Peter Segal nem tesz mást, mint követi a romantikus vígjátékok elkészítésének módszerét, ezzel mellé nem lő, ám sablonná válik a munkája, nem mer valami olyat húzni, amely erőteljesebbé, csalogatóbbá tenné ezt a műfajt a nézők számára. Úgy érzem, hogy a fiatalabb nemzedéket próbálja megnyerni magának, ez valamilyen szinten szerintem sikerült neki, mert vevők rá, és elmennek megnézni filmjét a moziba. Minden 3 perc elteltével beletesz egy zeneszámot, ami nem is sülne el annyira rosszul, csak valahogy már tömény, és ezzel elmarad a pillanat varázsa. Az más kérdés, hogy kellene bizony színészi játék ide, ami mondjuk ki, nem acélos keretek között folyik.
Jennifer Lopez megjelenésben tökéletes, más nem is lehetne, mert akkor egy világ dőlne össze az emberek szemében, ha ez nem így lenne, mérleg az aszcendense, ezért foglalkozik ennyit a külső megjelenéssel- ez a mániája! Sminkesek dolgoztak percenként rajta, hajkorona is tökélyre belőve, no meg a gigászi méretű karika fülbevaló mindig ott lóg a fülében, najó majdnem mindig, és ezzel nincsen gond, mert ez pontosan helyénvaló, ez az ő védjegye. Naná, hogy be kell menni shoppingolni és összevásárolni számára minden vadiúj, csilivili ruhát, cuccot, amiben MUTATHAT a külvilágnak, de ne legyünk rosszak, mivelhogy ezt ő zsigerből tudja természetesen hozni. Kedvéért a baseballt beletették, Zámbori Soma szinkronja emelgeti Milo Ventimiglia színvonalát, merthogy szerepe nem árul el valami sokat nekünk. Való életben a párja baseball sztárjátékos, akit úgy hívnak, hogy Alex Rodriguez. Vett egy 300 millió forint értékű fullos smaragdvágású gyémánt karikagyűrűt Lopeznek, nem tudom, hogy mennyire hallottátok. Jennifernek a formája is ott van, pörgess rá az Instagramjára, hűűű milyen tökéletes kollekciójú képei vannak- erőltethette az edzéseket, nyúzhatta, kínozhatta magát a teremben előtte rendesen, hogy 50-hez közel megmutathassa a világnak, hogy még mindig formában vagyok, én vagyok alakban, szépségben a NON PLUS ULTRA. Dicséretére szólva méltó alakkal állt a nézősereg elé, mivelhogy tényleg munkálkodhatott ezen sokat.
Hallható egy-két jó benyögés, duma a filmben, de összességében kevéssé válik.
|