Minden háború értelmetlen, de a két koreai közötti talán a legértelmetlenebb a világon. Egy nyelvet beszélő nép öli egymást semmitmondó dolgokért. A Frontvonal a koreai háború végső időszakában játszódik és a konfliktus utolsó hónapjait mutatja be, amikor az északi és a déli erők egy stratégiailag fontos dombért, az Aerok-dombért harcolnak. Igen, jól olvasta az ember, egy dombért küzdenek már több éve a felek. Ami inkább egy magaslat és nem is nevezném dombnak. A harcok folyamán a domb többször is gazdát cserél. A harcoló felek között kialakul egy sajátos, bizarr „kapcsolat”: az ellenséges erők titokban leveleket és alkoholt és más dolgokat hagynak egymásnak a dombtetőn. Ez a sajátos és furcsa dolog megmutatja, hogy a katonák valójában nem gyűlölik egymást – csak éppen az adott oldalon kell harcolniuk. A film zárójelenete megmutatja, hogy a rengeteg emberéletet követelő harc teljesen értelmetlen volt, hiszen a frontvonal szinte ugyanott maradt, mint pár évvel korábban. A filmben a barátság, az árulás és a háború értelmetlensége áll a középpontjában, miközben kegyetlen realizmussal ábrázolja a katonák szenvedéseit. A rendező mesterműve nem csupán egy látványos és akció dús háborús mozi, hanem egy mélyen humanista film is, amely rávilágít a háború kegyetlenségére, abszurditására és az emberi élet törékenységére. A film egyik legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen jó és rossz küzdelmeként mutatja be a konfliktust. Az ellenséges felek közötti határvonalak elmosódnak, és a katonák nem ideológiai harcosokként, hanem fáradt, kiégett emberekként jelennek meg, akik napról napra próbálnak túlélni. A dombért folyó harcok brutálisak, és a frontvonal állandó változása egyfajta abszurd, halálos táncot eredményez, amelyben a katonák egy kis földdarabot próbálnak megtartani, amelynek valódi jelentősége szinte már értelmetlenné válik. A dombot folyamatosan visszafoglalják és elveszítik, de ennek a harcnak semmilyen valós eredménye nincs. A katonák már nem a győzelemért, hanem pusztán a túlélésért küzdenek, miközben a fegyverszüneti tárgyalások a háttérben zajlanak. A film fináléja, amikor a fegyverszüneti megállapodás életbe lép, különösen szívszorító: a katonák hónapokon keresztül véreztek egy dombért, amely végül egy senki földje lesz a demarkációs vonalon. Ez a befejezés a lehető legkeserűbb módon mutatja be a háború értelmetlenségét. A film 8,6 millió dollárba került, ami amerikában aprópénznek számítana, de Dél-Koreában egy nagy költségvetésű produkciónak számított. A film több mint 30 millió dolláros bevételt ért el, ezzel sikeresnek mondható, noha nem döntött kasszarekordokat. Az alacsonyabbnak vélt költségvetés ne riasszon el senkit, ez a film mindent tud mint amerikai társai, nincs hiány az akciójelenetekben sem, ami egyébként jól megvan csinálva. Nekem tetszett és nagy előnye, hogy nyoma sincs az ázsiai filmekben túljátszott színészi játéknak. Aki belefut valahol bizony érdemes megnézni.
|