Fórum - Ifjú regényírók (akinek készül, akié kész van és aki tervezi) (23. oldal)

elejére ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 ... végére

669. Kirschakos (2008-08-02 13:53.49)   - (válasz Fémszívű 668. hozzászólására)

Ó igen nálam ugyanez a helyzet. Van egy kedvenc görög énekesnőm ,akinek egyedi dalai vannak és jelenleg az egyik legnagyobb sztár náluk, ő mindig inspirálóan hat rám:) Ehhez a mostani novellához is segített megalkotni az egyik karaktert -Nadia Rouvast - akit külsőre róla mintáztam:)

668. Fémszívű (2008-08-02 13:51.14)   - (válasz Kirschakos 667. hozzászólására)

Nekem zenével könnysebben megy. Akkor jó kis ötleteim születnek. És te?

667. Kirschakos (2008-08-02 13:50.01)   - (válasz Fémszívű 666. hozzászólására)

Igen én is így vagyok vele. Az írás nem könnyű dolog tényleg. Annyi mindenre kell figyelni. Miközben írsz te hallgatsz zenét vagy ilyesmi? Vagy síri csöndben alkotsz?

666. Fémszívű (2008-08-02 13:47.18)   - (válasz Kirschakos 665. hozzászólására)

Én mindig elégedetlen vagyok valamivel.

665. Kirschakos (2008-08-02 13:44.11)   - (válasz Fémszívű 664. hozzászólására)

8 verzió? Ejha... az nem semmi:) Igen finomítás az mindig kell. Pár hónapja kész lettem egy novellával, amit átnéztem, de még így is hamar küldtem be egy pályázatra és félek, hogy nem lesz nagy sikere. Most augusztusban lesz az eredményhírdetés. Az a baj, hogy utólag átnézve még mindig észrevettem szarvashibákat, ezért nem fűzök hozzá nagy reményeket, de majd kiderül:) Azt a novellát hat hónapig írtam.

664. Fémszívű (2008-08-02 13:41.10)   - (válasz Kirschakos 663. hozzászólására)

Némelyiket egy hónap, valamnelyiket két nap alatt, de volt olyan is, hogy másfél óra alatt megírtam az egyiket. Persze utána jönnek a finomitások, a javítások, mert azért az is kell. Bár van olyan novelola amelynek már nyolc verziója létezik.

663. Kirschakos (2008-08-02 13:36.18)   - (válasz Fémszívű 662. hozzászólására)

Na jó helyesbítek azért van:) De látom értjük egymást:)) Egyébként mikor írtad a novellákat, körülbelül mennyi ideig tartott megírni azokat?

662. Fémszívű (2008-08-02 13:34.08)   - (válasz Kirschakos 661. hozzászólására)

Hát, persze, hogy nincs:}

661. Kirschakos (2008-08-02 13:29.28)   - (válasz Fémszívű 660. hozzászólására)

Ez jól hangzik, tényleg:) ÉN is írtam verseket korábban, de angolul mert úgy jobban hangzottak:) igen én is nagyon szeretek írni, mert kikapcsol. Szól a zene közben, szárnyal a fantázia...nincs is ennél jobb:)

660. Fémszívű (2008-08-02 13:26.43)   - (válasz Kirschakos 659. hozzászólására)

Krimi, meg dráma, de szeretnék több műfajt is kipróbálni. Ami a verseket illeti azokból van durva, -itt most nem káromkodásra gondolok-szomorú, szerelmes, és még rengeteg minden. Egyébként én még versekkel kezdtem a prózai művek csak később jöttek. De én nagyon szeretek írni. Elvonja a figyelmemet erről a szürke világról, és a gondjaimról.

659. Kirschakos (2008-08-02 13:22.54)

Értem. Hát én sem gépelem most hanem másolom a részeket a regényből. Milyen témában írtál eddig?

658. Fémszívű (2008-08-02 13:21.39)   - (válasz Kirschakos 657. hozzászólására)

Igen, novellákat, regényeket, verseket. Csak túl sokáig tartana begépelni őket ide. Olyan hosszúak.

657. Kirschakos (2008-08-02 13:14.42)   - (válasz Fémszívű 656. hozzászólására)

köszi:)) Örülök, hogy tetszik. Te szoktál írni?

656. Fémszívű (2008-08-02 13:05.48)   - (válasz Kirschakos 655. hozzászólására)

Ez egyre jobb lesz. Nekem nagyon tetszik.

655. Kirschakos (2008-08-02 12:59.40)

Ahogy megígértem akkor itt egy újabb rész: Visszatérve az őrsre, John nekilátott, hogy megírja jelentését az ügyről, miközben asztalától figyelte a hatalmas irodában nyüzsgő többi rendőrt és a titkárnőket, akik vastag dossziékkal szaladgáltak fel-alá a helyiségben, egyik asztaltól a másikig. Sorra csöngtek a telefonok, irritálva éles hangjukkal a férfi hallószerveit, de igyekezett tudomást sem venni róluk. Megpróbált koncentrálni, de nem nagyon sikerült neki, ezért felállt és az egyik ablakhoz lépett, majd szélesre tárta. Mélyet szippantott a nyirkos levegőből, hogy kitisztítsa a fejét. Tekintete lefelé irányult az utcára, ahol több emeletnyi mélyen száguldottak a londoni kocsik. A Scotland Yard csupaüveg épülete a Brodway és a Victoria Street találkozásánál meredezett az ég felé, alig 450 m-re a Parlamenttől, helyt adva azon bátor és elkötelezett embereknek, akik a rend fenntartására esküdtek fel. John hallgatta a város zaját, s közben fejben elemezte a tényeket, s eltöprengett az információkon, amiket megtudtak délutánra. A professzor unalmas szobatudós volt, aki sokat utazott munkája folytán. Járt Spanyolországban, Franciaországban, Svájcban és még Magyarországon is, ahol számos cégnek és tudományos intézetnek végzett kutatásokat. Valamennyi munkahelyét sikerült elérniük, de semmi olyat nem sikerült megtudniuk, ami segíthette volna a nyomozás menetét. John nem zárhatta ki a lehetőséget, hogy talán külföldön belekeveredett valamibe a professzor, amiért megölték, de erre semmilyen nyom nem utalt egyelőre. A nyomozó oldalát egyre jobban furdalta a kíváncsiság, hogy mi lehetett a tett elkövetésének oka. Visszaült, hogy az asztalhoz, hogy befejezze a jelentést, mikor megcsörrent az asztali telefonja, amit morogva a füléhez emelt és beleszólt. – Thomas vagyok – hallatszott a kagylóból. – Végeztem a boncolással. – Eredmény? – Csak, amit már a tett helyszínén is elmondtam, kivéve egy apróságot. Alaposan átvizsgáltam az áldozat bőrét, melyen mikroszkopikus méretű égésnyomokat találtam a teste egész felületén. A vizsgálatok alapján ugyanaz a dolog okozta, ami a falakon lévő foltokat is. Azt mondanám egyfajta elektronikus kisülés nyomaira hasonlítanak, mintha gömbvillám járt volna a lakásban… bár erősen kétlem ennek a valószínűségét. – Érdekes – bámult maga elé John, próbálva megemészteni a hallottakat. – Kösz, hogy hívtál Thomas. Bár egyre jobban rühellem, hogy egyre több kérdés merül fel, kielégítő válasz viszont egy sem. – Máskor is jártál már így. Most is megoldod, cimbora. – Ha te mondod – fintorgott John. – Kösz még egyszer. Lerakta a telefont, miközben csalódottan sóhajtott az ügy ilyetén alakulása miatt. Mindinkább úgy érezte, mintha egy labirintusban bolyongana, ahol a kérdésekből állnak a falak, s azok elzárják előle a kivezető utakat. Félredobva gondolatait megkezdte átvizsgálni az asztalán heverő tárgyi bizonyítékokat, melyeket a laborból küldtek fel hozzá, hála Thomas közbenjárásának. Vánszorogtak a percek, ahogy sorra kibontogatta a zacskókat, asztalra borítva tartalmukat, melyek semmi számottevőt nem tartalmaztak, bár volt köztük egy kulcs mely felkeltette a férfi érdeklődését. A ráragasztott címkén az állt, hogy nem tudták megállapítani, melyik zárba való az áldozat lakásában. John ezt furcsának találta, s valami megmozdult az emlékezetében, mintha már látott volna hasonló kulcsot valahol. Erősen próbált emlékezni, aztán hirtelen beugrott: ez egy széfhez való kulcs. Egy évvel ezelőtt volt egy gyémántrablásos ügye, s az ott szóban forgó széfet ugyanilyen keresztmintás kulccsal lehetett kinyitni. Viszont tudta, hogy a helyszínelés során egyáltalán nem találtak széfet Carwright házában, ezért úgy döntött felhívja Mrs. Bextert, hátha tud információval szolgálni ez ügyben. Hosszas csengés után vette csak fel a telefont az asszony, aki nagyon megörült a nyomozó hívásának, akit rendkívül megkedvelt. – Találtunk egy keresztmintás kulcsot a professzor holmija közt, s erről szeretném megkérdezni – tért a lényegre John, miután bemutatkozott. – Esetleg volt Mr. Cartwrightnak széfje, amit mi nem találtuk meg? – Ó, igen, tartott egyet. Nemcsoda, hogy nem bukkantak rá – kuncogott a nő. – A hálószobája padlójába van beépítve az ágya alá. Ott tartotta a kutatási papírjait és más jegyzeteket, amiket fontosnak tartott. – Valóban? – kérdezte felélénkülve John, aki abban reménykedett, hogy talán találhat valamit arról, hogy min dolgozott mostanában a prof. – Köszönöm a segítségét, Mrs. Bexter. – Semmiség, Mr. Fleming. Udvariasan elköszöntek, s a férfi lerakta a kagylót és elhatározta, hogy visszamegy a lakásba, de előtte még meg kell látogatnia egy másik helyet is. Gyorsan felkapta a kabátját, megigazította a hónalja alatt lógó fegyvertokot – benne a 45-ével – aztán már sietett is kifelé az irodából. Nem is vette észre, hogy újra csörög az asztali telefonja, melyen végül bekapcsolt az üzenetrögzítő és a hívó felmondott rá egy üzenetet, majd lerakta. Pár perc múlva a férfi elhagyta az épületet, beülve kocsijába egyenesen a Richmond Park felé vette az irányt. Késő délutánra járt az idő, miközben vastagodott a tejszerű köd, mintha az időjárás ezzel köszöntené a közeledő éjszakát. Kerülgetve a piros, emeletes buszokat, sodródva London forgalmában, de megállva egy virágüzletnél, végül megérkezett céljához: a Putney temetőhöz. A temetőt a Richmond Parkon kívül a Roehampton Vale és a Wimbledon Common határolta. Fekvésének köszönhetően nagyszerű kilátás nyílt a környékre, ahol két templom tornyai nyújtóztak az ég felé. John kiszállt a kocsiból, kezébe vette a virágcsokrot, amit vásárolt, majd belépett a sövénnyel díszített vaskapun, s a temető északi részére tartott. Bár nagy köd ülte meg a vidéket, könnyen rátalált a sírra, hisz már három éve rendszeresen kilátogatott ide gondozni a nyughelyet. Rendkívül mély csend vette körül, s nem is bánta, hogy egyedül tartózkodik a temetőben. Elhelyezte a csokrot a földhalmon, mely nem mást, mint néhai feleségét, Carol Dunhillt rejtette. – Eljöttem ma is, Carol – guggolt le a kőlappal szemközt, melyen ott lógott szőke hajú feleségének képe, akit úgy szeretett annak idején, s aki az ő hibájából halt meg, mert cserbenhagyta őt. Legalábbis John így gondolta. Megrohanták az emlékek, melyektől eleredtek a könnyei és zokogni kezdett. Tudta, hogy a múlt örökre kísérteni fogja. Lélekben újra átélte azt a szörnyű napot… Három évvel ezelőtt, egy viharos éjszakán rájött a Szabdalós Gyilkos kilétére, akinek még a lakását is megtalálta, de aki macska-egér játékot űzött vele hónapokig, mivel végig a rendőrökkel együtt dolgozott, tudott minden lépésükről, merthogy ő is nyomozó volt. Frank McAvoy. Így hívták. A férfi lakásán, aki már több, mint harminc nő életét oltotta ki, megtalálta őt és az ellenfelek összemérték erejüket egy kézitusában, ahol John vereséget szenvedett, de McAvoy is megsérült, ezért elmenekült. Bepattant kocsijába és a gázra lépett. John végigüldözte fél Londonon, miközben a gyilkos legázolt bárkit, aki az útjába került, így véres nyomokat hagyott hátra, melyek egyenesen John háza felé vezettek, akin rémült pánik lett úrrá. Percekkel lemaradt McAvoy mögött, s megérkezve rá is talált imádott felesége összeszabdalt testére, aki a nappaliban feküdt. Odakint vihar támadt, villámok cikáztak a mennydörgő égbolton, de a férfi fájdalmas ordítását nem tudták elnyomni. Bosszútól hajtva folytatta a vadászatot, mígnem a Temze partján, Woolwrich, greenwich-i kikötőben utolérte McAvoy-t, aki éppen egy halászhajó kapitányát lőtte agyon, hogy megszerezze a járművet. Megpillantva a nyomozót, célba vette Johnt, őrülten vihogva, majd meghúzta a ravaszt. A golyó futtában találta el a férfit, keresztülhatolva bal vállán, mire John elvágódott. A gyilkos magából kikelve kacagott, mint amikor hiénák szoktak elhullott állatok tetemén hemperegve. John kezdett elájulni, de utolsó erejével felemelte fegyverét és rálőtt támadójára, aki az ütéstől megpördült és belezuhant a folyóba, ahonnan soha többé nem került elő. A nyomozónak ez és a sikolyok voltak az utolsó emlékei arról az éjszakáról. John, ahogy tette azt minden látogatásakor, kisírta összes bánatát és fájdalmát, magában könyörögve bocsánatért eltávozott feleségétől, kinek kedves arca mindig felmelegítette szívét. Hűvös fuvallat támadt a sírok között, lecsapva a férfira, aki végül összeszedte magát és elbúcsúzva a nőtől, visszaballagott a kocsijához. Ideje volt visszatérni Cartwright lakásába, s bár sietett, nem ért oda sötétedés előtt.

654. Kirschakos (2008-08-01 20:24.13)   - (válasz Sophievulpes 653. hozzászólására)

Remélem, hogy úgy lesz!!!:) Én még új vagyok itt. Köszi, akkor szia!:)

653. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 20:23.26)   - (válasz Kirschakos 652. hozzászólására)

Én is örülök:)Majd sztem vmikor biztos összetalálkozunk még itt,régi fórumos vagyok.Neked meg jó munkát:)

652. Kirschakos (2008-08-01 20:20.15)   - (válasz Sophievulpes 651. hozzászólására)

Hidd el nem fogod megbánni:) Örülök, hogy megismerhettelek Zsóka:) Én elköszönök, majd holnap újra beszélhetünk ha épp összefutunk itt az oldalon:) Jó éjszakát és köszi a dícséretet:))

651. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 20:17.46)   - (válasz Kirschakos 650. hozzászólására)

Majd egyszer elolvasok egyet:)18 vagyok egyébként,

650. Kirschakos (2008-08-01 20:10.26)   - (válasz Sophievulpes 649. hozzászólására)

Hidd el nagyon megéri:) Bár elismerem, hogy elég vaskos könyveket ír. Neki aztán van mondanivalója és fantáziája:) Azt szeretem benne, hogy a történetei Afrikában játszódnak, keverve a történelem eseményeivel tele van drámával, kalanddal és romantikával. És a karakterei mindig színes egyéniségek:) Oh.. még a végére megkérdezhetem hány éves vagy?:) Tudom nem illik csak elég kíváncsi vagyok néha. Én 22 vagyok:) Augusztusban leszek 23:)

649. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 20:06.44)   - (válasz Kirschakos 648. hozzászólására)

Nem,tőle még semmit,de már sokszor elcstangoltam a könyvesboltokban arrafelé,és párnak a hátulját elolvastam,de valahogy még nem tudtam magam rávenni h egyet is elolvassak.

648. Kirschakos (2008-08-01 20:05.32)   - (válasz Sophievulpes 647. hozzászólására)

Nincs mit. :) Igen tudom, hogy nem azt mondtad:) Ez jó hír, hogy még nem olvastál ilyet mint az egyém. Ez bíztató:) Egyébként én is így válogatok a könyvek között. Rengeteg van már nem is férek ha veszek újat:) Olvastál regényt Wilbur Smith-től? Ő nekem példakép és véleményem szerint korunk legjobb írója.

647. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 20:03.05)   - (válasz Kirschakos 646. hozzászólására)

Köszönöm:) Nem azt mondtam hogy nem érdekel!!!!Szeretem a kalandregényeket,csak ilyet,mint a tiéd még nem sokat olvastam. Csak igazából nem ez szerint válogatok könyveket,ezekben a könyvvzsánerekben nem vagyok otthon,azt olvasom,aminek megfog a fülszövege,vagy tetszik a címe,vagy ajánlják.

646. Kirschakos (2008-08-01 19:58.34)   - (válasz Sophievulpes 645. hozzászólására)

Szép neved van Zsóka:) Milyen könyveket olvasol általában?:) Milyen témában? Azért kérdem mert mondtad, hogy kalandregényt nem nagyon és érdekel, hogy milyet, mert az igazat megvallva kalandregényekből van a legtöbb:)

645. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 19:55.48)   - (válasz Kirschakos 644. hozzászólására)

Ilyen stílusú regényt nem is olvastam még egyébként,valahogy kalandregények nem sokszor akadnak a kezembe.Bár nemigen szoktam azt figyelni hogy milyen féle.Zsóka vagyok egyébként.Ok,elolvasom majd holnap.

644. Kirschakos (2008-08-01 19:52.07)   - (válasz Sophievulpes 642. hozzászólására)

Igen próbáltam hatásosan:) Egyébként nagyon örülök, hogy így bejön neked:) Azonban én megyek nemsokára dolgozni éjszakára szóval ma már nem rakok fel több részt, de holnap még küldök a regényből a kedvedért:) Amúgy a nevem Ákos szóval nyugodtan szólíthatsz így:) Téged hogy hívnak?:) Ha nem akarod nem muszáj megmondanod:)

643. Kirschakos (2008-08-01 19:50.07)   - (válasz LLfrog 641. hozzászólására)

A versek is nagyon jók! Ha jól megy csak hajrá:) Amúgy köszi:)

642. Törölt felhasználó 15 (2008-08-01 19:49.39)   - (válasz Kirschakos 640. hozzászólására)

Jesszusom,ez borlazmas,az elején sejtettem h hogy szegény pilótáéknak nem lesz túl hosszú életük,de hogy iigy...:( Meg kell hagyni,hogy elég hatásos:D

641. LLfrog (2008-08-01 19:49.03)

ühhh....minden tiszteletem a tiétek...ennyit írni...frankón én 2oldal után elakadok(így inkább verseket írok XD )hmmm...csak ennyit akartam ide írni...hajrá:)

