde is. Könnyen lehet, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben a jogállam fanatikusa felismerte, hogy a globális kapitalizmus működése kikezdte, egész pontosan: kijátszotta a liberális jogállam eszményét. Ennek az ellentmondásnak a feloldását azonban Sólyom László már az utókorra hagyta. S persze még sok minden egyebet, amit ebben a pillanatban talán nem is vagyunk képesek felbecsülni. Számomra legfontosabb üzenete azonban az a mondat, amellyel 2009-es újévi beszédét zárta: „A tisztesség hosszú távon megéri!” Ég Önnel, köszönök mindent Professzor úr!
-Schiffer András Facebook bejegyzése-
|
