Mint a váltóláz trópusi eső után, úgy söpör végig a frissen felfedezett garázda fülbillegető orgánuma egy arkansasi kisvároson. A rádióban műsort kapó, erőteljes, rekedt hangú fickó hamar belopja magát a barokk kacsokkal stukkózott páholyból arisztokratikus bizonyossággal leegyszerűzött nép szívébe. A háziasszonyok strapatűrő képességét élteti (Honnan tudhat ilyenekről?); strandolási tanácsokkal szolgál a kölyköknek; kutyaseregletnek adat audienciát a polgármester-jelölttel; és pazarul mennydörgi a bluest. Lehengerlően hat a közönségre. Kellhet ennél több a memphisi tévének? Aligha. Esetleg hősünk becenévragasztó tehetséggondozója, Marsha kisasszony. Hogy karmikus a kapcsolatuk, a nézők tapasztaltabbjai ekkor már nem csak sejtik.
Az utat mindenesetre egyre kevésbé kell Larry előtt egyengetni. Az ugyanis csak annyira bizonyul rögösnek, amennyi bokára leső akadályt saját kezűleg bombáz önnön lábai elé. Egy hajlék nélkül maradt afro-amerikainak 15 000-nél több féldollárost gyűjt pár nap alatt, de a műsor fő támogatójának úri huncutságként állítja be a reklámozni szánt termékeit. Vállalva akár a kiűzetést is a Paradicsomból.
Rhodes először csak pislog a reakciókon. Matracégetés? Ne már! A népszerűség farvizére kerülve, úgy látszik, már eveznie sem szükséges. Kipróbálja, s tényleg halad. Minimum félisteni vér csörgedez az ereiben, vonja le a következtetést hősünk. Fantasztikusan bevált imázsához, a harsány, vidéki srácnak „a ti kutyátok kölyke vagyok” attitűdjéhez, életteli szókimondásához ragaszkodik ugyan, épp csak a tartalmát tölti meg virgonc pálfordulással.
A nép bálványa nem rejti a véka alá, hogy a csúcsra tör, s mindent háttérbe szorító önimádatával el is éri, hogy a ragadványneve – Lonesome – egyre passzentosabban feszül lelke testén. A gitárja üres státuszszimbólummá satnyul: inkább csak hébe pengeti, mint hóba, golyva kínozza meg érte! Tréfáit a maga faragta ovációautomatának címezi immár, újdonsült nejével pedig rátartin tart ízléstelen húsbemutatót.
Azt gondolnánk, valami menthetetlenül félresiklott sztárunk életében; pláne, ha Marshával vagy Mellel – meg egy palack bourbonnel – telepednénk le kvaterkázni. Rhodes azonban egyre teátrálisabb mozdulatokkal lubickol. Nem vesz tudomást arról, hogy cápák falták fel csípejéig – a reklámhadsereg főhadiszállásának korlátlan intendánsa továbbra is derék legényként tekint magára. Virtuális szenátorsimogatót teremt a tévénézők manipulálására, miközben miniszteri irodáról ábrándozik. Engedelmes birkákként aposztrofálja a rajongóit, pedig maga sem lát az orránál előrébb. Úgy okádja az esőt az ég. Optimális díszlet Lear királyné őrülési jelenetéhez. De ha e mellékszereplő botorkálását követnénk figyelemmel, a főhős kikerülne a fókuszunkból. Pedig mindannyian annak szurkolunk, hogy egy külső–belső poklot megjárt, hajat tépő kiállásra a kirakatfi erejéből is fussa még a végén.

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	VAL P, 2021-05-27 12:38	2 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz
Keresem téma megnyitása	0 hsz

Egy arc a tömegben adatlap

Eredeti cím: A Face in the Crowd

Évszám: 1957

Rendezte: Elia Kazan

Szereplők: Andy Griffith, Patricia Neal, Anthony Franciosa, Walter Matthau, Lee Remick...

További információk

Szereplők fórumai

- Walter Matthau - Vélemények

- Lee Remick - Vélemények

- Patricia Neal - Vélemények

- Elia Kazan - Vélemények

- Andy Griffith - Vélemények

- Budd Schulberg - Vélemények

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk