Ezt így berakom ide, ne vesszen el a sok trollkodás közepette:

Schiffer András
A LIBERÁLIS JOGÁLLAM MEGFENEKLETT A POSZTKÁDÁRI MAGYAR VALÓSÁGBAN
Harminc évvel ezelőtt, 1989. október 23-án délben egy szintén pályakezdő kollégámmal fogtuk magunkat, és kiszöktünk életünk első munkahelyéről a Kossuth térre, ahol Szűrös elvtárs, a Központi Bizottság fél évvel korábbi külügyi titkára, úgyis mint ideiglenes államfő éppen a köztársaságot kiáltotta ki.

Ellógtunk történelmet nézni.

Mindeközben kortársaink Berlinben, Drezdában, Varsóban, Prágában – majd valamivel később Temesvárott és Bukarestben – történelmet csináltak. A husáki/jakesi, a honeckeri, a zsivkovi, a ceaușescui rezsimek nyílt repressziója, a lengyel nép folyamatos antikommunista ellenállása – Reykjavík ide, Málta oda – az összes többi blokkországnak megadta a rendszerváltó forradalmi élményt.

Nem kiharcoltuk, hanem eltűrtük

A szívességi kárpótlásokra és negatív kiegyezésre épülő

Kádár-rendszer annyira hatékonyan demobilizálta a magyar társadalmat, hogy még a forradalmi élménytől is megfosztotta azt a rendszer összeomlásának órájában

– ahogyan azt anno Hankiss Elemér tűpontosan leírta.

Németországban például a mai napig értetlenkednek, hogy nekünk magyaroknak miért nincs meg a vasfüggönybontás katarzisa. Nem értik, hogy mire Horn Gyula jelképesen átvágta a – valójában addigra suttyomban már elhordott, és éppen a parádé kedvéért részben visszaépített – vasfüggöny egy darabkáját, addigra a Kádár-rendszer végnapjaiban a Grósz-adminisztráció „hangulatjavító” intézkedésként hatályba léptette az útlevéltörvényt. Amíg a falbontás a németeknek a szabadság katartikus pillanata, addig a magyarok már vígan furikáztak a Gorenjéjükkel Bécsből hazafelé, mire végképp eltűnt a határzár.

A szabadságot, a liberális jogállamot a tömegek nem kiharcolták, hanem eltűrték, mert a régi és új elitek azt ígérték, hogy cserébe burgenlandi életszínvonalat kapnak. Nem így lett. Tölgyessy Péter megállapítja, hogy a magyar emberek túlnyomó részének nincs karakteres rendszerváltás-élménye, a kevesek által megformált Alkotmányt nehéz szeretni, de hozzáteszi: a második világháborús vereség utáni NSZK-ban és Japánban az új alkotmányosság mögül még jobban hiányzott a honpolgári elfogadás. Csakhogy a bekövetkező „csodák”, az eredmények legitimálták az eredetileg kívülről oktrojált fordulatot. „Nálunk azonban sem az eredmény, sem a részvétel nem igazol.”

Átváltani Marxot tőkére

Az első szabad választások kampányában „Dolgozói tulajdont!” követelő plakátokat nyaltam fel a házfalakra. Pár évvel később eszméltem rá, hogy a rendszerváltás nyerteseinek, a nómenklatúra-burzsoázia politikai képviseletének, a vagyonátmentők pártjának kampányoltam.

Három évtized után visszatekintve világosan látszik, hogy

a rendszerváltás éveiben – a ‘90-es választási eredmény dacára – valójában egyetlen szervezett és tudatosan mozgó érdekszövedék volt a magyar társadalomban: a későkádárkori technokrácia, a pártállam eresztékeiből kisarjadó nómenklatúra-burzsoázia.

Ahhoz, hogy gördülékenyen válthassák át Marxot tőkére, azaz a diktatúra hatalmi-információs privilégiumait gazdasági hatalommá, és karcolás nélkül őrizhessék meg szellemi, nyilvánosságbeli monopóliumaikat, a rendszerváltó évek liberális konszenzusa kiváló klímát teremtett.

