két és fél évvel az aranyláz bemutatója után végre megérkezett chaplin harmadik egészestés játékfilmje, a - hét tekercses - cirkusz, melynek varázslatos közegét chaplin gyerekkorának szellemi öröksége és élménye határozza meg: a csavargó figuráját immár mélyebb, árnyaltabb, újszerűbb vonások színesítik, ha úgy tetszik, chaplin itt megadta magának a lehetőséget arra, h még jobban kibontsa a vagabond karakterét - amelyre rövidfilmjeiben sosem volt lehetősége (elsősorban műfaji korlátok miatt), vagyis a hiteles és részletes jellemábrázolásra. néhol sokkal önzőbb már, néhol sokkal keményebb (szemtelenebb), néhol meg fél, ergo méginkább 'lekisemberesíti' chaplin a figurát. mert ezt a filmet egyértelműen a csavargónak szánta, ez mindenképpen az ő filmje. na nem mintha a többi tramp-film nem róla szólna, de míg a kölyökben agglegényként élő figura a gyermekkel együtt teljes csak (mivel a csavargó érzelmei jórészt a kissrácnak köszönhetően válnak átélhetővé és egyáltalán észrevehetővé), s noha az aranyláz szürreális túlélődrámájának vergődései is új szempontokat adnak a figura értelmezésére, a cirkusz az első film, amely végérvényesen aláhúzza számunkra azt (amit rövidfilmjeinek komikus helyzetparádéi között is igyekezett azért itt-ott érzékeltetni, halványan), h ez a csavargó mindig is egyedül volt, és egyedül is marad, már-már törvényszerűen. magányos - de nem magának való - jellem, aki végül lemond a szerelemről is - noha megtalálta azt - mintha az szintén törvényszerű lenne, mintha törvényszerű lenne alulmaradni... itt teljesedik ki először ez az érzés azzal a fantasztikus záróképpel, amely azóta talán chaplin figurájának (de talán ő magának is) jelképévé vált, és külön csodálatos, h a három évvel későbbi nagyvárosi fények vége sem ad arra semmilyen támpontot, h a csavargó végre megtalálta volna a boldogságot (csak a modern idők, ahol azonban az otthontalanság és nyomor túlságosan nyomasztóvá teszi a két szerelmes együttlétét, ezért tulképp semmilyen feloldás nincs).. akár chaplin utolsó v elköszönő-filmje is lehetne ez, de persze nem az..
noha chaplin viszonylag zárt körülmények közé kényszerül (menekülése a rendőrök elől egy cirkuszban ér véget), természetesen azonnal feltalálja magát, de ami érdekes - v inkább tragikus - h még a cirkusz művészei között is legalul találja meg a helyét.. zseniális helyzetkomikumokat, szellemes és parádés gageket csempész a cselekménybe, amelynek vonalvezetése egyébként ezeket nem indokolná (ahogy korábban egyébként igen): ugyanis nem tiszta burleszk-et látunk, tudjuk jól, h a korábbiaknál chaplin itt már sokkal többet szeretne kisemberéről elmesélni, és ezt nem mindig a poénokkal oldja meg.. így ezek a gagek sokszor csak az elvárt kiegészítések ahhoz a tartalomhoz, ami miatt egyébként is zseninek tekinthetjük chaplin-t. szinte biztos, h az aranyláz után óriási elvárásokkal ültek be a nézők a cirkuszra, hasonló látványorgiát vártak, s azt egyébként megkapják, jól, de nehéz lehetett - óriási munka - elkészíteni. látványában is szórakoztató alkotás, de nem túlzásokba eső film (ahogy semelyik chaplin-film sem!), amely egyszerre keserű, gyönyörű, tragikus és érzékeny.
és ez sem az a chaplin-film, amelyen teliszájjal kellene röhögni, v amelyiket ez tenne emlékezetessé. egy nagyszabású film arról, hogyan képes vki látszólag alulmaradni, de mégis felemelkedni. chaplin forever.
|
