Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
57 másodperc (DVD) |
A holló *2024* *Import - Angol hanggal, és angol felirattal* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
Időugrás - HBO3, 09:47 |
Egy csók karácsonyig - Film4, 09:50 |
Kegyetlen bánásmód - Film Café, 09:50 |
Alkonyat - Hajnalhasadás, 2. rész - AMC, 10:10 |
Meg - Az őscápa 2: Az árok - HBO3, 11:11 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Jeff Bridges (75) |
Marisa Tomei (60) |
Jean-Pierre Darroussin (71) |
Gemma Jones (82) |
Karim Belkhadra (61) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Zen Noir |
Burak Özcivit |
2011-01-31 21:55.08 |
:)
Én azt még meg sem mertem nézni... |
2011-01-31 21:47.50 |
PEdig a MD maga nem is a legtipikusabb művészfilm - bár Lynch igen:) |
2011-01-31 21:47.24 |
Művészfilm szerintem az, amit a rendezője annak szán:)
De tényleg! Szerintem A Forráson pl. látszik, hogy Aronofsky nem fogta vissza magát, és erősen akarta, hogy filmje ne legyen elsőre egyértelmű a néző számára - de hol van ez a nehezen érthetőség a Mulholland Drive-tól? :) |
2011-01-30 18:18.44 |
Persze - sok esetben pedig a betétdalok a jók, az instrumentális "score" pedig önmagában nem nagy durranás... háttérnek attól még ideális lehet. |
2011-01-30 17:32.08 |
Naná! :) |
2011-01-30 17:30.11 |
Én konkrétan munka közben nagyon szívesen hallgatok filmzenéket - nem zavar a szöveg:) |
2011-01-30 17:29.02 |
Vagyis még nem egészen, de majdnem:) |
2011-01-30 17:28.50 |
Én is 38 vagyok:) |
2011-01-30 17:27.52 |
Még a VHS-korszakból rémlik a címe, bár akkor azt hittem, ez valami horror:) ("Kegyetlen emberek" volt a magyar fordítása akkoriban).
Most látom, hogy kik rendezték - hát, tutira nem lehet horror :D |
2011-01-30 17:24.21 |
Valahogy én nem bírom Leót - Talán a Titanicban igen, de ott rá volt teremtve a suhanc-szerep... a Viharszigetben nem tudtam elég komolyan venni:)
Talán, ha megnézem még néhány komolyabb filmjét (A szabadság útjai, Véres gyémánt, stb.), megváltozik a véleményem róla... |
2011-01-30 17:17.24 |
Én sajnos képtelen vagyok komolyan venni azzal a kölyökképével... nem beszélve a kisfiús szinkronról, mely a Viharszigetben jutott neki...
Nem fitymálom, meg ilyesmi, csak valahogy nekem nem jön be, ennélfogva a teljesítménye max. 3* nálam, akárhogy megfeszülhet. Elnézést a rajongóitól. |
2011-01-30 17:15.05 |
Hát, ez meglehetősen hülye lista... hogy lehet összehasonlítani, teszem azt Hans Zimmert, mondjuk Woody Allennel?!
Mindegy, szórakozni lehet vele, meg biztos lehet írni belőle valami tanulmányt, vagy jelentést a TÁRKI-nak:) |
2011-01-29 22:39.33 |
Hát ez rettenetes...
Egy dolog, hogy nekem nem tetszik ez a fajta köcsög SH, meg a macsó Watson, de az egész film egy mai klisékből összehordott vacak, ami pont azt öli meg, ami miatt a viktoriánus kor, s eme híres alakja érdekes volt: egy világ, mely mára teljesen eltűnt. Sajnos, ez a film már vastagon az új idők szelét mutatja/a közönség újfajta elvárásait tükrözi. |
2011-01-29 11:55.16 |
Aha, asszem Erőd volt...
Amúgy én utáltam - lásd Kalandorok... |
2011-01-29 11:53.02 |
Fort Boyard - magyarul nem tudom, milyen címen futott... |
2011-01-27 23:34.48 |
Úgy nézem, ez lesz a következő látnivaló ;) |
2011-01-27 23:29.47 |
Egyébként az ilyen jellegű, dokumentumszerű leírások nagyon érdekes olvasmányok, és a belőlük készülő filmek is általában jók (lásd még Életben maradtak).
Volt még egy "117 nap a hullámok hátán" c. könyv is - azt nagyon szerettem, de filmen milyen lenne? ( [link] ) |
2011-01-27 23:24.34 |
Amióta hallottam róla, én is várta a filmet, mert nagyon érdekes a sztorija - hiába, az élet írja a legmeghökkentőbb forgatókönyveket...
Nos, az adaptáció jól sikerült, mind Boyle, mind Franco nagyon odatette magát. Nem unalmas annak ellenére, hogy csak egy igazi főszereplője van, és, hogy a "slusszpoént" már lehetett előre tudni. A látvány hol gyönyörűen fényképezett természetfilmre, hol meg inkább egy videoklipre emlékeztet, ami sokat használ a tempónak (bár Boyle egyes vizuális trükkjeitől, pl. osztott képmezőitől néha a falra mászom). Amúgy nekem, míg néztem, egyfolytában az Út a vadonba motoszkált a fejemben; a kettő valahol nagyon hasonló film, két, kívülről vagány, belülről viszont végtelenül magányos, céltalan fiúról. Csak, hát, az egyiknek sikerül, a másiknak nem... Boyle filmjében mindenképpen nagyra értékelem, hogy a srácot igazi természetbarátnak mutatja, aki ugyan a saját önző céljaira használja a sivatagot, de tisztelettel gondolkodik róla, nem tesz benne kárt benne, és még a baleset ellenére sem fordít hátat neki. Tetszett az is, hogy a rendezőnek, a film végtelen realizmusa mellett - avagy azt ellensúlyozandó - volt humora is, illetve a víziók megjelenítésével sem spórolt (a legjobb jelenetek talán ezekhez a részekhez köthetők, pl. a "reggeli show"). A "nagyjelenet" várakozásaimat nem múlta felül (mármint, hogy valami még brutálisabb amputálásra számítottam), de így is elég kemény, és több tényleg nem kellett volna. A végén viszont kicsit több infót is el bírtam volna képzelni az igazi Aron sorsáról, de azért a lényegről értesültünk. (Utánaolvasva azért tényleg nem semmi a csóka: pl. nem sokkal korábban túlélt egy lavinát is!) Összegezve a filmet bátran ajánlom minden, kalandozni szerető (s főleg könnyelmű) fiatalnak, okulásképpen; meg úgy mindenkinek, kikapcsolódásképpen:) |
2011-01-26 22:02.50 |
Tényleg elég jó a humora. |
2011-01-26 10:32.20 |
Amikor entert nyomtam, már rájöttem - elnézést az érintettektől :( |
2011-01-26 10:12.11 |
Az egyének által elkövetett bűnök más lapra tartoznak - ne mondd, hogy pl. a Szerelmesfilm értékein változtat valamit Szabó István politikai hovatartoztása?!
(Hacsak úgy nem, hogy a rendszerváltás utáni filmjeit nem nagyon tetszettek (A napfény íze, Rokonok)). |
2011-01-26 10:10.10 |
Légy szíves, ne kérd számon a saját nosztalgikus érzéseidet másokon!
A felsorolt urakat természetesen ismerem, láttam is egy-két filmjüket, tetszett is némelyik alkotásuk (mi több, egyeseket kiemelten kedvelek) - mindazonáltal, amit korábban írtam, válatozatlanul tartom: a magyarok esetében én nem látok olyan életművet, amely maradéktalanul tetszene. De, hogy tényleg ne legyen egy ilyen lista hazámfiai nélkül, íme, csak úgy kapásból pár név, akiket elismerek: Fábri Zoltán (Körhinta), Szabó István (Hanussen, Szerelmesfilm), Gothár Péter (Megáll az idő, Te rongyos élet), Tímár Péter (Csinibaba, Zimmer Feri)... |
2011-01-26 10:02.57 |
"mindez én vagyok - mindent neked adok" - hirtelen ez a Bizottság-nóta jutott eszembe, ami tökéletesen tükrözi szándékomat, melyek az alábbiak megírásában vezéreltek...