Nem volt szó itt semmiféle dolgozói tulajdonról, a szövetkezet és a szakszervezet egyenesen szitokszavakká váltak ezekben az években. Lett azonban másfélmillió munkanélküli, és lettek politikai kapcsolatokkal megszerzett magánvagyonok, miközben megsemmisültek – az államadósság-csökkentés jegyében – a külföldi tőkének odadobott termelőkapacitások. A rablóprivatizációt Magyarországon nem kísérte sem általános sztrájk, sem tömegtüntetés, csak a csöndes beletörődés.

A laboratóriumi liberális jogállam nem működik a posztkádári valóságban

Már 1989 folyamán gyűjteni kezdtem a pártok programjait, és szorgalmam nem lankadt a ‘94-es, majd a ‘98-as kampányokban sem. Fokozatosan jöttem rá – nyilván pármilliomod-magammal – hogy ezeknek az iratoknak bizony nem sok értelmük van. A választók szavaztak egy programra, majd bánatos szemű pénzügyminiszterek elmagyarázták: hát igen, valóban voltak ígéreteink, de tessék megérteni, most olyan nehéz a gazdasági helyzet, hogy a megvalósítással még várnunk kell.

A ‘89-‘90-es rendszerváltással laboratóriumi nézőpontból

majdnem hibátlan liberális jogállami szerkezet jött létre. Csakhogy ennek a szerkezetnek nem laboratóriumban, hanem a csökevényes magyar pártrendszer és a posztkádári magyar politikai kultúra valóságában kellett üzemelnie.

S ebben a valóságban a liberális jogállami szerkezet egyet biztosan nem tett lehetővé: a politikai kormányzást. Márpedig a többpárti parlamentáris demokráciának mégiscsak az a legitimációs leglényege, hogy a választópolgár versengő politikai alternatívák közül választ, a kiválasztott politikus pedig az így kapott felhatalmazással kormányoz.

„Az állam ma jobban ki van szolgáltatva a hozzá kötődő érdekcsoportoknak, mint valaha. A fordulat előtt egy nagy hatalmú politikai apparátus tartotta ellenőrzése alatt, az állampárté. A demokratikus kormányzó pártok ereje jóval csekélyebb. Taglétszámuk alacsony, szervezetük vézna, önálló szakértői bázisuk alig van. Még annyira sem képesek ellenállni az apparátusok saját politikacsinálásának, mint egykor a Központi Bizottság szervei. Gyönge bürokráciák mozgatnak még gyöngébb kormánypártokat; ez az állam működésének képlete 1990 óta.” Kis János írta ezeket a sorokat még 1996-ban.

Sajnálatosan időtálló megállapítását kiegészíthetjük azzal, hogy ezeket a gyönge bürokráciákat – s rajtuk keresztül a még gyöngébb kormánypártokat – korántsem csak belföldi érdekcsoportok befolyásolták.

A politikai kormányzás lehetetlenségéből származó frusztráció szülte Orbán Viktor 2002 utáni politikai stratégiáját éppúgy, mint Gyurcsány Ferencnek az új rendszer válságát manifesztáló „őszödi beszédét”.

Kiknek vannak emberi jogaik?

Harminc éve került a kezembe és gyakorolt rám revelatív hatást Kis Jánosnak az akkor még a Párizsi Magyar Füzeteknél kiadott könyve, a magyar rendszerváltás alapműve, a „Vannak-e emberi jogaink?”. Húsz év múlva ébredtem rá, hogy a konvivialista álláspontot képviselő Lányi Andrásnak van igaza, amikor a magáncéljai követésében háborítatlanságot követelő egyéni akarat helyett a közös értelem megalkotására irányuló dialógust állítja a középpontba: „a meggyőződés, hogy az ember alapjában véve másokért van, s hogy nem lehet szabad mások ellenében, csak mások által, hogy boldogulását nem a természet felett kivívott győzelemben, hanem a természettel és önnön természetével összhangban kell keresnie”.

A rendszerváltást követő években joghallgatóként nagy lelkesedéssel bombáztam beadványaimmal az Alkotmánybíróságot (a 2011-es rendszervisszavágás aztán ezt a részvételi élményt, az actio popularist is megszüntette). Végzős joghallgatóként segítettem Juhász Géza barátomnak összerakni az ún. Szivárvány-határozatba torkolló jogorvoslati kérelmet (szegény Furmann Imre jegyezte ellen). Ott voltam annak a 4/1993. (II. 12.) AB-határozatnak az indítványozói között, amely végül kimondta az állam világnézeti semlegességét. Mivel ilyesmi az alkotmányban nem szerepelt. Ahogyan sok minden más sem.

A sokszoros kompromisszumokkal 1990 nyarára összerakott rendszerváltó alkotmányos szöveg alapvető erkölcsi dilemmákat nem oldott fel.

Az alkotmányozó hatalom előszeretettel tolta át a felelősséget az Alkotmánybíróságra: például a kárpótlás, az igazságtétel, vagy a halálbüntetés kérdésében.

Az így közjogilag túlterhelt Alkotmánybíróság – a maga „láthatatlan alkotmányával” – megpróbálta elvégezni azt a munkát, amit az alkotmányozók elmulasztottak.

Magyarországon végül nem valósult meg sem a lusztráció, sem az aktanyilvánosság, Biszkut és Czinegét a kutya nem vonta felelősségre. A rendszerváltók leragadtak a „vagyonelszámoltatásnál” – amit a vagyonátmentő posztkommunisták cinikusan ki is játszottak – ahelyett, hogy államosították volna a pártállami utódszervezetek vagyonát. Megjegyzem: akadt egyvalaki 1989-ben, s éppen a posztkommunista nómenklatúrában, aki az utódszervezeti vagyon társadalmasítását követelte: Gyurcsány Ferencnek hívták.

Mindezekért a legkevésbé sem a Sólyom-féle Alkotmánybíróság a felelős. „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

2010-ben nem csinálták vissza 1989-et

Az alapító atyák, Tölgyessy Péter és Kis János, Sólyom László és Antall József, Szabad György által felhúzott építmény tartósnak bizonyult.

Nem árt felidézni, hogy a „puha diktatúrának” becézett nyolcvanas években is politikai pszichiátriával, újszülött gyermeke állami gondozásba vételével próbáltak megtörni „másként gondolkodó” művészt, pártfegyelmivel kergettek öngyilkosságba az elvégzett munkát a párttitkárnak is kiszámlázó állami vállalatvezetőt, s rúgtak ki az ország összes egyeteméről pacifista diákaktivistát. Na, ennek a világnak vetett véget a ‘89-es rendszerváltás.

A rendszerváltás hiányosságai, az új korszak zsákutcás paradigmája és beváltatlan ígéretei persze nyílegyenesen torkollottak a 2006-os válságba, s onnan a 2010 utáni rendszervisszavágásba. A NER őrségváltásba kezdett, és kiiktatta a rendszer lényeges, liberális sarokpontjait. Ennyiben cezúrát húzott a magyar történelem 1989-ben indult új korszakába. Nem csinálta vissza azonban a rendszerváltást.

S ezt nem csak az bizonyítja, hogy az Alaptörvény szövege jelentékeny hányadban megegyezik a korábbi Alkotmány textúrájával, másutt pedig éppen a sólyomi „láthatatlan alkotmány” tételei köszönnek benne vissza.

A hatalom ma szabad választásokon elkergethető. Ez 1985-ben nem így volt.

27124. FIDESZES Chtulungelus Aspeciál (2019-11-01 14:42.07) - (válasz Halember 27114. hozzászólására)

Hölgyeim és uraim. Alább Halember vergődését láthatják :)

27123. Halember (2019-11-01 14:41.46) - (válasz Halember 27122. hozzászólására)

Meddig égeted még magad? Nem kínos? ☺

27122. Halember (2019-11-01 14:41.04) - (válasz Törölt felhasználó 27120. hozzászólására)

Hol a nick? Nem dumcsizunk hármasban? Mi történt? Pedig lelkes volt 5 percig. ☺

27121. Halember (2019-11-01 14:39.39) - (válasz Halember 27118. hozzászólására)

Persze véletlen járt erre! Pont most. ☺

27120. Törölt felhasználó (2019-11-01 14:39.36) - (válasz Halember 27117. hozzászólására)

Azt is mondhattad volna, bebizonyítottam a nyilvánvalót, de mint tudjuk, nem igazán ismered a jelentését ennek a rendkívül ritka szónak.:D

27119. Törölt felhasználó (2019-11-01 14:38.24)

Hoppá van az 8 is! Az már elég komoly vergődés.