!!! SPOILEREK !!!
A Mr. Nobody olyan izgalmas kérdéseket feszeget, amelyek mindannyiunkban – de legalábbis többségünkben – időről időre megfogalmazódnak. Az Univerzum és azon belül az emberi élet létrejöttének lenyűgöző csodája, a dolgok eredetének kutatása olyan feladvány, amit még a legzseniálisabb tudósok sem képesek maradéktalanul megfejteni, nemhogy mi, egyszerű halandók. Bennünket, az apró, jelentéktelen porszemeket, elkápráztat Világegyetemünk végtelensége, az ősrobbanás elképzelhetetlensége, az idő fogalmának elvontsága - egyszerre szubjektívsége és objektívsége, megfoghatatlansága. Nem véletlenül tettek és tesznek kísérletet különböző korok filozófusai, fizikusai, nagy gondolkodói, művészei – Newton, Einstein, Kant, Bergson, Proust, Dalí és sokan mások – a fogalom értelmezésére, definiálására. Míg a felvilágosodás előtt – a maihoz képest minimális felhalmozott tudás birtokában – az egyszerű halandó, Istenben való hitének hála, minden töprengés nélkül, könnyedén magáévá tehette a Teremtésmítoszt, mára - köszönhetően a kutatóknak és az információkat továbbító gépeknek egyaránt – olyan ismeretek birtokába jutottunk, melyek a vallások, mitológiák állításaival szemben szkeptikussá tesznek bennünket. Lépten-nyomon hallhatunk az ősrobbanás-elméletről, a “Nagy Bumm”-ról, illetve feltételezett ellenkezőjéről, a “Nagy Reccsről”, ám egyszerű, korlátolt agyunk képtelen e fogalmak értelmezésére – más lehetőség híján igyekszünk elhinni a kutatók épp aktuális állításait.
Bizonyára helytálló a hipotézis, miszerint agyunknak csupán parányi részét vagyunk képesek használni, elég belegondolni abba, mekkorát nézne egy ősember, de még egykori királyunk, István is, ha hirtelen a 21. században – a mesterséges megtermékenyítés, az őssejtek széleskörű felhasználása, a klónozás, a mesterséges intelligencia kutatásának korában - találná magát. Miközben kételkedünk a földönkívüliek, a más bolygókon fellelhető civilizációk létezésében, és hisszük, világunk racionális; minden talaj kicsúszik a lábunk alól, ha azokkal a fogalmakkal kezdünk foglalkozni, amelyek már túl vannak az általunk ismert, fizikának mondott tudomány határain. Vajon milyen lehet a többi hat, hét, nyolc vagy ki tudja, hány dimenzió? Mi volt az ősrobbanás előtt? Sokan állítják, előtte nem létezett maga az idő: Világegyetemünk keletkezésével egyidőben született meg. Vannak, akik arról beszélnek, az általunk Univerzumként aposztrofált dolog tulajdonképpen csecsemő-világegyetem, ami féregnyúlvánnyal kapcsolódott szülő—univerzumához, majd leszakadt arról. Sőt, egyes kutatók továbbmennek a kérdés boncolgatásában, állítják, elmélegileg lehetséges, hogy mi, emberek is létrehozhatnánk egy univerzumot ezzel a módszerrel. Persze nem most, hiszen ehhez egyáltalán nincsenek meg a feltételek, az eszközök.
Egyik – mozifilmbe nem igazán illő – tudományos elmélkedésében főhősünk, kivetített hátter előtt, az ősrobbanás elméletéről monologizál – innen jut el döntéseink fontosságának hangsúlyozásáig:
„Mi volt a "Nagy Bumm" előtt? Nem volt olyan, hogy "előtt" mert a "Nagy Bumm" előtt" az idő nem is létezett. Az idő az univerzum tágulásának eredménye. De mi történik majd, ha az Univerzum nem tágul tovább és a folyamat visszafordul? Milyen lesz az idő jellege? Ha a húr-elmélet helyes, az Univerzum kilenc térbeli és egy időbeli dimenzióval rendelkezik. Képzeljük el, hogy eredetileg mindez össze volt csavarva. A "Nagy Bumm" után három térbeli dimenzió - magasság, szélesség, mélység - és az egy temporális dimenzió - ami a mi időnk - kivált és összekapcsolódott. A másik hat egyben maradt, és megtartotta apró méretét. Vagyis, mi egy sérült, hiányos kiterjedésű Univerzumban élünk. Hogyan is lehetne így különbséget tenni illúzió, és valóság között? Az idő - ahogy mi tudjuk - egy olyan dimenzió, ami - tapasztalataink szerint - egy irányba halad. De mi van, ha a többi dimenzió nem térbeli, hanem időbeli? Ha összekeverjük a krumplipürét és mártást, többé nem tudjuk őket szétválasztani. Ez örökre szól. A füst kijön Apa cigarettájából, de soha nem tér vissza oda. Nem lehet visszacsinálni. Ezért nehéz a választás. Mindig helyesen kell dönteni. Amíg nem választasz bármi lehetséges.”
Ez és néhány hasonló eszmefuttatás arra enged következtetni, hogy a Mr. Nobody-ban nem pusztán a Pillangó-effektusról van szó, miszerint életünk egy jelentéktelen részletének módosulása az események egész sorát változtatja meg radikálisan; egy másik lehetséges értelmezés szerint Nemo párhuzamos univerzumokban éli különböző életeit, más-más kapcsolatokat kialakítva.
