Az a helyzet, hogy már azokat sem látom át, amikhez hozzászóltam! Van, hogy napokkal később fedezem föl, hogy jéé, itt is reagáltak, ott is beszóltak...

2007-04-11 23:54.07

Aludj jól!
Azt hiszem, megyek én is, sokat vertem ma a billentyűket, fáj már a szemem.

Blablabla

2007-04-11 23:52.58

Még lehetett volna finomítgatni, bővítgetni, na de jóból is megárt a sok, meg aztán nem vagyok én író.

2007-04-11 23:50.24

Az a póló nem élhette túl. :) Na de ki tépi le? :D

Beszélgetés

2007-04-11 23:49.38

Jó éjt!

2007-04-11 23:49.23

Ha átrágod magad az első negyedén, utána élvezni fogod! ;)

Blablabla

2007-04-11 23:48.32

Köszi. :) Ha én egyszer belendülök! :D

2007-04-11 23:48.09

Beszélgetés

2007-04-11 23:45.09

Attól majd jó kedvre derülsz! :D

2007-04-11 23:44.53

Aha. Persze nem írtam egész nap!

2007-04-11 23:41.12

Reggel kezdtem! :)

2007-04-11 23:38.49

Az odaátos lányok ilyen-olyan novellákkal szórakoztatják egymást. Hát írtam egyet én is... :)

Még alig virradt az út mellett elterülő gyümölcsös fölött, amikor a magas, ballonkabátos férfi megérkezett a motelhez. Rezzenéstelen arccal mérte föl a teljesen hétköznapi, útszéli szállót, tekintetét diszkrét napszemüveg rejtette a külvilág elől. Egész éjjel vezetett, hogy ideérjen Washingtonból, de szerencséje volt, nem késett el, a parkolóban még ott állt a fekete Chevy, a célszemélyek járműve. A rendszám is egyezett.

A becsületes tekintetű, idős tulajdonos, aki még az 50-es években, Main-ből vetődött ide, már ébren volt, a konyhából csoszogott elő, hallván a szúnyoghálóajtó nyikorgását.
-Miben segíthetek? –kérdezte a ballonkabátost.
Annak tekintete, miután gyorsan felmérte a helyiséget, a vénemberen állapodott meg.
-Annak a fekete Chevrolett Impalának a gazdáit keresem, amelyik itt áll a parkolóban. –majd pillanatnyi szünet után hozzátette: -CIA.
Az öreget nem igazán hatotta meg a bűvös szó. Utálta a hivatali embereket, de ez nem hallatszott válaszán.
-Odaát vannak. –biccentett fejével egy ajtóra –Nagyon korán van még, gondolom, alszanak. Ha gondolja, itt megvárhatja őket.
-Nem, ez az ügy nem tűr halasztást. Vezessen a szobájukhoz!

Jared és Jensen szinte egyszerre ébredtek föl és néztek össze az erőteljes kopogtatásra.
-Elnézést a korai ébresztésért, de egy CIA-s úr szeretne önökkel sürgősen beszélni. –hallatszott az ajtó mögül a tulajdonos hangja.
-Nyiss ablakot! –kászálódott ki az ágyból Jensen, és az ajtóhoz indult, csak úgy, gatyában, ahogyan aludt. Jared gyorsan körülnézett a szobában, holmijuk nagy része egy széken, ez jó, ha az ablak kinyitását esetleg nem csak az elhasznált levegő, hanem a menekülés is indokolja.
A hideg reggeli levegővel együtt, a ballonkabátos is belépett a szobába.