640. Kirschakos (2008-08-01 19:42.35)   - (válasz Sophievulpes 639. hozzászólására)

haha...nos azt nem árulom el, de most mutatok egy másik részt akkor, amiből leszűrheted, hogy MICSODA végzett vele:) Svájc légtere Valahol az Alpok felett A Zürichből-Berlinbe tartó járat utasainak zökkenőmentes útjuk volt eddig. Alig egy órája szálltak fel, de hiába mondott az időjós heves szelet, ők semmit sem éreztek belőle, mivel remek időt sikerült kifogniuk. A Boeing 747-est Stefan Grouber és másodpilótája, Hans Veber vezették, akik halkan beszélgetve csodálták a szikrázó csillagokat, miközben folyamatosan figyelték a műszerfal jelzéseit, állítgatva a kapcsolókon a fejük felett, ha szükséges volt. Mindketten családos férfiak voltak, akik már alig várták, hogy újra együtt lehessenek szeretteikkel. Szerencsére ez volt az utolsó útjuk mára, így Berlinbe érve végre kipihenhetik magukat. Legalábbis ez volt a tervük. Stefan Grouber három kis poronty apja volt, három fiúé, akik szörnyen rosszan viselkedtek néha, de igazán soha nem tudott haragudni rájuk. Talán, mert nem túl sokszor láthatta őket, ami mindig mély szomorúsággal töltötte el. Hans Veber felesége csak egyetlen kislánynak adott életet négy évvel ezelőtt, miután egyszer már elvetélt, s már azt hitték, nem lehet gyerekük, de aztán az asszony ismét teherbe esett és sikeresen megszült. A gyerekek voltak számukra a legfontosabbak, ezért is döntöttek úgy, hogy szabadságot vesznek ki, hogy többet lehessenek családjukkal. Egyikük sem egyezett volna bele, hogy mással repüljön, mivel annyira összeszokott párost alkottak, hogy szinte félszavakból megértették egymást a pilótafülkében, de néha egy-egy mozdulat is elég volt kifejezni óhajukat. Most is szinte egyszerre mozdultak, ahogy a radar jelzett. – Az ördögbe! – pillantott a képernyőre Stefan. – Valami van előttünk. – Az lehetetlen – lesett ki az ablakon Hans. – Üres a légtér. – Pedig itt van. Nézd csak! – mutatott egy pontra Stefan a monitoron. – Kisebb a gépnél, de nem lehet kivenni az alakját. – Alig három kilométerre van tőlünk. Jelzek a légirányításnak. Talán tudnak róla valamit. Amíg Hans a zürichi toronnyal beszélgetett, Stefan módosított a röppályán és kitérő manőverbe kezdett. – Fogalmuk sincs, hogy mi lehet – fordult barátjához Hans fintorogva. – Nem észlelik a radarjukon. – Nem tetszik ez nekem. – Ismét előttünk van. Már csak harminc méterre. A két férfi kinézett a fülke ablakán, szemeiket meresztve az éjszakába, ahol egy nem túl távoli pontnál apró villámokat pillantottak meg, melyek egy kavargó, sötét tömeg körül csapkodtak. – Az egy felhő? – töprengett hangosan Hans, de Stefan lehurrogta. – Egy francokat felhő! A jelenség ekkor – igazolván a pilóta szavait – villámgyorsan feléjük lódult és úgy tűnt, hogy a villámlás egyre hevesebb lett. A következő pillanatban elérte a gépet, majd becsapódott az egyik hajtóműbe, azonnal lángra lobbantva azt. – Elvesztettük a bal kettes motort. – Látom – próbálta tartani a gépet Stefan, miután sikerült egyenesbe hoznia. – Szerencsére más nem sérült meg – ellenőrizte az adatokat Hans. – Az a valami elpusztult? Mielőtt társa válaszolhatott volna, egy sötét árny csapódott az ablaknak, oly heves villámokkal bombázva a repülőt, hogy a műszerek megbolondultak, a kapcsolók karácsonyi izzók módjára villogtak és a két férfinek be kellett hunyniuk a szemüket, ha nem akartak megvakulni. Hirtelen a gép oldalra dőlt, de Stefan csukott szemmel is képes volt visszaállítani a helyes pozícióba, hála többéves gyakorlatának. Mialatt Hans vészjeleket adott le fejhallgatójába, Stefan próbált valami kiutat találni szorult helyzetükből, de semmi nem jutott eszébe. Váratlanul minden elcsendesedett és a villámlás megszűnt, mintha soha nem is lett volna. Kinyitva a szemüket már nyomát sem látták az árnynak, miközben az egyik stewardess már vadul dörömbölt a fülke ajtaján. – Mi történt Stefan? Hans? – hallatszott Elza Meyer hangja kintről. – Kinyitom – állt fel Hans, de Stefan kiáltása megállította. – Visszajött! Az árnyék újra felbukkant, s ezúttal a jobb négyes motort kapta telibe, mely azonnal darabokra szakadt a villámok erejétől. A gép megrándult, de Stefan keményen markolta a botkormányt, miközben Hans is visszahuppant ülésébe. A fülkét betöltötte a vészjelző vijjogó szirénázása. A géptörzset több ütés is érte, ahogy a jelenség – az anomália, ahogy Stefan hívta magában – többször nekicsapódott, majd elébe került és egyenesen a fülke ablaka felé tartott. Az örvénylő sötétség egyre közeledett, cikázó villámokat szórva szerteszét, mintha csak maga a görög főisten, Zeusz, gonosz énje lett volna. Alig pár centiméter választotta el az ablaktól, mikor a pillanat tört része alatt megtorpant és szertefoszlott, akár a köd. A két férfi, azonban nem örülhetett, mivel négy hajtóműből kettő lángolt, és a harmadik is leállt már, eközben fogyott az üzemanyag és kezdtek veszíteni a magasságból. – Hölgyeim és Uraim! Kérem, kapcsolják be az öveiket és kövessék a légikísérők utasításait! Kényszerleszállást kell végrehajtanunk – figyelmeztette az utasokat Stefan, majd hozzáláttak a kényes művelethez. A két pilóta megtett mindent, ami lehetséges volt, de az is kevésnek bizonyult a sikeres leszálláshoz. A 747-es végül az egyik hegyoldalban ért földet, kisebb lavinát elindítva, miközben szárnyai letörtek és a farokrész is leszakadt landolás közben. Mindenütt törmelék és emberi testek hevertek a roncs körül, melyből vastag fekete füst gomolygott a magasba. A háromszáz utasból alig hetvenen hevertek székeikben, az ájulás határán, ahogy a hideg hegyi levegő kezdte átjárni sérült testüket. Zürich azonnal mentőcsapatokat küldött, de azok csak hajnalra találták meg a roncsot és alig tizenhét utas vészelte át az éjszakát. A két pilóta, azonban szörnyethalt a becsapódáskor. Ott hevertek jéggé dermedve üléseikben, eltorzult arccal, miközben utolsó gondolataik a családjuk körül forogtak, akik örökre elvesztették őket.

elejére ... 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 ... végére