A repülő cirkusz szárnybontogatásaival gyakorlatilag egy időben találkozott Grand, a bankómágnes – kinek az utcán is prímás húzza el a nótáját, míg Mercedesébe nem huppan – a névtelen, közterületen vegetáló hippivel, hogy aztán együtt éljenek át agyamentnél kiszámíthatatlanabb kalandokat. Montyék említett hatosfogatának két jelese is felbukkan a filmben füstölögve duónk pimaszságán. Pontosabban egy-egy darabkájában a csupán a két Grand és a világlátásukat bizonyítani hivatott „mondanivaló” minimális kohéziójával lazán összepókhálófont szkeccsmozaiknak.
Az üzenet a celluloidpalackban ezzel szemben végtelenül egyszerű. A pénz = hatalom az élet minden talpalatnyi területén. Legyen szó irodalomról, háborúról, vallásról, sportversenyről, halhatatlan műalkotásról; a létezés élvezetéről – a VIP luxusjachttól a vadkempingig. Vagy a humanoidok gyomorforgató megalázásáig. Persze, a célpontok önként vállalják a dartshegy-párnaságot, de akkor is… Az örökbe fogadott Youngmannek szerencséjére vasból gyúrták a bendőjét, szemrebbentésre képtelen kívülállóként vesz részt újdonsült atyja tárlatvezetésén, mintha egy ismeretlen faj szokásait szemlézné fontvérű adoptálója.
Sellers e kavalkád közepette vígan őrzi gentlemani hidegvérét. A bankjegyek biztonságos fedezékéből utóvégre bármit megtehet – egy parkolási bírság többszörösét is kifizeti akár, csak hogy a látszatát is elkerülje annak, nem ő irányítja az eseményeket, az embereket.
A mű egyik kulcsmondata: Mindenki legyen a szakterülete csúcsán, különben szélhámosság csupán, amit művel. Bennem az idősebb Grand ténykedése láttán felmerült a kérdés: Vajon hova kategorizálná be magát ő, aki a szél hámozásához ért egyedül igazán?
Egy maroknyi remény maradt mindössze, hogy kilépjünk a – sajnos – cseppet sem túlzó, globális történetből, de azokat, akik éltették magukban, már 1969-ben is addig csiklandozták, míg hamuszínűvé nem komorultak.