-Herbert Kolowsky, CIA. –szólt a ballonkabátos, és elővette igazolványát, amire Jensen álmos szemekkel bámult egy ideig, majd a férfi arcába nézett.
-Aha. És minek köszönhetjük ezt a korai látogatást, Herbie?
Az CIA-s előbb levette a szemüvegét, körülnézett a szobában, és csak azután szólalt meg.
-Öltözzenek föl, velem kell jönniük. Majd útközben elmondom, miről van szó.
-Azt már nem! –csattant föl Jared –Mi a francot képzel maga? Csak úgy besétál ide hajnali ötkor, és azt mondja, hogy magával kell mennünk? Nem hallott még arról, hogy az én koromban legalább napi kilenc óra alvásra van szükség!?
-Rendben, igaza van. –szólt megadóan a ballonkabátos, majd halántékát megdörzsölve leült az egyik ágyra, és nagyot sóhajtott –Megmagyarázom.
Amíg az CIA-s beszélt, a fiúk mégiscsak öltözködni kezdtek, mert a szoba hőmérséklete rohamosan csökkent, hála a szellőztetésnek.
-Mint azt önök is tudhatják, a terrorizmus elleni harc érdekében a nemzetbiztonsági szervek az Internetet is megfigyelés alá vonták. Néhány napja egy külföldi weboldalon szokatlanul nagy adatforgalmat észleltünk, mely adatforgalom szokatlanul nagy hányada foglalkozik az önök személyével. –mondta az ügynök. A testvérek érdeklődve várták a folytatást.
-Mint azt önök is tudhatják, az Egyesült Államok bevételeinek igen komoly hányadát teszik ki a szórakoztatóiparból, különösen a filmekből származó bevételek. Okunk van feltételezni, hogy a terroristák ebből az irányból próbálnak csapást mérni ránk, mégpedig önökön keresztül!
-Micsoda!? –pislogott ki kócos lobonca alól Jared.
-És mégis hogyan, Herbie? –vakargatta meg alsóbb szervét Jensen.
Herbert Kolowsky CIA-ügynök ránézett a mit sem sejtő testvérpárra, tartott egy kis hatásszünetet a rettenetes igazság felfedése előtt. Most kiderül mennyire edzettek a srácok.
-Úgy, hogy önöket elcsábítják, és a hollywoodi forgatókönyveket ezentúl csak ők írják! -szólt diadalmasan, majd a fiúk döbbent arckifejezését látva felállt.
-Nos, mehetünk, uraim?

