Makk Károly 1961-es filmje tulajdonképpen egy nyitánynak is tekinthető. Pár év múlva elkezdődik (véleményem szerint) a magyar filmek nagybetűs, mondhatni hőskora. Egy fiatal, újítani vágyó, erőteljes generáció kezdi majd el bontogatni művészi szárnyait. A hatvanas évek rengeteg új színt hoz a magyar filmgyártásba, és nem csak történeteivel, hanem stílusával, eszközeivel, éles hangulatváltásával. Egy csodálatosan termékeny és fantáziadús időszak jön el, melybe Jancsó női kebleitől egészen Várkonyi legdrágább produkcióiig minden belefér.

Úgy vélem, hogy a Megszállottak egy méltó kapunyitás az új korszakra. Sokak szerint már láthatjuk benne megmutatkozni az új hullám kísérletezését, én inkább azokkal értek egyet, akik az olasz realizmussal hozzák összefüggésbe, onnan is Antonionival. Aki lerántotta filmjeiről az idillizmus álarcát és egy küzdelmekkel teli, kielégíthetetlen miliőbe helyezte főszereplőjét, a "kisembert".
A Megszállottak ugyan nem a kiszolgáltatott kisembert helyezte a középpontba....de ha jobban belegondolok, mégis. Két szimbiózisban működő főszereplőt láthatunk, akik 2 szimbiózisban élő tábort képviselnek, név szerint a "vidéket" és a "várost". A vidék képviselője Szirtes Ádám Kecskés karaktere, aki fáradhatatlan, vad, erőteljes, közvetlen, az igazi "doer", ahogy az angol mondaná. Aki csinálja a dolgokat, és céljáért képes átgázolni mindenen, akár magán a rendszeren is. A másik pólus az a tipikus városi kinevelésű, merev mérnök, akit Pálos György formált meg kitűnően. Ez a mérnök kimértebb, tettek helyett inkább a tervezéssel segíti társát. Valami városi ridegség és keserédesség jellemzi, ami persze a két férfi kapcsolatának előrehaladtával oldódni fog. Ugyanígy megismerhetjük a vidéki fickó belső vívódását is, amit jelleméből adódóan nem feltételeztünk volna. Mindketten valami kellemes sztereotípiát testesítenek meg, ami nem felszínes, hanem igenis mély és nagyon is jellemző vonása vidéknek és városnak.
Céljuk nem bonyolult. Magyarország egy kietlen, homokos talajú részére próbálnak vizet eljuttatni kútfúrásokkal. Igen ám, de tervük nincs összhangban a Párt terveivel, akik valami vízhálózatot akarnak keresztülhúzni a területen úgy, hogy abból a vízből a puszta ne profitáljon.
Ha ez a film 10 évvel korábban készül, természetesen mindenki nyer, város és vidék gyönyörűen egymásra talál és a Párt irányításával mindenki boldog lesz, nyer a szocializmus. A Megszállottakban viszont állandó kiabálás és csapkodás van a felek között. Nem tudnak dűlőre jutni, majd végül persze a bürokrácia nyer, főhőseink tehetetlenek maradnak a rendszerrel szemben, és végül beletörődnek az egészbe. Bene visszatér a városba, Kecskés marad a vidéken…..és nem történik semmi pozitív változás. A néző, a szereplők egyaránt kielégítetlenek maradnak, akárcsak Antonioni világában. Pedig már hogy csobogott az a víz a kietlen magyar sivatagban. Konkrétan minden adott volt a főhősök sikerre jutásának, de a rendszer bizony falat húzott köréjük. Nem ez az első rendszer- és bürokráciaellenes filmünk a korban, szerintem a Keserű igazság is már kínosan rátapintott ennek lényegére, de azt 1956-ban egyből dobozba is dobták. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy Básti Lajos és Kállai Ferenc zseniálisan alakították az undok hivatalnokokat, akik éjjel még együtt álmodtak Bene tervéről, nappal meg gyáván visszautasítják. Ez a mai napig szerves része hazánknak. Ez a szervilis hozzáállás, az állandó félelem a hatalomtól. Ki fog ez múlni valaha is?

Saját adalékvélemény: Ennél homoerotikusabb magyar filmet szerintem még sosem láttam :) Csak nekem tűnt úgy, hogy Szirtes és Pálos nagyon-nagyon, de nagyon közel kerülnek egymáshoz időnként? Simi, szájrapuszi, meg az a hancúrozás a homokban…..kutya legyek, ha ez nem direkt lett ilyen. Makk nem erősíti meg egyértelműen, hogy ez volt a szándéka, de aki ismeri a magyar filmek színészeinek merevségét, tisztán láthatja, hogy ez azért túlment néhol a baráti viszonyon. Azt lehetett érezni végig, hogy mennyire soviniszta a film…Pap Éva karaktere sértően háttérbe lett szorítva. Nem volt itt helye igazából a női nemnek….bár ez a sovinizmus abszolúte jellemzi a magyar filmtörténelmet, meg igazából a társadalmat is, de ez engem nem zavar egyébként. Viszont itt szinte ordított a jelenség, előtérbe helyezve férfi hőseinket, akik bizony túlmentek a barátságon :)

3. Lilllllibulllli (2016-10-06 22:12.40)

Nagyon erős

2. Find (2015-02-08 19:15.00)

Felejthetetlen film Makk Károlytól és társaitól.

Nehéz emberek a főszereplők. De mégis az ilyenek tudnak a legtöbbet előre lendíteni a világon.
Örülök, hogy Pálos György játszotta a mérnököt. Lelki mélységei túltesznek az artézi kutakon.(Erre a szerepre akkoriban még sokan alkalmasak lettek volna - szerencsére)
Amikor Szirtes Ádám feltűnt a képen, azt gondoltam, megint a szokásos jön. De itt sokkal több volt egy magának való embernél.
Ketten szó szerint vállvetve küzdöttek a vízért és ennek a küzdelemnek az is a szépsége, hogy nagyon különböző utat jártak meg mielőtt találkoztak.
A helyzet nagyon valóságos. Nem voltak sablonosak a középszerű pártemberek sem, nekem tetszett Básti és Kállai hozzáállása, mert akármilyen helytelenül viselkedtek, szerintem sok ilyen ember van és volt.
Valóban tényleg sok rétegvíz van az egykori Duna folyása mentén, illetve a Pannon-tó alatt. És akkoriban azon voltak, hogy minél több földet művelés alá tudjanak vonni.
A kopár vidék nagytotálban gyönyörűek voltak, de a belső teres jelenetekben is volt mit nézni. Egyik kedvencem, amikor Básti ül az íróasztala mögött és a falon egy Lenin portré alsó fele látszik.

1. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2014-03-14 08:41.01)

Pap Éva színésznő emlékére vetítették tegnap, pont Ő nem szerepel a stáblistán. Régi férfiszínészek játéka nagyon hiteles Pálos György gyönyörű orgánuma jól érvényesült napszemüvege alatt, melynek Szirtes Ádámnál atlétatrikós jelmezéhez jól illett felpróbálva.