Trigun – Hármas-pisztoly
A Trigun egyike azon sorozatoknak, amely megfelelő szórakozást tud nyújtani bármelyik korosztálynak. Kombinálja a Dollár-trilógia utáni westernek és a 80-as évekbeli cyber-punk szubkultúrát. Két külön szimbólumrendszer, amik ebben az animében tökéletesen kiegészítik egymást. Nem érződik úgy, mintha csak összepréselték volna ezt a két stílust.
Sok aspektusában erős színezetet mutat: humor, karakterek, történet, dialógusok, érzelmek. Nem írom a logikát a felsorolásba, mert akad néhány nagyon zavaró cselekménylyuk. A legjobb része a Trigunnak a gazdag személyiségek, és hogy végig tökéletes egyensúlyt tart humor és dráma között. A történet nem próbál különösebben ambiciózus lenni, de majdnem teljesen kitölti a saját kaliberét. Vash a vadnyugati bolygó legjobb pisztolyforgatója, akinek a fejére egy ország évi költségvetését tűzték ki. A nyomában járó borzalmak annyi legendát generálnak körülötte, hogy „ember formájú szélviharnak” nevezik. Le kell szögeznem valamit: Vash egy erős protagonista: érdekes, sokarcú fickó, akivel hányatatott sorsa miatt könnyű együtt érezni.
Rengeteg sci-fi-elem van ebben az animében, főleg az eredettörténetnél. Vash és testvére, Knives klóngyermekek, akik egy intergalaktikus felfedezőflotta hajóján élnek gyerekkorukban. A Föld erőforrásai kimerültek, ezért egy jókora tömeg a flottán utazva keres új bolygót benépesíteni. A flotta pusztulásakor láthatjuk, hogy az ikrek egymás ellentétpárjai. Mindketten intelligensek, extrém mértékben reflexívek, és az életkoruk évszázadokban mérhető. De Knives parazitának tekinti az emberi lényeket, ezért – 2 roncs kivételével – az összes űrhajót elpusztítja. Rem Saliven testesíti meg egész idő alatt Vash ideáit: kedves, pacifista, életvidám, nagyon toleráns és a saját életét áldozza fel az egyik hajó megmentéséért. Vash és Knives felfedezik a sivatagos bolygót, de felnőttkorukra az addigi status quo kettejük között megszűnik. Itt egy lyuk tátong a sztoriban. Vash 80 évig izoláltan élt az egyetlen űrhajóban, amit Rem korábban megmentett. Nem érdekli a bolygó saját homo sapienseinek kultúrája – ami egyébként szinte egy az egyben a Lincoln-kori Amerika. De azt nehezen hiszem el, hogy teljes 80 évig alig hagyja el az űrhajó környékét, és ez neki tökéletesen megfelel.
Aztán mikor elhagyja a közösséget, a rég nem látott Knives kényszeríti, hogy használja a fegyvere ismeretlen, rejtett képességét. Hihetetlenül intenzív, ahogy Vash kínlódik az aktivált tömegpusztító fegyverrel, ami összeolvad a karjával. A széria egyik legjobb jelenete. Hogy Vash, „a Fékevesztett” emlékezetkiesésben szenved, az szerintem tényleg igaz volt az első pár évben, de utána inkább menekülni próbál az emlékei súlya elől. A fő célja, hogy megtalálja Knivest, és valahogy visszafizesse neki a kölcsönt. Szokatlan egyénisége miatt az átlagemberek – mint Meryl és Milly – nem ismernek rá egykönnyen. Az anime nagy részében inkább az ő szemszögükből látjuk az eseményeket, ők követik a vörös kabátos mesterlövészt mindenféle bolondos helyzetbe.
Legato felbukkanásával indul be a tényleges cselekmény. Knives lassan ébredezik kriogenikus álmából, hisz majdnem meghalt, mikor Julius városában Vash rászegezte a szuperágyút. Legatót és a gungho-bárdokat küldi utána, hogy keserítsék meg az életét. Ha elbuknak vagy Vash segíteni próbálna rajtuk, habozás nélkül végezniük kell magukkal. Ez teszi olyan ördögivé Knives tervét. Tudja, hogy öccse szinte rabszolgaként követi Rem filozófiáját: ne ölj, ne rombolj, ne rabolj. Akaratán kívül tömeg halálát asszisztálja végig, köztük saját barátait és ellenségei is. Nicholas Wolfwood alakja telitalálat, ő kritizálja a leginkább lényegre mutatóan Vash ideáit. Tragikus, hogy mire Wolfwood maga is megérti a filozófiáját, Legato őt is a pusztulásba taszítja. Örülök neki, hogy ő volt Legato utolsó áldozata, mivel Vash nem sokkal utána lelőtte.
Van egy elvárásom a fő protagonista irányában, ami itt nem teljesült. A tettek egymásra épülése. Vash 130 éve él a bolygón, de semmi maradandót nem visz véghez, amíg be nem indítja azt az „elveszett technológia” által hátrahagyott áramfejlesztőt. A passzív felelősség fölötti lamentálás, plusz néhány kétségbeesés mutatják a reakcióját a dolgokra. Wolfwood halálakor viszont sok szempontból szakít a korábbi gondolkodásával. Életében először elmondja Merylnek a teljes élettörténetét. Jókedvet próbál erőltetni magára megint, de végül sírva fakad. Harmadszor is kényszeríteni akarják a fegyvere használatára, de most ellenszegül. Apropó fegyver: Legato bíztatása, hogy ölje meg őt nekem túl kézenfekvő. Mintha csak a 26 részes hosszúság tartása végett lett volna beiktatva. A lelkifurdalása érthető, de nem tetszik az, ahogy ezt szavakba önti. Ezen a ponton éppen olyan önző, mint a fivére. De nem azért, mert egyszer szánt szándékkal kellett gyilkolnia. 130 év fiatalság és magány után egyszerűen képtelenség, hogy valaki ennyire vak és naiv maradjon.
Nem tudtam megtartani Rem parancsolatát, ezért soha többé nem tudom őt magam elé vizionálni!
Magamnál szorongatom a bátyám gonosz játékszerét, de képtelen vagyok rájönni, hogy használjam azt a képességet!
Meg se próbálom figyelmeztetni a világ egy darabkáját, hogy Legato bármilyen élőlény mozgását irányítani tudja az akarata erejével és genocídionista!
Gyönyörűen lett kivitelezve a végső összecsapás Knives-zal, még Wolfwood keresztjét is felhasználták benne. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, hogy mikor tanulta meg használni a szuperágyút ilyen remekül? Nemcsak lőni tud vele, de meg tudja fordítani a hatását robbantásról erőszívásra? Hogyan? És a legutolsó képkockán: miért nevet?! Knives ott lóg a válladon, és ha felébred, 100%, hogy elölről kezdi az egészet! Oké, így érzékeltetik a könyörület végső diadalát. Mekkora hányada maradjon meg az emberi populációnak, hogy tisztességes lezárást kapjon ez a kiskaliberű sztori?
A hibák ellenére ez az anime kerek egész, és nagyon erős morális szabályokra vezeti rá a nézőt. Végig megtartja a szereplők szabályait, a dráma-humor-egyensúly szabályát és magának a világnak a szabályait. Mindenképpen klasszikus. Az én olvastomban 7/10.
|