Jared és Jensen aznap délután már a CIA egy titkos bázisán szembesültek az iszonyatos részletekkel. Egy sötét, valószínűleg földalatti teremben ültek, egy méretes vetítővászon előtt, hátuk mögött Kolowsky ügynökkel, aki csak egy gyors ebédet engedélyezett, mert mint mondta, minden perc számít. A kivetítőn egy ismeretlen, titokzatos nyelven íródott, kék színű weboldal képei villództak.
-Nézzék! Közel 7000 topik... -az ügynök új oldalt nyitott meg.
-Ez az összeesküvők topikja. Kevesebb, mint fél év alatt, több mint 36 000 hozzászólás! Önökről... Forgatókönyvek, komplett történetek... Félelmetes vehemenciával íródtak, és íródnak ezekben a percekben is. Tizenkét ügynökünk dolgozik egyszerre a fordításán, napi tizenhat órában, de nem győzik ezt a mennyiséget. Ezzel a tempóval két hónap alatt végeznénk ezzel a gigászi mennyiséggel, feltéve, ha nem írnának többet. De írnak! Megállás nélkül! –Kolowsky hangja megremegett. Pályafutása során most történt meg vele először, hogy nem sikerült úrrá lennie érzésein.
-Hát miért nem használnak fordítóprogramot!? –kiáltott föl értetlenkedve Jensen.
-Próbáltuk. Hiába. –válaszolt szomorúan az ügynök –Egy rendkívül szokatlan dialektussal állunk szemben, semmiféle program nem képes megfejteni.
-Mi az, hogy nem képes!? –pattant föl Jared a székből –A CIA-nál talán nem tudják, hogy ez már a XXI. Század!?
-Nézze! Ez csak a mai rejtélyes szavak listája! –Kolowsky egy hosszú papírt cibált elő aktatáskájából. A fehér íven csak úgy hemzsegtek az idegenszerű, borzasztó szavak. A három férfi némán meredt rájuk. Jensen úgy érezte, valamiben meg kell kapaszkodnia, mert menten elhányja magát. Jared szeme könnybe lábadt a néma iszonyattól, még jó, hogy a haja ezt eltakarta. A papíron a következő szavak virítottak:
"talika, cejetünk, ceretlek, köcce, fanti, szunya, pancsicsata, sztem, h, hunci, cupp, naon, xd, fincsi"
-Ezekből egyet sem ismer fel a program! –törte meg a csendet az ügynök –Coleman ügynök elmélete szerint a "h" a "hunci" rövidítése, viszont MacAlister ügynök szerint a "hunci" már nem szorul rövidítésre, szerinte az a mi "hunch" szavunkból ered, ami ugye púposat jelent. Így, vagy úgy, de a sötétben tapogatózunk.
-Rémálom... -mormolta Jensen.
-És ezzel még nincs vége. –szólt halkan az ügynök. –Nézzék csak a böngészőben a címet! Úgy végződik, ".hu"... Szó szerint kísérteties!
-Miért nem csinál valamit a kormány!? –kezdett kiabálni Jared –Terroristák, nem!? Öljék meg őket, vagy mit tudom én!
-Nem lehet. –sóhajtott Kolowsky. –Ez az ország tagja a NATO-nak, tehát szövetségesünk, akárcsak Afganisztán vagy Pakisztán. Sajnos nem mérhetünk rájuk csapást, bár én is ezt támogatom, hiszen a térségben erős az iszlám fundamentalizmus. Nézzék csak!
A kivetítőn újabb képek jelentek meg. Először egy karcsú torony, egy minaret, majd egy dzsámi, egy türbe, és alattuk titokzatos, ázsiai hangzású szavak; Eger, Pecs, Budapest...
-Akkor mit tehetünk? –emberelte meg magát Jensen, és keményen az ügynök szemébe nézett.
-Egyetlen dolgot. –válaszolta Kolowsky. –Önöknek Magyarországra kell menniük.
-Micsoda!? –kiáltott föl egyszerre a két fiú.
-Úgy értesültünk, hogy a terroristák nem közömbösek az önök személye iránt. Önöknek el kell csábítaniuk a terroristákat! Nyugodjanak meg, fiatal nőkről van szó.

A Légierő magányos C-130-asa már az Atlanti-óceán fölött repült a fiúkkal, amikor Jensen feltette Kolowsky-nak a kérdést:
-És mégis! Hogyan képzeli ezt az egészet?
-Nyugodjon meg, én már mindent kidolgoztam. Amint földet érünk, önöket a legnagyobb titoktartás mellett egy vidéki fogadóba viszik, a fővárostól nem messze. Itt egy hónapjuk lesz, hogy formába hozzák magukat, meg kell tanulniuk a célszemélyek nyelvét, amennyire csak lehet, és külsőleg is a helyi férfiideálhoz kell hasonlítaniuk. Tehát bajuszt kell növeszteniük, és meg kell tanulniuk lovagolni. És jó lenne, ha fölszednének még pár kilót. Ha ez megvan, visszatérnek a fővárosba, és kapcsolatba lépnek a célszemélyekkel. Számításaink szerint, a találkozástól számított öt-tíz perc alatt önökbe fognak bolondulni, és azután minden kívánságukat teljesítik. Csak egy hétig kell lekötniük őket, úgy gondoljuk, ha ennyi ideig nem írnak a webhelyükre, az menthetetlenül elsorvad, és azt a szerverről leveszik.
-Istenem, egy teljes hétig! –sóhajtott Jared.
-És hogyan lépünk velük kapcsolatba? –kérdezte Jensen.
-Nemrég felfedeztük, hogy egy Legisfalk fedőnevű egyén, a szóban forgó fórumon igen közkedvelt személlyé vált. Nos, ezt az illetőt egy magyarországi ügynökünk a napokban foglyul ejtette, és azóta az ő nevében igyekszik a hölgyekkel kapcsolatba lépni, finoman leplezett kéjelgési szándékkal. Ez az ügynökünk remekül ért a csábításhoz, egy hónap múlva ő fogja a találkozót megszervezni, ahol természetesen majd önök jelennek meg, akikbe az illető terrorista hölgyek azonmód beleszerelmesednek, és innentől nyert ügyünk van.
-Értem. Végülis, nem tűnik olyan veszélyesnek. –bólogatott lassan Jensen.
-De rohadt fárasztó lesz. –vágódott hanyatt az ülésben Jared.
-Igen, ezt nem cáfolhatom. –borzolta meg a fiú haját Kolowsky. –Ezért is javaslom, aludjanak egyet, még van pár óránk az érkezésig.
A testvérek megfogadták a tanácsot, és lepihentek. Még akkor is aludtak, amikor a gép megkezdte az ereszkedést a Baneasa reptér légterében. Bukarest fölött...

