A magyar műfaji filmek aranykora a hatvanas, majd a hetvenes évek eleje után visszaszorult, majd a nyolcvanas években, néhány magyar rendezőnél újra előkerült. Felbomlik a hagyományos narratív elbeszélő forma, újra előtérbe kerülnek az áthallások, a parabolika. A filmek zaklatottságról, szomorkás, habos torta nélküli életről, kaotikus élethelyzetekről árulkodnak. A forgatókönyvekben megjelenik újra az elidegenedés problémája. Megjelenik a fantázia, nem tudjuk, hogy valós filmet nézünk, vagy épp a moziban ülünk. A világot sokszor zűrzavarosan látjuk Gazdag Gyula, Tímár Péter, Gothár Péter, Szomjas György, Grunwalsky Ferenc, Tarr Béla, Bódy Gábor, pár név a kor rendezői közül.

Sopsits Árpád első filmje, a Céllövölde, melyet a nyugati kritikákban, posztkommunista filmként aposztrofáltak, valós történeten alapszik.
A film első képkockái, az első beállítások, Fábri Zoltán Körhintáját idéző motívumai, magukon hordozzák, szinte baljóslóan előrevetítik, egy dráma kibontakozásának előjeleit.
Egy fiatal gyermek utolsó lövése a család valamikori megélhetési forrását biztosító céllövöldéjében, amely egy életforma feladását a változást vetíti előre. A következő képsor a gyermek kétségbeesett, szívszorító próbálkozása, puskájával a kezében fut a kerekeken guruló, már más tulajdonában lévő, a tiszta, őszinte gyermekévek elveszettsége után.
Nincs remény, fájdalmas ártatlan, hirtelen koravénné vált, fátyolos szemű, fiús visszatekintés távolról, az áruló, cserbenhagyó szülőkre.
Ez a visszatekintés meghatározza a film egészét. Nem csak Feri, Lengyel Zoltán szemszögéből, aki a következő képsoron tűnik fel immár felserdülten, már majdnem férfiként, hanem a film egész szerkezeti felépítése kapcsán.
Sopsits Árpád filmjében, remek ritmusban elhelyezett flasbackjei (időbeli visszatekintései) kiválóan szolgálják ki, a narratív elbeszélő formát teljesen nélkülöző alkotást. Zeneszerzői pontossággal illeszkednek a fekete-fehér plánsorok egymáshoz, remek a vágói munka. Az első képi szekvenciák, mintegy előszó, illeszkednek a filmbe, majd az expozíció, mely remekül sikerült, megerősíti a nézőben Feri szomorúságát. Álmai céllövöldéjének, új tulajdonosának kaján vigyora, további szomorúságot csal Feri arcára. A statikus kameraállásból, a körhinta gyors forgása, szédülés érzetét kelti. Tapintani lehet a kilátástalanságot, az elveszett gyermeki álmot a céllövölde iránt.
Idegen gonosz világba került a főhős, nem beszélve családjáról, melyben olyan hideg viszonyok uralkodnak, mintha az Antarktiszion élnének. A végtelenül durva, brutális, már-már állatias apa Kovács Lajos mentális megsemmisítője családjának. Felesége monori Lili kiszolgáltatott és tehetetlen, tőle is jégcsap szerűen távolodik el fia. Teljes káosz, kaotikus állapotok uralkodnak a családban. Eldördül egy lövés. Kezdetét veszi a nyomozás, mely a filmi idő szerint már korábban elkezdődött.
Folyamatosan lépdelünk vissza a múltba. Megismerhetjük a nyomozót, Nagy Feró alakítja, először meglepetésünkre, majd a néző örömére. Kemény diót jelent számára Feri magatartás pszichológiájának értelmezése, viselkedésének megfejtése. A néző azonban valamivel könnyebb helyzetben van.
Sopsits Árpád, remek filmes eszközökkel tárja elénk az elidegenedés, a pszichologizáló film központi centrikus kérdését.
A rendező kiváló érzékkel választotta ki és találta meg az arányokat, az amatőr és a profi színészek között. Feri kedvese, egyetlen bizalmasa Danyi Judit, Jutka szerepében, szintén remek választás volt.

A film fabuláját (történetét) nem mesélném el tovább, hiszen, maga az alkotás sem narratív filmformanyelvi elemekre építkezik
Aki szeret lelkizni, pszichologizálni és képes egy mozinyi időt koncentrálni, annak érdemes megtekinteni ezt az alkotást. A nyolcvanas évek végén is születtek kiváló művek.
Sajnos húsz év elteltével, a valós, nem filmi életünkben, szűk családi és tágértelemben vett társadalmi környezetünkben, egyre több, erőszakos, közösségromboló cselekmény, bűncselekmény történik.
A mai filmesek előtt nyitva állnak a lehetőségek, legalábbis témák szerint, hogy aztán az anyagiak? Eddig kerültem a történet tejes, narratív elbeszélését, legyek hát következetes!
Tegnap két remek alkotást mutatott meg az egyik közszolgálati csatorna.
Láthattuk a Tanút, melyet az ismert szomorú esemény kapcsán, inkább évek múltán tekintettem volna meg és a Céllövöldét. Remélem, hasonló filmélményeket láthatunk e csatornán, a jövőben!

Márai Sándor - Vélemények

2009-03-15 17:26.01

A XX.század, magyar szépművészete, bővelkedett a kiváló irodalmárokban.
Márai Sándor, a polgári származású, urbánus író-költő munkássága mellett,vele párhuzamosan, feltétlen említést kell tennünk, Illyés Gyula, (1902-1983) plebejus író-költő alkotói tevékenységéről.
A két zseni nem igazán kedvelte egymást.
Az egyikőjük a fehér, másikuk a vörös terror elől menekült magyarországról.
Illyés Gyula halála kapcsán, Márai Sándor azt a megjegyzést tette, hogy nincs már kivel beszélgetnie, bár amíg kortársa élt, addig sem tudtak közös hangot találni. Óriási elismerés volt ez szakmai szempontból.

Márai Sándor állítása szerint, kétféle embertipussal nem tudott szót érteni soha, a paraszttal és a filmessel. Mindkettő olyan idegen volt számára, mint az eszkimók.

Akiket igazán érdekel a két alkotóművész munkássága, a közöttük lévő párhuzam, életútjuk során, azknak ajnlom figyelmébe a Kecskeméti Forrás 2002. novemberi számát, melyet Illyés Gyula születésének századik évfordulójára szerkesztettek.
Többek között, olyan Illyés és Márai életmű kutatók, mint Domokos Mátyás, Czetter Ibolya és
Lőrinczi Huba írnak a két író-költő géniuszról.

Helyey László - Vélemények

2009-03-14 19:37.40

Akkor jó étvágyat!

2009-03-14 19:26.47

valóban 20:15, köszi

2009-03-14 19:04.48

Írtad a Bacsó Péter fórumon,hogy ma leadják a Tanút, én keresem itt a TV műsorban, de nem találom.

elejére ... 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk