Hangulatfilm.
Alapjában véve bírom a dzsesszt, főleg a britek által megformáltakat, és a 21. századi smooth jazzt. Az ötvenes évekbeli képviselőivel sincs gondom, értem ez alatt például John Coltranet, aki sokat tett ehhez a műfajhoz, hiszen egyike azon úttörőknek, akik lerakták az alappilléreket. Természetesen idesorolhatók elődei szintén: Charlie Parker, Bud Powell, Thelonious Monk, Shadow Wilson, vagy éppen az utáni időszakból lévő, a megosztó dzsesszzongorista, akit Herbie Hancocknak nevezünk.
1950-es évek végi Párizsban járunk, ahol a helyi kisbárban zajlanak az események, zenei dallamok felcsendülése tölti be a bárt. Erre a melankolikusabb hangulatra, ha éppen ráérzel, akkor a zene mágiája kikapcsolhat és elröpíthet az akkori korszakba egy csöppet.
Maga a történet elég sallang, nem túl sokatmondó. Egy neves szaxofonistáról szól, akit Gordon testesít meg. Ő nap mint nap a bandjével együtt zenélget az egyik helyi párizsi bárban. Csak hát ez az ember a zenélései mellett egy kiüresedett személy. Általában a lóvéját herdálja, vedel, nem tudja, hogy mi tévő legyen életével kapcsolatban. A régi művészekre jellemző életformát él, gondolok itt most Modiglianira, vagy éppen Michelangelóra. Az egyetlen kapaszkodója az esti előadása, ahol nincsenek számára gondok.
Gondonnak aztán akad egy rajongója, aki folyton őt hallgatja. Nem pusztán rajongó, hanem ő is a zene szenvedélyének él. Szóval, ő húzza ki általában a slamasztikából Gordont. Francois Cluzet itt még milyen fiatal volt, nem csoda, hiszen 87-ben forgatták a mozit.
Kettejük baráti percei adják nekünk az egész gerincét. Mondom, töménytelenül sok átitatott zenélés burjánzik itt, ami már tömény volt egy idő után. E miatt vonható le az értékéből. Aztán lehetne azon morfondírozni, hogy főszereplőink mennyire kovácsolódtak össze egymással. Nekem kicsit szürreális volt, a felek közti kitárulkozás, főleg, hogy Gordon egy neves zenész, aki akárkivel azért nem áll le parolázni. Még ha megértem, hogy a történet direkt ennek a fókuszáltságára irányult, azon belül is a kettejük jellem fejlődésére.
Magam sztoriztam fikarcnyit régebben, az extravagáns határtalan művészről, Miles Davisről, akihez csak úgy nem lehetett odamenni, mindig megközelíthetetlenséget sugallt. Főleg amikor a zene áramlott a fejében, akkor egyszerűen tüzes volt.
Mellesleg ebben a moziban hallunk egy szót, amit úgy hívunk, hogy bebop, ez a dzsesszen belül egy műfaj, amit a régi bandek már bizony képviseltek.
Aztán úgy halkan elmondom, hogy Martin Scorsese is feltűnik a szereplők között. Nem meglepő, hiszen szíve-csücske a letűnt korok bárjaiban lévő muzsika. Az 1976-os Taxisofőrben is olykor dzsesszt pörget, a komor, sötét hangulatú amerikai esti nagyvárosban. Plusz, zenés fronton rendezett is hasonlót, Liza Minellivel és Robert De Niroval: New York, New York.
Akadtak itt azért simogató számok Hancock által, ő jegyzi a betétdalt is, ami Oscart kapott- ezeket jó volt hallgatni.
Ám nem kövezem meg azokat, akiknek lagymatag, untalan perceket kínál ez a zenésnek szánt melankóliába burkolózó mű.
Ha ebben nem is annyira, ám azért egy John Coltrane • Johnny Hartman: My One And Only Love-ban azért még mindig van valami.

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Wilhelm, 2023-01-09 17:16	1 hsz
Keresem	Mnemosyne, 2012-12-20 14:12	1 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz

Dzsessz Párizsban adatlap

Eredeti cím: Round Midnight

Évszám: 1986

Rendezte: Bertrand Tavernier

Szereplők: Dexter Gordon, Francois Cluzet, Gabrielle Haker, Sandra Reaves-Phillips, Lonette McKee...

További információk

Szereplők fórumai

- Martin Scorsese - Vélemények

- Philippe Noiret - Vélemények

- Irwin Winkler - Vélemények

- Francois Cluzet - Vélemények

- Christine Pascal - Vélemények

- Philippe Noiret - Miért kerül feledésbe, akiért élve rajongtunk?

- Bertrand Tavernier - Vélemények

- Martin Scorsese - Kérdések

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk