Filmek Főoldal TV műsor DVD / Blu-ray Filmek Színészek Rendezők Fórumok Képek Díjak Mozi
film
 
Bejelentkezés
E-mail:
Jelszó:
Megjegyezzelek?
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Regisztrálj és nyerj
DVD-t, vagy mozijegyet!

Keress

Részletes keresés

Mozibemutatók
2025-03-06
A konyha
Andrea szeretete
Fekete kutya
Haláli állatok hajnala
Mickey 17
Mindörökké tiéd

2025-02-27
A majom
Emilia Perez
Riefenstahl
Rokonszenvedés

2025-02-20
A birodalom
Mágikus állatok iskolája - Az Erdő napja
Rosszfiúk: Füllentések és alibik
Szeptember 5.
Szeretetreméltók
Szimat naplója

További mozibemutatók

DVD / Blu-ray premierek
Gyerekjáték (2019) (Blu-ray)

További DVD premierek
További Blu-ray premierek

Hamarosan a TV-ben
Csokoládé
- Film Café, 11:50
Három óriásplakát Ebbing határában
- HBO2, 11:55
Az élet dicsérete
- Epic Drama, 12:35
Step Up 3-D
- RTL Három, 12:40
Munkahelyi csábító
- Film4, 12:45

Teljes tévéműsor

Szülinaposok
John Turturro (68)
Alan Alda (89)
Bernadette Peters (77)
Axel Stein (43)
Mercedes Ruehl (77)

További szülinaposok

Legfrissebb fórumok
Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (sorozat) - Vélemények
Wicked - Vélemények
2022-es választás
Adások az Izaurán
Gene Hackman - Vélemények

További fórumok

Utoljára értékeltétek
Wicked aaaaa
Roberto Benigni aaaaa

 

Fórum - Dzsessz Párizsban - Vélemények

Ahhoz, hogy hozzá tudj szólni a fórumokhoz, be kell jelentkezned, vagy regisztrálnod itt!

1. Wilhelm (2023-01-09 17:16.17) aaaaa
Hangulatfilm.
Alapjában véve bírom a dzsesszt, főleg a britek által megformáltakat, és a 21. századi smooth jazzt. Az ötvenes évekbeli képviselőivel sincs gondom, értem ez alatt például John Coltranet, aki sokat tett ehhez a műfajhoz, hiszen egyike azon úttörőknek, akik lerakták az alappilléreket. Természetesen idesorolhatók elődei szintén: Charlie Parker, Bud Powell, Thelonious Monk, Shadow Wilson, vagy éppen az utáni időszakból lévő, a megosztó dzsesszzongorista, akit Herbie Hancocknak nevezünk.
1950-es évek végi Párizsban járunk, ahol a helyi kisbárban zajlanak az események, zenei dallamok felcsendülése tölti be a bárt. Erre a melankolikusabb hangulatra, ha éppen ráérzel, akkor a zene mágiája kikapcsolhat és elröpíthet az akkori korszakba egy csöppet.
Maga a történet elég sallang, nem túl sokatmondó. Egy neves szaxofonistáról szól, akit Gordon testesít meg. Ő nap mint nap a bandjével együtt zenélget az egyik helyi párizsi bárban. Csak hát ez az ember a zenélései mellett egy kiüresedett személy. Általában a lóvéját herdálja, vedel, nem tudja, hogy mi tévő legyen életével kapcsolatban. A régi művészekre jellemző életformát él, gondolok itt most Modiglianira, vagy éppen Michelangelóra. Az egyetlen kapaszkodója az esti előadása, ahol nincsenek számára gondok.
Gondonnak aztán akad egy rajongója, aki folyton őt hallgatja. Nem pusztán rajongó, hanem ő is a zene szenvedélyének él. Szóval, ő húzza ki általában a slamasztikából Gordont. Francois Cluzet itt még milyen fiatal volt, nem csoda, hiszen 87-ben forgatták a mozit.
Kettejük baráti percei adják nekünk az egész gerincét. Mondom, töménytelenül sok átitatott zenélés burjánzik itt, ami már tömény volt egy idő után. E miatt vonható le az értékéből. Aztán lehetne azon morfondírozni, hogy főszereplőink mennyire kovácsolódtak össze egymással. Nekem kicsit szürreális volt, a felek közti kitárulkozás, főleg, hogy Gordon egy neves zenész, aki akárkivel azért nem áll le parolázni. Még ha megértem, hogy a történet direkt ennek a fókuszáltságára irányult, azon belül is a kettejük jellem fejlődésére.
Magam sztoriztam fikarcnyit régebben, az extravagáns határtalan művészről, Miles Davisről, akihez csak úgy nem lehetett odamenni, mindig megközelíthetetlenséget sugallt. Főleg amikor a zene áramlott a fejében, akkor egyszerűen tüzes volt.
Mellesleg ebben a moziban hallunk egy szót, amit úgy hívunk, hogy bebop, ez a dzsesszen belül egy műfaj, amit a régi bandek már bizony képviseltek.
Aztán úgy halkan elmondom, hogy Martin Scorsese is feltűnik a szereplők között. Nem meglepő, hiszen szíve-csücske a letűnt korok bárjaiban lévő muzsika. Az 1976-os Taxisofőrben is olykor dzsesszt pörget, a komor, sötét hangulatú amerikai esti nagyvárosban. Plusz, zenés fronton rendezett is hasonlót, Liza Minellivel és Robert De Niroval: New York, New York.
Akadtak itt azért simogató számok Hancock által, ő jegyzi a betétdalt is, ami Oscart kapott- ezeket jó volt hallgatni.
Ám nem kövezem meg azokat, akiknek lagymatag, untalan perceket kínál ez a zenésnek szánt melankóliába burkolózó mű.
Ha ebben nem is annyira, ám azért egy John Coltrane • Johnny Hartman: My One And Only Love-ban azért még mindig van valami.



Kapcsolódó fórumok

VéleményekWilhelm, 2023-01-09 17:161 hsz
KeresemMnemosyne, 2012-12-20 14:121 hsz
Kérdések téma megnyitása0 hsz
 
 

Filmkatalógus alsó
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk