Érdekes volt. A rendező Albert Pyon a C-(vagy még rosszabb) osztályú akciók és sci-fik kiskirálya. Itt viszont valamit megcsillantott, volt egy - kis túlzással - eredeti hangulata a filmnek. Eleve csípem a börtönt, mint helyszínt, és jelen esetben egy halálos, mindenki mindenki ellen-jellegű küzdelem színhelyévé teszik. Az Ice-T (testhezálló szerepben) által megszemélyesített gengszterfőnök ide gyűjti össze a szindikátus árulóit, majd egymás ellen uszítja őket pár millió dolcsi jutalomért. Nem bántóan rossz az sem, amit az alapszitu lerakása után látunk, ám deja vu-érzésem volt. Megint az, hogy az ízes alapanyagokból nem sikerült emlékezeteset alkotni, hanem egyes ízesebb falatok után mégis kesernyés szájízzel álltam fel a lejátszó elől.
A fegyverek durrognak rendesen (viszont a torkolattüzekkel igencsak spóroltak :), elég monotonak a lövöldözések, ráadásul minden idők talán leggagyibb bomba általi elhalálozási jelenetével is büszkélkedhet ez a "remekmű" :). Szóval alapvetően akciózásról van szó, de rendhagyó módon picit még Tarantino-hangulatok is beugrottak, az érdekes karakterek (kár, hogy szinte csak barlangrajz-szinten ismerjük meg jellemüket és előéletüket) és a sok párbeszéd (van pár frappáns duma, de többségükben silányak, viszont haveri társaságban kiválóan lehet röhögni a keménynek szánt, semmitmondó dumákon) meg a valóban ügyesen és eredeti módon használt zene miatt. Csavarokkal is igyekeztek feldobni a történetet. A húzónévnek szánt Christopher Lambert (itt kiszőkítve) nem épp egy grállovagot alakít. Hozzá és a többi veszedelmes szereplőhöz igazítva szerencsére a végkifejlet sem éppen happy end.
Péntek esti férfias mulatságnak egyszer megteszi az Ölj, ahogy éred! másfél órája.
|