Egyébként meg nem tudom, pontosan mire gondolsz?! Szűkítsem le 5-10 személyre? Vagy térjek ki részletesebben az adott rendezőkre/filmjeikre, mint tette azt pl. a topikindító Valentino? |
2011-01-26 02:05.54 |
40-es és 30-as ifjú potenátok:
Darren Aronofsky - Hát igen! Ő bármilyen alapanyaghoz nyúl, azt bárhogy formálja, maradandóan viselni fogja keze nyomát: a depresszióba hajló, olykor szürreális hangulatot, azt a fajta objektív, már-már dokumentarista bemutatási módot, mely valahogy mégis emberivé teszik szerencsétlen sorsú hőseit (A forrás, Rekviem egy álomért, Fekete hattyú) Christopher Nolan - A precíz, apróra felépített, tempós kalandok új mestere; lehet szó kipusztulásra ítélt szuperhősről, vagy egyedi ötletről, Nolan állja a sarat (Memento, Sötét lovag, Eredet) Sofia Coppola - Nagyhírű édesapja nyomdokaiba lépve, de teljesen más, nagyon egyedi stílusban készíti filmjeit, melyek a legkülönbözőbb korokba- és helyzetekbe röpítik nézőit (Elveszett jelentés, Marie Antoinette) Wes Anderson - A másik különc, aki hatalmas életkedvvel készíti jellegzetes, összetéveszthetetlen stílusú műveit, többnyire kedvenc történetmotívumai, és jól bevált színészbarátai segítségével… de mindezek mellett arra is képes, hogy öt évet áldozzon egy hagyományos bábfilm kedvéért! (Édes vízi élet, Utazás Darjeelingbe, A fantasztikus Róka úr) Alejandro Gonzales Inarritu - Mexikói fenegyerek, aki remek színészekkel veszi körül magát több szálon futó, nehezen kibogozható, emberi történeteihez (21 gram, Bábel) Guillermo Del Toro - Spanyol létére nem a tengerpart, hanem inkább a bikaviadal vérgőzös őrülete hatott rá kiskorában, hiszen művei elég drámaiak, a horrort súrolók… de azért az emberi értékek mindig menekvést nyújtanak hőseinek - ha nem is a szokott formában. (Ördöggerinc, A faun labirintusa) |
2011-01-26 02:05.38 |
60-as és 50-es „középkorú” rendezők:
Steven Spielberg - Na, igen… ha pár évtized múlva egy iskolai feladatként, vagy kvízfeladványként a kérdés „híres amerikai filmrendező” lesz, 90%, hogy Spielberg neve a megoldás… olyan szinten forradalmasította a közönségfilmet, ahogyan mások sem azóta… bár egy ideje nem igazán tud felnőni egykori sikereihez (A cápa, E.T., Jurassic Park, Schindler listája, Ryan közlegény megmentése, stb,) Michael Haneke - egy gonosz öreg mágus, aki szenvtelenül élveboncol színészt, nézőt egyaránt… Remekül ért a filmnyelven, de - pl. Spielberggel ellentétben - alkotásai nem valók mindenkinek (Rejtély, A fehér szalag, A hetedik kontinens) Jim Jarmusch - tipikus jampec: égnek álló, hófehér hajjal, és olyan jellegzetes stílussal, amit sokan próbáltak már ellesni, több-kevesebb sikerrel (Éjszaka a Földön, Broken flowers, Szellemkutya, Mystery train) Tim Burton - ismét egy összetéveszthetetlen fazon, miként filmjei is jellegzetesek; állandó társai segítségével rendre újabb mesevilágokbe röpít minket (Charlie és a csokigyár, Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája) Luc Besson - franciaként végül ő is engedett az Újvilág csábításának, de azért előtte még letett ezt-azt az asztalra (Ötödik elem, Leon, a profi) Mel Gibson - akárcsak Eastwood, ő is remek színészből vált még remekebb rendezővé - ám félő, hogy magánéleti problémái miatt ez utóbbi pályafutásának vége szakadt… (A passió, Rettenthetetlen, Apocalypto) James Cameron - A „világ ura” minden nagyképűsége ellenére igenis érti a szakmáját, és ebben a közönség is egyetért (Titanic, Avatar, Terminator, Aliens) Jean-Jaques Annaud - Egyedi látásmódú francia, aki különféle területeken próbálta ki magát - szerfölött emlékezetes filmekkel jelezve ezt (Hét év Tibetben, a tűz háborúja, A rózsa neve) Edward Zwick - Korrekt akciókkal megrekott, látványos filmek mestere (Szükségállapot, Az utolsó szamuráj) John Hillcoat - Ausztrál otthonából eddig csak két filmje jutott el felénk, de mindkettő nagyot robbant: Az ajánlat kőkemény westernje, és Az út még kőkeményebb poszt-apokaliptikus