Ma lenne 55 éves Lisa Marie Presley, ez az első születésnapja, amit nélküle ünnepel az Elvis világ. A Magyar Elvis klub Alelnökének írása ez:
Gondolatok Lisa születésnapján
Bár ma Lisa születésnapja van, mégis nagyon nehéz ünnepelni, napirendre térni a tragikusan korai halála felett. Megrázta az Elvis-világot. Valahogy olyan, mintha vele együtt Elvis újra meghalt volna. Lisa volt az utolsó igazi kapocs Elvis és a rajongók között. Ahogy Elvist, őt is családtagnak tekintettük és egy családtagot veszítettünk el. És abbéli reményeinket is, hogy majd talpra áll, újra egy mosolygós, aktív Lisa fog énekelni, megírja a korábban beharangozott életrajzát, foglalkozik apja örökségének ápolásával és boldogan él a családjával.
Nagyon rövid élet adatott meg neki, ahogy édesapjának és a nagymamájának is. Sokan elítélik őt, amiért kipróbálta a drogokat és gyógyszerfüggővé is vált. Nagyon könnyű elítélni valakit, de sokan nem gondolnak bele abba, hogy mindez miért történt? Számtalan hétköznapi emberrel történik meg ugyanez, őket sokan inkább sajnálják, részvétet éreznek irántuk, segítenének rajtuk, de ha egy ismert emberről, vagy annak a gyerekéről van szó, akkor elítélik, mondván, mindene megvolt ahhoz, hogy ne kelljen így történnie. Lehet. De elítélni könnyebb, mint belegondolni, miért történt mindez és biztos, hogy más könnyedén átvészelte volna azokat, amiken Lisa keresztülment? Mindenkit megvisel, ha gyerekként elveszíti bármelyik szülőjét, főleg, ha szeretették egymást. Lisa és Elvis imádták egymást, különleges, erős kapcsolat volt közöttük. Igen, Elvis elkényeztette őt, de melyik lányos apuka nem kényezteti el a saját gyerekét? Igen, hozzászokott a gazdagsághoz, bármit kért, Elvis megvette, megadta neki. Saját bevallása szerint „kis zsarnok” volt, visszaélt azzal, hogy ő Elvis lánya. Ilyesmit is megtesznek a „hétköznapi” gyerekek is. 9 éves korában aztán ennek az álomvilágnak vége lett. Meghalt Elvis, az ő imádott apukája. Látta őt holtan. Kit nem sokkolna ez egy életre? Látta, hogy tömegek akarják leróni tiszteletüket Elvis holtteste előtt az alatt a pár nap alatt, amíg Gracelandben volt felravatalozva. Ki tudja, neki volt-e lehetősége egyedül vele tölteni annyi időt, hogy elbúcsúzhasson tőle, vagy neki is csak pár pillanat jutott, ami csak arra volt elég, hogy utolsó ajándékként apukájának adhasson egy karkötőt, eldugva azt a koporsóba?
A temetés után Lisának végleg az anyjával kellett élnie. El kellett szakadnia az otthonától, a megszokott környezetétől, az emberektől, a barátaitól, és új helyen, egészen más körülmények között kellett új életet kezdenie az anyjával és annak új partnerével. Elvisszel szemben az anyja nagyon szigorúan bánt vele. Bentlakásos iskolába küldte. Lényegesen kevesebbet foglalkozott vele, mint ahogy azt Lisa talán szerette, elvárta volna. Nem volt jó a kapcsolatuk. Lisa lázadt, kompenzált, félt, dühös, szomorú, csalódott, vigasztalhatatlan volt. Nem sokkal Elvis halála után meghalt Vernon és Minnie Mae is, újabb veszteségeket okozva Lisának. Lényegében egyedül maradt. Megpróbálta valahogy elviselni, túlélni elsősorban apja, de a többi szeretteinek a hiányát is. Belemenekült a dohányzásba, kábítószerekbe, bulizásokba, korai házasságba, gyerekszülésbe. A szcientológiai egyházba az anyja vitte be, mondván, segítséget kér tőlük ahhoz, hogy Lisa leszokjon az engedetlenségről, majd a kábítószerről. Többször „tisztulási folyamatoknak” vetették alá, akarata ellenére kellett végigcsinálnia a fizikailag és lelkileg is gyötrő procedúrákat, büntetéseket. Első férjét ebben az egyházban ismerte meg, az esküvőjükre az egyház keretein belül került sor.
Talán a házassága is a lázadás és az útkeresés része volt. Kereste önmagát, a saját kifejezési módját. Elkezdett énekelni, zenélni, dalszövegeket írni, koncertezni. Nem örült annak, ha „csak” Elvis lányaként szerették őt, sokáig nem kedvelte apja rajongóit, de idővel megértette, hogy a rajongók nem ellenségek, hanem szeretik és tisztelik őt, odafigyelnek rá nem csupán Elvis miatt, hanem önmaga és a saját útja miatt is. Vágyott arra, hogy önmaga, a saját zenéje, dalai miatt szeressék. A dalszövegeiben írta le az érzéseit, gondolatait, vágyait, félelmeit, egyfajta terápiát jelentett neki a szövegírás. Megpróbált saját magának és a családjának, a gyerekeinek azt megközelítő életszínvonalat megteremteni, amihez Elvis mellett hozzászokott. Sokan szemére vetik, hogy elherdálta apja örökségét. Elvis sem tudott bánni a pénzzel és sajnos Lisa sem tanulta meg, hogyan kellene beosztani, kezelni a pénzt és úgy tűnik, a pénzügyi tanácsadókkal sem volt szerencséje.
A hírnévnek, a gazdagságnak ára van. Nem tehetett egy lépést sem anélkül, hogy valaki ne fotózza le, ne akarjon autogramot kérni tőle, ne akarjon vele beszélni vagy megismerkedni. Sohasem tudhatta (ahogy valószínűleg Elvis sem), hogy valóban, őszintén őt szeretik-e, vagy csak a nevét, a pénzét, az ismertségét? Lisának azzal is meg kellett birkóznia, hogy bármit tett (vagy éppen nem tett), az édesapjával hasonlították össze. Mint mindenki, ő is arra vágyott, hogy őszintén, önmagáért (is) szeressék, hogy rábízhassa magát a párjára, a barátaira. Többször kellett csalódnia, talán túl naív volt, túl odaadó, túl meggondolatlanul döntött, túlságosan akart szeretni és szeretve lenni. A fény, a csillogás ellenére nem volt sem könnyű, sem kiegyensúlyozott az élete, a házasságai nem hozták el számára az igazi boldogságot.
Az igazán biztos pontot és az igazán biztos szeretetet a gyerekei jelentették számára, velük boldog volt és a gyerekei boldogok voltak vele, rengeteg szeretetet adott nekik és kapott tőlük. Sajnos az élet kegyetlenül újra megfosztotta őt egy családtagjától, a fiától, aki Lisa szerint rengeteg mindenben hasonlított és emlékeztette őt Elvisre, és akinek a halálával mintha ismét meghalt volna az apja is. Lisa sohasem tudta feldolgozni sem Elvis, sem Benjamin halálát, Bennel együtt valahol, a lelkében ő is meghalt. A kedves, nevetős, humoros, élénk Lisa szótlan lett, mosolytalan, végtelenül szomorú.
Elvishez hasonlóan ő is sokat jótékonykodott, többnyire ő is a nyilvánosságot mellőzve, csendben, titokban. Ezt a tevékenységét folytatta Ben halála után is, de egyébként ritkán állt a nyilvánosság elé. Gyászolt. Hosszasan. Látszott rajta, hogy szenved, elvesztette önmagát, az életkedvét, az érdeklődését, azonban ebben az állapotában is próbált segíteni azoknak, akik hasonló veszteségeket éltek át. A gyász világnapjára leírt gondolataiból megtudhatjuk, milyen fájdalmas, gyötrelmes időszakon ment keresztül. Ebből az állapotból az Elvis filmnek és Austin Butlernek sikerült őt kimozdítania. Lisa mind a filmet, mind Austin munkáját csodálta, szerette, közte és Austin között létrejött egy mély, szeretetteljes, baráti, már-már családi kapcsolat, ami Lisának új erőt, energiát adott, újra tudott mosolyogni, nevetni. Ez a kapcsolat mindkettejüknek rendkívül jót tett, örömöt jelentett, látszott rajtuk, hogy őszintén nagyon szeretik egymást. Austin talán Lisában találta meg a „pót-anyukáját”, Lisa pedig Austinban Elvist és Bent. Talán Austinban és a kapcsolatukban meglelte azt a bizalmat, szeretetet, harmóniát, amit Elvis és Ben halála óta keresett, de nem talált. Úgy tűnt, újra erőre kap, ismét céljai, tervei lettek. Meg akarta írni az életrajzi könyvét, segíteni akart olyanokon, akik hozzá hasonló traumákon mentek keresztül, fel akarta nevelni ikerlányait és persze nagyon drukkolt, hogy Austin megkapja az Oscar díjat.
Ott volt édesapja 88. születésnapján Gracelandben, beszélgetett és fotózkodott a rajongókkal, autogramokat osztogatott, majd visszarepült Los Angelesbe, hogy együtt ünnepelhesse apja születésnapját Riley-val, Priscillával, Austinnal, az Elvis film alkotóival, barátokkal. Bár látszólag jól érezte magát, de a szemében ott ült a szomorúság, a fáradtság. A Golden Globe gálán már feltűnő volt, hogy valami baj van, valami nagyon nincs rendben. Nehezen járt, a szokásosnál lényegesen lassabban beszélt. Állítólag gyomorfájdalmakra panaszkodott. Számomra megrendítő volt őt így látni, különösen, ahogy a gála után szomorú, erőtlen, fáradt mosollyal az arcán egyedül ül az autóban. Talán ez volt az utolsó nyilvános fotó róla.
Vajon mi történhetett abban a pár napban, ami Elvis születésnapja és Lisa halála között eltelt? Mi vezethetett a halálához? Stresszes, nehéz, kimerítő napok voltak, ez egészen biztos. De vajon miért nem ment / vitték orvoshoz? Miért hagyták otthon egyedül, ha szemmel láthatóan beteg volt? Ha nem lett volna egyedül akkor, amikor a szíve leállt, ha kevesebb ideig maradt volna az agya oxigén nélkül, talán sikerült volna őt megmenteni. Hiába drukkoltunk neki, imádkoztunk érte, sajnos elmaradt a csoda, ezúttal Lisát vette el az élet a szeretteitől és a rajongóktól. Nehéz, küzdelmes élete volt, eddig bírta cipelni a terheket, eddig bírta erővel. Feldolgozhatatlan az igazságtalanul korai halála, nagy szomorúság és megválaszolatlan kérdések maradtak bennünk. Nem tehetünk mást, mint bízunk benne, hogy Lisa most már örök nyugalomra, békére, szeretetre lelt, mert újra együtt lehet az édesapjával, a fiával, a nagyszüleivel.
Talán ma már együtt ünneplik az 55. születésnapját, együtt kacagnak, énekelnek, zenélnek és küldik szeretetüket az itt maradt családtagoknak. Nagyon boldog égi születésnapot, Lisa! Köszönjük, hogy itt voltál velünk, hogy megosztottad velünk az életedet és édesapád emlékét!
Budapest, 2022. 02. 01. Kovács Irén
|