Az országból nem láttak sokat, csak amennyit a lovaglóórák alatt, egy tanyáról lehetett. Kisebb folyók által szaggatott dombhátak, a távolban hegyek, már amennyiben látni lehetett őket a gyakran beporosodó levegő szürkés függönye mögött. A nyelvtanulás viszont könnyebben ment, mint azt kezdetben hitték. Kolowsky-nak, akivel telefonon tartották a kapcsolatot, nyilván nem volt nyelvérzéke, mert azzal riogatta őket, hogy a magyar a világ legnehezebb nyelve. A fiúknak azonban jól ment, különösen Jared-nek, aki már franciául is beszélt egy keveset. A magyart durvábbnak, primitívebbnek találta ugyan, mindazonáltal a franciához meglehetősen hasonlónak is...

Egy hónap elteltével a fiúk készen álltak a küldetés végrehajtására. Bár Jared egyszerűen képtelen volt bajuszt növeszteni, azért mindketten meghíztak, megemberesedtek, nagyjából megtanultak lovagolni, és a nyelvet is tűrhetően elsajátították. Megszokták, hogy időnként "höj-höj" hangokat kurjantsanak, hogy gulyást egyenek, és hogy a Ferencvárosnak szurkoljanak, ámbár azt sem tudták, hogy az mi fán terem. Jensen képén pedig jókora harcsabajusz hirdette, hogy mostantól képes a magyar menyecskék meghódítására.
Egy párás hajnalon odaálltak vendéglátóik elé, és közölték, hogy Budapestre akarnak menni.
-Budapest? Odaát! Odaát! –mutogatott a tanyás gazda a hegyek felé, így hát arra vették az irányt lovaikon.
Dél körül már furcsállták, hogy sehol a nagyváros, ahonnan pedig egy hónappal ezelőtt alig egy óra alatt elérték a tanyát, de bárkit kérdeztek is meg az úton, az mind csak a hegyek felé mutogatott, és mondta:
-Budapest? Odaát!
Tudták, hogy valami nagyon nincs rendben, de miután egy táblát is láttak, amely a Budapestre tartókat abba az irányba terelte, nem tehettek mást, ügettek tovább...

-Áááá! –kiáltott föl Jared, néhány nappal később és leugrott a lóról. –Szétvág ez a büdös gebe, csupa vér lett a pöndölyöm!
-Bírd még egy kicsit. Hamarosan kiérünk a síkságra, eladjuk a lovakat és busszal megyünk tovább. Én is majd' bele pusztulok, szerintem Kolowsky ebben a lovas témában is tévedett, rajtunk kívül senki nem jár itt lóval! –morgolódott Jensen. Majd kisvártatva megkérdezte testvérét:
-Egyébként mi a franc az a pöndöly!?
De nem kapott választ...

