Ha beköszönt a kánikula menetrendszerűen érkeznek a filmszínházakba csalogatni kívánó nyári blockbusterek, melyek készen állnak meghódítani a box office listák élét. Idén sem volt ez sokkal másképp, előbb Michael Bay alakváltói taroltak a kasszáknál, majd a Harry Potter széria záró epizódja halmozott rekordokat rekordra. Azonban augusztusra mintha kifulladtak volna a közönségfilmek, mintha az emberek becsömörlöttek volna a mainstream áradattól, mert óriási meglepetést okozva A segítség 4(!) héten keresztül tanyázott a bevételi listák élén.
A segítség így a tavalyi esztendő élharcosa lett - ahogy 2010-ben az Eredet – hogy igenis van még igény a moziba látogatók körében az értékes szórakoztatásra, nem csak a pusztító hangzásért és az arcszaggató látványért járnak az emberek moziba (még ha a fent említett „megafilmek” közül az egyik ezeknél több értéket is képes felmutatni).
Tade Taylor ez igazi bestsellert karolt fel, egy olyan könyvet, amely hasonlóan a belőle készült adaptációhoz sikerre volt ítélve. A téma mondhatni már önmagában elegendő kiindulási alapnak számított, hisz mondjuk ki – komoly előnnyel indul a tengerentúlon, aki a színes bőrűek elnyomását veszi alapul. Persze lehet erre mondani, hogy lerágott csont, és némileg van is benne valami, elvégre tegye fel a kezét, aki nem tudta eddig is, hogy az USA történelmi históriájában nem is kell olyan rengeteget visszalapozni, hogy tettenérjük az elnyomás, a kirekesztés félreértelmezhetetlen jeleit? Sőt hova tovább, hogy a mai napig megvannak az etnikumhoz tartozás velejárói, a mai napig létezik az értelmetlen fajgyűlölet? Azonban ebben a filmben olyan csomagolását kapjuk témának, melyet úgy érzem joggal ünnepel a szimpla moziba járótól kezdve, az ehhez értő kritikus egyaránt. Tökéletesen prezentált sorsdrámáknak lehetünk szemtanúi, ahol a legkisebb görcsösség, vagy giccs nélkül fedezhetjük fel újra a nagy igazságot, miszerint, az eltérő bőrszínek alatt ugyanolyan érzelemdús szív és lélek lakozik, tele rengeteg örömmel, bánattal, fájdalommal és szeretettel. Közel sem vagyunk annyira különbözőek, mint amennyire néhányan gondolják. Mi mindannyian emberek vagyunk, teljesen mindegy, hogy a bőrünk színe fehér, fekete, barna vagy sárga…
A magával ragadó sztori mellett figyelemreméltó a film karakterközpontúsága ugyanis sok, remekül kidolgozott figura szerepel benne, melyeket kitűnő színésznők keltenek életre. Férfi főszereplő nélkül komoly sikerek felé indítani egy filmet kockázattal jár, azonban itt olyan színésznői felhozatalt hoztak össze, hogy azt hiszem még a legsovinisztább férfitársam is megnyalhatja mind a tíz ujját. Teheti is, mert ennyi kirívóan tehetséges színjátszó amazont egyszerre csodálni a képernyőn ritka kincs. Ugyan a kimondottan főszereplői státusz az elbűvölően bájos Stone kisasszonyt illeti, de ez itt most inkább a fekete asszonyok terepe – nem megbántva, vagy lekicsinyítve az ő kiváló teljesítményét sem. De a csodálatos Davis-Spencer duó olyan elsöprő erőt képvisel, amely mellett már az is nagy szó, ha mást észreveszünk a vásznon. Viola Davis engem már a Kétely című film során levette a lábamról, mert aki az isteni Meryl Streepet képes elhalványítani néhány perc alatt, az bizony nem csupán jeles képességekkel van megáldva, de olyan kisugárzással is, melyjel a tinibálványok, ha megrokkannak sem fognak soha az életben rendelkezni. Ezúttal talán élete ékkövét produkálta a vászonra, hihetetlen áhítattal, az érzelmek egész tárházát tudja érzékletesen kifejezni, s teszi ezt olyan eleganciával és könnyedséggel, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. De itt tényleg minden színésznő olyan tökéletesen játszik, hogy még bőven tudnám folytatni méltatásukat, hiszen A falu című Shyamalan filmből megismert Bryce Dallas Howard is olyan átéléssel formálja meg az unszimpatikus, nem burkoltan rasszista nőt, hogy az ember szeme kettéáll tőle, s nem megfeledkezve Chastain frenetikus szőkeségéről sem, akiről végül kiderül, hogy az egyik legemberibb figura a történetben.
Összességében közvetlen, baráti alkotás ez, melynek minden képkockáját átitatja az emberség, a szeretet, az eggyé válás óhaja. Tiszta szívvel fordulj felé.

18. Kanka01 (2011-12-28 21:54.00)

Hát ez valami elképesztö volt.lebilincselt a film.fantasztikus...az elöttem szólók bőven kifejtették amiket énis gondolok.. és szóhoz sem igazán jutok.csodás film :)

17. Csernakakos (2011-12-28 11:32.54)

- (válasz City225 16. hozzászólására)

Na, én is így éreztem Viola Davis-szel kapcsolatban... Nem fogom már sokat puffogtatni itt, mert nem akarom megbántani a rajongóit sem, de én ezért bőven nem adnék neki GG-t/Oscart. Akkor már Tilda Swinton, és még nem is láttuk Meryl-t és Glenn Close-t.

16. City225 (2011-12-28 11:26.03)

Tényleg nagyszerű alkotás, amely az érzelmeimet elég rendesen megtépázta, adtam is egy kis időt magamnak, hogy képes legyek józanul végiggondolni az egészet. No hát a téma oscar-esőre van kárhoztatva, és ehhez a téma mellett a fantasztikus szereplők is adottak. Elcsépelt már, de énis Jessica Chastain-t emelném ki, aki sokat nem volt jelen, de mégis olyan ízt adott így a filmnek, amivel először nemis igen tudtam mit kezdeni, karaktere azonban olyannyira összetett, hogy az is megérne egy részletesebb misét. Emma Stone a szokásos cserfes tüneményt alakítja, nehéz ellenállni egyedi szépségének, és magával ragadó bájának, én sem tudtam kivonni magam a hatása alól. A két fekete főhősnőnk közül Viola Davis-től vártam a robbanást, egy olyan magával ragadó valamit, ami berobbantja a képernyőt, a tüdőmből kiszorítja a levegőt, hogy csússzak ki a fotelből hebegve-habogva, mert a tekintete végig sugallta ezt hevességet..sajnos ez elmaradt, viszont végig fantasztikusan, egyenletesen játszott, az arcába ivódott szenvedés könnyen átélhetővé tette sorsának kegyetlenségét.. Oscart azonban ez nem ér a szememben. A nagyszájú teltebb Minny végig remekelt, Chastain után ő volt a legerősebb a színészek galériában. A megtestesült képmutató rasszista nőszemély mintha egy kicsit egydimenziós maradt volna, bár Bryce Dallas Howard tökéletesen megragadta a karaktert.
A cselemény nagyon megrázó, a film pedig okosan egyensúlyoz a szentimentalizmus határán, habár szerintem néha sikerül túllépni. Nem jó nézni, ugyanakkor mégis jó szembesülni az egésszel, plána ha azért lehet sejteni a végkifejlet merre mutat. Tate Taylor filmje sokadszor világít rá egy olyan világra amin könnyebb becsukott szemmel elillanni, de ugyanakkor olyan világ ez, amiről muszáj mesélni, átélhetővé tenni azoknak is, akik ugyan sejtettek valamit az akkori viszonyokról, átélni viszont -szerencsére- nem volt lehetőségük. A díjeső fényében készült, díjakra kárhozva, de időről időre készülnie kell hasonló erejű alkotásnak, hogy ezekről az időkről, és érzésekről ne feletkezzünk el sosem.

15. City225 (2011-12-27 13:05.40)

Na alighanem most már nekem is elő kell keresnem, megy itt az ajnározás :D

14. Csernakakos (2011-12-27 12:54.11)

Én Jessica Chastainnek adnék egy vitrinnyi díjat, és Bryce Howardnak is, de ami most a legjobban izgat:
MIKOR JÖN DVD-N?

13. Az utolsó Filmcézár (2011-12-26 17:35.51) - (válasz Anitabagwell 12. hozzászólására)

Szép írás,grat:)

12. Anitabagwell (2011-12-26 17:33.11)

KO. Ez a film engem legyőzött méghozzá kiütéssel. Fantasztikus, nem csak idén nem láttam magával ragadóbb filmet, de az utóbbi pár évben sem. Jogosnak érzem a jelöléseket, sőt még én talán eggyel megtoldanám, majd kitérek rá, kivel.
’60-as évek Amerikájában járunk, Jacksonban, ahol az emberek Cadillaccel járnak és dübörög Johnny Cash a rádióból. A nők bridzspartikat rendeznek vagy éppen jótékonysági bálokat, miközben cselédek nevelik fel a gyerekeiket. Néger cselédek. Fontos kihangsúlyozni? Sajnos igen. Sajnos fontos, ha azt vesszük, hogy néger nő nem használhatja a fehérek wc-jét, mert „betegséget” terjeszt. Szépen lassan azért meneteltek már Martin Luther King korszakába, de a megkövesedett amerikai társadalmon, a mai napig úgy látom – és szerintem így láttam volna az ’50-es ’60-as években is: senki sem tud segíteni, mert ez az egész magát eszi belülről.
Az élet minden területén megbélyegezték a feketéket. Ha azt vesszük, ez a film a legerősebb film, ami a rasszizmusról szólhat, mégis tesz valami olyasmit, amit más film nem: reményt csillogtat meg. Ennek a reménynek neve is van a filmben, méghozzá: Celia Foote – Jessica Chastain lehengerlő alakításában. Ez a nő elmegy ugyan bridzspartizni, de senki sem látja szívesen. Kirekeszti a társadalom, mert mer más lenni, mint a többi nő. Szépen fel tud öltözni, csinosan, nőiesen, hisztizik is épp eleget, hogy tökéletesen megfeleljen a kor nőideáljának, de ha arról van szó kimegy a kertbe, ás, vagy éppen levág egy tyúkot. Mérföldkő volt számomra a filmben, mikor leült a néger cselédjéhez – Minnyhez – egy asztalhoz enni. Világosan láthattuk: ezt a nőt nem hogy nem érte el a rasszizmus szele, ami oly nagy erővel söpört végig – hanem egyenesen: nem is értette, miért lenne Ő vagy Minny különb egymástól, csak azért mert a színük más. Minden évben vannak olyan alakítások, amikre azt mondom, hogy „na ez csontnélküli díjeső”. Óriási meglepetés érne, ha Jessica Chastainre nem zuhanna rá minden, a Golden Globe-ot és az Oscar-t is beleértve. Nagyon erős, nagyon őszinte alakítás volt, nagyon ritka már az ilyen. Másik, akit nagyon szerettem, Emma Stone karaktere, Skeeter. Akivel percek alatt tudtam azonosulni – aki ismer, megnézi a filmet, biztosan eszébe fogok jutni 1-2 jelenetnél.:D – hiszen nem akart a társadalom kemény előírásainak megfelelni, mert más lenni. Én is merek más lenni, de lássuk be, fél évszázaddal ezelőtt, ráadásul Amerikában sokkal nehezebb volt „nem megfelelni”. Skeeternek sikerült, teljesen más értékrenddel élte le az éltét, mint a korabeli nők. Ha van valami, amit mélyen tudok emberekben tisztelni, akkor az az, ha nem adják fel magukat!
És akkkkkkkkkkkkkor, volt nekünk egy Hilly nevű szereplőnk, valami elképesztően undorító picsa volt. Utáltam egész film alatt. Mint ahogy az őt megformáló színésznő, Bryce Dallas Howard sem a szívem csücske! De valami hatalmasat játszott! Egyenesen fel vagyok háborodva, hogy nem jelölték díjra, hatalmasat játszott, el sem akartam hinni, hogy az öreg Ron Howard lányát látom. Soha, de soha nem volt még ilyen jó ez a nő, kb minuszban volt nálam, színészi képességeit tekintve, de ezzel most akkora gátat tört át, hogy lehet ráfigyelek innentől, mikhez adja a nevét. Jelölni kellett volna őt is!
Viola Davis elmondhatatlanul erős volt, kapott Ő már olyan filmért jelölést, amit nem értettem. Most itt nincs kérdésem. Nagyon nagyon nagyon erős volt. Ahogy vitte ezt a szálat a kislánnyal… minden alkalommal, amikor arról mesélt milyen az, mikor Ő neveli fel a fehérek gyerekeit és Őt tekintik példaképnek… nem értik Ők miért fehérek, Ő miért fekete…. mindig könnyek szöktek a szemembe. Annyi dráma volt ennek a nőnek az életében, mint ahogy a szintén (egyelőre csak) Golden Globe díjra jelölt, Minny-t alakító, Octavia Spencer életében is. Valamit viszont nem tudtak elvenni tőlük: a humorérzéküket. Ezzel azt is igazolták, hogy humorral, „túl lehet élni az életet” – ahogy ez egyszer egy film szlogenje volt, bár arra nem emlékszem melyiké. :].
Szót kell ejtenem a rendező úrról, azt hittem rosszul olvasok, hogy Tate Taylor a rendező…. Hát mondom Te JÓ ÉG, „ez” színész (méghozzá annak is gyenge) rendezett már ugyan filmet, de az nézhetetlen volt, na mondom ne… mi lesz itt?! Egyszerűen nem hiszem el, amit láttam. Jól megverném az ilyen embert, aki így hozzá tud nyúlni egy témához, és ilyen rendezést tud produkálni, az mi a fenének pazarolja el a tehetségét hülyeségekre?! Remélem ha Oscar-díjas lesz Taylor Úr (mert legyen!!!) akkor nem fog visszasüllyedni a hülyeségek szintjére, mikor tud ilyet is!!! Ez most nem semmi munka, nem semmi….
Szóval, indokolt minden díj, hajrá THE HELP! Kétség kívül: vihet mindent.

11. HMáté33 (2011-12-13 21:53.50)

Egy apró lökés kell...
A segítség egy vérbeli konzervatív stílusú hollywood-i dráma, de ezek között számomra az élvonalba tartozik. Találkozunk a jól megszokott maximalizmussal, egy halom kiváló színészi alakítással, egy jól adagolt mondanivalóval. Semmi sem felesleges, semmiből sincs túl sok, vagy túl kevés, tényleg hibátlan mű, és mint ilyen mindenképpen az év egyik legjobbja.
Tate Taylor tulajdonképpen új név, de semmiképpen sem nevezhető nagy névnek a szakmában. Ezzel a precíz munkával viszont szépen felrakta magát a térképre, s mivel oroszlánrészt vállalt a mű elkészültében (író, rendező, producer), nem túlzás azt állítani, hogy hamarosan mint Oscar-jelöltre tekinthetünk rá. És hogy mi lesz azután... Mindig érdekesek szerintem azok a művek, amiket valaki így felkarol, mint ahogy azt ez az úriember tette Stockett könyvével. Az írónő és Taylor régi barátok, és utóbbi bizony mindent megtett azért, hogy a nagysikerű könyv méltó filmváltozatot kapjon. Pénzügyi szempontból is egy óriási siker a mozi, hiszen a nyári premiernek köszönhetően hetekig vezette a bevételi listákat, minden várakozást felülmúlva. A könyveredeti sem volt semmi két éve, amit a bestseller-listán leművelt persze... Tehát látható, hogy egy sikerre ítélt ötlet volt ez, de szerencsére nem fulladt bele ebbe.
A film egy nem is olyan régi időbe kalauzol el minket, amikor az amerikai kisváros lakóit egészen más problémák kötötték le, mint mondjuk hazánkfiait, érthető is hogy főleg a tengerentúlon voltak oda a moziért, de nem kell hozzá sok empátia, hogy felvegyük a fonalat, lássuk be. Kirajzolódik előttünk Aibileen Clark élete (Viola Davis tökéletes játékával), egy színesbőrű cselédé, aki a fehérek generációit nevelte fel, kirekesztések és megkülönböztetések között, úgy hogy közben a saját fiáról is le kellett mondania. Aibileen a kissrácokban sosem a leendő hárpiát látta, sokkal inkább egy életet, ami valahol az ő kezében is van, amire vigyázni kell. Az emberek úgy tűnik belefásultak a helyzetbe, a változás kilátásban sincs. Számos karaktert megismerünk, számos kiváló alakítást látunk (Octavia Spencer, Bryce Dallas Howard és Jessica Chastain fantasztikus tolmácsolásában, de Allison Janney és Sissy Spacek is kiváló), mígnem elérkezik az idő, pontosabban megérkezik valaki, aki alaposan felforgatja az állóvizet. Az írói babérokra törő Skeeter Phelan (Emma Stone ismét lehengerlő, energikus, izzik körülötte a levegő) a film egyik legérdekesebb karaktere. Nélküle semmi nem lennne, összekötő hidat képez a két világ között. Valahogy mindkettőnek tagja, de igazából egyiknek sem. Ő a láthatatlan kéz, amely mindent megváltoztat.
Egy interjúban Emma Stone és Viola Davis arról beszéltek, hogy egy színészgárda, amiben ekkora arányban vannak a nők, sokkal jobban ki tud teljesedni. Hogy tudatalatti szinten megszabadultak az olyan korlátoktól, hogy maximálisan vonzóak legyenek az adott pillanatban, vagy hogy imponáljanak egy színészkollégának. A külsőségek súlytalanná váltak, és ettől könynebb volt a játék. Az eredményt elnézve ez könnyen elképzelhető, hiszen a tökéletes zsinórmértékű forgatókönyv mellett egyértelműen a színészi alakítások a film fő erősségei.
A szemünk előtt születik meg egy ritka barátság, ami sok áldozattal jár, és valahol mindenki tudja, hogy a világot nem lehet megváltani egy jó tettel, hogy van, ami nem változik. A jó mellett mindig ott a rossz, a siker mellett a kudarc. De mindig van mit tanulni. Az elnyomást senki sem tolerálja örökké, a lázadás csak idő kérdése, és a nagy háborúkat a kis csaták elvesztése után lehet megnyerni.
A segítség mesteri köntösben mesél el egy szép történetet, konzervatív maximalizmussal, és nem bonyolult művészi húzásokkal, így esetleg azok is tehetnek egy próbát vele, akik egyébként az olcsóbb műfajok rajongói és a rejtetteb gondolatoktól félnek, mint Benkő Timi az IQ-teszt eredményhirdetésétől. Ez a film egy biztos húzás az alkotók részéről, az a fajta amivel mindenki jól járt. Hatalmas pénzeket generált és kiváló élményt adott. Így működne a mozi definíció szerint...