letargiája több, mint meggyőző hozzáértéséről… Robert Zemeckis - Spielberg egykori felkaroltja, a „whizkid” jól kinőtte magát: miután megrendezte a világ egyik legjobb filmjét, elevezett egy számára - úgy látszik - érdekesebb vidékre, a motion capture-látvány világába (Forrest Gump, Beowulf, Polar Expressz) Paul Haggis - Több kitűnő forgatókönyv után a rendezésbe is belekóstolt (Ütközések, Elah völgyében, A következő három nap) Tarsem Singh - az indiai csodabogár, aki hol az ázsiai kontinens szikrázó gyönyörűségeit varázsolja elénk - hol pedig elménk legsötétebb bugyrait eleveníti meg (A sejt, Zuhanás) Joel és Ethan Coen - Minnesota állambeli zsidó fivérek, akik morbid humorukkal, zseniális színészeik közreműködésével már számtalan módon meggyőzték tehetségükről nemcsak a nagyközönség, de a szakma tagjait is (Hollywoodi lidércnyomás, A nagy Lebowski, Nem vénnek való vidék) David Lynch - Az öreg róka, aki úgy megvezet, hogy észre sem veszed, csak utólag bosszankodsz; megfejthetetlen filmjei (és kultikus filmsorozata) jogán a mai filmesek sokat tanulhattak tőle. Persze, érdekessége egyben hendikeppje is: némely műve már túlzásokba esik… (Twin Peaks, Straight story, Mulholland drive) Martin Scorsese - Ismét egy régi motoros, aki csinált pár kanyart, de alapvetően a kicsit drámai, feszült történetvezetés fekszik neki (Krisztus utolsó megkísértése, Viharsziget, Dühöngő bika) Brian DePalma - A másik öreg ijesztegetős… sötét színek, feszültség, nála is fő motívumok (Alibi test, Fekete dália) Pedro Almodóvar - spanyol temperamentum, vicces-búst történetek kisemberekről… Nem utolsó sorban több A-kategóriás színészt felfedezett az Álomgyár számára (Beszélj hozzá, Volver, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén) Kim Ki-Duk - egy kuriózum a sorban, a legismertebb dél-koreai rendező; a Nyugat számára közelebb hozta a távol-keleti filmművészet kung-fun túlmutató ágazatát. (Tavasz, nyár, ősz, tél…és tavasz, Lopakodó lelkek) |
2011-01-26 02:05.21 |
80-as és 70-es éveikben járó seniorok:
Clint Eastwood - minőség és precizitás; ki gondolta volna 20-30 éve, hogy nyugdíjas korára ebből a kemény westernhősből a világ egyik legjobb, mi több, legtermékenyebb rendezője lesz? (Tökéletes világ, Elcserélt életek, Levelek Ivó Dzsimáról, stb.) Ridley Scott - vizualitás, fantázia jellemezte legjobban korai munkáit (Alien, Szárnyas fejvadász, 1492…), de újabban sajnos gyengébb teljesítményt nyújtott… talán majd az Alien-prequel…? Milos Forman - a cseh emigráns, aki kiváló filmeket készített új hazája súlyos problémáiról (Hair, Ragtime), nem beszélve a kortól és helytől független bajokról (Száll a kakukk fészkére)… Woody Allen - a „kis new york-i zsidó bohóc”, aki idős korára az átlag 2-3 évente esedékes új filmjét már rendre Európában forgatta (csak nem azért, mert olcsóbb? ;)) (Annie Hall, Manhattan, Fogd a pénzt, és fuss! - az újak közül a Match point, a Vicky Christina Barcelona pl. jó szívvel ajánlható) Roman Polanski - egy másik kelet-európai, akinek viszont öregkorára nem hozott szerencsét Amerika; pedig az „előzetesből vágott” Szellemíró simán van olyan jó, mint az Őrület (bár a Kés a vízben volt az igazi) Paul Verhoeven - hollandként amerikai pénzen csinált közönséget megosztó, olykor botrányos, de tagadhatatlanul figyelemre méltó filmeket (Elemi ösztön, Emlékmás, Csillagközi invázió) Franco Zeffirelli - azok a régi szép idők, amikor még Shakespeare-hez klasszikus volt az aláfestő zene is… Szép filmeket csinált, érzelmekkel telve. Hiába, olasz… Francis Ford Coppola - Egy korszak meghatározó filmrendezőjeként megcsinálta minden idők egyik leghíresebb gengszterfilmjét - de azért ezen kívül jutott ideje másra is (Keresztapa - illetve Apokalipszis most, Rablóhal) |
2011-01-26 02:04.53 |
Jó ez a topik - csodálkoztam volna, ha pont ilyen nem lenne, ugyanis egy filmet - sok más összetevőn kívül, persze - elsősorban a rendezője keze munkája határoz meg leginkább.
