Egy kölyökről szólnak a sorok, akit kiskorában megbélyegeztek. Nem tudott beszélni, a csoporttársai közül már mindenki tudott, csak ő nem. Hétéves korában az osztálytársai folyékonyan olvastak, de ő nem. Nagyon lemaradozott a többiektől, tanára azt mondta a szüleinek: A kölyöknek mennie kell, mivelhogy nem kreatív, lassú, lehúzza, visszatartja az osztály tagjait. Így hát a szülei hazavitték a kölyköt. „Mégis mi a fenét fogunk csinálni vele, a gyerekünk túlontúl lemaradozik a többiektől”. Munkát szereztek neki. Ám minden munkahelyen felsült, bármilyen feladatot is szabtak rá. Huszonéves korára az emberek azt gondolták róla, hogy kudarcra van ítélve, és sohasem fogja majd megtapasztalni a siker ízét. Ő felállt és próbálkozott, újra és újra. Folyton-folyvást csődöt mondott, de folytatta a próbálkozásokat. Aztán egy napon rájött, miképpen mit akar csinálni. Valami égetően motiválta belül… Nem tudni pontosan, hogy mi az. Mindent megtett, amit lehetett napról-napra. Szorgosan kísérletezett, kiégette a petróleumlámpát. Még ébren tartózkodott az éjszaka közepén, és gondolt egy hatalmasat. Felcsillant benne az ihlet. Mi lenne ha… Ez a kölyök megpróbált valamit. Most figyelj: 1093-szor próbálta meg, mielőtt sikerrel járt. Ember! 1093-szor. Te mi a francot próbálnál meg ennyiszer. Te valószínű, hogy nem tetted volna meg, ő viszont megtette. Mert AKARTA! Miért nem adta fel ? Azért nem, mert mindig elbukott, folyton veszített korábban az élet összes területén. Lenézték, csődnek, butának tartották, majd később kijött több ezer villanykörtével. (Szóval, ha el is bukok, azt fogom mondani magamban, hogy rohadtul átlagos nap a mai, a bukásokkal jobb, faszább csávó leszek, és végül majdcsak TÖRTÉNIK valami!) Négyévesen makogott, nem beszélt. Kivágták az iskolából, mivelhogy olvasása nulla volt. Hazavitték. Mentális kihívásnak bizonyult bárki számára. Annyiszor bukott el életében, ám oly sokat tanult belőle. Minden idők egyik legnagyobb feltalálójáról beszélek itten, akit úgy hívnak:
THOMAS ALVA EDISON.
|