Lájtos.
A gyilkos szalamandra Peter Zinner rendezésében, Franco Neroval a főszerepben. Aki a Matucci névre hallgató nyomozót alakítja, és fel szeretne göngyölíteni egy ügyet, olyan ügyet, melyet nehéz megfejteni, mely elég kiszámíthatatlan mezsgyéken halad. És Neroról elmondhatjuk, hogy ez idő tájt bizony tömegszámra ontotta magából ezeket a középszintű műveket, itt is ez kukucskál be nekünk. Nyolcvanas évek elei nem túl izgalmas krimiről van szó, ami betekintést enged a fasizmus mozgalmába is. A másik ékes színészt sem szabad kihagyni a felsorolásból, az öregedő Anthony Quinnt. És egy gyönyörű nővel megspékelve mindez, az osztrák-amerikai származású színésznővel, Sybil Danninggel, aki Francoval mozog végig az egész film során, akit főhősünk kismadárnak becéz. Helyszínek jók, Olaszország, e mellett a svájci hegyoldalas nyaralókba is bepillantást nyerünk, és a divat városába, Milánóba, és Velencébe úgyszintén- tesz rá némiféle nemzetre illő jellegzetességet, azokkal a bevillantott képekkel. Lesznek galibák a nyomozás alkalmával, nem megy minden olyan simán, Matuccinak menekülnie is muszáj, elzárkózik a világ elől, érdekes mondat hangzik el a szájából, mikor kényszerszabira küldik, mivelhogy belekotnyeleskedik a hatalmasak dolgába. Ilyet mond: El vagyok szigetelve és sebezhető vagyok. Igen, ott elkezd kicsit megtörni, de akad egy rendes ipse, aki jobb kezét nyújtja felé, és segít neki. Szóval, a nyomozónk visszamászik újra Olaszba, és szembeszáll a bűnözőkkel, felveszi velük a csatát. Agyalnia kell, sokat szükséges jártatnia az agytekervényeit, hogy kiderítse mi is az ábra a bűntények kapcsán.
A szimfóniák hangulatosak, érzelmesek a jelenetek alatt, rányom egy bélyeget, ezzel jobban átérezzük a felekre irányuló nyomást. Ja, és Claudia Cardinale és betoppan úgy 1 órahossza után, jó volt látni feltűnését röpke időre.
Békanyálon, de nézhető kategóriácskáról beszélünk.