Mivel a végén ott a felhívás a terjesztésre...
Barátnõmmel és két barátommal a Nyugati mellett, a Patkó sörözõben beszélgettünk, majd éjfél körül indultunk bulizni a Bahnhof-ba, ami a pályaudvar másik oldalán van. Idõközben barátnõm valami csajtól kapott, félreérthetõ SMS-en megsértõdött, bevágta a néma durcát, amire útközben valahol a Nyugati aluljáróban ráuntam, és közöltem, hogy akkor én elmegyek haza. Elköszöntem tõle és a két havertól, majd elidultam fölfelé a lépcsõn. Mire fölértem, már csöngött is a mobilom, haverom hívott, hogy ne legyek már ilyen, beszéljük inkább meg, és menjek bulizni, stb. Végül is elindultam visszafelé. Leértem a lépcsõn, indultam keresztül az aluljárón. Õk valahol a legvégén, a lépcsõk aljánál jártak már, míg én az aluljáró közepén elhaladtam egy kb. 15 fõs cigánybanda mellett. Azok elkezdtek méregetni, majd kötekedni kezdtek. Elõször a szokásos "mit nézel köcsög, gyere ide szétbaszlak" kategóriájú beszólogatások mentek, aztán elkezdtek keménykedni. Én hátranéztem, mire hárman-négyen utánam eredtek. Egyikük ledobta a dzsekijét és kést vett elõ. Haverjaim látták, hogy balhé van, egybõl indultak vissza, hogy mellém álljanak, mégse legyek teljesen egyedül 15 cigánnyal szemben. Amelyik elõször megindult, újból fenyegetõzött valamit, de ekkor már az egész banda jött felém. Éreztem, hogy itt most kurva nagy balhé lesz, elkerülni már nem tudom, úgyhogy gondoltam, ideje kicsit kiegyenlíteni az erõviszonyokat. Engedéllyel tartott fegyver elõ, csõre húztam, és közöltem, hogy nem akarok balhét, úgyhogy ne jöjjenek közelebb. Hátra arc, és felejtsük el egymást. Elõször megijedtek talán, vagy legalábbis megtorpantak, gondolom, nincsenek hozzászokva, hogy akibe belekötnek, fegyvert fogjon rájuk. Valóban nem akartam balhét, így elkezdtem hátrálni, közben rájuk tarva a fegyvert. Barátaim látták hogy ez már nem egy hétköznapi balhé, amikor meglátták a pisztolyt a kezemben, érezték, hogy itt õk már nem sokat nyomnak a latban, vagy vissza tudom tartani õket és lelépünk, vagy nem, de akkor végünk. Barátnõmnek közben sikerült elmenekülnie, így hárman maradtunk. Hirtelen megint felbátorodtak a cigányok, látván, hogy tényleg nem akarok lõni, újra megindultak felénk. Azt hitték nem merek lõni, a legnagyobb hangú - mint késõbb megtudtam, a neve Puporka Richárd - folyamatosan óbégatott:
- Na mi van, geci, há' ilyen kemény csávó vagy, há' lõjé' le, gyere, lõjé' le, te köcsög, szétbasszuk a fejedet is, te buzi, ide, ide lõjé' bazmeg! - és hasonlók.
Ekkor már tudtam, hogy puszta fenyegetéssel nem tudom megállítani õket. Már vagy harminc métert hátráltam, õk meg követtek, próbáltak cigánymódra körbevenni. Utoljára szóltam, hogy álljanak meg, mire az egyik, aki a legközelebb volt, hirtelen felém rontott. Abban a pillanatban lõttem. A csávó kb. két métert repült, összeesett. Ebben a pillanatban az egész banda egyszerre rontott nekem. Kettõt még sikerült leszednem, de kiürült a tár. Eldobtam a pisztolyt, és próbáltam még védeni magam. Az egyiket még sikerült alaposan megrúgni, de többre már nem volt lehetõségem, csak azt éreztem, hogy nincs már alattam a lábam. A földre kerültem, tudtam hogy esélytelen már a küzdelem. A fejemet próbáltam védeni, mint a képeken is látszik, nem túl sok sikerrel.
A földön fekve kb nyolcan rugdostak össze, többször fejbe illetve bordán rúgtak, vascsõvel ütöttek, lényegében ahol értek. Ez szerencsére nem tartott sokáig, csak amíg barátaim oda nem értek, õk szedték le rólam a cigányokat. A rugdosás közben kicsúszott a farzsebembõl a szolgálati igazolványom, és a fényképes felülettel, jelvénnyel fölfelé nyitva esett a földre. Ekkor hirtelen meghátráltak a romák, elkezdtek óbégatni, hogy "Rendõr vagy te geci? Há' mocskos zsaru vagy te köcsög?" Míg a saját sérültjeikre figyeltek, én föltápászkodtam, közben ketten újra nekem támadtak, de két barátom közénk állt, és elkezdtek rángatni, hogy addig tûnjünk el innen, amíg lehet. A pillanatnyi esélyt kihasználva megléptünk az aluljáróból. A pályaudvar mögé érve próbáltuk felfogni, hogy mi is történt, de tudtuk, hogy ezek pillanatokon belül itt lesznek fönt, és akkor nekünk végünk van.
Épp akkor fordult be a sarkon egy rendõrautó, azt hittük, hozzánk jön. De nem. Elmentek mellettünk. Mondtam a srácoknak, nem tudom mi lesz, de bármi legyen is, én szólok a rendõröknek, mielõtt még ezek fölérnek. El is indultam a járõrkocsi felé, ami közben alaposan eltávolodott tõlünk. De már nem volt idõm elérni, jöttek fölfelé a cigányok. Kurva sokan! Na, mondom, itt most végünk van, itt döglünk meg mindhárman... Odaálltam haverjaim mellé, most már jöjjön, aminek jönnie kell. 10-15 cigánnyal szemben nem sok esélyünk van, de legalább felvesszük a kesztyût. Vártuk, hogy nekünk jönnek. És nem! Megálltak. Nem értettük mi van, amikor egyszerre kilépett közülük és elindult felénk három férfi. Az lepett meg, hogy ezeket még lent nem láttam, nem is cigányok voltak. Kiderült, hogy civil ruhás rendõrök, akik épp erre jártak. Hallották a lövéseket, és azért rohantak oda. Megkezdõdött az intézkedés, elõkerült a járõrautó, megjöttek az akciósok is, a banda és közénk álltak, a civil ruhások pedig elkezdték kérdezgetni, hogy mi is történt tulajdonképpen. Mi próbáltuk elmondani a történteket. Amikor megkérdezték, hogy hol a fegyverem, mondtam, hogy nem tudom, amikor kiürült, a földre dobtam, azóta nem láttam, nem tudom hová lett. Ezt csak az hallotta, akivel beszélgettem, akik a bandára figyeltek, nem.
Egyszer csak rohant föl az aluljáróból két cigány, akik addig még lent voltak, és az egyiknek ott a kezében a pisztolyom! A rendõrök nem tudták, hogy milyen fegyver az, kié, töltve van-e, stb, egyszerre kaptak mind a fegyvereik után, csõre rántották, és üvöltöttek a cigányra, hogy azonnal dobja el. Na, az persze megijedt, hogy ezek menten lelövik, el is dobta a pisztolyt nagy méltatlankodva. Rohantak oda a rendõrök, hogy elfogják õket, mire az egyik, már lefogott haverjuk egyszerre a köztünk álló rendõröknek rontott, alig tudták lefogni. Ekkor mondták a zsaruk, hogy így nem igazán tudjuk tisztázni a helyzetet, úgyhogy majd bent, az örsön folytatjuk. Minket az egyik irányba, a bandát a másik irányba vezették el, majd a Nyugati rendõrörsön lettünk elõállítva. Mi hárman, a 15 cigányból pedig érdekes módon csak ketten... A nyomozók megkérdezték a Westend biztonsági õreit is, akik alig ötven méterre voltak, hogy mit láttak, mire azok elmondták, hogy semmit, csak valami durrogást hallottak, de nem is figyeltek rá.
Bent kikérdeztek minket, hogy mi is történt az aluljáróban. Felvették az adatokat, majd közölték, hogy hívnak hozzám egy mentõt, mert meg kell nézetni a fejemet, elég szarul nézek ki. Hamarosan meg is jött. Engem bilincsbe verve, vezetõszíjon, rendõri kisérettel vittek be a Balesetibe, ahol megcsinálták a vizsgálatokat, leápolták az arcomat, megröntgenezték a fejemet, aztán megállapították, hogy élek... Az orvosok elmondták, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert már több fiatalt hoztak be hozzájuk, akiket ez a banda megtámadott, egyikük például hetekig lebegett élet és halál között az intenzív osztályon, úgy összeszurkálták. Végül megállapították, hogy nagyon súlyos bajom nincsen, de a jobb szemem látóidege megsérült, és ez valószínûleg örök életemre így marad. Ha még egyszer megütik ezt a szemem, meg is vakulhatok.
Barátaimat már hajnalban kiengedték, õket tanúként hallgatták ki, engem pedig gyanúsítottként, rabszállítóval, megbilincselve vittek be a VI. kerületi kapitányságra, ahol csoportosan elkövetett garázdaság, testi sértés és fegyverrel való visszaélés megalapozott gyanújával vettek elõzetes letartóztatásba. A cigányok ellen pusztán garázdaság gyanúja miatt indul eljárás, még könnyû testi sértés miatt sem, ugyanis a szétrúgott arcomra, bevérzett szememre közölték, hogy 8 napon belül gyógyuló sérülés... Csoportosan elkövetett gyilkossági kísérlet? Ugyan...
Az éjszaka további részét az elõállítóban töltöttem, egy széken ülve, bár a rendõrök mind baromi rendesek voltak, miután megtudták mi történt, egy emberként álltak ki mellettem. Sajnos õk nem sokat tehettek az érdekemben, de jó volt tudni, hogy legalább hisznek nekünk. Másnap 10 óra körül került sor a kihallgatásra.
Vallomástételemet követõen rabosításra vittek, tenyér- és ujjlenyomatot vettek, majd fényképes nyilvántartásba kerültem rabszámmal a nyakamban, mint valami köztörvényes bûnözõ. Ezt követõen aláíratták velem a jegyzõkönyvet és a lefoglalási határozatot, miszerint tudomásul veszem, hogy a vizsgálati idõszakra a a fegyveremet és a helyszínelés során az aluljáróban talált töltényhüvelyeket bizonyítékként lefoglalják, és szinte mellékesen jegyezték meg, hogy mivel gyanúsított vagyok, az ügyben, az adataimat "sajnos" nem tudják zártan kezelni. Így a nevemtõl kezdve a címemen át az összes adatomhoz hozzáférhetnek az ügy többi szereplõi, és azok ügyvédjei. Vagyis magyarán menjek haza nyugodtan fegyver nélkül, és bízzak benne, hogy álmomban nem vágják át a torkomat, de csak azért mert az "ritkán fordul elõ."
Végül, miután mindenen túlvoltunk, 24 órás elõzetes letartóztatás után kiengedtek, érdekes módon egyszerre a két letartóztatott cigánnyal, akiket már a kapitányság elõtt várt a fél banda, akiket azóta sem tudom, miért nem állítottak elõ velünk együtt. Még idõben jeleztem a rendõröknek, hogy egyáltalán semmi garanciát nem látok rá, hogy ha egyszerre engednek ki minket a két kapun, nem fog megismétlõdni az egész a rendõrség elõtt is, úgyhogy végül kaptam magam mellé egy rendõrt, aki kikisért az épületbõl, hátha így nem lesz balhé. Ennyit tudtak tenni a béke érdekében, köszönjük. A 15 fõs banda, amely ránk támadt, azóta is szabadlábon van, ott dekkolnak a Nyugati aluljáróban, és nyilván továbbra sem fogják vissza magukat, pedig a rendõrök elmondása alapján lopástól a testi sértésen át a rablásig minden miatt voltak már elõállítva. De hát ez Magyarország, ahol nem õk a bûnözõk, hanem én és a barátaim, akiknek volt pofájuk megvédeni magukat 15 cigánnyal szemben. Az ügy érdekessége, hogy a cigányok kihallgatásuk során említettek azt hazudták, hogy õk a sértettek, akikre én ok nélkül fegyverrel rájuk támadtam, miközben azt kiabáltam, hogy "meghaltok büdös cigányok". Így az ügyet a továbbiakban rasszista indokkal elkövetett fegyveres támadásként kezelik. A konzekvenciát szerintem mindenki vonja le maga: ez Budapest, ez Magyarország, ez a jogrendszerünk, ebben élünk.
Mivel az ügy sajtónyilvánosság elé kerülésére gyakorlatilag semmi esély, kérem a kedves Olvasókat, terjesszék ezt a cikket e-mailben és online fórumokon. A Nyugati aluljáróban pedig csak páncélautóval közlekedjetek sötétedés után, mert a jelek szerint már a fegyver, a küzdõsportos múlt és a polgárõr-igazolvány sem nyújt elég védelmet, ha néhány szegény, kirekesztett cigányember nekikeseredik a sorsnak.
|
