Amikor már minden idegszálad remeg, egyetlen erőteljes mozdulattal birtokba vesz... lágyan mozdultok, először lassan, kéjesen, aztán egyre gyorsabban, amíg el nem öntenek a szenvedély hullámai...

2007-05-10 22:53.19

Minden kimondatlan kívánságod teljesíti... beletúrsz a hajába, és gyengéden vezeted, amerre jól esik...

2007-05-10 22:50.26

Jó éjt, Angyalka!

2007-05-10 22:50.07

Forró, vágyakozó ajkai végigjárják minden apró miliméteredet, amíg bele nem remegsz a kéjbe...
Nekem is nőnek a J.SZ.-eim, de hiába :(

2007-05-10 22:45.30

Te kis érzékeny! Cupp-cupp :)

2007-05-10 22:44.35

Kattanj csak, drága, az jó dolog :)
Összesimultok, jó szorosan, halk sóhajok és suttogások...

2007-05-10 22:39.00

Na, vége. Mostmár mehet tovább a dumcsi. Csak egy kis örömöt akartam szerezni Chenbabának.

2007-05-10 22:38.12

A pici kifejezetten jól érezte magát a tengerparton totyogva. Mókás látványt nyújtott, ahogy aprócska lábai minduntalan belemerültek a finom homokba, és csak üggyel-bajjal tudta megtartani az egyensúlyát. Egyébként mindenben az apjára hasonlított, de a legszembetűnőbb az a tündéri mosoly volt, amivel a legmorcosabb embereket is meg tudta szelídíteni.
Madagaszkár lenyűgöző vidéke, és a kellemes klíma mindhármójuknak jót tett: bőrüket megfogta a nap, és az ott lakók vidámsága, kiegyensúlyozottsága is rájuk ragadt. Naphosszat kirándultak, fürödtek a tengerben, vagy nézelődtek.
Amikor Chen kilépett a teraszra, könnyek gyűltek a szemébe. A hintaágyban ott aludt békésen a számára két legfontosabb személy: élete szerelme, Masato, és a mellkasán összekucorodva a kisfia, Ariko. Szinte beleszédült a boldogságba, ahogy rájuk nézett, repülni tudott volna örömében. Felpillantott az égre. A nap ragyogó korongja, a felhőket kergető szél, a hatalmas fák suhogása mind-mind arra emlékeztették, hogy milyen csodálatos is az élet, ha az ember szeret, és viszontszeretik.

2007-05-10 22:37.34

Nehezen teltek a hetek, minden olyan üres és olyan átkozottul semmitmondó volt Chen nélkül. Már nem kellett védeni, oltalmazni őt, és nem lehetett szeretni sem, csak titokban, mélyen, és fájón. Valaki egyszer azt mondta, a feledés idővel homályba borít mindent, de mégis mikor?
Chen egy percig sem tudott nyugton maradni, folyton le kellett foglalnia magát valamivel, hogy ne gondoljon Masatora. Gőzerővel dolgozott, szabadidejében meg partikra és jótékonysági eseményekre járt. Egy hónap alatt olyan fáradt és meggyötört lett, hogy a stúdióban egyszerűen erőtlenül esett össze. Az orvos olyasmire ítélte, ami egy kiképző tábornál is rosszabbnak tűnt: sokat kell pihennie, sétálgatnia egyedül, és minél kevesebbet idegeskedni. Tudta, hogy a pihenés egyenlő a gondolkodással, és a gondolkodás az idegeskedéssel, tehát teljesen mindegy, hogy szellemileg vagy testileg gyötri halálra magát. Végül is úgy határozott, hogy elutazik egy hétre, haza Magyarországra.
Ha van valami, ami megnyugtatja, és regenerálja az ember, akkor ez a kis ország az, a hazája. A családja szeretetében napok alatt helyrejött, a gyötrő álmok és az idegölő gondolatok kezdtek elmúlni, már csak szelíd sóvárgást érzett néha Masato után. Miközben az erdőket járta, és belefeledkezett a természet szépségeinek látványába, gondolatai mélyéről előjöttek a férfi iránti érzései. Mostmár teljesen biztos volt benne, hogy amit iránta érez, az igazi, mély szerelem. Érzelmei úgy öntötték el, mint kedvenc romantikus regényének hősnőjét, és amiről azt hitte, hogy csak a könyvekben létezik. Nem tartotta tisztességesnek, hogy egy olyan mesterséges akadály, mint egy nyavalyás karrier elválassza őket, és emiatt ne kapja meg, akire vágyik, Masatot. Arról ábrándozott, hogy a férfi megcsókolja, megérinti, simogatja. Olyasmiért sóvárgott, amiben csak rövid ideig volt része, de így legalább megtanulta értékelni.
Amikor néhány nap múlva visszatért Japánba, Kamaishi tengerpartján sétált. Nézte a vizet, a hajókat, és a lemenő nap fényében megfogadott valamit. Két nap múlva tudta csak teljesíteni, amikor egy fellépésre kellett mennie a fővárosba. Egy tévéstúdióba hívták meg interjúra, és ő örömmel elfogadta a felkérést. Először elénekelte kiadás előtt álló lemezének címadó dalát, aztán egy rövid áttekintésben bemutatták pályáját, és végül a riporter véget nem érő kérdésekkel bombázta.
Masato a tévé előtt ült, és bár elhatározta, hogy nem fogja megnézni a műsort, mégsem volt képes levenni a szemét a képernyőről.
- „Igen, szerelmes lettem a testőrömbe, és ezt emelt fővel vállalom – mondta Chen magabiztosan, amikor a riporter rákérdezett a kényes témára – Ha bűn az, hogy tiszta szívemből szeretem őt, hát az vesse rám az első követ, aki még soha semmi rosszat nem tett. Elválasztottak minket az előítéletek, de mondjak valamit? Ha újra kellene élnem az utóbbi hónapokat, mindent ugyanúgy tennék, kivéve, hogy nem engedném elmenni Masatot. Ő az életem, és ha ezt a média nem tudja elviselni, hát bármikor szívesen lemondok a karrieremről…”
A műsorvezető döbbent pillantása közepette a kicsinyke stúdió közönsége állva tapsolt. Együttéreztek kedvencükkel, ezt akkor is bizonyították, amikor a fellépés után odamentek hozzá autogramot kérni, és egy-két biztató szót mindannyian szóltak. Másnap a Hurigawa volt az első lap, ami elismerően szólt a rocklady kitartó szerelméről, és rengeteg levelet is kapott rajongóitól, szinte a világ minden országából. Elégedettség és öröm töltötte el, hogy az emberek továbbra is szeretik, a történtek ellenére.
Vasárnapra betervezett magának egy laza napot, úgy gondolta, sétál egyet a parkban, és élvezi a friss levegőt. Már délelőtt kiment, virágot szedett és közben halkan dudorászott. Kellemes időnek ígérkezett, és amikor egy óra múlva a nap eltűnt egy felhő mögött, még nem tűnt fel a közelgő vihar. Lassan fújni kezdett a szél, az első mennydörgés hatalmas robajjal remegtette meg a vidéket. Épp egy tisztásra ért, és ahogy körülnézett, hogy menedéket találjon a szemerkélő eső elől, csak néhány facsoportot látott elszórtan maga körül. Az egyik ilyen csoport középpontja egy vastag, kiszáradt fenyő volt, amelynek törzse robosztusan állt, és elkeskenyedő csonkja éles fűrészfogakban végződött.
A hirtelen felvillanó kékes fény sértette a szemét, és felugrasztotta Chent a fűből. A villámcsapás a gyökerétől az ágakig bevonta az élettelen fenyőt, aztán olyan hirtelen, hogy felfogni sem volt idő, minden tűzbe borult. A lányt pillanatokon belül teljes tűzfal vette körül, vadul lángoltak a fák, lába alatt égett a fű. Úgy érezte, ebből a pokolból nem képes kikeveredni, szívén erőt vett a rémület, és az utolsó szó, amit még tudatában kiáltott, az Masato neve volt, aztán ájultan zuhant a földre.
A férfi kétségbeesetten rohant Chen felé. A közelben volt, kereste a lányt mindenfelé, és csak most látta meg. Többezer kilométert repült miatta, Dél-Afrikából jött vissza, hogy most így kelljen látnia, életveszélyben. Talán a sors akarta így. Masato soha semmitől nem rettegett, de ebben a percben a lelkébe markolt a jeges félelem, hogy elveszítheti Chent. Pár centire a lába előtt zuhant le egy jókora szikrázó faág, és neki komolyan el kellett volna gondolkodnia azon, hogy továbbmegy-e, kockáztatva az életét. Ez nem volt kérdés számára, még csak fel sem merült benne, hogy elfusson.
Az óriási fenyő törzse, mintha csak a föld kiáltaná dacos válaszát az égre, hangos nyikorgással eldőlt. Masato az utolsó pillanatban ért oda, hogy elrángassa onnan a lányt, és egy izzó forgács találta el a vállát. A bőre megégett, de fel sem figyelt rá, az ölébe kapta Chent, és igyekezett a lehető leggyorsabban biztonságos helyre vinni.
Szerencsére az eső hamarosan patakokban ömlött, és megfékezte a tűz pusztítását. Mire a lány magához tért, már nem villámlott, és csendesedett némileg a vihar. Először az esőcseppek egyenletes dobolása jutott el Chen füléig, aztán egy halk sóhaj. Felnyitotta a szemét, és egy csodaszép barna szempárt látott maga előtt, amely tele volt aggódással.
- Másodszor is megmentetted az életem – rebegte könnyes szemmel Chen – Mostmár duplán hozzád tartozom.
- Soha többé nem hagylak el…

2007-05-10 22:36.46

Egyedül ücsörgött a sötétben a villa kertjében. Virágok voltak mindenütt, Chen kedvencei, szirmok a fűben. A hold fényében hamuszínűre fakult rózsaszín rózsák, az illatuk kábító, nehéz.
- Chen, el kell hagynom téged – visszhangoztak fejében a szavak - De hát nem érted? Veszélyessé váltam számodra, ezért nem lehetsz több nekem, mint egy letört rózsa a fűben.
Amikor a lány mellé ért, sejtette, hogy mi következik, napok óta ott volt közöttük a ki nem mondott ítélet.
- Ülj ide mellém, kérlek! – mondta a férfi – Többet már úgysem beszélgethetünk.
- Úgy érted, hogy egy ideig távol kell tartanunk magunkat egymástól, amíg el nem ülnek a pletykák? – próbálta bebeszélni magának Chen, de biztos volt benne, hogy ez felesleges kérdés.
- Nem, kicsim. Elmegyek örökre…
A lány nyugodtan fogadta a hírt, se sikoly, se sírás, se viharos tiltakozás. Elhatározta, hogy erős lesz, ahogy mindig is az volt, minden nehézséggel szemben. Nem mintha lett volna valaha is ennél fájóbb nehézsége. Meggörnyedt egy kicsit, mintha a teher rosszul helyezkedne el a vállán, nem úgy oszlana el, hogy könnyedén bírja. Csak a lélegzetét fojtotta vissza egy pillanatra.
- Mikor? – kérdezte.
- Holnap.
- Jaj, Masato, ez nehezebb lesz, mintha az egész karrieremtől kellene megválnom!
- Jobban fáj, mint életemben eddig bármi, de nem maradhatok – nézett maga elé elgondolkodva a férfi.
Csendesen bámulta a fűszálakat, üveges tekintettel. Az járt a fejében, mi lenne, ha elvinné innen Chent, messze, ahol nincsenek interjúk, se fellépések, még rajongók sem, csak ők ketten, és a boldogság. De hát hogyan is foszthatná meg mindettől a lányt? Hiszen akkor az életét venné el!
Egy hirtelen támadt enyhe fuvallat megcirógatta a fák tetejét. Olyan jó volt így kettesben lenni, és figyelni a csillagok milliárdjait, még ha utoljára is.
- Masato… Nem maradhatnál, csak még néhány napot?
- Figyelj, drága… Nekem el kell mennem, amilyen gyorsan csak lehet, hogy megkönnyítsem a helyzeted. Majd összetalálkozol egy férfival, akit a sors férjedül jelölt ki, és annyira tele leszel a saját életeddel, hogy eszedbe se jutok többé. Ha csak úgy nem, mint egy testőr, aki vigyázott rád.
- Ha elmész, el fogsz felejteni – szomorodott el a lány.
- Nem felejtelek el, amíg élek. És azt hiszem, az lesz a büntetésem, hogy meglehetősen hosszú ideig fogok élni.
Masato felállt, és felsegítette Chent is.
- Ez a mi búcsúnk, kicsim. Aligha leszünk még egyszer kettesben.
Bár magához ölelte a lányt, nem akarta megcsókolni. A sötétben nem látta az arcát, de a mellkasán érezte, ahogy reszket. Gyorsan túl akart esni a búcsúzkodáson, egy puszi a homlokára, és egy futó ölelés. Amikor lehajolt, hogy megpuszilja Chent, talán a véletlen jóvoltából a lány megmozdult, és ajkuk váratlanul összeért. A férfi testéből mintha minden csont eltűnt volna, elgyengült. Olyan szorosan vonta magához a lányt, mintha attól félne, hogy nem is valódi, csak egy tünékeny látomás. A valóság úrrá lett az érzékeken, lefejtette magáról Chen kezét, és óvatosan eltolta magától.
- Ideje aludni térnünk – mondta a lehető legtermészetesebben.
A lány szó nélkül sétált vissza a házba. Bebújt a takaró alá, és órákon át sírt. Nem tudta elhinni, hogy elveszítheti Masatot, amikor olyan nagy szüksége van rá.

elejére ... 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk