"Mi ez az örökös háború a természetben?... Miért viaskodik a természet önmagával... a szárazföld a tengerrel?... Honnan való ez a bosszúálló erő?... Nem is egy erő, hanem kettő...
Hogyan lopódzott be a világba?... Milyen magból nőtt ki?... Ki csinálja ezt?... Ki gyilkol minket?... Ki foszt meg az élettől... a fénytől, gúnyosan felvillantva mind a szépséget, amit láthatnánk... Haszonnal jár ez a pusztítás?... Jobban nő tőle a fű?... szebben süt tőle a nap?... Benned is megvan ez a sötétség?... Te is átélted ezt az éjszakát?...
Hazugság minden, minden amit látunk és hallunk... Ránk zúdítják a hazugságot... Csak jönnek... sorra, egyik a másik után... Dobozba zártak... mozgó dobozba... Vagy meghalsz... vagy velük hazudsz... Az ember csak egy dolgot tehet... Keres valamit, ami az övé... és épít magának egy szigetet... Ha nem találkozunk többé ebben az életben... érezni akarom a hiányodat... Elég egyetlen pillantásod, és a tiéd az életem...
Miért félnék a haláltól?... A tiéd vagyok... Ha én megyek el előbb, megvárlak odaát a sötét tenger túlsó partján... Légy most itt velem...
A halála elől senki nem menekül... De te vagy minden születendő élet forrása is... A te dicsőséged... a te kegyelmed... a te békéd... a te igazságod... Belőled fakad a lélek nyugalma... a megértés... a bátorság... a szív békéje... Lehet, hogy az emberek mind egyetlen nagy lélek kicsiny részei... az egyetlen ember sok-sok arca... az egyetlen ős én képei?... Mindenki magának keresi a megváltást... mint a tüzes parázsból kivett izzó széndarabok...
Hónapoknak tűnő órák... Éveknek tűnő napok... Egy új világ partjain álltam...
Elég baj az, hogy nem vagyunk egyformák... Ebben a világban az ember egyedül szart se ér... És nincs másik világ...
Láttam más világot... Bár néha azt hiszem, hogy csak a képzeletem szülte... Mi egy olyan világban élünk, ami pokolra küldi önmagát... Nem tehetünk mást, mint hogy lehunyjuk a szemünket és begubózunk... Mentjük az irhánkat... Én vagyok a Te legjobb barátod... Csak te nem tudsz róla...
Benned van minden bizalmam...
...Koporsóba zártak... rászögezték a tetejét... Nem értem a saját szerepemet...
Mi ketten... együtt... egyesülve... Összefolyunk, mint a víz, míg teljesen egybe nem olvadunk... Beiszlak téged... most...
Te vagy a fény, ami vezérel...
Becsületes... jó ember vagy?... Erre alapozod az önbizalmadat?... Mindenki szeret?... Engem is szerettek... Azt hiszed kevesebbet szenvedsz majd, mert szereted ami jó, ami igaz?... Micsoda borzalom... Vajon honnan ered?...
Szoktál magányos lenni?... Csak emberek között... Látom benned a szikrát...
Kifacsarja az ember lelkét ez a sok vér... Nem akarok megváltozni... Hogy jutunk el arra a partra?... Szerelem... Honnan ered?... Ki lobbantotta lángra bennünk?... Nincs az a háború, amely kioltja, legyőzi... Rab voltam... Te tettél szabaddá...
Mostantól bennem élsz... mindenhol ott leszel velem...
Egy család voltunk, de el kellett válnunk... Most szemben állunk egymással... és eltakarjuk egymás elől a fényt... Hogyan veszett el belőlünk az eredendő jóság?... Hagytuk hogy elvesszen... eltékozoltuk... Miért nem nyújtjuk ki a kezünket... és érintjük meg a fényt?...
Ahova mész... onnan nincs vissza út... Mi vagy te nekem?... Semmi...
Van, aki a haldokló madárra nézve csak az értelmetlen szenvedést látja... de az utolsó szó a halálé... kineveti őt... Más ránéz ugyanarra a madárra, és megérzi az üdvösséget... átjárja őt a fény...
Hol van az összetartozásunk?... Kik voltatok ti, akikkel együtt éltem?... Hol a testvér?... Hol a barát?... A fényből a sötétségbe... a viszályba a szeretetből... Egyazon elme szülöttei?... Egyazon arc vonásai ezek?... Ó lelkem, had merüljek el benned!... Nézz az én szememmel!... Nézd meg mit teremtettél!... Nézd, hogy ragyog!..."
|