Köszönöm a szavaidat, az ilyesfajta őszinteség mindig jól esik. Főképp akkor, ha megértő fülekre találnak a gondolataim, melyeket papírra vetek.
Ha valaki ír, a legnagyobb elismerés az, ha olyanoktól jön a visszacsatolás, mint amilyen te is vagy azok alapján, amiket tőled olvasok itt.

2016-11-19 11:37.32

Nagyon szívesen. Tudod, azt mondják, majd idősebb korunkban lesz annyi tapasztalatunk, hogy bátran ki merjünk jelenteni hasonlókat.
Nos, szerintem ez nem így van. Én még fiatal vagyok, nem sok van köztünk korban, és mégis megéltem már azt, amit olvastál alább. És ezek szerint neked is fiatalon jött szembe a másik feled. Talán még túl korán, még nem voltatok készek egymásra.
De tudod, mifelénk azt mondják: ami késik, az jön.:)

2016-11-18 09:29.11

Túl vagyok már azon, hogy bárkinek is meg akarjak felelni. Nem vagyunk egyformák.
De ez nem egy történet, ez az élet.
Egyértelmű, hogy te még nem találtad meg azt az embert az életedben, aki iránt így tudsz érezni. Nem baj. Talán összehoz majd vele a sors.
Akkor majd megérted.
Ennyi.

2016-11-18 06:27.30

Soha nem írtam sehova. Ez az első és utolsó hely is egyben.
Van a filmről is szó korábban is meg most is, csak példákon keresztül.
De mire vagy kíváncsi pontosan? :)

2016-11-18 04:14.24

Van, amikor a sors hosszú évekre elválaszt két embert, akik egyébként egymásnak lettek kitalálva. Én is sokáig kérdezgettem, hogy miért, mi az értelme, és így tovább, majd az élet megadta a választ a kérdéseimre.
Most éppen (most még) más dolgunk van. Mással. Másokkal. És ez nem baj. És tulajdonképpen már nem is fáj.
Nem azért, mert kiszerettem belőle (ő a mindenem), hanem mert egészen egyszerűen el tudtam engedni azt a görcsös ragaszkodást, amit akkor éreztem meg, amikor megismertem. Hogy kell. Most. Azonnal. És örökre.
Mert ha A SZERELEM - csupa nagybetűvel - ilyen, akkor én ezt élni akarom folyamatosan!
Mire jött a sors, megfricskázta az orromat, és azt mondta: uggggyan, kérlek. Te lusta vagy és gyenge, ő meg önző, gyáva és kényelmes. Így hogy?
No, és itt is a lecke: akarattal vagy akaratlanul is, de változni, jobb ember lenni.
És megy.
Persze, a környezetemben 90%-ban totál idiótának néznek, hogy nőként, két kisgyerekkel válok stb., de... ha egyszer ezt kell tennem?!

Szerinted Meryl Streep jól döntött a filmben?
Tudjuk, hogy nem.
Csak ha Eastwood mellett dönt, nem kapjuk meg a drámát. Amit sajnos az élet sokszor produkál, hisz a legjobb filmeket nagyon sokszor az élet írja.
Mindazonáltal ő ugyan feláldozta magát, de vajon megérte? Megérte, hogy voltaképpen nem egy embert (saját magát) tett boldogtalanná a döntésével, amit ÉSSZEL hozott meg, nem SZÍVVEL, hanem kapásból négyet?
Saját magát, a másik felét, és a gyerekeit. Az egyetlen, akit nem bántott meg, az pont a férje volt.
Eastwood előtt csak unalmas volt az élete, utána viszont kegyetlenül sivár és gyötrelmes lett, mert minden nap négy embernek hazudott az arcába egy boldog családot: férj, gyerekek, saját maga.
Ez a jó döntés?
Hogy a gyerekei felnővén a szüleik gyávaságából "profitálnak", és kapcsolati gondokkal küzdenek? Hogy apu azért önző, mert látja, hogy anyu k.-ra nem boldog vele, mégsem engedi el, anyu meg azért önző, mert feláldozza magát másokért, hogy apuval közreműködve fenntartsanak egy hazugságot?

Ha ezt, amit ők is megélnek, te is megéled, ki kell lépni. A kapcsolatból, a házasságból, és menni kell. 25 évesen, 40 vagy 60 évesen, de spuri.
Évekbe kerül a döntésed? Nem baj. Csak MERJ LÉPNI, és nem beleragadni a langyos vízbe!

