Miért olyan befogadhatatlan?
Engem azonnal megfogott, azonnal ráálltam. Nem agyatlan a történet, nagyon is bölcs és a hogyanja...na aaz nem semmi. Egy keletkezésmítosz, egyedi köntösben. Csodálom:)

3. Valentino (2011-05-28 23:43.12)

Nem is tudtam, hogy van topic-ja, pedig korábban kerestem az oldalon, és jeleztem a Hiányzó filmeknél (bár magyar forgalmazásra az esély valymi kevés, így az itteni adatlapja is legfeljebb egy olyan szürreális álom, mint maga a film) :P
Nagyon régen láttam már a filmet és rengeteg értelmezését is olvastam (a készítők szándékát illetően is), azonban az tagadhatatlan, hogy kísérleti filmként is valami hihetetlen unikum.

2. Leeandra (2011-05-28 23:24.51)

Döbbenet. Beteg talán? Nem. Tökéletes. Nem film ez, inkább olyan, mint egy balett előadás, őszinte sztorival. Egy eltáncolt teremtéstörténet. Szerintem pont azért, mert a táncművészethez nagyon közel áll, nem nevezhető indokolatlannak a vérengzés ennyire elnyújtása. Maga a vérengzés meg pláne nem indokolatlan, hiszen szimbólum. Tökéletes, tiszta , egyértelmű szimbólumok alkotják a mítoszt, amit elénk tár. Némi véleménnyel.

"Language bearers, Photographers, Diary makers
You with your memory are dead, frozen
Lost in a present that never stops passing
Here lives the incantation of matter
A language forever."

- Imádom ezeket a sorokat:)))) Kicsit mintha Enigma dalszöveg lenne mondjuk a The Cross Of Changes albumról.
Elismerésem ezért a munkáért. Nem annyira elvont, de hogy művészi, az biztos.
Elbűvölt ez a...performance.

1. Legisfalk (2010-06-21 17:08.13)

Nem hiszem, hogy sokan hallottak volna erről a filmről és nem lepne meg, ha soha nem is kapna helyet az itteni adatbázisban, hiszen elvont művészfilm ez, ismeretlen készítőkkel, ismeretlen (és felismerhetetlen) színészekkel, ismeretlen előzményekkel, ismeretlen célokkal, érthetetlenül, megfoghatatlanul, elkerülve minden ismert kategóriát. Persze aki kifejezetten vadássza a kifinomult extremitást, az találkozni fog vele. Valahol messze, messze túl Lynch Radírfején.
De miről is van szó?

73 percnyi karcos és hangtalan fekete-fehér iszonyatról. A Begotten első ránézésre olyan, mintha kb. 1916-ban készült volna, mondjuk Szibériában, a Tunguzka völgyében. Szó szerint fekete-fehér, mert ultrakontrasztos képi világából még a szürke árnyalatok is jórészt ki lettek pusztítva, színeket e film sosem látott. Ahogyan szavakat sem hallott, három nehezen értelmezhető mondat fénylik föl kezdetben a képernyőn, majd a film maga teljesen némán játszódik le, zeneileg is csupán a minimumot engedélyezve, leginkább zajokkal, zörejekkel, nyöszörgésekkel aláfestve.
Kezdetben ott ül az isten, egy magányos házban, önmagát reszketve lemészárolja, belső szerveit testéből kinyeszetelve, vérét a falakra hányva, sarát a földre folyatva. Ruhái alól a földanya bújik elő, a halott istennek magvától megfogan, fiút szül, ki életét görcsösen rángatózza végig. Rongyokba bújtatott, kámzsás alakok veszik körbe, kötelekkel hurcolják, kezdetben talán segítik, aztán gyötrik, kínozzák, akárcsak a visszatérő földanyát, ki maga után húzná szenvedő gyermekét. Végül a földbe hullott magokból növények sarjadnak.
Agyatlan egy történet. Vagy zseniálisan elvont szimbolika ez, vagy csak értelmetlen, ösztönös szürrealizmus, ki tudja, mindenesetre semmi eget rengetőt nem fedeztem föl benne, és nem is tudtam mögé látni sem, erről hát többet nem is írok.
A film hangulata azonban megér egy bekezdést. Még a Begotten előtt, kb. két hónapja láttam egy ősrégi Chaplin-filmet, valami éjjel 1 körüli időben, esős, szeles éjszakán, és az jutott eszembe, hogy ha nem békebeli zongorakísérettel vetítenék képeit, hanem valami súlyos és elborult zenével, akkor egészen beteg kontrasztot eredményezhetne a vidám cselekmény és az ódon képsorok meg az embertelen zene diszharmóniája. Krétafehér arcok, nagy, fekete szemek, a háttér vagy vakítóan világos, vagy teljes sötétségbe boruló, karcos, ugráló filmszalag, a szereplőket mintha dróton rángatná az ideg, és semmi szín... ez hát ugye nem valami vidám alap. De a könnyed klimpírozás meg a tortadobálás, plusz a tudat, hogy a készítők tényleg felhőtlen nevetést szerettek volna kiváltani filmjükkel, végülis konszenzust teremtenek a gyászos, baljós látvány ellenére. Ha viszont kihúzzuk a móka egyik tartópillérét, akkor máris tótágast áll a vígjáték, tudjuk, a bohócot sem nehéz horrorfilmek félelmetes figurájává változtatni.
A Begotten pedig még ezen is túlmegy, a Begotten tartópillérek nélküli film. Nyomasztó, elborult, beteges, súlyos, sötét, gonosz film. Szinte befogadhatatlanul, feldolgozhatatlanul az. Ettől valahol zseniális, de valahol emiatt üres is. Mégsem üt akkorát, amekkorát várna tőle az ember. Túl elvont ahhoz, hogy igazán megviseljen. Mindazonáltal csak elszánt ínyenceknek ajánlom.

Részlet a filmből:
http://www.youtube.com/watch?v=SisvBXGN-qk

1 2

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk