Nana – Felnőtt shoujo helyett szappan
A Nana véleményem szerint a legjobb valóéletről szóló anime, ami ezidáig eljutott hozzánk. Teljesen a realitás talaján marad, úgy, hogy érdekes, életszerű karakterekkel vezeti végig egy együttes karriertörténetét, annak nehézségeivel és problematikájával együtt. Stílusa sok helyről merít: elődjétől a Paradise Kiss-től, a Sailor Moon 5. évadjáról, egy keveset a Death Note stílusából stb. De eddig talán ez a legkomolyabban vehető shoujo, azaz lányorientált manga-anime.
Az epizódláncolat a nyitódalt nem nézve is kettébontható. Az első 21 epizód (+ a 22. rész első fele!) nálam igazán remek. Ami viszont utána jön, az inkább vánszorgó. Az anime maga is egy “BlaSt off” (=”kilövés”) tendenciáit hordozza magán. Az elején még megvan a lendület és az érdekfeszítő helyzetek. Erős benne a humor, a figurák konzekvensen cselekszenek, a cselekménynek van irányultsága. A szereplők egymáshoz való viszonyulása is remekül van árnyalva; a munkavállalás, a rezsi fizetése, a karrierépítés mind mind fajsúlyos kérdések. Érzelmi konfliktus is akad, de ez is haladó, kilyukad valahová, alakítja a sorsukat.
Aztán a 22. résszel ez a lendület valahogy megtört. Az anime lényegét tömörítve 26 részt tett volna ki, ez kivehető az ezutániakból. A karakterek úgy viselkednek, mintha valami kóbor átok sújtaná őket, cselekvőkészségük jelentősen lelohad. A drámaiságot az apátiába hajló melankólia, az összefogás szellemét pedig a baráti ráhagyás sztereotípiája váltja fel. A Takumi-Nobu-Hachi háromszög nagyon elnyújtott, és végkifejlete után a terhesség megjelenésével önmaga lejáratásává válik.
Legnagyobb csalódásom Komatsu Nana, alias Hachiko. Amit Yazawa az ő karakterével érzékeltet, az nem gyarlóság, nem jellempusztulás, hanem degeneráció. Kezdve azzal, ahogy belesodródik Ichinose ágyába – folyamatosan kipárolog az az életvidám, segítőkész énje, amit Nana “Hachi”-nak becézett. Korábban is kitűnt, hogy önző és szeszélyes, sőt bőgőmasina, de a 34. részre szabályosan kölnis babává züllik: a szobatársa, kiegészülése, testvérnél is közelebbi barátja csak valami reakciót várna tőle, erre ő? Rá se néz, meg se nyikkan, a szomszéd szobában hagyja, hogy Takumi megerőszakolja, majd ő is elkezd élvezkedni Nana füle hallatára. Idézzünk egy kicsit:
12. rész: “Hiszen most már teljes a banda. Nincs más dolguk, mint valóra váltani az álmaikat. Itt az ideje, hogy én is összeszedjem magam!”
34. rész: “N-na de Takumi, biztos hogy ez jó ötlet, a baba megsérülhet…” – Mikor eltörik az üvegpohár: “Nana!” “Hagyd, ne törődj vele.” – Ne is, inkább bújjunk vissza a füle hallatára az ágyba.
Mégis, mi ez?! Mindezek után egy felnőtt munkavállaló ezt mutatja fel jellemre?! De még nincs vége a félbolond díva mentális ámokfutásának: Miután hetekig boldogan fogadta el Nobu törődését, egy szó nélkül otthagyja (sírva persze); jópofizva él bezárva 2 hónapig egy kívülről elektronikusan nyitható szobában; a Ren-botránykor segíteni akar Nanának, de ehelyett csak annyira futja tőle, hogy Junkónak a telefonba bőg és hisztizik! Idézem: “Takumi, te idióta, te brutkó!” Mellesleg Junkó is megéri a pénzét: 21 évesen egy szűklátókörű, fantáziaszegény pletykafészek, és őtőle vár mindig tanácsot Icihinose-asszonyság. Rokonlelkek, azt meg kell hagyni.
Elcsépelt és hatásvadász lezárás a legutolsó rész, ahol Hachiko már a kislányával sétál. Kimonóban elegáns asszonyként, mint egy kirakati baba. Mosolyog, mosolyog és mikor elgondolkodik valamin: csak mered maga elé a semmibe. Valóélet vagy sem, ez hitvány képet ad egy emberről. Amikor először láttam, többször is visszanéztem, mert nem hittem el, hogy ezt a sorozatot kezdtem el nézni az Animaxon. Hol van ez ahhoz képest, hogy Nana ököllel állt ki mellette Shouji lebukásánál? Vagy hogy Sachiko félelemtől reszketve odaállt elé, hogy inkább őt verje, és vissza se üt?
A többiek? Nos, Reira a másik önsajnáltató celeb, de neki legalább konkrét oka van rá, önfenntartó, sokak által imádott ember nehéz életvitellel. Vele fogja a manga szerint Takumi megcsalni a feleségét, aki erre hisztizik, de aztán tűri tovább. Kész. És ki lehet ez a Stella? Hát nem szép lenne, ha Takumi másik felesége, és kiderülne, hogy bigámiát követett el? Sem Reira, sem Komatsu nem érdemlik meg a BlaSt csapatszellemű támogatását, képtelenek személyiségükben gyarapodni vagy fejlődni.
Végezetül: a Nana első fele nagyszerű útikönyv a japán fiatalok életéről, a másik fele viszont egy szappanopera, animealakba bújtatva. Yazawa Hachija ugyanúgy járt, mint Tsukino Usagi vagy Higurashi Kagome: az írónőjük lefaragta belőlük azt a legelemibb lelki késztetőerőt, ami a felnőtt ember szimpátiáját generálná. Márcsak abban reménykedem, hogy egy szép napon Satsuki úgy szembesítse majd hibáival az anyját, hogy ne egy lelkisérülteknek fenntartott intézetben kössön ki, vagy ne akarjon majd mindjárt megint az öngyilkosságba menekülni.
5/10. Maximilien Robespierre híres idézete jut eszembe Komatsuról:
“…Az érzékenység, amely feláldozza az ártatlanságot a bűnnek, kegyetlen érzékenység; barbár az a könyörület, amely eltűri a zsarnokságot…”
|
