Itt van nekünk egyfelől a páratlanul gazdag és sokszínű magyar történelmi múlt, s ott vannak másfelől az ennek megfilmesítése dolgában igen szűkre méretezett korlátok. Az évtizedek során születtek ugyan elvétve grandiózus és örökbecsű történelmi filmek, mint például az Egri csillagok, de összességében igen csehül állunk múltunk filmvászonra történő megfestésének terén. Nincs méltó filmünk sem a honfoglalásról, sem a középkori Magyarországról, se nagy királyainkról, fejedelmeinkről, se sorsdöntő csatáinkról, háborúinkról, pedig van belőlük bőven. Zrínyi Miklósról sincs ilyen film, várostromokra, csatákra, nagy történelmi tablókra nincs kapacitása a magyar filmnek.
Van azonban egy másik megközelítési mód, amiben a történelmet csak a szavak és a színjáték idézi meg. Korhű díszletek között, korhű jelmezekben, igényesen megírt szövegkönyvvel és jó színészi játékkal három teremben leforgatható egy történelmi életrajz, mégpedig rendkívül olcsón. Jól eltalált zenével és néhány külső jelenettel fűszerezve akár szenzációs is lehet egy ilyen film, mint bizonyítják azt a BBC efféle sorozatai.
Az 1973-as Zrínyi is ehhez a vonulathoz tartozik, és annak korrekt darabja lehetne, ha a részletek tekintetében nem lenne rettenetesen igénytelen. A történet, a párbeszédek, a szövegek és a színészi alakítások teljesen rendben vannak, de a jelmezek egyszerűen iszonytatóak! A császári tisztek abszolúte nem korhű, összevissza hacukákban pompáznak, a magyar urak pedig úgy festenek, mintha a Kék osztriga bárba készülnének, de legalábbis a MÁV másodosztályú vagonjaiból hasogatták volna magukra a műbőr üléshuzatot! Koncz Gáborra speciel olyan maskarát aggattak, hogy Rob Halford PVC ünneplője a nyomába nem ér! A korban a hosszú haj divatozott, a császáriaknál pompás parókák, a magyarok körében pedig hosszú lobonc formájában, természetesen ebből sem láthatunk semmit, ahogyan a díszletek is fájóan színpadiak, élettelenek, és rémes stúdiófényben virítanak, a zene pedig nemes egyszerűséggel kimaradt a filmből. Rendben van, hogy mindez mellékes, de hát hogyan élje bele magát az ember a XVII. századba, ha azt homokos motorosok monológjaival próbálják neki prezentálni?
|