Budapestet egy szép áprilisi napon érték el, vonattal érkeztek, Szolnokról. Kolowsky ügynököt még aznap felhívták. Jensen beszélt vele.
-Megérkeztünk. Nem ment simán, de itt vagyunk. Intézd el a találkát, és hívj vissza minket, hogy mikor menjünk, és hová.
-Rendben. Azonnal utasítom az ügynökömet, hogy beszélje meg az időpontot. De van még valami! Egy aprócska változás.
-Na ne, micsoda?
-Semmi probléma, csak éppen a japánok is belekeveredtek a dolgokba.
-A japánok!? Azoknak ehhez mi közük?
-A terrorista lányok a japán szórakoztatóiparra is le akarnak csapni. Ezért a japánok is ráállítottak valakit az ügyre. Nem tudom kit, és nem tudom, mire készülnek, de ne foglalkozzatok vele. Pár nap és megvan a találka.
-Rendben. Akkor majd hívj. De mégis, hogyan jöttek rá a sárgák?
-Fogalmam sincs. –fejezte be Kolowsky a beszélgetést. Pedig jól tudta a választ. Hiszen ő volt az, aki informálta őket...

McDouglas ügynök annyira elmerült az internetes csábításban és a találka részleteinek megbeszélésében, hogy észre sem vette, amint hangtalanul kinyílik az ajtó, és egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfi lép nesztelenül a háta mögé, ütésre emelt kézzel. A sarokban gubbasztó Legisfalk sem szólt egy szót sem, kíváncsian várta a fejleményeket. McDouglas éppen elköszönt a lányoktól, amikor a sötét alak lesújtott. Az ütés gyors volt és hatásos, az ügynök eszméletlenül fordult ki a székből és terült el a padlón.
-Jól sejtem, hogy ön nem a rendőrségtől jött? –kérdezte Legisfalk.
-Hai. –morogta a titokzatos látogató, majd sietve a monitoron vibráló sorok olvasásába fogott. Amint végzett, előkapott egy kést, és elvágta a számítógép vezetékeit, majd egy elegáns mozdulattal kiugrott az ablakon a fekete éjszakába.
McDouglas ügynök mintegy félóra múlva tért magához. A fejét tapogatta, Legisfalkra, majd a kiherélt számítógépre nézett.
-Damned ninja bastard! –átkozódott anyanyelvén, majd fölkapta dzsekijét, odadobta Legisfalknak a bilincs kulcsát. –Bocs a kellemetlenségekért. –szólt még vissza, és szintén távozott, ő viszont már az ajtón.
-Faszkalap. –mondta Legisfalk, miközben levette a bilincsét. Szomorúan nézett a gépre, aztán vállat vont és levett a polcról egy könyvet. A Filmkatalógustól úgyis egy életre elment a kedve.

Másnap, a megbeszélt helyen, de már jóval a megbeszélt időpont előtt, ott ácsorgott a két fiú. Jared rövid hajjal, Jensen nagy bajusszal. Mindketten gumicsizmát, kék munkásnadrágot és fehér inget viseltek, és csak úgy szakadt róluk a víz a déli napsütésben.
Egyszer csak egy lila suhogós melegítőbe öltözött, övtáskás, bilifrizurás ázsiai toppant elébük.
-Kik lenni ti itten? –kérdezte vészjósló vigyorral.
-Ööö... Aiurera! –válaszolta bizonytalanul Jensen, majd angolul odasúgta fivérének: -Ez kellett még a nyakunkba, egy kínai kiskereskedő!
-Kínai ám a nénikéd! –vágta rá szintén angolul a bilifrizurás. –Japán vagyok, te nyomorult, ez csak az álcám. Egy találkozóra jöttem néhány nőszeméllyel, tűnjetek innen, vagy összetörlek benneteket!
A fiúk meglepetten néztek egymásra, majd a suhogósra.
-Kohi!? –kérdezték szinte egyszerre. Most a suhogóson volt a meglepődés sora.
-Akkor ti csak az odaátos srácok lehettek!
-Igen, és valószínűleg ugyanazokra várunk. –mondta Jared. –Hát várjunk együtt, még így is többen lesznek, mint mi.
-Hai. –vágta rá Kohi és ismét felöltötte képére a kínai kiskereskedő vigyorát.