A kevesebb jelen esetben is több lett volna: annyira sok mindent akartak belesűríteni ebbe a 138 percbe, ami időnként sajnos az élvezhetőség rovására ment, sőt, eszünkbe juthatott a giccs fogalma is. Elveszünk a korábban készült filmekre vonatkozó allúziók rengetegében: a Pillangó-hatással a téma rokonítja a Mr. Nobody-t (ld.: a cipőfűző szerepét vagy a „nem úszom idiótákkal”-jelenetet), a Mátrixra is ráismerhetünk, már a főhősök neve hasonló: Ne(m)o. Illetve a Wake Up! – felhívás itt is megjelenik, akárcsak a jó tíz évvel korábbi moziban. A 117 éves Nobody megjegyzése - „Vigyázz, a szék törött.” – a Mátrix Orákulumát idézi. Az „okie-dokie” is elhangzik mindkét filmben, és az a kérdés is: „Vajon lehet-e különbséget tenni valóság és illúzió között?” A bura mögé zárt öntudatlan Nemora való ráközelítés, majd a kamera távolításával bemutatott hasonló sorsú egyedek végtelen sora ugyancsak Mátrix-reminiszcencia. A matuzsálem Nobody visszaemlékezése Benjamin Button-asszociációnkat is előhívja, pláne, hogy mindkét főhős neve alliteráció. A modern, 21. század végi pszichiáter arctetoválásáról és a díszletháttérről pedig kinek ne ugrana be a Baljós Árnyak Darth Maulja?
Ez az egyszerre dráma, sci-fi és társadalomkritika egyvelegének tűnő munka részleteiben nem volt elég kidolgozott, időnként pedig érezhetően túl sok volt belőle. A sok tragédia, látványos robbanás, pisztolylövés, vízbefulladás, testi és lelki kórság prezentálása inkább hatásvadász, mint szükséges eleme a filmnek. E negatívumok ellenére abszolút nézhető moziról beszélhetünk, a képi világ – a technikai eszközöknek és az operatőri munkának, fényképezésnek is köszönhetően - sokszor magával ragadó, a zene is kellemes a fülnek. Tartalmilag is gazdag alkotás: vázolja egy hétköznapi ember életlehetőségeit a „mi lett volna, ha” kérdésének folyamatos boncolgatásán keresztül (ezt szimbolizálják a vasúti sínek és a folyamatosan visszatérő falevél-motívum is) – mindezt a névadással (Volt egy anya és egy apa. A nevük: Apu és Anyu. Lett egy aranyos kisbabájuk. Elnevezték „aranyos kisbabának.”) általányos érvényűvé kiterjesztve, a Vajda János-i „Miért születni? minek élni?” szentimentalizmusával tálalva; feszegeti a Világegyetem misztikumának kérdéseit, belekap egy felszínes társadalomkritikába is (2090-ben ugyan még mindig ott tartanak a televízióban, mint ma: az irritáló műsorvezető szavait hallhatjuk: „Szeretnének-e - mint Mr. Nobody - természetes halált halni most, hogy már lehetséges az életet meghosszabbítása? Szavazzon most! "X"-szel, a mesterséges meghosszabbításra, "0"-val, hogy menjen a természet a maga útján.”). Hogy a sci-fi kedvelői se unatkozzanak, számukra ott vannak a cseppet sem kifejtett, talán Galla Miklós abszurd humora által értékelhető, Mars-utazást szemléltető részei a filmnek, és a telomerizáció, vagyis a sejtmegújítás révén elért kvázi-halhatatlanság témája. (Azon túl, hogy a halhatatlanok már nem dugnak - mert minek -, és hogy újságírójuk egy ősrégi, múzeumból kölcsönzött szalagos magnóval indul riportot készíteni az utolsó földi halandóval, túl sokat nem tudunk meg vélhetően személytelen és unalmas életükről.)
A pszichologizáló vonalat erősíti Nemonak félelmeinkről tartott prezentációja, amelyben az ősi ösztönöktől eljut egészen a Világegyetem pusztulásáig, megeresztve néhány klisét is: „Vajon félelmeink milyen mértékben öröklöttek? Ha inkubátorban kikelt lúdfiókák felett elhúzunk egy repülő lúd alakot, a kicsik nyújtogatják nyakukat, és hívó hangot hallatnak. Ám ha ellenkező vége van elől, akkor egy sólyomhoz hasonlít. A kislibák reakciója azonnali. Elcsendesednek, behúzzák nyakukat. Soha nem láttak még sólymot. Tanulás nélküli, veleszületett félelem segít túlélni a helyzetet. De az emberek? Milyen ősi veszélyek váltak nálunk öröklött félelmekké? A füst miért nem megy vissza soha a cigarettába? Vajon a molekulák miért távolodnak egymástól? Miért ömlik ki a tinta, vissza meg soha? Mivel a világegyetem a pusztulás irányába halad. Ez az elv az entrópia. Az Univerzum következetesen a rendezetlenség felé halad. A folyton növekvő zűrzavar, - az entrópia alapelve - összefügg az idő irányával, ami az Univerzum tágulásának eredménye. De mi lesz majd, ha a tömegvonzás már nem tudja ellensúlyozni a tágulást? Vagy ha a kvantum vákuum nagyon lecsökken? Visszhaladunk az időben az Univerzum kezdetéig. Elkezdődik az összehúzódás, aztán jön a "Nagy Reccs". De vajon mi fog történni az összehúzódás közben? Minden a visszájára fordul? Senki sem tudja a választ.”
Végül megemlíteném: Jared Leto remek alakítása is óriási erénye a mozinak. Aki kedveli a színészt, annak már csak őmiatta is érdemes megnéznie ezt az alkotást.
Maradt ugyan bennem némi hiányérzet, átlagosnak azonban semmiképpen sem mondanám ezt a filmet, négy csillagot mindenképpen megérdemel.
|