Tóth Tamás Vasisten gyermekei című munkája nálam kultfilmmé nemesedett az évek során, ámbár csak kétszer láttam, és másodszorra sem éppen tegnap. A Rinaldo kezdő képsorai is e nagy elődöt juttatták eszembe, nehézipar, vasgyár, konténerek, melósok, igazi indusztriál hangulat, de... mintha kicsit túl lenne játszva. "De jó ez a gyár, nincs is kedvem hazamenni!" –szól az egyik melós, közben hahotáznak feszt. Nálam kicsit sántít a dolog, de már át is vált a történet egy lepukkant külvárosba, jobb napokat látott, omladozó, roskadozó, dohos bérházak közé, amelyeknek szintén van egy utánozhatatlan, időtlen, ábrándos hangulata. Sajnos a figurák megint túljátszottak, túl sokat beszélnek, túl sokat nevetnek, túl sok van néha belőlük, holott a kevesebb ez esetben is több lehetett volna. A zenével hasonló a helyzet, egyszerűen túl sokat szól, ráadásul western hangulatokat idéz, ami a Hét mesterlövész farvizein járva ugyan érthető, de akkor is butyuta és zavaró. Bán János viszont remek főgonosz, Kovács Lajosnak a durung, sárga fülvédő cigivel éppoly jól áll, mint a díszegyenruha-rohamsisak-kard kombó, Badár Sándor pedig maga a magyar Danny Trejo, az igazán meredek dolgokon azonban már feszengtem, az Évike-szál enyhén szólva pedofilgyanús, a Molnár Piroska – Mátyási Bence szexjelenet pedig... hát jaj. Akit érdekel, nézze meg, nagy vonalakban rendben van ez a kísérletezgetős film, bár összességében kár érte, úgy érzem, sokkal jobb is lehetett volna.
|