A lányok jó fél óra késéssel érkeztek. Fiatalok voltak és szépek, könnyű kis ruhákban, nevető arccal, kacagó szemekkel. Amerre elhaladtak, úgy tűnt, még fényesebben ragyog a Nap és még boldogabban dalolnak a madarak. Felszabadultan beszélgettek, viccelődtek, néha összekapaszkodtak, a kis utcákon indiánszökellésben haladtak, végigugráltak pár krétával rajzolt ugróiskolát, megsimogattak egy kóbor kutyát, rámosolyogtak egy kisbabára, aprópénzt dobtak egy öreg koldus kalapjába, így keltek át a városon a találkahely felé. Aki akkor látta őket, az azóta tudja, hogy a tavasz nem a Föld mozgásának változásaiból ered, hanem az ilyen lányok huncut nevetésével érkezik el hozzánk évről évre.
A megbeszélt helyen azonban nem találtak senkit, csak néhány hajléktalant, pár idősebb asszonyt, meg egy kínai kiskereskedőt, aki két szakadt alakkal diskurált egy szobor tövében.
-Na, hol van? Talán berezelt? –kérdezte Babs.
-Itt nincs, az biztos, hacsak nem ő az! –intett nevetve Ivy egy torzonborz csőlakó felé.
-Fél órát késtünk, lehet, hogy nem várt meg minket? –kérdezte Byrnes kicsit aggódva.
-Na csak azt próbálja meg! –szólt Shany.
-Szerintem képes, és elfelejtette! –csattant föl Babs.
-Nézzetek csak oda! –villant meg Shany tekintete. –Azok a fickók nagyon figyelnek minket.
A lányok a jelzett irányba néztek, és valóban, a kínai, meg a két vidéki öltözetű fickó szemérmetlen érdeklődéssel bámulta őket.
-Jaj, csak ide ne jöjjenek! –szólt az egyik lány, de alighogy ezt kimondta, a három alak már meg is indult feléjük. Elől a két mezőgazdasági munkás küllemű pacák, mögöttük a kínai.
-Noapte buna, mandrelor! –kezdte Jared az ismerkedést.
-Elnézést, nem értem... -válaszolt félénken Ivy, és kicsit közelebb húzódott a többiekhez.
Majd Jensen kezdett el beszélni, miközben széles mosollyal közeledett a hátráló lányokhoz.
-Ce-ai in gusa, mandrelor? Cioroianu a mai precizat ca membrii consiliului nu vor fi remunerati, ca intalnirile cu acestia vor fi informale si ca procedeul este folosit si de catre omologii sai din Noapte.
-Jaj, ezek biztosan románok! Nem tudom, mit akarnak, de tűnjünk innen! –szólt riadtan Babs. A lányoknak nem kellett kétszer mondani, gyorsan hátat fordítottak a fiúknak, és igyekeztek eltűnni a helyszínről.
-Tudom már, miért mondta Kolowsky, hogy a magyar nehéz nyelv! –súgta oda Jensen Jared-nek. Már érezték, kicsúsznak kezükből a dolgok.
-Énekeljünk, azt szeretni fogják! Azt a slágert… -nyögte Jared. És rá is kezdtek, torkukszakadtából:

Mi-a-hii
Mi-a-huu
Mi-a-haa
Mi-a-ha ha...
Vrais a pleche dar numa numa i-ay
Numa numa i-ay numa numa numa i-ay
Kipul tow she dragosta din tay, ma mintesc day oki ti-ay...

A lányok félelme elmúlt, és megkönnyebbült kacagással hagyták ott a parkot és a két hibbant, gumicsizmás románt. Csak Shanon fordult még egyszer vissza.
A kínaivá maszkírozott Kohi megelégelte a dolgot, és gyors léptekkel indult a lányok felé.
-Nem beszélni kell ezeknek! –sziszegte oda a lassan elcsendesülő fiúknak. –Ezek a nők az erőt tisztelik!
És még mielőtt bárki megakadályozhatta volna ebben, megragadta Shany pólóját, amit a lány direkt Legisfalk bosszantására öltött fel aznap, és egy hirtelen mozdulattal letépte meglepett áldozatáról. Csak úgy suhogott a melegítője!
-Leszel te enyem! –kiáltotta.
Na erre aztán lett nagy sikítozás, a lányok kirángatták Shany-t az őrült kínai karmaiból, majd futásnak eredtek, nyomukban a dühödt Kohival és a két fiúval.
Persze egy ilyen őrült ámokfutásra a rendőrség is felfigyelt. Pár perc múlva már két rendőrautó állta el az üldözők útját.
-Jó napot kívánok! A személyi igazolványokat kérem!
A testvérek ekkor már tudták, hogy ez az ügy menthetetlenül vakvágányra futott. Kohival ezt csak a rohamrendőrségnek sikerült elhitetnie.

A lányok út közben még vettek egy csinos kis pólót Shany-nak, majd hazamentek. És megfogadták, hogy soha többet nem fórumoznak Legisfalkkal. Igaz, többet nem is látták a Filmkatalóguson.
Kohit előállították, mert tizenkilenc rendőrt vert félholtra, mire le tudták állítani, majd felzsuppolták az első Kínába induló gépre, mivel illegálisan tartózkodott az országban, és egyes rendőri vezetőknek úgy tűnt, a keze alaposan benne van bizonyos józsefvárosi ügyletekben. Azzal, hogy nem is kínai, nem törődtek, örültek, hogy megszabadultak tőle.
Jared-et és Jensen-t pedig, mint munkavállalási- és tartózkodási engedéllyel, de még csak személyi igazolvánnyal sem rendelkező románokat, Ártándnál kitoloncolták az országból.

-Kolowsky! Maga egy barom! –az ezredes valósággal tajtékzott íróasztala mögött. –Mégis, hogyan képzelte mindezt!? Van magának esze!? Idióta seggfej, tudja, hogy mibe került ez a kormánynak? És egyébként is, mire volt ez jó!?
Az ügynök lesütött tekintettel hallgatta a szóáradatot.
-Ezredes...
-Ne szóljon közbe, ha én beszélek! Világos!? Ez csak egy közönséges filmes adatbázis! Egy ártatlan fórum! Unaloműző tevékenység bugyuta nick-nevekkel. Gyerekek, unatkozó irodai alkalmazottak, átlagos emberek átlagos tevékenysége. Említésre sem méltó semmiség, még ők maguk sem veszik komolyan, maga meg kész terrorszervezetet álmodott mögé! Ezeknek a legnagyobb bűnük esetleg az, ha mindezt a munkahelyükön csinálják.
Az ezredes tekintete a számítógépe monitorára tévedt. A feje kicsit még vörösebb lett, miközben gyors egérkattintásokkal bezárt pár oldalt.
-Ezredes úr...
-Ne ezredes urazzon, maga tökkelütött barom! Hogy volt mersze mindehhez? És egyáltalán, hogyan került maga ilyen fontos pozícióba, hogy ekkora apparátust mozgathatott meg az idióta akciója érdekében!?
-Éppen erről lenne szó ezredes úr!
-Miről Kolowsky? Ebből a szarból nem magyarázza ki magát!
Az ügynök erre mindkét kezével a torkához nyúlt. Az álla alatt megragadta a bőrt, majd egy határozott mozdulattal föltépte az arcán! A jellegtelen ügynök-álarc kettészakadt, és alatta egy jellegtelen fiatalember-arc tűnt fel. Az ezredes csak bámult az asztal mögül, az ifjú pedig beszélni kezdett, miközben letépkedte a műszempillákat és a sarokba vágta a parókáját.
-Tudja, ezredesem, az Odaát egy piszok népszerű sorozat volt. És ami a legfontosabb a történetünkben, hogy még az én filmemnél is népszerűbb volt. Az ismétlésünk elől meg az a japán verekedős műsor vonta el a nézőket. Valami K1... De én ezennel kiiktattam őket!
-Dehát ki a fene maga? –kérdezte döbbenten az ezredes.
-Herbert Kolowsky CIA-ügynök unokaöccse, Wentworth Miller filmszínész, tisztelettel. –szólt az ifjú, majd egy gúnyos mosoly kíséretében kilépett az irodából.

Jared és Jensen céltalanul kószáltak odaát, a határ túlsó oldalán, míg a hetedik napon végleg eltévedtek a Kárpátok hegyei között. Sok kellemetlenségen estek át, de a táj szépsége lenyűgözte és megnyugtatta őket.
-Tudod Jensen, nem is olyan nagy baj, hogy kitoloncoltak minket. –törte meg Jared a csendet. –Nézd, milyen csodálatos ez a vidék! Zord bércek, a hegyhátakra felkapaszkodó, illatos fenyvesek, madárdalos mezők, havasi legelők, tiszta vizű patakok, és a levegő... különös érzések kerítenek itt hatalmukba. Maradjunk itt!
-Igazad van Jared. –válaszolt Jensen, miközben letelepedett egy puha fűcsomóra. –Elég volt az emberekből, elég a népszerűségből. Itt nincs más rajtunk kívül, csak a napsütés, a felhők, meg éjjel a csillagok, és a birkák, amiket terelgethetünk.
-Jensen, el kell mondanom neked valamit. –ült le Jared is a fűbe. –Mi nem vagyunk testvérek.
Jensen mélyen a fiú szemébe nézett.
-Tudom. Most már tudom. Már akkor sejtettem, amikor megtudtam, hogy nem Ackles vagy, hanem Padalecki. De gyanúm most bizonyossággá vált.
-Ó, Jensen! –sóhajtotta Jared, és lefeküdt a selymes fűbe. –Most már értem, hogy hol van odaát.
-Odaát?
-Igen, odaát. Tudod, túl a barátságon.

A fiúkat azóta senki nem látta. De az eldugottabb erdélyi falvakban a babonásabbak időről időre szóba hoznak egy '87-es, fekete Daciát, amely leereszkedik néha a hegyek közül, hogy vámpírokra, farkasemberekre, szellemekre, és egyéb különös teremtményekre vadásszon...

Beszélgetés

2007-04-11 23:36.19

Bár, berakom inkább a "kicsit hosszú..."-ba is, ott talán holnap is visszakereshető lesz.

2007-04-11 23:35.04

Mellesleg elkövettem a leghosszabb hozzászólást a fórumon, az odaátos topikban. Aki akarja, olvassa, remélem, élmény lesz! :)

2007-04-11 23:34.07

Rau! Megkaptam a mail-ed. Hát mit mondjak, megfeküdtem rajta a röhögéstől! :D Az a telefonbeszélgetés... Húúúú...

2007-04-11 23:32.51

Üdv, a Fórumozóknak! :)

Blablabla

2007-04-11 23:31.42

Bent van. :)

2007-04-11 23:30.46

Azt hiszem, megdöntöttem a hozzászóláshosszúsági rekordot... :)

Odaát (sorozat) - Melyik a jobb pasi?

2007-04-11 23:29.52

Blablabla

2007-04-11 23:21.51

Jó, jó, menten! :)

2007-04-11 23:06.20

Jaj. OK, legalább nekem sem kell sietnem.
Szép álmokat! :)

2007-04-11 23:05.18

No, azt hiszem, készen vagyok. Átfutom még egyszer-kétszer, aztán felrakom. :)

2007-04-11 22:59.49

Vagy Gordiusz? :D

elejére ... 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk