Mick Haller egy magabiztos, nagyszájú Los Angeles-i védőügyvéd, aki bárkit képvisel a tárgyalóteremben, ha van elég pénze ahhoz, hogy kifizesse a tarifáját. Irodája gyakorlatilag egy klasszikus Lincoln hátsó ülése, melyhez persze egy sofőr is dukál. Rendszámtábláján „NTGUILTY” felirat áll, a pénzt pedig súlyra méri. Többnyire drogdílerek és hasonló kaliberű relatíve pitiáner bűnözők veszik igénybe szolgáltatásait, egy nap azonban felajánlanak neki egy nagyobb volumenű ügyet. Louis Roulet egy szórakozóhelyen meg lett környékezve egy prostituált által, majd egy motelbe érve leütötte őt, és úgy tüntette fel a szituációt, mintha meg akarta volna ölni. A lányon súlyos sebek, a gazdag srác kése a helyszínen véresen, tele ujjlenyomatokkal. Kész a csapda, jöhet a bírósági per és pénzleakasztás a jómódú famíliáról. Természetesen Mick örömmel vállalta az ügyet, hiszen lelki szemei előtt csak a zöld hasúakat látta, nem tette fel magának a kérdést: Miért bérelt fel engem egy olyan család, amely a legjobbakat is meg tudná fizetni?
A „The Lincoln Lawyer” Michael Connelly sikerregényéből lett adaptálva. A rendező az a Brad Furman, kinek ez csupán a második egészestés mozija, de büszkén és bátran veregetheti mellkasát. A színészek listáját olvasva sokkal ismerősebb neveken akad fenn a tekintetünk. A főszereplő ügyvéd szerepét az a Matthew McConaughey alakítja, akit ezúttal végre nem azért raktak be, hogy félmeztelen kigyúrt kockáit legyünk kényszerítve nézni, hanem azért, mert színész. Remekül áll neki ez a karakter, mintha ráöntötték volna a nyers pénzhajhász cápa szerepét, aki nem törődik azzal, kliense ártatlan-e. Persze nála is meg van húzva az a bizonyos erkölcsi határvonal. Kétség kívül ő a film legnagyobb pozitívuma, kellemes csalódás, több ilyet szeretnék látni tőle a jövőben! A színészgárda többi tagja sem ismeretlen a számunkra. Ryan Philippe első ránézésre mintha kicsit túljátszaná az ártatlanul megvádolt gazdag fiatalt, de filmbéli énje ezt kívánja meg tőle, szóval meggyőző volt. McConaughey karakterének exnejét, gyermekének anyját, tárgyalóterem béli rendszeres ellenfelét és egyben barátját a csodás Marisa Tomei testesíti meg. Tudom, nem illik egy nő életkoráról beszélni, de ez a hölgy közelebb jár az 5. x-hez, mint a 40-hez, és nem kevés a húszas éveit taposó nő szeretne úgy kinézni, mint ő most. Ő is egy színfoltja a filmnek, akárcsak a magánnyomozó bőrébe bújt William H. Macy. A mellékszereplők táborát erősíti még...látjátok ott jobboldalt a névsort.
A kamera lencse felőli oldalán állókra tehát nem lehet panasz, mint ahogy a túloldalon lévőkbe sem köthetünk bele nagyon. A felcsendülő laza ütemeket Cliff Martinez válogatta a képek alá. A kellemes zenével ellátott intro megadja a film alaphangulatát, ritmusát, melynek tempója a fennmaradó játékidőben sem lankad.
Végig pörgős, megpakolva apróbb csavarokkal, kis drámával, izgalommal, ezzel tökéletesen elkerülve a film leülepedését, egyensúlyban tartva azt. Vérbeli tárgyalótermes krimi-thriller.
A stílustalan „vígjátékok” mellett divat lett a science fiction és a fantasy műfajt futtatni 3D-ben. Sok filmben nem tudjuk mi valós, mi nem, és ez nem is rossz azoknak, akik szeretik a műfajt. De mi a helyzet azokkal a nézőkkel, akik a régimódi krimiket szeretik? Mely filmek szolgálják ki manapság azon embereket, kik nem akarnak többet, csak egy tisztességes forgatókönyvet, kevés drámát, némi fordulatot és jó szereposztást? Semmi fikció, semmi álom az álomban etc. Azoknak itt van Az igazság ára, garantáltan kielégítő kellemes 2 órás filmes élmény.
|