Mondok egy példát:
Ülsz a kádban. Mikor belemásztál, forró volt, de idő elteltével elkezdett kihűlni - ez már csak ilyen műfaj. Mit tettél? Kimásztál? Egy frászt! Engedtél bele még egy kis forrót. Nem melegített már föl, de átmenetileg megadta a kellemes meleg érzetét.
Közben "szembe jött" az a lehetőség, ami egy olyan kádat kínált, ahol a kád fűtött, és az a víz olyan forró, hogy soha nem hűlhet ki. Csak neked, és csak akkor, de nem fog kihűlni. Nos, te kikászálódtál, kipróbáltad, de mivel még ismeretlen volt - hiába a forróság -, inkább visszamásztál a langyosba.
Miért?
Mert az egód üvölteni kezdett, hogy járt utat a járatlanért...!
A réginél, ami kihűlt, ott már minden tusfürdő meg anyám tyúkja karnyújtásnyira volt, meg a szaga, a színe... ismerted, na. Az új dolgok meg félelmetesek.
A megszokott langyos vized csak egy áltatás, és ezt te tökéletesen tudod valahol mélyen belül, mégis bőszen eresztgeted bele a forrót újra meg újra: hátha felmelegszik. Pedig tudjuk, hogy nem.

Vissza az életbe.
Mit teszel voltaképpen? Hát pazarolsz. Időt. Ki sokat, ki keveset. És igen, megéri, mert közben fejlődsz, haladsz, változol, mégis, a kis hang a fejedben azt súgja: nektek együtt KELL(ene) lennetek!
...

2016-11-17 12:25.37

Kérdésedre egyetlen választ tudok adni: igen, megérte. Mindenképpen és mindenekfelett.
Gyerekeim vannak, igen. Aki akar, jöhet a kő. De amit tudok: soha többé nem akarom egy percig sem hazugságban nevelni őket. Miattuk maradni az apjukkal.
És ez nem önzés.
Tudod, mi ez?
Ez az, amit egy majd' 60 éves férfi ismerősömtől kaptam a történetemre válaszul: "- Nem irigyellek, mert ez a jelenlegi helyzet borzasztó nehéz, de rettenetesen tisztellek és becsüllek, amiért volt bátorságod ezt meglépni.".
Ő is meglépte anno sok-sok év házasság után. És ő sem bánta meg.
Sokan járunk ebben a cipőben, tapasztalom folyamatosan. És sajnos kevesen mernek merni.
Pedig kell.
Nagyon.
Mert ha nem lesz veled az, aki a mindened, az életed akkor is egy más, új, jobb irányt vett már, és ez fantasztikus érzés.
És most nem a fellángolásokról beszélek, hanem arról, amit Streep és Eastwood úgy meséltek el a filmben, hogy tudtad: ezt akarod te is! Most azonnal!
Csak persze boldogan megélve, nem szenvedve.

2016-11-16 19:12.00

Nagyon sokan vagyunk hasonló helyzetben, mint a film főszereplői...
Én majd' 11 év kapcsolat (ebből 7 év házasság), és két gyerek után találkoztam a másik felemmel. "Természetesen" ő is házas, szintén két gyerekkel, de persze miért is lenne egyszerű az élet.
Nos, bennem az első alkalom olyan mély nyomot hagyott, hogy tíz napon belül közöltem a férjemmel, hogy válni akarok. Nem értett semmit, pedig évek óta csak a látszatnak éltünk, és nem voltunk boldogok.:/
A válásunk azóta folyamatban van, külön is költöztünk, és tudom, hogy ez volt a legjobb, amit tehettem.
A másik felem rövid idő és egy családi tragédia után visszamenekült a feleségéhez. Végtelenül racionális, kényelmes, és jelenleg még erőtlen kettőnkhöz. Tudom mindezt, de nem baj.
Ettől még az, amit igaz szerelemnek hívnak, az, amire azt mondja Eastwood a filmben, hogy "Ilyen bizonyosság csak egyszer adódik az életben.", az megvan köztünk. Megvan, mert amikor csak találkozunk és egymásra nézünk, ott van a szemében minden. Nem mondja, de a szemei beszélnek helyette. Tudjátok, amikor két ember egész életében egymást kereste, megélték, amit meg kellett, és mégis: 30-40 fölött találták meg azt az embert, akivel csak egymásra néznek, és ki sem kell mondani, amire gondolnak, mert a másik kimondott szavak nélkül is tudja. Amikor a lelkük egy.
Ugyanis szerelem és szerelem közt is van különbség.
Csak merni kell.
Mert megéri.

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk