 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| DVD / Blu-ray premierek |
| Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
| További Blu-ray premierek |
| Hamarosan a TV-ben |
| Karácsony szellemében - Story4, 00:45 |
| Törvényre törve - Film+, 01:10 |
| Maga a pokol - Filmbox Premium, 01:30 |
| A látogatók - Viasat Film, 01:35 |
| Tapló télapó - Film Café, 01:50 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Scherer Péter (63) |
| Gálffi László (72) |
| Miguel Sandoval (73) |
| Missi Pyle (52) |
| Harry J. Lennix (60) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Filmkereső |
| Rap,Hiphop |
| Rock zene |
| Az Alcatrazban - Vélemények |
| Viccek! - Ha van Valakinek egy jó vicce, vagy poénja, akkor azt itt elmondhatja! |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
Primal   |
| Meredith Giangrande |
FarewellToEx!stence hozzászólásai
Oscar-díj 2016 - Díjszezon 2015/16
| 2016-02-28 23:03.40 |
| Fontos lenne. Mindenhol azt olvasom, csak tv-ben lehet majd nézni, hivatalos oscar stream pedig nem elérhető hazánkban. Tv nélkül, online streamen ha bárki tud megbízható linket idevariálni, meg lennék tőle tisztelődve. Nézném. |
Godzilla (2014) - Vélemények
| 2014-05-25 09:01.52 |
| "Visszatérés a nagy eredetihez" - hangoztatják itt sokan. Kérdem én, miben? Godzilla megjelenésében, talán egyedül. Újra a zömök, kicsi lábakon toporgó, kövér, jóllakott gyíkocska. Ami amúgy baromi jól néz ki, de mint olyan, inkább aranyosnak tűnik, mintsem félelmetesnek. A 98'as godzilla valóban eltávolodott az eredeti megjelenésétől, ami nem tudom miért is probléma, mert hihetetlenül jól nézett ki, dínósabb, kevésbé macis, mozgékonyabb. De ezt embere válogatja, kinek mi.
Másik szempont, godzilla jelleme. "Visszatérés a nagy eredetihez" Haha... Az 1954-es godzillában a szörny előjött és bizony úgy szórta szét az emberiséget, mint egy marék homokot. Nem úszott együtt cirkálóikkal, mint a delfinek, nem bukott alá mélyre, nehogy felsértse a hidakat, nem lépte át az emberi tömegeket. Lángba borogatta a városokat és kisebb népirtást rendezett, ezért is lett a nukleáris fegyverkezés antihőse, az emberiség bűntetteinek megtorlójává. De az új godzillában ez a jellem átalakult valami másba. Ismétlem, nem csak a kinézete lett aranyos, de emellé társult még valami nagyon torz, emberpártiság, ami számomra nagyon hülyén vette ki magát, a már előbb felsoroltak miatt is. Egy godzilla film, azért, akárhogy is nézzük, de szerintem nem árt, ha megpróbál feszült, néhol félelmetes lenni, és az sem árt, ha ebben a címszereplő is segít. Itt a mutók néhány jelenete az, ami inkább kárpótol, de végeredményben a film lealacsonyodik egy régi 50'es szörnyfilm intelligenciaszintjére, csak nagy költségvetéssel. Teljesen idétlen, sablonos, nulla karakterek, a főhős egy senki, akit az amerikai hadsereg két szavára odaenged az atombombához, mintha nem lenne nekik egyetlen képzett fegyverszakértőjük sem (és tényleg nincs!), ezért az utcáról kell mindenféle papír nélküli jöttmentet beengedni. Az afféle szálak, hogy a főhős japán gyerekeket támogat haza a szüleihez a metrón, valamint a kislány mutogatása a tengerparton, szentimentális hulladékok, nem értem, hogy engedheti meg egy értelmesebb rendező, hogy efféle szemét kerüljön egy ilyen kaliberű moziba. A nagy szörnyfilmekbe valóban NEM lehet, tehát LEHETETLEN egyfajta működő forgatókönyvet írni, mondjuk olyat, ahol az emberi karakterek nem csak mindig az elveszett asszonyt hajkurásszák, meg a gyereküket, ezáltal kifuttatva az egészet egy összeölelkező happy endre? 50 éve ugyanaz... Atomenergiazabáló szörnyet hogy akarunk megölni? Hát atombombával. "de uram, azt már próbáltuk és nem működött" Jah... de ez most nagyobb bomba lesz. "jah, amúgy van egy másik szörnyünk is, persze hogy a nukleáris hulladéktárolóba rejtettük" Mi ez, ha nem valami fogyatékos asylum szint? Ki írta ezeket a scripteket? :D Jaj. A film látványvilága remek, de ez az elhúzottság akkor sem működik jól, ha mindent felraktak egy lapra és a végén valóban van látvány. Igen, van. De mennyi? 5-6 percnyi tényleges harc? Nem tudom... nagyon vártam. Tényleg nagyon. De közelébe sem ér a 98-'as mesterműnek. Mert akárki akármit mond, az mestermű volt. Humoros volt, Jean Reno volt, és igen, néhol buta volt, de ennyire azért nem, és jóval izgalmasabb is volt, a fészekrakással, a kis godzillákkal, az autós üldözésével... Ez itt. Látványos, igen, de egy nagy mellényúlás. Az emberi szálak húzzák le nagyon ezt a filmet, godzilla személyisége is túl hippy, és a forgatókönyv is sivár, mondhatni, minden téren hiányos a film, amúgy a mutók teljes kinézete is elég bamba, mikor részleteiben mutogatták őket, ott sokkal izgalmasabbnak tűntek. El is felejtettem hogy van a filmben egy üvegajtó, ahova a fontos random névtelen kislány aki sokat bámult a tengerparton szentimentálisan, beszalad, és ez az üvegajtó felfogja a szörnyek által gerjesztett cunamit ami kamionokat és autókat sodor el! :D Zseniális! 3* Folytassák nyugodtan, de több ésszel. Godzilla pedig nem egy kiskutya, ezt súgják már a készítők fülébe... méghogy együtt úsznak vele phew! |
Prometheus (2012) - Vélemények
| 2013-03-18 20:35.06 |
| Prometheus
- gondolatok egy film után – Sosem egyszerű visszatérni a gyökerekhez. Úgy vélem, Scottnak nem csak azért volt nehéz dolga, mert valahol egy egész világ elvárta tőle, hogy harminc év távlatából múlja felül saját magát, hanem minden bizonnyal azzal is tisztában volt, hogy másik három rendező munkájához is mércskélni fogják az új alien filmet. A dolog érdekessége az, hogy Scott meg sem próbált a már kitaposott úton járni és a megszokott eszközökkel felülmúlni mindazt, amit mi Alien cím alatt ismertünk, hanem egy teljesen új irányba terelte a franchiset ezzel az előzményfilmmel, mely rövid időn belül megosztotta a közönséget. Az alien széria a sci-fi horror királya, na de mi is tette azzá? 79’-ben egy ismeretlen borzalom elszabadult egy űrhajón és a legénység mindenféle fegyver nélkül kényszerült küzdelemre. A film a maga idejében olyan rettentően iszonyú volt, hogy sokan kimenekültek a moziból, vagy elájultak. A sötét, klausztrofóbiás atmoszféra, az izoláltság, a lüktető, ízig vérig intenzív tempó, mely a feszültséget a film leges legutolsó pillanatáig halmozza, a mai napig működőképessé teszi a filmet. És persze nem szabad kifelejteni azt a borzalmat, amit Giger szabadított a világra, magát a lényt, mely egyszerűen levédette a szót: Idegen. Csak nagyon kevés földönkívüli tudott labdába rúgni a xenomorphok mellett azóta is. Tudjuk, hogy a filmet egy olyan mesteri folytatás követte, mely még jobban megerősítette az Alien franchiset, sőt, a sci-fi királya most egy Királynővel is bővült. A harmadik és negyedik rész már megosztóbb volt, különféle rétegek alakultak ki, bár én a maga módján mindegyik folytatással ki vagyok békülve, mégis azt mondom, az első kettő a legmeghatározóbb. Na de sikerült e a Prometheusnak felnőnie a feladathoz és beilleszkednie az Alien széria kánonjába? Ha teljesen őszintén kell válaszolnom, elsőre rávágnám, hogy nem, nem sikerült. Pedig a film nem rossz, távolról sem az. Jó mozifilmhez méltón, mindvégig leköti az ember figyelmét, kellően szórakoztat és vizuálisan is lehengerel. Scott persze ért a hangulatteremtéshez, ezt valahogy itt is sikeresen oldja meg. De már az első pillanattól érezhető, hogy valahogy nem Alien szaga van a dolgoknak. Erős atmoszférája van a Prometheusnak, tény, de nem ugyanaz az atmoszféra, mely körbelengett bennünket az LV-426-on… Hasonló mértékben üt el a hangulat, mint a harmadik rész esetén, a börtönkolónián. Ez persze nem feltétlenül rossz dolog, hiszen bármi kisülhet belőle. Ugye az első alien fontos eleme 30 éve rejtély maradt, vajon az űrutas a székben kicsoda, hogy került oda, milyen kapcsolat fűzi a xenomorphokhoz. A prometheus talán legnagyobb hibája, hogy míg ezekre a kérdésekre kellene megadnia a választ, mégsem teszi, inkább ő tesz fel kérdéseket nekünk. Még többet. Mindeközben pedig lerombol egy illúziót. Sokak nincsenek kibékülve a ténnyel, hogy Scott az űrutasok faját ily módon megváltoztatta és emberszerű lényekké, „teremtőkké” avanzsálta őket. Ezzel egy teljesen más színezetet adott a franchisnak, ami más megvilágításba helyezi az összes létező folytatást is. És ez sajnos sok tekintetben elég illúzióromboló. Az alien magját az az érzés képezte, hogy az emberiség aprócska határain túl, a sötét űr mélységeiben ilyen iszonyatos lényekbe futhatunk, melyek annyira távoliak az emberek világától, annyira embertelenül mások, Idegenek, teljesen ismeretlen, tőlünk független létformák, melyeket az égvilágon semmi kapocs sem fűzi hozzánk, csupán az a bizonyos esemény, amikor a két faj találkozik egymással. De a prometheus valahol ezt a hangulatot lerombolja. A rendező elfelejtette, mi is a címe ennek a sorozatnak? Alien. Idegen. Miért is kell akkor egy előzményfilmben sokkal közelebb hozni az emberhez az egészet? Ennyire humáncentrikus filmet letenni az asztalra? Persze, a filmből nem derül még ki biztosan semmi, de az már egyértelmű, hogy az emberiségnek mégis sokkal több köze van a dolgokhoz, mint azt az elmúlt 30 évben gondoltuk volna. Legalábbis a „teremtőknek” igen. Kicsit úgy érzem, a rendező nem volt elég tökös, nem merte bevállalni, hogy egy igazán új fajt hozzon be a szériába, hogy az űrutasokat alaposan kidolgozza, hátteret adjon nekik, egy új, idegen létformát alkosson, mely nagyon is hiányzott volna már a franchiseból, ez a fajta bővítés… Ehelyett megkaptuk ezeket a nagydarab melák fehérembereket, akiket jelen pillanatban egyszerűen csak unalmasnak tartok. Az emberek elutaznak egy távoli idegen bolygóra, ahol emberekkel találkoznak… …aminek van valamiféle biológiai fegyvere, kísérleti vegyülete, vagy valamiféle fekete lötty, ami azért érdekes dolgokat kavar a filmben. És azért ennyi negatívum után érdemes erről is beszélni, mert ez valóban szórakoztató és izgalmas dolog. Mégis mit tud ez a szer, mire van hatással és miért van ennyiféle kimenetele a dolognak? Mi a végállomása és miért hozták létre? Mennyi köze van a xenomorphok kialakulásához, vajon ez az anyag az ő életük forrása, vagy csupán egy már létező faj dns-eit hordozza? Kell még az a két folytatás, mert megannyi kérdés fenn maradt, és bár nem úgy szórakoztatott, mint az alien filmek, mégis a maga módján izgalmas volt és kíváncsivá tette az embert. A Prometheus színészei jól játszanak, de a karakterek, amelyeket megformálnak, már nem olyan izgalmasak. Eléggé szokásos felhozatallal van dolgunk, megvannak a kötelező ellentétek, a sztereotípiáknak megfelelően összeválogatott fenegyerekek… Egyértelműen gyengébb szereplők jelennek meg a filmben, mint a régebbi alienekben. Persze, Ripley egy ikon már, felesleges is próbálkozni az ő pótlásával, de ettől függetlenül néhány ötletesebb figura elkélt volna. Az pedig mindenképpen javára vált volna a filmnek, ha elhanyagolja egy-két karakter saját profiljához mérten is rettentően hülye viselkedését. Nem csak a geológus, a biológus és a kapitány billent ki szerepéből, amikor teljesen abnormális szituációkat láthattunk tőlük, idegen bolygón, idegen létformával való túlzott barátkozás, vagy az érdeklődés teljes hiánya megannyi szereplőtől, vagy a felelőtlenség több ponton, mely egy átlagos nézőnek is kegyetlenül szemet szúr, azoknak ott, akik profik, talán nem kellene ilyeneket művelniük. Én úgy éreztem, még Weyland is kibillent a szerepéből, valahogy a vírusvideóból megismert karakter messze intelligensebbnek, megfontoltabbnak tűnt, itt a rövidke szereplése során az a néhány sor szöveg is rém gyenge volt, mely elhagyta a száját. Gyakorlatilag semmit nem kezdtek a karakterével, megmutatták, hogy nem egyszerű életet nyerni és kész. Na hé… micsoda tudással lettünk gazdagabbak! Aztán a mérnök szereplése, értem én, hogy nem akartak túl sok poént lelőni még most, de azért tényleg csak ennyit kaptunk? Róla semmivel sem tudtunk meg többet, mint a trailer alapján. Ezer apróbb sebből vérzik a film, a Prometheusban tényleg lehet hibakeresőt játszani, valahol mégis meg lehet neki bocsájtani és kifejezetten szórakoztató, ha hagyjuk neki. Engem mindenképpen érdekel a folytatás, nem tudom, milyen vizekre eveznek ott majd, azt azért sajnálom, hogy elrontották a mérnökök képét, ami bennem és még sok más emberben élt hosszú éveken át. Az pedig, hogy egy sci-fi horrorhoz olyan előzményt gyártanak, melyben a vallást próbálják középpontba állítani egy olyan módon, mely eléggé nehezen kompatibilis eleve az alapkoncepcióval, azt megint kicsit csiszolatlan ötletnek tartom. Mindaddig teljesen érdektelen a hit megingathatóságára célozgatni a filmben, ameddig az égvilágon egyetlen egy kérdésre sem kaptunk választ, tehát gyakorlatilag semmit nem tudunk, mire fel ingadozna bárki bármiben? A film nem túl félelmetes, de legalább izgalmas. Ez megfelelően működik benne, amint megérkeznek a bolygóra, az események szinte megállás nélkül pörögnek, üresjáratok aligha vannak, bár súlytalan jelenetek azért akadnak. Az alien szériában már egyszer volt egy önfeláldozás, azt hiszem, akkor ott Ripley döntését mindannyian megértettük, amin az a nő keresztülment, annyi küzdelem után egy idegen erővel, egy kapzsi társasággal és megannyi szeretett ember elvesztésével, az ő áldozatának volt súlya, így tudott végül győzni. De a prometheus önfeláldozása szerintem meg sem közelítette ezt, nem is tartottam volna ezt szükségesnek, nem éreztem a kellő lökést a filmben, mely ide sodorta volna a hajó legénységét, nem volt jó a felvezetés hozzá, túl hirtelen történt, túl kevés információ állt rendelkezésre ehhez és… kicsit sem volt drámai. Mert nem volt az. A lények eléggé ötletesek, kellően riasztó megjelenéssel bírnak, de mégsem éreztem egy pillanatig sem hasonló borzongást, mint akkor, amikor a királynő előmászott a sötétségből, vagy amikor ripley egy lecsapódó kart pillantott meg, aztán valamit, ami ott pihent a csövekbe olvadva… Nem, azt meg sem közelítette. A prometheus megítélése úgy érzem, akkor lesz igazán lehetséges, ha minden tervezett rész elkészül, mert semmit az ég világon nem zártak itt le. Sokat nyúlhat felfelé, de nagyon nagyot is hasalhat ez az előzményszéria, most már mindannyian csak várakozunk, hogy mégis miféle szörnyeteg fog kitörni a tojásból… 10/6.5 ----------------- farewelltoex!stence |
Bosszúállók (2012) - Vélemények
| 2013-03-17 23:40.16 |
| Bosszúállók
- bosszús vélemény - Mindig érdekes az érzés, amikor az ember haragszik önmagára, mert „szerinte” túlzottan élvezett egy filmet. A bosszúállók minden kétséget kizáróan képes arra, hogy hatalmas rétegeket szórakoztasson, beleértve azt a réteget is, amely egyébként elzárkózik a komolytalanabb, talán kevesebb egyediséget felmutató filmek nézésétől. Az Avengers valahogy megtalálja az utat mindenkihez és tud szórakoztatni. Jó humora van, igazi dögös rendezés jellemzi, a díszletek a helyükön vannak, persze a pénzt tudták hova rakni és volt is mit hova tenni, a karaktereket az évtizedek csiszolták, de mégsem mondhatjuk, hogy egy képregényhőst olyan egyszerű lenne vászonra vinni, hiszen pontosan ezért is lehet könnyedén elrontani valamit, ami már létezik egy másik formában. A bosszúállók akkor is képes arra, hogy megbánás nélkül üssünk el egy délutánt vele, ha egyébként ódzkodunk a képregényhősöktől, torkig vagyunk már a giccsparádétól, amit hollywood az elmúlt években oly nagy szeretettel vonultat fel. Itt mégsem érezzük izzadtságszagúnak, oly nagyon erőltetettnek a dolgot. Igazából, az egész úgy laza ahogy van, egyértelmű, hogy ez nem akar egy nolan féle batman lenni, itt simán földhözvágják a főgonoszt, úgy, mint tapsi hapsit, itt starkot lazán bedobják az óriás turmixba de simán átrágja magát a shake-n. Leírva is hülyén hangzik, a filmben is az, valahol mégis működik. És ezért haragszom. Valahol haragszom, mert jót szórakoztam, mindenki jól szórakozott körülöttem, de azzal, hogy a film ily módon elérte a célját nálam és másoknál is, egy megerősítést nyert a tény, hogy a készítőknek érdemes ezeket gyártani. És meg is teszik, kapjuk is évente tizessével az anyagot. Problémám az, hogy az úgy már nem működik. A képregényfilmek nagy hányada úgy vacak, úgy nézhetetlen, ahogy van. És még ha van is egy-kettő vállalható, valahol kifullasztják a tömegtermeléssel az egészet. Meg kell jegyeznem, a bosszúállók egyébként nem jó film. Szórakoztató, humoros, tényleg vicces…. de nem jó. Paradoxon, lehet, de mégsem tartom annak. Importált karakterek, két perc alatt megírt „tökös” párbeszédek, furcsamód olyan látvány, melytől bár leesik az állunk, de az agyunk viszont deja vu-ben szenved, mert mintha visszaköszönt volna ez már az elmúlt öt év filmtermésének cgi tengeréből nem egyszer, nem kétszer. Az a baj, hogy úgy volt szórakoztató, hogy közben semmiféle eredetiség látszatát sem keltette bennem. Nem éreztem, hogy na igen, ez a poén milyen eredetei, ez a párbeszéd most tényleg milyen különleges volt… vagy a forgatókönyv. Kispados, mint annak a rendje… A tisza hosszabban virágzik, mint amennyi időt ennek a megírására fordítottak. A színészek persze eljátszák amit kell, túlzottan nehéz dolguk nincs, r. d. is ugyanazt az arcát mutogatja már szinte az összes filmjében, nagyon beleszokott már abba, hogy ő legyen Sherlock House. Viszont van a filmben üresjárat is bőven, a nyilaska, meg az a leányzó olyannyira gyengécske, mint egy kamerás verzió az avatarból Látvány és humor. A feszültség, a dráma és a forgatókönyv rovására. És igazából minden máséra. Tényleg kettős érzést kelt. Mindenesetre erősen túlértékeltnek érzem, még a saját értékelésemet is. Igényesen előadott silány munka, össze van ollózva sok-sok helyről, meglovagol egy igen népszerű hullámot és próbálja elfedni az égbekiáltó ürességeit, a pofátlanul felszínes bibírcsókjait bitang jó cgi lényekkel, gépekkel és tökös poénokkal. Pofátlanul tolvaj film. Műfajában erős darab (lehetne), de hát nálam a képregényfilm W betűnél kezdődik és men-re végződik. A legfőbb problémám egyébként az egésszel, hogy míg egy Watchmen önmagával legalább mérhetetlenül letisztult egységet alkot, addig egy Bosszúállók már nem fér meg a saját bőrében sem. Értem ez alatt azt, hogy az összeválogatott karakterek tényleg mindvégig azt az érzést keltik bennem, hogy természetesen ők most azért vannak a filmben, mert egy márkanév gyermekei, és SEMMI MÁSÉRT. Hé zöld, te is marvel vagy? Jah... akkor tesók vagyunk! Hiába van az egyik karakternek drámaibb háttere egy kevésbé elrugaszkodóbb sztorival, a másik meg egy isten, istenbolygóról, istenek hatalmával... most mégis itt van mind egymás mellett, hasonló kaliberrel, de néha úgy kilóg a lóláb, hogy az már fáj. Az emberi karaktereket úgy elseperte volna ez a sok mocsok, mint morzsákat a cunami. Félreértés ne essék, ez most nem az a kategória, hogy hitelességet várok el egy ilyesfajta mesétől. Egyszerűen az összkép nem harmonizál, ahogy muszájból nyomják egybe a szuperhősöket halomra. Kicsit AvP... Két egymással nem annyira kompatibilis világot hoztak ott össze, itt meg rögtön 4-5-6-ot. Megmagyarázva mindezt azzal, hogy egy a márkanév... legyen. Eleve egy univerzumba írták őket ugye, ez nem újkeletű dolog. És MÉGIS zavar. És mégis szórakoztat... Kár érte, mert ez tényleg jó lett sajnos. Az ötlettelenség ötletes elfedésének mintapéldánya lesz ez a film, de ebben biztos klasszikus. 10/6 ----------- farewelltoex!stence |
Amerikai história X - Vélemények
| 2013-03-17 22:46.40 |
| Amerikai História X
- gondolatok egy film után - Milyen színes a világ! Mondja az ember, aztán mintha megharagudna a színekre, kilépve az ajtón húszméteres távolságra kerüli a cigányokat, összeráncolt homlokkal lépi át a csövest és orra elé teszi a kezét, ha annak bűze csapja meg, a jóbarátokkal mocskos zsidózik, ha politikáról van szó, ha pénzügyről van szó, ha csak egy módosabb emberről van szó, vagy ha csak irigy valamire, köpköd, ha túl sok a feka, nigger, füstös a képernyőn, hányinger kerülgeti ha végigsétál egy üzletsoron és meglátja a sárgák kínai üzletét, képes szabadidejében kivonulni a térre és köveket hajigálni a homárokra, szemen köpi a retardált embert, kiröhögi a más vallásút, vagy egyáltalán a vallásost, legyávázza azt, ki nem szavaz, de ellenségnek tekinti azt, aki másra szavaz… …felszeleteli a világ apróbb részeit még apróbb cikkekre, ellenségfajták eloszlása szerint. Mennyi szín és én mindet utálom! – mondja. Legyen minden fehér. Vagy fekete. Értjük a filmet, nagyon jól tudjuk miről szól, de nagyon bátran mutatja be azt, amiben mindannyian élünk, mégsem szeretünk, vagy akarunk, vagy tudunk úgy beszélni róla sokszor, ahogy ez a film megteszi. Mert megteszi. Bejár egy olyan utat, melyen a főhősök ide oda sodródnak egy igencsak kényes kérdésben, vajon mit határoznak meg a bőrszínek? Vajon valóban ennyi határozza meg azt, kiben bízhatunk, ki lehet a barátunk, kibe való golyó, ki lehet a szomszédom és kit kell elföldelnem? A társadalmak legsúlyosabb betegsége rasszizmus, kezelése globálisan gyakorlatilag lehetetlen. Valahol úgy érzem, az orvosságot ez a film sem tudja szállítani, a gondolatok amiket megfogalmaz, kivétel nélkül igencsak használhatóak, igencsak elgondolkodtatóak, de a kétely, a kétely ott ül mindvégig a forgatókönyvben, vajon mi is hát a megoldás? Kinek kell hát toleránsabbnak lenni? De hát melyik oldal engedjen? Ki veszít, ha te leengeded a fegyvert? Kik vagyunk mi egyáltalán, hogy eldöntsük, melyikünk a feljebbvaló? Vérprofi rendezés egy maximális alakítását nyújtó Edward Nortonnal és egy hasonlóan muzsikáló Furlongal, s egy olyan forgatókönyvvel, mely minden zegéz-zugát bejárja ennek a halálos kórnak, keresve a gyógyírt, de a végsőgben mégis a realitás talaján maradva ad egy igencsak zsibbasztó pofont a nézőnek, hogy hé, ébredj fel pajtás! Nem ilyen egyszerű! Ami mélyen beléd lett plántálva, melynek mérgét születésed óta társadalmak dühös üvöltözése csepegtette vénáidba, attól megszabadulni nem lehet oly könnyen, hogy egyszerűen odébbállsz. Mi van, ha nem engedik? A rasszizmus fullánkjával már akkor megmarják a fiatal gyermekeket, amikor még jóformán negatív tapasztalataik sem lehetnek azzal a bizonyos „színnel”, legyen szó bármilyen rasszról, vallásról, szokásról és társadalmi elhelyezkedésről. A fullánk már benned van, belédrakták, nem kérted, de azzal nősz fel, s nem csak te, de az egész generációd. Észrevétlenül kialakított az előző nemzedék egy ellentétet, melyet a nagyapáink érleltek, melyet az ő apáik vigyáztak, melyek az üknagyapák hordoztak, s azok apjai melengettek. Nem mai méreg ez, nagyon régi, nagyon gondosan megőrzött, nagyon mélyen elrejtett aprócska tüske… nem téped ki magadból egykönnyen. De ha meg is teszed, ha megvívod a harcod, ha leveted az előítéletek láncát, ha pozitívan állsz hozzá a ahhoz a bizonyos másik színhez, vajon ő megteszi e ugyanezt? Vajon ő megpróbálja e? S ha ő is megteszi, már ketten vagytok. De mi van a másik tízezerrel, mi van a másik egymillióval, a másik 2 milliárddal, akikben ott van a méreg? Amit vetünk azt aratjuk, minden felnövő generáció gyűlölni fogja azt, amit mi gyűlöltünk, mindaddig, amíg el nem feledkezünk beléjük plántálni ezt, mert ha egyik fél sem tenné meg, ha a születéstől együtt, tüskementesen indulna az élet, akkor talán több idő, erő maradna arra, hogy saját színeinkből szakítsuk ki a sötét foltokat, hogy kicsit magunkra koncentráljunk, hogy észrevegyük, mennyire nem vagyunk senkik ezen a büdös nagy világon, hogy ítélkezzünk mások felett, hogy mennyi mindent kéne rendberakni pont ott, ahol másnál is rosszallóan nézzük a kupacot… Annyira egyszerű lenne az egész, hogy az már lehetetlen. Tudja ezt a film is. 10/10 ------------------ farewelltoex!stence |
Halálsoron (1999) - Vélemények
| 2013-03-17 21:30.08 |
| Halálsoron
- gondolatok egy film után – „…megyek a halálsoron, megyek a soron, megyek a halálsoron” Aki már legalább egyszer hallotta ezeket a szavakat elhangozni, tudja, mennyire kiérdemelten beszélnek tömegek a Halálsoronról úgy, mint minden idők legjobb filmje, miért szerepel annyi oldalon, listán a dobogón, miért is tartják etalonnak annyi tekintetben. Talán mert egy olyan színészi gárdát válogattak a filmhez, melyben a legutolsó, névtelen karakter is mérföldekkel jobb színész, mint egynémely mai sikerfilm főszereplője? Talán mert a Halálsoronban egy néhány másodperces jelenet, ahol az egyik férfi vizelni próbál, több drámát tartalmaz, mint filmek ezrei, melyet ebbe a kategóriába soroltak? Talán mert olyan ízig-vérig élő, átélhető, érezhető és megfogó atmoszférát generál, melytől az ember aligha tud elszakadni, még órákkal vagy napokkal a film megtekintése után sem? „…megyek a soron, megyek a halálsoron.” Talán mert minden karakter, mely a filmben szerepel, valódi személyiséggel bír, értjük motivációikat, értjük haragjukat, érezzük fájdalmukat, elmosolyodunk ha ők is és fellélegzünk, amikor teher esik le a vállukról. Szeretjük vagy gyűlöljük őket, nincs kivétel, minden karakter olyan jól megírt, hogy valamiféle attitűd kialakítására sarkallják a nézőt irányukban. Egyszerűen nem tudsz olyan toleráns ember lenni, hogy ne akarnál minimum belerúgni Percy Wetmoreba. Nem tudsz. „megyek a soron, letérdepelek…” Talán mert a dialógusok olyan jól megírtak, hogy szinte izzik a levegő, amikor két ellentétes karakter között kommunikáció zajlik? Talán mert egy olyan nem hétköznapi történettel rendelkezik a film, amely nem tud nem érdekelni, odaszegez a képernyő elé és nézeti magát. Igen, a film nézeti magát, minden körülmények között. Nézette velem magát akkor is, amikor tizenöt voltam, annak ellenére, néhol mennyire kegyetlen, mennyire brutális. És ennyi év távlatából is, igen, ezt a filmet ma is ugyanolyan nehéz megnézni, amennyire könnyű. Kevés ilyen gyönyörű film készült, melyet ennyire lehet gyűlölni. Gyönyörű, mert minden elemében a filmművészet legjobban működő alkotása, mert ilyen mélységű drámát keveset találni, mert ennyire szerethető karaktereket ilyen fura helyzetben előhúzni a kalapból már művészet… és mégis gyűlölöd, mert minden újranézés alkalmával te magad, te, a néző is végigballagsz, végigmész a soron. „mész a soron, mész a halálsoron…” és kicsit meghalsz azokkal az emberekkel, kicsit gyűlölöd az egészet, hogy ezeknek az igazán kellemes fickóknak sorra el kell hullaniuk, hogy a filmtörténelem legfurább, legkedvesebb óriását látnod kell szétégni a vásznon. Szinte a mi szemgolyóink sülnek ki, amikor ezek a drága emberek odavesznek, s ezt az érzést nem tudják az évek elpuhítani, sem az, hányszor nézted végig. A film vizuálisan is megkapó, valahol minden apró kelléke építi az atmoszféráját, a fényekkel való játszadozás, a fakó színek, a kissé sivár helyszín, ezek mind összefonódva erős támasztékkal szolgálnak a film gerincéhez. Ritka egyébként, hogy egyetlen egy dráma ennyi mindenről szóljon úgy, hogy minden szál erős legyen benne, hogy a kitérők egyenként is sikeresen érjenek révbe, semmi se lógjon a levegőben. A halálsoron nagyot markol és mindent ki is használ. Az pedig, hogy kinek mit ad végül ez a mozi, változó. Ki is volt hát John Coffey, miért is kellett meghalnia, mi volt a földi létezésének a célja? Vannak e rejtett összefüggések, kell e keresni a szimbólumokat, vagy csak mélyen magunkba nézni a film után, kicsit elmerülni saját sötétségünkben, menni a soron, végigmenni a soron, letérdelni… …és kiadni magunkból mindazt a sötétséget, mely fekete koromként beszennyezte lelkünket és felszabadulni. Tisztulni. 10/10 ------------ farewelltoex!st ence |
Ted (2012) - Vélemények
| 2013-03-17 18:58.18 |
| TED
Vagy inkább ne tedd… mondhattuk volna Seth Mcfarlane-nek, mielőtt megrendezte ezt a filmet, legalábbis ebben a formában. Mert bizony a Ted silányra sikerült, súlytalanra és vacakra. A film legnagyobb problémája szerintem az, hogy igencsak használható, működő alapkoncepcióra épül, csak éppen az irányvonal, amit felvesz, az tesz keresztbe az egésznek. Mert az életre kelő játékmackó egész jó ötlet, bár chucky, meg a toy storyk és egyéb (kismillió?) alkotás után azért ez sem túlzottan egyedi. Mégis azt mondom, lehetett volna vele dolgozni úgy, hogy a korhatárt meghagyjuk, tehát nem családi filmet gyártunk, de mégis magunk mögött hagyjuk az alpáriságot, mely (sajnos) legfőbb magját képezi a Tednek. Így van… Ez a film semmi más humorforrásra nem épít, csak az alpáriság, az altesti poénok és a (2013-ban?) polgárpukkasztónak vélt jelenetekkel próbálja megmozgatni a rekeszizmokat. Hozzáteszem, elég sikertelenül, ha rólam van szó. Van akiknél működik, van akik erre buknak, van akiknek ennyit jelent a fogalom: vígjáték és maximális szórakozást nyújtott nekik a Ted. Nem bírálom ezzel őket, ha ők szórakozni akartak és a film megadta nekik ezt, hát rendben. Pedig nem kell sznobnak lenni ahhoz, hogy az ember hamar megunja azt a mértéktelenül fullasztó bűzt, amiben fürdik ez a maciság. Kicsit úgy érzem, ez az egész nem más, mint egy olyan szituáció, amikor egy rap zenén szocializálódott gyermek kezébe először mikrofont adnak… na mi lesz az első? Persze, hogy sorba trágárságokat fog belehányni és azt hiszi, ez mennyire szórakoztató. Kicsit legyen ez a gyermek most Seth Mcfarlane, aki lehetőséget kapott arra, hogy egy játékmackó szájával beszéljen, és hát mi sem menőbb annál, ha percenkénti három b***+el, k***-al, elk**t bü*** p**-val tömnénk meg a dialógusait. Mert ez biztos szórakoztató. Ez biztos a legviccesebb dolog, ami egy XXI. századi nézőközönséggel történhet. Vagy egyszerűen ennyi telik a rendező úrtól és a készítőktől. Hiába a jó anyag, nem tudnak értékelhetőt gyúrni belőle, csak összeseperni az elmúlt 10 év legszexorientáltabb és legmocskosabb szlengjeit felvonultató mozijainak morzsáit és plüssmedve formába gyúrni az egészet. Hiába próbáltam lazán hozzáállni, tényleg semmi elvárásom nem volt a filmmel szemben, sejtettem, hogy akadnak majd benne efféle poénok, de valahol mélyen magamban mégis reméltem, hogy kialakul egy élvezhető vonal, melynek mentén végighaladva azért érezzük, hogy van súlya az egésznek, hogy valamerre tartunk, hogy egy kicsit is izguljunk, vagy értékelni tudjuk. De csak a sablonos szerelmi szálat kapjuk meg, mely olyannyira erős, mint egy tinisztár a disney channel berkeiből, valamint a füvezés, drogozás, piálás, szex együttesét erőlteti a forgatókönyv minden egyes másodpercben. Tudták, hogy van egy réteg, amely erre vevő, amely semmivel sem akar többet, csak hogy Adam Sandler ismét belehugyozzon a medencébe a haverokkal, vagy Jason Biggs ismét valami ragadósba lógassa bele ezerszer lejáratott hímtagját, vagy hogy Ryen Rynolds kutyája kipótolja a majonézet a hotdogokban… persze, hogy van egy réteg, akiknek lehet gyártani ezeket a filmeket. Engem csak az bánt, hogy Ted-ben tényleg volt potenciál, hogy tényleg lehetett volna egy érdekes, humoros filmet gyártani belőle, anélkül, hogy csakis kizárólag az ennyire silány, olcsó, testnedvi humort használják… Ennélfogva talán az egész filmben a Ribisi szál az, ami valamit is ért, talán egy picit beleerőltettnek tűnt, de én azt mondom, pontosan ebből a dologból kellett volna még több. Érdekes egyébként ez a színész, sokszor nem tudom eldönteni róla, hogy tényleg egy kissé kihasználatlan színész zseni ő, vagy csak vannak szerepek, amiket úgy eltalált. Mert a Főnix Útjába is ő lehelte a legtöbb életet, és itt sem volt utolsó. A tv előtt táncolós jelenet is ütött eléggé, nagy forma amúgy ez az ürge, ott megint csak éreztem azt, hogy rendesen oda tudja ő tenni magát, ha akarja. :D Egyébként igencsak sikerrel tudna eljátszani egy pszichopatát, valahogy sikerrel tudja hozni ezt a stílust, ahol haláli nyugalommal, mosollyal az arcán beszél, s mégis süt belőle, hogy a higgadt mimika egy őrültet leplez. Máskor viszont szinte eltűnik a filmekben, jelentéktelen kis mitugrász figurákként van jelen, melyek nem maradnak meg az ember emlékeiben, ezért is tartom egy érdekes jelenségnek. Mindenesetre Ribisi nem mentette meg a filmet a süllyesztőtől. Sem Marky Mark, akivel egyébként szimpatizálok, rá is ráférne néhány komolyabb film már, mert a Shooterben is bizonyította, bizony, lenne keresnivalója ebben az erában is, nem csak füvet szívni teddy macikkal. Az oscar jelölt nótáról meg annyit, hogy szerintem semmi keresnivalója a jelöltek között, azért, mert egy szám dalszövege néhány sorában passzol a film témájához, ráadásul úgy, ahogy a Ted-nél teszi, úgy, hogy a barátság igazából teljesen súlytalanul, jelentéktelenül, mindenféle mélyebb drámaiságot mellőzően jelenik meg a filmben, szóval ily módon a zene sem adott semmi pluszt hozzá… mire fel az oscar? Aki emlékszik a krokodilos Fenevad című filmre, az tudja, mekkora poén volt a végén a Never Smile At a Crocodile c. nóta… na de jelöljük máris ezért? Néhány elég jól ülő filmes utalástól, vagy beszólástót eltekintve a Ted egy alpári, tahó poénokkal teletűzdelt, ízig vérig disney-film forgatókönyvet felhasználó, animációs téren jól sikerült, de sajnos nagyon gyatra munka. 10/4 ----------------- farewelltoex!stence |
Alkonyat - Vélemények
| 2013-03-13 16:41.19 |
| Igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy ilyen sorozattal gazdagodott a filmipar. Persze ezért a legfőbb köszönet Stepheni Meyert illeti, amiért egy ilyen ízig-vérig fantasy könyvet megalkotott.
A vámpír mitológiát ezerszer felhasználták már, ezért azt gondolhatná az ember, hogy manapság lejárt lemez, ám az Alkonyat megközelítésében teljesen újszerű, és abszolút egyedi megközelítésben járják körül a témát. Nagyon ötletes volt a középkori hangulatú vámpírtörténelmet elhagyni és áthelyezni a koncepciót a jelenünkbe, drakula várát pedig eldobni és helyére egy gimibe költöztetni a vámpírokat. Mennyivel közelebb érezzük máris az egészet magunkhoz! A Twilight másik nagy ötlete, a félelmetes vérszívók mitológiai formájának szinte teljes elhagyása, így többé nem kell félnünk tőlük, sokkal jobban azonosulhatunk velük, hiszen jóformán közénk tartoznak, egy suliba járnak, egy helyen élnek velünk. Muszáj kiemelnem a színészi gárdát, mert erről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Kristen Stewart a tökéletes megformálója Bella karakterének, szinte minden rezdülésén érezzük a benne megbúvó kételyt, a szerelmes lány vívódását, hogy merjen e vonzódni egy vámpírhoz, vagy ne. A színésznő arckifejezéseiről remekül leolvashatunk szinte mindent, a kissé szótlan, visszahúzódó lány küzdelme a néző küzdelmévé válik. Pattinson szintén remekül oldja meg Edwárd karakterét, mindvégig érezzük, mennyire érzi a súlyát annak, tilosban jár. Ám kettejük között vibrál a levegő, a film maximálisan eléri azt, hogy drukkoljunk a párnak, szinte odakiáltanánk nekik, hogy hajrá! Nagyon eltalálták az egyensúlyt a filmben, a romantikus szál keveréke a fantasyval zseniálisan működik, s a horror elemek sem gyengék a moziban, persze kifinomult módon vannak adagolva, nehogy megbontsák az egséget. A forgatókönyv teljes mértékben kiszámíthatatlan, mind a tíz körmünket lerágjuk, mire a végére érünk, a feszültséget vágni lehetne, bizton állíthatom, életem egyik legizgalmasabb filmje ez, és persze a folytatások. A készítők megdolgoztak a pénzükért, nem is csodálkozom azon, hogy ekkora siker lett, a felvételek gyönyörűek, a vizuális effekteket tanítani kellene, gondolok itt a vérfarkasok eszméletlenül jó animációjára, vagy pl. arra a feledhetetlen jelenetre, amikor Bellát a hátán hurcolta Edwárd, vagy amikor megmutatta igazi vámpírvalóját és gyémántként ragyogott a fényben. A finálé pedig megkoronázza az egészet, azt hiszem, minden idők egyik legjobb filmbefejezése, a többi rész számára igazán magasra tették a lécet. A monológok mélyen elgondolkoztatóak, a párbeszédek pedig olyan pazarul vannak megírva, hogy nem csodálom, a legtöbb azóta szállóigévé vált. Ez a film bizony egy legenda, nincs is miről beszélnem tovább. Mondjuk azt még feltétlenül meg kell említenem, hogy ennyi bődületes hazugságot még soha az életben nem írtam le, az ujjaim szabályosan remegnek, s ennek a szennynek az ajnározása fizikai fájdalmat okozott számomra, így ha bárki elolvasta, attól elnézést kérek, mindenbizonnyal a ti fejetek is belefájdult. Melegedjünk hát együtt az alkonyat könyvek tüzénél, s a twilight dvd-k szolgáljanak ágytámaszként a jövőben is, ahogy már most se jók másra! 10/(-)10 ------------------ //farewelltoex!stence |
Kon-Tiki - Vélemények
| 2013-03-13 16:04.27 |
| Kon-Tiki
Léteznek alkotások, melyek úgy élvezik tömegek méltatását, hogy talán nem is tettek le az asztalra kiemelkedőt, talán csak megfelelő helyekről ollózták össze őket, s széles réteg számára közérthetővé, élvezhetővé tették azokat. És léteznek alkotások, melyek érthetetlen módon elszállnak a nézőtömegek radarja mellett, pedig kifinomultabbak, mérsékletesebbek és jóval eredetibbek, mint a nagyágyúk, melyek dörrenései oly hangosan töltik be az étert, hogy az ilyen kisebb csodák, mint a Kon-Tiki kiáltásait már meg sem halljuk. Pedig mindenképpen érdemes. Volt idő, amikor a kalandfilmek mindenek felett álltak, amikor egy utazás az ismeretlenbe, távoli földekre mindenki fantáziáját megmozgatta, amikor semmi mást nem akartunk vászonra, csak néhány utazót, aki felkerekedik és elindul felkutatni valami igen távolit, egy elhagyatott várost az őserdőben, egy ősi kincset, atlantist, vagy egy szigetet, amiről csupán néhány szakadozó térkép tanúskodik. Az efféle filmek mára eltűntek, a mai generációt nem is nagyon érdekli, manapság már nem sokan tartják izgalmasnak az olyan filmeket, mely mellőzi a fantasy elemeket és mindenféle nagyzás és mese nélkül csupán földünk egy apró szegletére fókuszálva kalauzol el egy távoli vidékre. Pedig a Kon-Tiki ezt teszi, méghozzá rendkívül izmos módon. Elvisz minket egy olyan nem hétköznapi utazásra, melynek tétje egyeseknek talán nem is tűnik olyan nagynak, a főszereplő számára viszont önigazolás, élete értelmének vagy értelmetlenségének meghatározó elemét képezi. Izgalmas tud e lenni egy olyan film, melynek játékidejét többnyire mindvégig egy aprócska tutajon viszi végig? Bizony, hogy az tud lenni, de nem is akárhogyan. A legszebb ezekben a filmekben, hogy elvisznek minket olyan helyekre, amikről gyermekként csak álmodtunk, felnőttként pedig már lemondtuk róla, hogy valaha is eljutunk oda. Manapság, az internet korában már hajlamos azt hinni az ember, hogy a Földanya összezsugorodott, sokszor önző módon azt gondoljuk, hogy csak mert nap mint nap információk ezerszerese áramlik hozzánk a világ minden szegletéről, mi magunk nagyobbak leszünk, a világ pedig sokkal kisebb, sokkal átláthatóbb. Ez egy görbe tükör. Úgy érzem, ez a modern világ valahol csak még távolabb visz minket a valótól, minél inkább érezzük azt, hogy jobban ismerjük a világ másik oldalát wikipédiáról, mint anno nagyapánk, vagy akár Thor Heyerdahl 60 évvel ezelőtt, valójában annál messzebb kerülünk tőle. Lehet, hogy már a saját kertünkbe is alig járunk ki, a csillagos eget is csak akkor látjuk, ha áramszünet adódik, s leoltják a lámpákat. Kimegyünk e oda, amit mi magunk is elérünk, a természetbe, ide az otthonunk környékére és megéljük e, vagy csak szívjuk magunkba az interneten a képeket és videókat a világból és hisszük, hogy mi már ismerjük. Úgy érzem, más információt szerezni valamiről és más megélni, megtapasztalni azt. Na de miért ide írom ezt a Kon-Tikihez? Mert a film ezt hozta ki belőlem, az a férfi be akart bizonyítani valamit, amihez az egyetlen eszköz az volt, ha pontosan úgy éli meg, tapasztalja, ahogy tették azt századokkal azelőtt. A film képi világa gyönyörű, méltán lehetne a Pí élete testvérének nevezni, a kérdésem már csak az, melyik a kistestvére melyiknek? Itt jóval földhözragadtabb, kevésbé giccses eszközöket felhasználó alkotásról beszélünk, mégis olyan jeleneteket pakoltak le, ami szerintem hosszú évekre megragad az emberekben. Azzal a tutajjal a nézőt utaztatják, ez legalább annyira működött itt, mint a Pí-ben, talán még jobban is. Fontos tanulsága a filmnek, a hit. Csak így, hit. Nem feltétlenül vallásos értelemben, mindenféle hátsó értelmezés nélkül, hit. Hinni valamiben olyan erősen, hogy az ember képes legyen belekapaszkodni, minden reményét belevetni, még akkor is, amikor már mindenki más feladta, mindenki bolondnak tart, s rajtunk kívül talán már senki sem hisz benne. Sokan ezt egyszerűen úgy hívják: Fanatizmus. Minden éremnek két oldala van. Mondhatunk fanatikusnak minden embert, aki olyan hitnézetekbe veti bizalmát, melyeket mi nem tudunk elfogadni, mondhatjuk fanatikusnak azokat, akik olyan álmokat dédelgetnek, melyek a mai mércékkel nézve bődületes baromságoknak hatnak. De ők mégis hisznek benne, feltesznek mindent rá, hogy azt elérjék, kockázatot vállalnak, életük kereszteződéseiben mindig abba az irányba fordulnak, mely látszólag közelebb viszi őket ahhoz. Fanatizmus? Ezeknek az embereknek kivétel nélkül lebeg egy cél a szemük előtt. Egy olyan cél, mely értelmet ad az életüknek, a létezésüknek. Amelyért küzdenek, amelyért minden nap felkelnek, amiért dolgoznak, hajtanak és lélegeznek. Fanatikusak azok, akik hisznek valamiben és ez értelmet ad az életüknek? Csak azért fanatikusak, mert mi magunk gyávák vagyunk a választáshoz? Csak azért fanatikusak, mert mi már rég lemondtunk az álmainkról, mi már belesatnyultunk, belefáradtunk álmaink megvalósításába? Fanatikus minden ember, aki hisz a teremtőben, csak mert a többség nem teszi? Fanatikus az, aki kigondolja, hogy márpedig az óceánon átkelhettek ezen a tutajon és most megmutatja, mégis hogyan tették… csak azért, mert a többség gyáva lenne vízre szállni ezzel a tutajjal? Fanatizmus, vagy hit? Hol a határ? Van egy egyáltalán határ, vagy csupán két ellentétes nézőpont megfogalmazása ez. Egy életet le lehet élni ezerféleképpen, fontosnak milliárdnyi dolgot tarthat az ember, de ha valamiért igazán küzdünk, miért adnánk fel azelőtt, míg bizonyságot nem nyert, hogy igazunk volt, vagy sem, hogy elérhető volt e egyáltalán, vagy sem? És ha nem? Akkor is győztesek vagyunk, mert bebizonyítottuk, hogy hiábavaló dologban hittünk. DE bebizonyítottuk! Megtettük, ami tőlünk telt, nem ugrottunk félúton a tengerbe, csak mert magasra csaptak a hullámok… Nincs szebb dolog annál, mint amikor az ember talpa alá az a forró homok kerül, mely igazolja életének minden hiábavalóságnak tűnő küzdelmét és megtermi erőfeszítéseinek gyümölcsét… Mert lehet, hogy sokat áldoztunk érte, de ez a marék homok a tenyerünkben többet ér mindennél. 10/10 ------------------ //farewelltoex!stence |
Vörös kutya - Vélemények
| 2013-03-13 15:09.02 |
| Típus: Kutyás film, családi dráma… és mégsem, mert ezzel a két jelzővel egy „átlagos” kutyás filmre lehetne asszociálni, de ez minden, csak nem átlagos.
Kutyás filmből nem kevés van, a legtöbb nemzetnek akad minimum egy hírhedt négylábúja, aki érdemesnek találtatott arra is, hogy történetét filmre is vigyék. Legyen szó Bogáncsról, Lassieről, Az éneklő kutyáról, Hacsiról, Baltoról, Bobbyról vagy a barlangász Robotról. Akadhatnak teljesen kitalált jószágok is, vagy csak kiszínezett sztorival rendelkezők, általában a róluk szóló történetek mégis megegyeznek valamiben: A kitartás, a hűség és a barátság domborodik ki, az alkotásig egytől egyig próbálnak az érzelmekre hatni, s végül mindent latba vetnek, hogy az ember rongyosra bőgje magát. Az állatos történetek képesek arra, hogy az amúgy érzéketlen, drámák jórészét faarccal végigülő pinokkiókból is kicsaljon néhány könnyet. Mert hát valljuk be, egyes állatok (kutyák?) képesek úgy kötődni hozzánk, mintha családtagjaink lennének, s valahol persze azok is, de filmek esetén a legnagyobb kérdés az, hogy vajon hogy sikerül e a vásznon bemutatott ebet igazán közel hozni a nézőhőz, akinek mindössze másfél órája van arra, hogy megismerje, elfogadja és megszeresse a filmszereplő ebet. A vörös kutya egy egyszerű kifejezéssel élve: működik. Remekül működik. Érdemes kiemelnem, hogy ezúttal nem egy megszokott kutyáról beszélünk, a legtöbb hasonló filmben rettenetesen hűséges, aranyos, kedves kutyák a címszereplők, akiket az első 10 percben a szívünkhöz nőnek, csak mert gyakorlatilag hibátlanok. A vörös kutya más. Félreértés ne essék, ez is egy hihetetlenül aranyos kutya, de végre ebben a filmben éreztem igazán azt, amit más kutyás filmekben nem, mégpedig hogy Red Dog-nak igenis van egy személyisége, árnyalva van a személye, vannak jó és rossz tulajdonságai, és messze nem az az átlagos eb, akiről Hacsit mintázták. Mert nem. A film igazán jól átadja, mégis milyen jelleme volt Rednek, furcsamód, nála a hűség egészen máshogy működött. Sokáig nem fogadott el gazdát magának, mindenkié volt és senkié, kedves volt, ám mégis megtartotta a távolságot és ha úgy akarta, egyszerűen otthagyta az emberkéket, akik már-már azt hitték, hogy akadt egy kutyájuk. Nem. Red Dog választott gazdát, nem pedig őt választották. Nagyon ügyesen van ez bemutatva, hiszen ezen a telepen jóformán csak koszos férfiak vannak összezárva, s valahol mindannyian egy igazi barátra lelnek ebben a kutyában. A film szeletekre van osztva, különféle szemszögekből mesélik el a saját kis sztorijukat a kutyával az illetékesek, ugyanis nagyon sok emberhez közel került, de végül mégis csupán egy valaki volt, akit ténylegesen gazdájának választott ki. És itt emelném ki azt a film legerősebb tulajdonságát, ez pedig a műfajok váltakozása. Hihetetlen jól bánik a mozi a dráma és a vígjáték keverésével, olyannyira, hogy az ember sokszor elfelejti, vagy el sem tudja képzelni, hogy nem csak egy vígjátékot néz, vagy nem csak egy drámát. Mondok konkrétumot, volt egy jelenet, azzal a bizonyos macskával, ahol abszolút elkomolytalankodja magát a film, egyszerűen nem értettem, hogy ez mi, csak nevettem, és azt gondoltam, hogy hát, valószínűleg eddig túl komolyan vettem az egészet, pedig ezt nem kéne. ÉS DE. Ezek a kis színes, eltúlzott epizódok csak hozzáadnak az egészhez, de amikor azt hisszük, hogy itt már nem tud visszaterelni minket arra a vágányra, ahonnan indult, tévedünk, mert a film olyan hirtelen váltásokat eszközöl, hogy a mosolynak ideje sincs lehervadni az arcunkról, már a könnyeinkkel küzdünk (már aki). Ez egyébként másik pozitívuma a filmnek, hogy nem érezzük azt mindvégig, hogy a film a szokásos irányba sodródik, ahogy általában a legtöbb kutyás film, mégpedig afelé, hogy a végén elbőgjük magunkat, szétsírjuk a törülközőt és sajnáljuk, szomorkodjunk a kutyus után. A hacsinál mennyire érezhető volt, mennyire egyértelmű ez az útvonal, hozzáteszem, ez sem baj, de pozitívum, hogy a vörös kutyánál nem érezzük, hogy minden efelé sodródna… Pedig, be kell valljam, mégis megteszi a végén… Ez a mindvégig mókás, rendkívül sokrétű, fura film a legvégén mégis eléri az embernél azt a bizonyos ajtót… Red Dog hihetetlenül tökös kutya volt, ezt film alapján biztosan lehet állítani, jelleme jóval színesebb volt, mint néhány szürke figurának manapság körülöttünk, s hát a története sem utolsó. Bátran jelentem ki, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb kutyás film, mely valaha készült, és ezt úgy éri el, hogy nem a többi kutyás film által már kitaposott mezsgyén halad, hanem igenis látunk új irányokat, furcsa, szürreális jeleneteket, melyekhez bátorság kellett, hogy betegyék a filmbe, és mégis benne van. Fura, mennyire letükrözhető Red viselkedése néha saját magunkra, ahogy fel-alá sodródunk a világban, ahogy hirtelen irányváltoztatásokat teszünk és új emberek mellé sodródunk, újra és újra kötődni kezdünk valakihez, de sokszor tudatosan nem engedjük őket beljebb a küszöbnél, mert valahol kedveljük, szeretjük őket, de mégis úgy érezzük, nem ők azok, akiknek helyük van a szoros közelségünkben. És amikor végül rátalálunk arra, talán ott, ahol nem várnánk, talán nem úgy, ahogy elképzeltük, mindegy, mert őt már nem akarjuk elengedni. Ez az igazi kötődés, ez az, ami már túlmutat a legtöbb kapcsolaton, s amit igen nehéz széttépni. Red sem tudta már levetkőzni ezt a köteléket, egész életén keresztülkísérte, ha egyszer összemossuk életünket valakiével igazán, elveszítve őt sem tudunk megszabadulni az emlékektől, az érzéstől, hogy egy részünk vele együtt múlt el, s többé már nem egész emberek vagyunk… …ahogy Red sem volt többé egész, a másik felét várta haza ott ülve, a távolba meredve minden nap… 10/10 -------------------- //farewelltoex!stence |
Ideglelés Csernobilban - Vélemények
| 2013-03-12 23:48.11 |
| Rossz az, ha valaki jól választ témát, és emiatt annyira elbízza magát, hogy mást viszont nem csinál.
A Chernobyl Diaries ilyen. Mert 86. április 26. bizony kellően szörnyű atmoszférát teremtett Prypiatban és mondjuk ki, mindenki elméjében, ha meghallja a szót: Chernobyl. Mert a fogalmak, hogy szellemváros, szarkofág, önkéntesek, mutánsok, radioaktív sugárzás, torz csecsemők… ez mind, mind hívatlanul is tódul az elménkbe. S ha valaki arra adja a fejét, hogy meglovagolja ezt a szerencsétlenséget, ennyi év távlatából talán már szitkozódás nélkül is megteheti… na szóval, talán ha erre vetemedik, illene megfelelően hozzáállni a témához, nem pedig összemocskolni egy rakás szemetet. Mert ez egy rakás szemét. Hogy lehet ennyire trehányul összegányolni valamit, aminek már a gondolata is félelmet tudna kelteni? És mégis… Mindenképpen egy tehetséges rendezőről van szó, mert ezt elrontani bizony nem lehetett könnyű. A helyszín és a témaválasztás önmagában eladhatóvá teszi a filmet, csak némileg kellett volna kiszínezgetni, logikusan felépíteni és valami még rettenetesebbet hozzáadni. Ennyi évvel a tragédia után, azok után, hogy a témát megannyiszor meglovagolták, hogy született egy Stalker nevezetű pc játék is, lett volna honnan lopni megfelelő alapanyagot, ha már önerőből nem sikerül semmit előhúzni a kalapból. De nem… mégis. Fogjuk Prypiatot, a csatornáiba belerakunk néhány koszos húsevő kannibált, akik a fene tudja hogy szaporodtak eddig, hogy élték túl a sugárzást, hogy nem vette őket észre a kutya sem, hogy min éltek odalenn, hogy mi a franc is a céljuk… vagy az őket tanulmányozó/ismerő katonáknak, tudósoknak. Mert gyakorlatilag egy ötlettelen kliséhalmazba torkollik az amúgy sem túl izgalmas film… Persze, ijesztget macival, éjszakával, kutyákkal és hangokkal is, de ha egyszerűen nincs benne egység, nincs gerince a filmnek (feltételezhetően gerinctelenek alkotása), akkor értelmetlenné válik minden. Márpedig itt egy nagy 0-ról beszélhetünk. De a befejezés megkoronázza az egészet. Tökéletesen tükrözi, mennyire is logikus ez a film. Mentsük meg a lányt, hogy két órával később ölhessük meg, pont ugyanúgy, ahogy akkor halt volna meg, ha nem mentjük meg. Na nagyon gyorsan álljál fel a rendezői székből és menjél inkább segédkezzél betonozni az új szarkofágot, azt hiszem, még nem készült el teljesen. (pedig ideje volna). Amikor ezt forgatták, még Prypiatban is sírást hallottak... (pedig nem is ott forgatták) 10/3 ------------ //farewelltoex!stence |
Pi élete - Vélemények
| 2013-03-12 23:19.18 |
| Hazug trailer, mely egy giccsbe fúló műanyag vacaknak reklámozza ezt a valódi gyöngyszemet.
Mert a Pí Élete nem más, mint kőkemény mestermű. Nem tagadom, vannak benne öncélú jelenetek, melyek szinte kérlelik a nézőt, hogy tessék, most kell könnyezni, most kell éljenezni, most kell hűházni és most kell gondolkodni. Igen, ez az alkotás szájbarágósabb, mint az efféle témát körbejáró testvérei szoktak lenni, én mégis azt mondom, van benne egy olyan iszonyatosan elementáris húzóerő, amellyel kőkeményen kell küzdenünk, ha le akarjuk győzni. Én nem akartam küzdeni, én engedtem, hogy magával rántson, engedtem, hogy elmerüljek a tomboló vihar fekete hullámaiban Pível együtt, rángatóztam, gyötrődtem, éheztem és szomjúhoztam a csónakban, testem sorvadt, a só marta a bőröm, szinte a fotel alá néztem, amikor Pí a ponyva tetején ült, tudván, egy éhes tigris gyötrődik alatta. Nem tudom, melyik az a korosztály, amelyhez szól ez a film, én először azt hittem, családi mozi, de azt hiszem, ez a fiatalabb korosztály számára igencsak kegyetlen alkotás lenne. Merthogy ennyi állatot ily keservesen elhullni látni nem dokumentumfilmes berkeken belül, igencsak ritka. Volt valami naturális, valami igazán vad ebben a filmben és ezt nem csak a tigris jelenlétével adták vissza, hanem az elmúlás, az élet elszökkenésének igencsak gyors, ám küzdelmes ábrázolásaival. Ez a sok békétlen halál, mint valami csont, oda van lökve az ember elé már a film első felében, ahogy Pí-t megtanítja az apja a tigris vérében lévő vadságra, úgy megtanít a film minket saját könyörtelenségére, felkészít egy küzdelemre… melyről azt állítja, segít majd megtalálnunk istent? A hitet? Ez a rész talán igencsak nagy kérdőjel lehet sokak számára, vajon a film valóban csak feldobta a labdát, de nem kezdett vele semmit? A vallási szál megjelenik a bevezetőben, aztán tovarúgják és hagyják elcsordogálni? Én nem így gondolom. Csak úgy vélem, amennyire szájbarágósan kaptuk meg a vallási felvezetést, a válaszokat már annál képletesebben, annál jobban beágyazva bizonyos jelenetekbe, ahol talán nem mindenki keresné. Pedig a film több ponton is elér olyan vízválasztókhoz, ahol Pí „úgymond” találkozik valami felette állóval, valamivel, ami túlmutat emberen és állaton, valami, amivel nem lehet küzdeni, szembefordulni, megkérdőjelezni… csupán: megtapasztalni. Az egyik ilyen jelenet az a vihar, mely jóformán kioltja a tigris életét is. Ott már hajszálon függ minden, a csónak és utasainak létezése egy másodperc alatt eltörlődhetne, ott már felesleges minden küzdelem, de felesleges a feladás is… És az ott a film legerősebb jelenete, nagyon régóta, évek óta nem láttam már olyan erős jelenetet, ahol ennyire csontomig hatolt volna a természet esszenciális erejének ilyesfajta ábrázolásmódja, ahol a viharos óceán dübörgése, a hullámok moraja, a felcsapó óriások karjai, a tenger pokla ennyire beterít mindent, ahol az aprócska fiú és a tigris így elvész a semmiben, ahol megszűnik a világ, egy pont vagy a büdös nagy semmiben, ahol a mindenség ereje és annak alkotója tornyosul föléd, és a te teendőd nem más… mint csodálni ezt a felfoghatatlan csodát. Mert ott Pí egy igazi csoda részese lett, abban a jelenetben éreztem azt, a film most csapta le azt a bizonyos labdát. Nem később, nem azon a szigeten, mely talán jelképesebb, szürreálisabb volt, mégis azt érzem, ez a vihar volt a csúcspont. Hihetetlen, de amint azokat a jeleneteket néztem, ott akartam lenni a csónakban, érezni akartam azt, amit Pí, igazán. Amikor az ember megtapasztalja a természet igazi erejét, amikor az emberkéz alkotta falak ledőlnek, a gátak átszakadnak, a kötelek szakadnak és a hidak úgy hajladoznak, mint fűszálak a szélben, akkor lehull minden ember elméjéről az a fura lepel, mely eddig önbizalmat adott neki, s emberként nagynak érezte magát, ott elveszti ezt a pajzsot, összezsugorodik és elmerül a mélységben… Oly sokaknak kellett átélnie hasonlót ahhoz, hogy azután igazán tudják értékelni az életüket, vagy a szeretteikét. Nem a házukat, nem a csónakot, nem a bankszámlájukat és nem a ruházatukat. Az életüket. Az időt, amivel rendelkeznek. A létezést. Gyönyörű film, sokat tud adni az embernek, ha engedi magát sodródni, ez esetben ezt a szó szoros értelmében kell venni, sodródni kell azzal az óceánnal, amivel Pí, imbolyognunk kell abban a csónakban, miközben Pí önmagával is küzd, s saját lelkének mocskát söpri ki, talán mi is tükröt tarthatunk magunknak, keresve saját démonainkat, a bennünk rejlő tigrist, vagy más fenevadakat és talán hányni fogunk attól, amit ott találunk, talán sokat kell még harcolnunk, de lehet megéri és egy idő után partraszállhatunk, mindegy hol. Csak partra. Ahol szilárdan állunk. 10/10 ----------------------- //farewelltoex!stenc e |
Barátok közt (sorozat) - Vélemények
| 2013-03-12 16:25.29 |
| Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ötlet, amelynek sok-sok gazdája volt egy időben. Ez az ötlet nem volt más, minthogy csinálni valamit, ami értéket nem képvisel, mégis könnyen gazdaggá tehet. Ám ez nem egyszerű, hiszen gazdaggá csak az tesz, amit el lehet adni. No de mi az, amit könnyen el lehet adni és nem képvisel értéket? Hát az, amit eleve olyan vásárlórétegnek tervezel, amit nem érdekel az érték!
Így történhetett, hogy 98’-ban egy Barátok Közt nevezetű furcsa járvány ütötte fel a fejét, mely megfertőzte az óvatlan anyákat, nagyanyákat, a tv-elé ültetett gyermekeket és TÉGED. Képzeljük csak el, a véget nem érő sorozatot, amely minden nap elvesz egy órát az életedből, anélkül, hogy bármit is hozzáadna ahhoz. Mert a filmek, könyvek, esetleg játékok, bármilyen médium képes arra, hogy azért valami pluszt, valami pozitív dolgot hozzáadjon a személyiségünkhöz, ezáltal is építve minket. Persze ez alól erős kivétel a Barátok Közt. Mert az elmúlt 15 év alatt rekordmennyiségű agysejtet pusztított el, annyi balfék méhecskét vonzott képernyő elé, hogy aztán odatapassza őket offline módban és örökké átvariálja időtervüket, fontossági sorrendjüket. Anya éhes vagyok – Kuss legyen, előbb megnézem a barátok köztöt – szívem gyere a szobába – kuss legyen, előbb megnézem ezt a részt – drágám anyád épp most zuhan le a repülőgé… - ST*U miklóóóóóóóóóósss levááááágtaaaa a hajááááát kopasszraaaaaaaa!!!!! Nem elég, hogy végtelenítve van, nem elég, hogy nincs koncepció, nem elég, hogy a színészek legnagyobb része utcáról behívott senki, s ráadásul az elmúlt 10 évben az első öt év forgatókönyvét másolja (honnan tudom? hallom… ez a téma a munkahelyen az asztalnál, meg az utcán a lángososnál… meg a.. meg a… na érted már? Nem azért tudom, mert nézem…) … szóval, mindezek mellett képes egy társadalom elég nagy szeletét, egy igen sekélyes szeletét még jobban ledegradálni. A barátok köztben mindenki megcsalja a párját, mindenki hazudik, mindenkinek van elveszett gyermeke, mindenki bunkó, mindenki szexelni akar egy 10 évvel fiatalabb csajjal, még vili bácsi is, még a nők is szexelni akarnak egy 10 évvel fiatalabb csajjal, még a 8 éves kisfiú is szexelni akar, mindenkit kitúrnak a munkahelyéről, de mindenki bosszút áll, mindenki leesik a tetőről, még a tetőt is lelökik a tetőről, mindenki szégyelli a homokos fiát, mert mindenkinek van egy eltitkolt homokos fia, még a homokos apák is szexelni akarnak egy 10 évvel fiatalabb csajjal, főleg a homokos apák akarnak bosszút állni, mert a 10 évvel fiatalabb csaj kitúrta a munkahelyéről a párjukat, aki megcsalta őket a bunkó tetővel, mert leesett róla vili bácsi… Értitek már? A klisés és szemérmetlen forgatókönyv szeletei véletlenszerűen variálva vannak, így végtelen számú lehetőség jön létre, melyek valójában már égbekiáltó baromságokat szülnek meg, de aki 10 éve nézi, akinek 10 éve ez jelenti életének fénypontját minden este, annak nem szúr szemet. Mindenféle hátsószándékKAL mondom a sorozat kedvelőinek, haha, szomorú. Egy rendkívül felszínes, trehány, végtelenített mocsok örvendeztet meg titeket azzal, hogy előbb utóbb leestek a tetőről mind, mert nem néztek a lábatok elé, csak ezt a tv-ben! |
Tüske - Vélemények
| 2013-03-12 15:54.33 |
| HA BESZORULTÁL EGY TÖLTŐÁLLOMÁSON EGY BŰNÖZŐVEL ÉS ODAKINT EGY TÜSKEOKÁDÓ PESTISES NECROMORPH KOPOGTAT A BEJÁRATI AJTÓN, A MEGOLDÁS: GYÚJTS TÜZET A BENZINKÚTON!
Kis történelem: A rendező, a benzinkutas haverja és mindenes Joe kijön Carpenter mozijáról: R: Te, benzinkutas, nincs egy szabad benzinkutad az estére? B: De, van. R. És van még abból a pörkölt maradékból, amit a macskáknak hagytál? B. Nincs, mert a macska megette, de belepusztult, szóval inkább azt ássuk ki. Oszt felkössük a felmosónyélre, jól megrángassuk, én meg hozom a kamerám. R. Az jó lesz. M.J. Én is jövök. R. Minek? M.J. Hogy hosszabb legyen a stáblista… Típus: Kis költségvetésű felmosórongyrázás. Ajánlott: Benzinkutasoknak és a készítőknek, hogy legyen támpontjuk, mégis honnan indultak… már ha ez volt az indulás. Látvány: Ezt legkönnyebben úgy tudnám szemléltetni veletek, hogy adott egy ízig vérig részletgazdag, színes, alaposan megmunkált design, remek cgi-vel, élethű maszkokkal, pöpec beállításokkal, egy zseniálisan felépített helyszín. Ez mind adott… Ha jó a képzelőerőnk, mert hát a kamera nem ezt vette fel. A kamera egy húscafatokból összevart felmosórongyot vett fel, amelyet boton rángatnak egy olyan kamera előtt, melyet egy idegbeteg, epilepsziás operatőr, hogy még ezt a 2 centes vizuális gyönyört se tudjuk normálisan megtekinteni. Mert kedves érdeklődő, kedves mozinéző, kedves Zs filmekre éhező szerencsétlen, te még ebből a mócsingos löncshúsból sem láthatsz az égvilágon semmit. Klisé, Sablonmérő: Hahaa… ez a bekezdés spoileres lesz, de ne aggódj, ha megnézed a filmet, rájössz, nem azért nem tetszett, mert valaki neked lelőtte az égbekiáltó fordulatait… A negatív karakter persze, hogy a film végére hőssé válik, persze, hogy a rendőrnő hülyébb, mint az a rakás húsmassza, ami amúgy olyan okos, hogy önként ráharap a dinamitra, igen… Színészi játék: inkább annak hiánya. Na de amúgy, a bűnöző csávó még tűrhető is volt a maga módján, ő kap egy majonézes májkrémes szeletet. Stílus: A dög szériának van stílusa, még ha más értékkel nem is nagyon rendelkezik. Ennek nincs. Pozitívum: A tüskés szutyok néhány közeli felvételen igencsak érdekesre sikerült, persze ehhez nagyban hozzájárult, hogy az ilyen képkockáknál a kamerát elfelejtették rugdosni, ütlegelni, rángatni, mint a menyasszony szoknyáját és a végén még láthattunk is valamit… Hát… ennyi a pozitívum. Negatívum: Nem látjuk a filmtől a filmet, mert megakadályozza. Elszédültem a végére… Megkérdezném a rendezőt, hogy ő mit látott a filmjéből, többet-e mint én? De azért emeljünk ki néhány érdekes elemet. Az a letépett kéz nekitámad a férfinak és közel azonos ellenerővel tolja őt. Check. Ha látjuk, mit okoz az anyag, de még csak az ujjunk sérült, ne vágjuk le, várjunk vele addig, míg az egész karunkat kell levágni. Check. Különlegesség: Tanulság: Hát ez nagy betűvel szerepel a véleményem elején… Valami röhej. Ezt tervezgették a filmben, bár nem tették meg, de már a gondolata is kizökkentett az aurámból, persze aztán a film vége kárpótol, az már az elkerülhetetlen klisé standardjának sablonos megmászása volt. Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: Most azonnal levetíteni minden természetvédelmi mérnöknek és vadgazdának! Igenis, itt az idő, hogy a társadalom szélére csúszott fröcskös szájú mókusokat ne engedjük metamorphizálódni biorekombinátorrá és engedni, hogy endocitálják a tehetségtelen orvostanhallgatókat, az alkesz benzinkutasokat és az olyan hősöket, akik gerincen lövik a taknyosokat! Előre, egy Zs kategóriás, cuflamentes világért, ahol az amputációt nem tapétavágóval és téglatömbbel kell levezényelni! A kutyafájának a macskarugjameg! IMDB-n meg eltévedt a nép, azt hitték, jó filmet néznek, oszt közbe meg nem. 1* |
A hobbit - Egy váratlan utazás - Vélemények
| 2013-03-12 14:23.01 |
| A hobbit – Egy váratlan utazás Középföldére ismét, át a Ködhegységen és hívjuk a sasokat ohhh yeahh!
Ajánlott: Hobbitoknak, a hobbitok legjobb barátainak és az együtt egy Hobbitmentes Szebb világért Ork alapítvány tagjainak… Viccet félretéve, van e létjogosultsága Jackson új Középfölde trilógiájának? Röviden tömören: Van. Indoklásként legegyszerűbben azt tudom felhozni, hogy a fantasy műfajában egy furcsa kontrasztot érzek könyvek és filmek között. Ugyanis míg könyvekből olyan szintű tömegtermelés van, hogy az ember napokig bóklászhat egy könyvesboltban, mire kiválasztja a neki tetszőt, ugyanezt nem teheti meg egy dvd áruházban, de még a torrenten sem a fantasy címszót kilistázva. Van néhány nagyágyúja a műfajnak , néhány éppencsak vállalható (néhol kifejezetten kellemes) családi darab, a régi „nagyok” és töménytelen 2 dolláros szemét… Egy szó mint száz, mindenki csak örülhet, ha az egyik legnagyobb fantasy univerzumból ismét kiragadnak egy szeletett és filmre viszik nem kevés pénzből, nem kevés odafigyeléssel, nem kevés munkával. Pláne manapság milyen értékes ez, hiszen egy ma élő generáció azt gondolhatná, a fantasy azt jelenti, vámpírok és farkasfiúk fogócskáznak egy erdőben… holott a műfaj jóval mélyebb, tágabb, színesebb és ha Tolkien nevét kell említenem, akkor… komplexebb. Látvány: Természetesen ez a Hobbit legnagyobb erőssége, ez tagadhatatlan. Az alapanyag, mely a filmhez szolgált, messze nem tartalmazott annyi mélységet, mint a Lotr trilógia, ám vizuálisan legalább annyi potenciál volt benne és ezt Jackson csapata bizony komolyan is vette. Magasra tették maguknak a lécet 10 évvel ezelőtt, nem is állítom, hogy sikerült azt megugrani, de nem is gondolom, szükséges lett volna. Mert megközelítették, ez tény. És ez már bőven elég arra, hogy az ember remekül szórakozzon, már ami a látványt illeti, mert annyira aprócska részlet, annyi remek beállítás búvik meg ebben a három órában, hogy napokig nézhetnénk újra és újra, mindig lenne valami új, amire eddig nem tudtunk odafigyelni. A törpeváros gyönyörű, a ködhegység mélyének nyüzsgése lehengerlő, az animációk mesteriek és a képi világ olyan egységet alkot, melyből nem lóg ki a lóláb, nincsenek túlzottan elütő cgi formák, karakterek, melyek elsőre szemet szúrnak, ez persze szubjektív, én nem is ezzel töltöttem az időm, hogy mindenáron hibát találjak a rendszerben. Klisé, Sablonmérő: A hobbitot ezúttal talán elég laza pórázon sétáltatta meg Jackson, ugyanis megannyi humorosnak szánt jelenet kissé alulról súrolja csak a mű egészét, úgy érzem, szándékosan nem szabadott volna elpoénkodni bizonyos jeleneteket. A törpök igencsak mókás figurák, ezt remekül visszaadta a könyv alapján, de néha talán még meg is fejelte azt. A trollos rész sem lett a legjobb, ott nem is értettem igazán, mégis milyen irányba is akarnak elmenni azzal a jelenettel. És talán az ott az egyik legnagyobb kontraszt a hobbit, és a Lotr között, hiszen mindannyian emlékszünk az első találkozásra a trollal, mória bányáiban, ahogy megszólaltak a dobok, majd valami betörte az ajtót hatalmas buzogányával és berombolt a sírkamrába egy troll. Na, a Hobbit három alanya ezt az illúziót hamar lerombolja, bár tény, hogy ezt már a könyv is megteszi, de mivel a filmek valahol egységet kellene, hogy alkossanak, lehetett volna enyhíteni a jelenet gyermekiességén. Sebaj, annyira nem vont le az értékből nálam, másnál biztosan többet. Színészi játék: Hát… Ez vegyes. Mert Freeman Bilbója piszok szimpatikussá tette a karaktert, Thorin alakja is betyár erős, másik oldalon a fehér ork figurája is adott egy egészen új árnyalatot a filmnek, de vannak a törpök között nem kevesen, akiket nem sikerült megfelelően bemutatni. Na most, a játékidőbe talán belefért volna… valahogy. Valahol. Nem tudom… De pl. az a törp, akinek fejsze van a fejében, ezt kifejezetten kiszúrtam magamnak még a hobbit megtekintése előtt a plakáton, hogy érdekes figura lesz. Aztán nem… A filmben gyakorlatilag alig szerepelt. Tehát itt nem is inkább a színészi játékkal van a probléma, hanem azzal, hogy egyes karakterek nem kaptak elég mozgásteret, remélem a következő két rész kárpótol ebben. Pozitívum: Végre új Középfölde film a vásznon, a megszokott minőségben! Végre igényes fantasy! Remek zene, remek látvány, hosszú játékidő (ez bizony pozitívum, de unom már a másfél órás vackokat), néhol kifejezetten izgalmas jelenetek, újranézhetőség és rengeteg plusz, amit hozzáadtak, pedig nem szerepelt a könyvben. Negatívum: Hát nem mindenhol tűnik hitelesnek, még a mese berkein belül sem. „A főhősök mindent túlélnek” klisé itt valóban új értelmet nyer. Sziklaóriások vágják őket falhoz, fél mérföldet zuhannak sötét hasadékokban… de érdekes módon a halál falhoz támasztja kaszáját és sörözik a sarokban, ha erről a csapatról van szó. „Hülye vagy, nyírjam ki őket már az első részben? Akkor hogy a francba ülök be a folytatásokra?” Különlegesség: Hát az egész különleges. Tanulság: Nem kell félni attól, ha kevés az alapanyag, csak kreatív rendező és stáb kell hozzá, s olyan monumentálissá tudják tenni, mintha eleve az lett volna. Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: Ezerszer is igen. Senki nem mondhatja, hogy becsömöltünk már a fantasy filmektől, hiszen rajta, soroljátok nekem az elmúlt 10 év igen jó fantasy filmjeit! Na, fel a kezekkel! Nem kérek seprűt, sem vámpírokat, sem beszélő oroszlánokat. Sárkányokat, orkokat, trollokat és sötét tárnákat kérek. Köszöntem Jackson, ülj le, jeles! Far over the Misty Mountains cold, To dungeons deep and caverns old... ---> 10/10 <--- |
Atomkutya - Vélemények
| 2013-03-04 13:39.32 |
| Típus: Mély érzelmeken alapuló filmdráma.
Ajánlott: Mindenkinek, aki szereti az igényes, elgondolkodtató filmeket. Látvány: Manapság képtelenek ilyen vizuálisan delíriumba ejtő alkotásokat készíteni. Klisé, Sablonmérő: Minden mozzanata teljes mértékben egyedi. Színészi játék: Nincs, de a kutya kárpótol. Stílus: Zöld. Pozitívum: Az ötlet nem sok embernek jutott volna eszébe, a kreativitás tetőfokra hág, és mindezt sikeresen vitték vászonra, végigizguljuk az egész játékidőt és egy teljesen más emberként állunk fel a fotelből. Negatívum: Sajnos egyszer véget ér. Különlegesség: Hát van egy Atomkutya a filmben. Tanulság: Általában a világító szemű, savat nyáladzó jószágok nem szobatiszták. Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: E nélkül a film nélkül senki sem létezhet. |
Halhatatlanok (2011) - Vélemények
| 2013-03-03 18:34.00 |
| Halhatatlanok
Típus: Mitológiai alapokon nyugvó látványorgia akarna lenni Ajánlott: Értelemszerűen a mitológiát kedvelőknek és azoknak, akik éppen nem találnak jobb filmet, szóval főzés, mosás, takarítás közbe néha odasandítanak, hogy éppen ki is vagdal kit. Ajánlott még azoknak, akik szeretik a hibákat keresni a filmekben, mert ebben akad bőven. Unalmas embereknek is ajánlott, mert azonosulni tudnak majd vele. Látvány: Hát sajnos nem olyan jó, mint amire számítani lehetett. Vannak ugyan tényleg szép felvételek, de összességében roppant unalmas, roppant ötlettelen helyszíneket, kosztümöket vonultat fel a film. Az ötlettelenséget próbálták némi túlszínezettséggel, kifényezettséggel, némi giccsel kárpótolni, de ez hamar megfekszi az ember gyomrát. Igazából látványfilm, de még a látvány sem működik benne. Klisé, Sablonmérő: Irdatlan nagy sablonokból építkezik, semmi eredetisége nincs a sztorinak, még annyi se, amennyit egy mitológiai filmbe pluszként bele lehetne sűríteni. Kezeket a magasba, ha bárki bárhol meglepődött ezen a filmen, vagy egyáltalán izgult… Színészi játék: Rossz. Rourke jelen van, de a jelenlét nem mindig elég. Stílus: Végülis van egyfajta stílusa a dolognak, de egy sötétebb tónusban előadva ezt az egészet, némi komolyabb hangvétellel, kevesebb isteniességgel lehet, hogy megtette volna a hatást. Pozitívum: Szerencsére a film nem halhatatlan, 1 óra 50 perc keserves kínlódás után tarkón döfi magát bokacsonttal. Negatívum: Az izgalom teljes hiánya. A jól felépített karakterek teljes hiánya. A látvány sántítása és az epikusnak ígérkező harci jelenetek hiánya. Mert a felvezetés megvan ezekhez a harcokhoz, sőt néha valóban megcsillan valami, de az igazság az, hogy nem éri el azt, ami szeretett volna lenni. Sőt, gyakorlatilag a legtöbbször csak röhejes az egész, izgulni nem lehet senkiért, semmiért… Különlegesség: Ez egy különlegesen nagy zsákutca. Tanulság: Nincs. Mé’ vártál? Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: Ez a film egy pocséklás, a bele ölt pénz, a ráfordított munkaerő, minden pocsékba ment, még IMDB-n is csak a helyet foglalja, de minek. Úgy rossz, ahogy van, egy gyötrelem elsőre is végigszenvedni, másodjára pedig ha fizetnének is, inkább a szemeimet rágnám ki. Nézze újra, akinek hatfelé ferdült az ízlése. |
Project X - A buli elszabadul - Vélemények
| 2013-03-03 17:42.57 |
| Project X - A buli meghal
Típus: gyermeteg kamufilm, silány divatszemét, mely meglovagolja a buta társadalom által kitermelt saját hányásában fürdő fiatalság vakságát, és ízléstelenségét, ezzel eladva magát Ajánlott: Előző mondatomban talán már megfogalmazta… szóval, nekik szól. Akik nem látnak túl a gátlástalan életformán, akiknek a zenei ízlésük minden nappal változik, mihelyt a viva tv meg az mtv kijelöl egy új nyomoroncot „sztárnak”. Tiniknek, akik a fejüket festett hajuk támasztékának használják csupán, meg olyan baráti köröknek, akik ha leülnek közösen filmezni, valójában nem filmet néznek, hanem csupán „divatos tevékenységet” folytatnak ész nélkül. Ehhez megfelelő kellék ez a förtelem, hogy másnap, ha kérdi partiarc józsi: láttad már a project X-et? űűű mekkora film??? „ Jah, láttam, mekkora fiiilmmm!!!” De mekkora film is ez? . Ekkora. Látvány: A nagy tömegek jól mutatnak, ennyiben ki is merül a látvány, a tetőről nézve a büdös nagy csürhét némi vizuális gyönyört tud okozni, már akinek. Klisé, Sablonmérő: Hát ez itt kileng, egyedül a finálé nem sablonos, ugyanis az annyira fogyatékosra sikerült, hogy senki nem merte volna megtippelni. Színészi játék: Nincs, ahogy színészek sem. Stílus: Annyi stílusa van, mint britney spearsnak mikor a gyerekét zászlóként lóbálta a teraszon. Amúgy is, még ha ennek a három nyomoréknak is volt a keze a parti szervezésében, a legtöbbjük magasról tett volna erre, de aztán bepillantást nyerhettünk az igazi nagy ribancok működésébe is, akik simán széttárják pozitív tulajdonságaikat az éppen aktuális szülinapos idiótának. Pozitívum: Érdekes módon sikerül jól átvernie az embert. Negatívum: Sikerül jól átvernie az embert… Különlegesség: Úgy átcsűri az embert, hogy az valami fenomenális. Ugyanis még velem is képes volt elhitetni, hogy itt történni fog valami érdekes, izgalmas, hogy az egész belefullad valami katasztrófába. Aztán nem… van egy kis gyújtogatás, aminél rendszerint vadabbak a szombat esték még magyarhonban is és sziasztok. Tanulság: Na ez meg a legnagyobb. Örülök neki, hogy a síkhülye tinitársadalmat még az ilyen lepratenger mocsokkal is jól megnevelik. Mert hát olyan mély, olyan magvas tanulsággal ér véget a film, hogy érdemes lenne média órákon tanítani a pojácáknak. Semmi baj azzal, ha szétdúrod a környéket, lebontod a családi házat, merthát apád majd azt mondja, hogy jaj, anyád morci lesz , de ne aggódj fiam ÉN BÜSZKE VAGYOK RÁD, mert magadtól tettél valami nagy dolgot. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de felénk az ilyen kölyköt jeges tavon sétáltatná a legtöbb szülő ezek után, megadva nekik az esélyt… Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: A film jó példa arra, milyen könnyű sikerfilmet gyártani, ha egy olyan célközönséget választunk, aminek nincs agya, csak egyfajta kollektív hányás, amibe mindenki belelocsolja a magáét, aztán közösen megfürdenek benne és még büszkék is rá. A zenei felhozatalról meg nem mondok semmit, oviban elugráltam volna ezekre füldugóval, ha épp siketnek születtem volna egy másik bolygón, két tac’ew halva született gyermekeként. Az agysejtbajnokság győzteseinek kommentjeit várom szeretettel, rendszerint úgy sem reagálok semmire )) 10/1 |
A fehér pokol (2012) - Vélemények
| 2013-03-03 16:57.28 |
| A Fehér Pokol
Ajánlott: Oldskool kalandfilmek kedvelőinek, farkasos film fanoknak, Liam papa rajongóinak, a gyönyörű tájakat kedvelőknek, a túlélőfilmek szerelmeseinek, s azoknak, akiknek mindegy, csak feszültséget akarnak Látvány: Bitang erős képi világ, ha a természetet vesszük, a farkasok megjelenítése sajnos annál gyengébb, nekem mondjuk bejött, hogy nem cgi-t, hanem inkább bábos megoldást láttam, s valahol kifejezetten más hangulatot adott a dolognak a nem is oly farkasjellegű farkas. Mindenesetre semmiképp sem lehúzó erőt képvisel az esetemben ez a fajta megjelenítés Klisé, Sablonmérő: Nem igazán tudnék belekötni a forgatókönyvbe, persze, hullanak szépen sorban, de mégsem tudja az ember megjövendölni, melyik kanyarban mégis mi fog történni, szépen ráhozza a frászt a nézőre egy-kettő pillanat. Ugyanakkor ha már klisék, azért illik megemlíteni a farkasok viselkedéséről kialakult téves sztereotípiát, melyet felhasznál a film, itt is a szörnyetegeket mutatják nekünk, nem az állatot. Többek között ez vezetett oda, hogy ily kevés maradt belőlük. Színészi játék: Nem csak Neeson remekel, de még néhány karakter jellemét elég szépen felépítették, persze csak a szükségeshez mérten, nem éreztem senkinél, hogy túlságosan lagymatag lenne a játéka, sőt, kifejezetten meglepetésként ért egynémelyik mellékes figura megmozdulása. Stílus: Van stílusa a filmnek, nagyon erős, nagyon meghatározó atmoszférája van, minden mozzanata már-már megérdemli az emlékezetes jelzőt. Pozitívum: Végig piszkosul feszült, gyönyörű a szemnek, kiszámíthatatlan, félelmetes, hangulatos és hosszú, hosszú évek után az első normális farkasos film, ami tényleg megadja azt, amit vár az ember egy ilyesfajta kalandfilmtől, sőt többet is. Negatívum: Talán nem mindenkinek tetszik a befejezése, s nekem sem annyira, még akkor sem, ha feldobja a labdát, és kezdj vele, amit akarsz. Bennem egy hiányérzetet hagyott, akár melyik lehetőséget is gondolom tovább, egyszerűen látni akartam még valami finálét… Különlegesség: Az egész film az, de ha ki kell emelnem egy különlegességet, megemlíteném azt az éjszakai jeleneteket, amik remekül a frászt hozzák az emberre, főleg a zseniálisan lekevert hanghatásokkal. Ítélet, avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: Nem hogy érdemes léteznie, de ennek a filmnek léteznie kell! Ritkaságszámba megy már manapság az igazi kalandfilm, amikor a természet az ember legfőbb ellensége, de csak szolid mértékben, értve ez alatt azt, hogy nem egy világvége, meg 2012 alkalmával kell harcolni a túlélésért, hanem földhözragadt, szerencsétlen körülmények között, ahogy itt is. Farkasos film se ma volt utoljára, sőt, hozzáteszem, nem is igazán létezik normális farkasos film ebben a műfajban (farkasokkal táncoló és társai most más világ), általában vérfarkasokkal riogat hollywood, pedig ez a film feszültségben darabokra tépte azokat. 10/8 |
127 óra - Vélemények
| 2013-03-03 14:13.48 |
| 127 óra
Kiknek Ajánlott: Elsősorban: depressziósoknak, lehangolt kedvű embereknek, elveszettség érzésével küzdőknek, hegymászóknak, dráma kedvelőknek, érzelmeseknek, veszteseknek Másodsorban: mindenkinek kötelezően egyszer minimum Látvány: remek fényképezés, gyönyörű tájak, érdekes felvételek, de ez csak plusz, nem látványfilm Klisé, Sablonmérő: Igaz történetnél nem annyira szempont ez Színészi játék: Franco nem hoz szégyent nevére, legjobb alakítását ebben a filmben hozta Stílus: Boyle mindig is értett a stílusteremtéshez, igen erős atmoszférája van a dolognak, megtekintése után nem állunk fel azonnal a fotelből, hanem megszámoljuk az ujjainkat, mélyeket lélegzünk, átöleljük kedvesünket, vagy letöröljük a könnyeket az arcáról, kenünk egy vajaskenyeret és örülünk neki, mert élünk Pozitívum: Pozitív film, rettenetesen pozitív film, ez a legnagyobb pozitívuma. Egy életveszélybe került fiatalember szórakoztat minket végig, aki viselkedhetne ebben a helyzetben egészen másképp is, mégis remek példát mutat. Igen, ez is egy pozitívum, kevés manapság a film, mely ténylegesen képes olyan karaktert bemutatni, mely példaképként is szolgálhat bizonyos helyzetekben. Persze ez is csak részben a film érdeme, másrészről pedig ezé a férfié: [link] Negatívum: NINCS. Tényleg nincs. Különlegesség: A film ténylegesen működik, nem csak a furcsa alaptörténete tartja benne az életet, nem csak az élteti, mert valós történet, egyszerűen profi munka. Szórakoztat, humoros és mégis mindvégig megmarad drámának. Különlegessége a férfi viselkedésében rejlik, és abban, ahogy a film felénk közvetíti ezt az energiát, ezt az élni akarást, ezt az erőt, melyet ki tudja honnan merített ez a férfi a nem könnyű szabadulásához. A zenéje pedig csak megkoronázza. Ítélet: avagy érdemes-e léteznie ennek a filmnek: Hogy a fenébe ne, ez egy mestermű, az egyik legjobb élet-momentum történeti film és dráma, amely létezik, ugyanakkor a legpozitívabb, legfelemelőbb darab, mely ténylegesen hat az emberre, újranézésre is alkalmas és bárkinek nyugodt szívvel ajánlható, aki padlón van, hátha némileg ez a film segít neki felállni. Tanulság: Ide oldalakat lehet írni, nézd meg a filmet és vond le a saját tanulságod! 10/10 |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu