Nyílt levél Leeandrához
Kedves Leeandra!
Végigolvastam a két hozzászólásodat, és nem bírom megállni, hogy ne írjam le, amiket gondolok. előlre bocsátom, tán kicsit személyes lesz, kicsit közvetlenebb, hiszen elég sokat beszélgettünk, leveleztünk igazán mély dolgokról is, és attól sem tudok elvonatkoztatni, amit te is tudsz, hogy nagyon kedvellek, és mi a véleményem rólad, veled kapcsolatban. Így remélem megbocsátod, ha kicsit tán személyesebb lesz.
Mióta csak ismerlek, de főleg az utóbbi időkben egyre inkább úgy érzem, hogy az életszemléleted, életfelfogásod mennyire más, mint azon emberek sokaságáé, akiket ismerek. Leszögezem gyorsan, ez nem baj.
Fiatal vagy még Leeandra, alighanem keresed önmagadat. Sok dolfgot nem láttál még a világból, nem tapasztaltál meg. Érzéseket, történéseket, események, amik az embert folyamatosan változtatják, terelgetik.
Sokat beszélgettünk a családodról, hogy milyen velük a kapcsolatod. Burokban élsz. Nem negatív értelemben mondom, mert bárcsak mindenkinek hasonló lenne a családja, mint neked. De te még teheted azt, amit szeretnél, élhetsz a szeszélyeidnek, a passzióidnak, a vágyaidnak és álmaidnak. És ez jó, hogy megteheted. de ugyan akkor, amíg ez így van, olyan dolgokat nem tapasztalsz meg az életben, ami mással megeshet és formálhatja az illetőt. Neked van időd, lehetőséged, hogy ezeken töprengj, míg mások megélik a dolgokat, és nem töprengenek. Hogy melyik a jobb, én nem tudom.
Te az egész világot szeretnéd, mindent a világban. De nem lehet, és valahol ezt te is tudod úgy hiszem magadban, tán ezért is filozofálsz ezekről annyit magadban. Most szinte hallom, ahogy tiltakozol az utóbbi sorokra.
Az, hogy mindent aksrsz, nem baj. Ameddig a realitás talaján állsz. Mert ha olyan dolgokat akarsz, a "mindent", lekötni nem mered magad, sem érzelmi kapcsolatokban, sem sehogy, ott maradsz a két szék közt a földön. Mert ha nem választasz, nem kötsz kompromisszumokat a vágyaid és az élet realitása, valósága közt, akkor ahogyan te is írtad: "Vagy mindet vagy egyet sem és úgy lesz enyém mind, hogy egyik sem az enyém." Leesel a földre, és nem lesz semmid. És idővel majd ezt fogod tán bánni.
Ne érts félre, értem, és tudom, hogy érted amiket írsz. Egykori énemmel sok közös van benned, még ha ezt ma már nem is gondolnád vagy ennek ma már nincs jele. Nincs, mert történtek velem dolgok, események, amik kényszerűen a változást hozták el az én életembe. De ezekről meséltem is neked, bár nem mindenről.
Azt, hogy úgy érzed, ha valakit közelebb engedsz, elveszi a lehetőségeidet, vagy egy részét, megértem, mert így is van. az ember alkalmazkodik. a másik hozzá, de te is hozzá. Lemondasz dolgokról a másikért, akár kicsi, akár nagy dolgokról. Mert ha te Leeandra közel engedsz valakit úgy magadhoz, valóban, le kell mondanod az álmaid, vágyaid egy részéről. Önmagad egy részéről. Amire te vágysz, a "minden", azt csak totális önzéssel kísérelheted meg megszerezni magadnak. Ám ha erre az útra lépsz, egyszer majd rájösz, hogy nincsen semmid.
A filozofálós jellemedről mindig is tudtam, mióta csak ismerlek, bár azt azért nem sejtettem, hogy ennyire durván. Tudod az ember-az értelmesebbje-úgy vélem nagyon sokat gondolkodik magán, a dolgain, a miérteken. Megadatott nekünk, hogy kérdéseket tegyünk fel nem csak mással, magunkal kapcsolatban is, csak magunkal kapcsolatban jóval nehezebb bármire is választ adni. Te viszont sokmindenre rájösz magadról, pont azért, mert ilyen mélyen vájkálsz önmagadban. ezálltal jobban megismered magad, erősséged, gyengéidet.
Azt nem gondolnám, hogy egyre idiótább lennél tőle. de azt igen, hogy egyre idegenebb a társadalomtól. Nem azért, mert gondolkodsz, hanem azért, amikre rájösz magadtól. Hogy jó e, hogy egyre eltávolodsz az emberektől? Fene tudja, erre nem tudok választ adni.
Nem illesz be sehová. Így igaz. ezek a gondolatok, vágyak, látásmód, amiket te itt most megfogalmaztál, olyanok, amik kívülállóvá tesznek téged. Vagy éppen tehetnek. És itt újra felteszed a kérdést, gyagyás vagy e? Nem vagy. csak másképpen látod a világ dolgait, mint az emberek egy része. Éppen ezért pislognak rád, és fognak pislogni értetlenül.
Ami a kérdéseidet illeti, nem vagy bolond, reménytelen sem vagy. Egy ifjú nő, aki nem érti még önmagánt, nem biztos, hogy el tudja magát helyezni a világba, amibe született. nem tudom, de hogy enm vagy reménytelen az biztos. egy hasonlattal élve olyan vagy, mint egy madár, aki kiröppent éppen a kalickából, és annyi mindent szeretne hírtelen csinálni, hogy maga sem tudja, mit is igazán.
Tudom, hogy mások véleménye rólad nem igazán érdekel (bár szerintem ez sem igaz teljesen) de én most ezeket a gondolatokat, ami a postjaid alapján eszembe jutott, rajtad keresztül vezettem, és írtam le. Nem tudom, lehet hülyeségeket írtam, zagyvaságot, aminek semmi értelme, de ezek jutottak eszembe.
Remélem nem volt unalmas és bosszantó, amiket leírtam neked.
Üdvözlettel,
D
|