A jó rendező sokszor saját ötletét dolgozza ki, viszi filmre (pl. Woody Allen minden filmjét, vagy éppen Christopher Nolan az Eredet-et) - máskor pedig „csak” jó szemének (vagy a tanácsadójának, barátjának, ügynökének...) köszönhetően halászik ki a tengernyi regényből, színdarabból vagy akár kész forgatókönyvből egy neki testhezálló darabot (mint pl. Clint Eastwood, vagy Peter Jackson (hehe)). Ha a sztori összeállt, jön a casting hálásnak tűnő, ám igazából gyakorlati kérdésekkel gáncsolt folyamata: hiába kel fel a legmélyebb álmából is úgy a direktor úr, hogy tudja, kiket akar alkotása főszerepeiben látni, ha azok alkalmasint évekre előre be vannak táblázva (ez a filmcsillagok jelentős részére áll)… vagy, csak egész egyszerűen nem bíznak annyira a produkcióban, mint ő (sokan talán ezért is dolgoznak fix emberekkel, pl. Scorsese-DiCaprio). Ha nagy nehezen összeállt a csapat, jön maga a forgatás, ami - optimális esetben - nem vesz többet igénybe pár hétnél, hónapnál (ennyi ideig a casting is eltart!), viszont elég megerőltető, mindenki számára - ráadásul sok esetben meglehetősen fusztráló, ha ilyenkor csak a rendező az egyetlen, akinek van fogalma róla, hogy milyen is lesz a végeredmény (lásd pl. a zöld háttér előtt készülő filmeket (Mátrix, meg minden CGI-s csoda), illetve sok rendező tör borsot színészei orra alá azzal, hogy napra lebontva adagolja a szövegüket, ahelyett, hogy előre megkapnák a teljes sztoribordot (így készülnek mondjuk a szappanoperák is)). Ha mindent filmre vettek, a társulat szétszéled, új meló után néz, de a rendező még mintha csak most látna neki a forgatásnak - kezdődik az utómunka! A vágókkal (esetleg a film besorolását végző filmcenzorral) való, sziszifuszinak tűnő meló végül persze meghozza gyümölcsét, s elkészül a nagy mű! Aminek örömét persze (különösen nagyobb anyagi siker esetén) csak kicsit homályosítja el, hogy sokszor pár év múlva már csak az elszántabb filmbúvárok emlékeznek a direktor nevére… ellentétben a sztárszínészekével… Nos, a fenti kis ismertetővel csak azt szerettem volna megvilágítani, hogy milyen fontos is a rendező szerepe a filmben (még akkor is, ha - mint az élet bármely már részén - itt is vannak visszaélések (pl. a Die Harddal ismertté vált John McTiernan visszalépése a 13. harcosnál az író, Michael Crichton kukacoskodása miatt, stb.). A saját listám nem tartalmaz rangsorolást, és igazából - mint minden ilyen jellegű vállalkozás - nem is törekszik a teljességre; az érdekesség kedvéért (és, mert hiszem, hogy ez a szempont is van olyan jó, mint bármi más) az említett rendezőket életkoruk szerint csoportosítva említem meg. Szembeszökő lehet egyes, már elhunyt direktoróriások kihagyása - nos, mivel az idő múlásával ez a kör válik a legnépesebbé, inkább - fájdalommal bár, de - kihagytam őket (nem beszélve arról, hogy némelyek munkássága számomra sem eléggé ismert). Hiányoznak továbbá róla a magyar rendezők is; itt egyrészt a viszonyag kis számok, másrészt meg a hektikus életművek miatt vetettem el egyes személyek kiemelését a többiek rovására - remélem, egyszer majd ezt is pórolhatom. Következzenek hát az én rendező-ajánlataim! |
2011-01-25 23:33.24 |
Na, ő viszont tipikusan olyan alak, aki - Fábry szavaival élve - "jelenlétével emeli az est (izé, a film) fényét" :) |
2011-01-25 23:32.20 |
Érdekes, hogy ez a magyar filmek esetében nem terjedt el, pedig sztem jó kis móka... ;)
(Bár, mintha valahol olvastam volna, hogy Antal Nimród is föltűnik a Kontrollban?!) |
2011-01-25 23:30.59 |
Sok ilyen van - a leggyakoribb, persze, ha direkt szerepel benne - vagyis, amikor a színész egyben rendező is (Woody Allen, Mel Gibson, Clint Eastwood, stb...).
Ennél érdekesebbek az ún. "cameo"-szerepek, vagyis az olyan kis abszolút mellékszerepek, amelyekben csak a szakavatott szemek veszik észre a pillanatokra feltűnő direktort. Ezek leghíresebbje talán Hitchcock kutyasétáltatós megjelenése a 'Madarak' elején, a "pet shop" előtt... |