10. Csernakakos (2011-11-21 23:07.53)

Ez a film hibátlan, de nem tökéletes.
Akárcsak a Jane Eyre (2011) kapcsán, A segítség közben is végig éreztem azt a sugárzást, amit egy "szerencsés csillagzat" alatt összegyűlt, rátermett stáb kölcsönöz egy filmnek. Minden rendben van, minden egyben van, nagyszerű a harmónia a színészek között, a zene és kép összeállása példát statuáló, a forgatókönyv és a történet pedig mindent sikerrel mond el, amit el szeretett volna.
Nekem hiányzott egy picit elsöprőbb érzelmiség, ami egyéni szociális problémám.
Muszáj vagyok kitérnem a színészekre, hiszen a film előtt csak Emma Stone és Viola Davis részvételéről tudtam. Megdöbbentett, amikor a stáblista futásakor Bryce Dallas Howard nevével találkoztam. A nő, aki a Manderlayben kevés volt - korábbi filmjeire már ki sem térek-, majd az Azutánban már érezhetően fejlődött korábbi önmagához képest, mostanra mintha teljes átalakuláson ment volna keresztül. Minden unszimpátiámat felül kellett bírálnom vele kapcsolatban, fantasztikus volt a játéka. Jessica Chastain pedig tovább emelte ezt a prímet, úgy érzem, hogy ő és karaktere a film egyik legerősebb pontja. Allison Janney, egyik kedvenc mellékszereplőm, itteni nagyjelenetében brillírozott. Sissy Spacek pedig volt valaha is kevesebb a több-mint-jónál, könyörgöm?!
Viola Davis nekem örökre a taknyom-nyálam egybefolyik Kételybeli nyolc perces epizódszereplője marad, akinek akkor és ott Oscart adtam volna, itt nem biztos. Octavia Spencer pedig 2011 Mo'Nique-ja, elmentáris volt mindvégig, jeleneteiben rabolta a filmet.
A színészgárda tehát önmagában pompázatos, A segítség minden pillanatához hozzáad annyit, hogy én csak értetlenkedve tárjam szét a karom: miért nem sodort el ez a film sokkal jobban?

9. Macsikám (2011-11-08 21:16.11)

Hát még senki nem nézte meg? :-)
Most jövök a moziból, nagyon jó film. Vagyis inkább korrekt - nem találtam benne semmiféle hibát, de azért annyira nem hatott rám, mint pl. a Gran Torino. A forgatókönyv, színészek, rendezés mind nagyon jók. Főleg a fehér úrihölgyek és a fekete cselédek "csapata" szuper, hihetetlen jók a színésznők (az előbbi gárdából nem egyet lapáttal tudtam volna agyoncsapni). A legjobb a két fekete házvezetőnő, Aibeleen (vagy hogy írják) és Minny - főleg az utóbbi :-)

8. HMáté33 (2011-09-20 00:12.01)

- (válasz Petra2414 7. hozzászólására)

Ennek örülök. Asszem novemberben mozi lesz!

7. Petra2414 (2011-09-19 17:22.10)

- (válasz HMáté33 6. hozzászólására)

Szerintem nagyon jól alakít. És a többi színész is teljesen hitelesen játszik. Nagyon jól lett összeválogatva a szereplőgárda. :)

6. HMáté33 (2011-09-19 15:16.03)

- (válasz Petra2414 5. hozzászólására)

Igen, a témája alapján nem lenne meglepő a jelölése akár legjobb film kategóriában sem, de ezek szerint a kivitelezés is jóra sikerült. Én alapvetően Emma Stone miatt figyeltem fel a filmre, de aztán egyre többet megtudtam róla,és már az egyik legjobban várt mozi számomra az évben. Emma milyen amúgy benne?

5. Petra2414 (2011-09-17 22:48.40)

Ma láttam Cinefesten, és szerintem megérte megnézni. Azt mondják Oscar-esélyes film. :)

4. HMáté33 (2011-09-07 12:41.27)

- (válasz City225 3. hozzászólására)

Nem rossz egy olyan filmtől, ami nem képregény-adaptáció, nem folytatás, nem remake, nem spin-off, nem prequel, nincs agyonhype-olva... Egy sikeres könyv adaptációja, és kész.

3. City225 (2011-09-06 22:29.29)

Hihetetlen amit ez a film művel most már.. harmadik hete vezeti a bevételi listákat, és még mindig képtelen kifulladni. jólenne látni már:)