Fórum - Versek! (150. oldal)

elejére ... 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 ... végére

13760. Limpi Sisak (2012-02-02 15:15.11)

Karinthy Frigyes: Előszó http://www.youtube.com/watch?&v=tVmpEzWUhqk Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön. A titkot, ami úgyis egyremegy S amit nem tudhat más, csak egy meg egy. A titkot, amiért egykor titokban Világrajöttem vérben és mocsokban, A szót, a titkot, a piciny csodát, Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton. Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle. A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben, Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság, Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog. Én isten nem vagyok s nem egy világ, Se északfény, se áloévirág. Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, Mégis a legtöbb: ember, aki él, Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse, Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Elmondom én, elmondanám, De béna a kezem s dadog a szám. Elmondanám, az út hová vezet, Segítsetek hát, nyujtsatok kezet. Emeljetek fel, szólni, látni, élni, Itt lent a porban nem tudok beszélni. A csörgőt eldobtam és nincs harangom, Itt lent a porban rossz a hangom. Egy láb mellemre lépett, eltaposta, Emeljetek fel a magosba. Egy szószéket a sok közül kibérlek, Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek. Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, Amit majd elmondok mindenkinek.

13759. Lennon16 (2012-02-01 22:02.59)   - (válasz Az utolsó Filmcézár 13757. hozzászólására)

Hát igen, de ez nem politikai topik, Pedig egyszer minden diktátor bukik! :-)

13758. Lector (2012-02-01 21:58.57)   - (válasz Kimikem 13754. hozzászólására)

Hááá!

13757. Az utolsó Filmcézár (2012-02-01 21:54.55)   - (válasz Lennon16 13756. hozzászólására)

orbánnak ezt kéne írnia búcsúzóul.

13756. Lennon16 (2012-02-01 21:54.27)

Választás Zsebórám a zsebemben, Pisztolyom a kezemben, Szavaid az eszemben, S egy golyó a fejemben…

13755. Lennon16 (2012-02-01 21:53.21)   - (válasz Kimikem 13754. hozzászólására)

Az élet egy rohanás, Nem is lehetne más! :-)

13754. Kimikem (2012-02-01 21:27.25)   - (válasz Lennon16 13753. hozzászólására)

Minek ez a nagy sietség? :)

13753. Lennon16 (2012-02-01 21:23.17)

Ma 11 verset írtam, jöjjön néhány: Csak egy szó Csak egy szót mondj, csak egyet mondj nekem, Hogy amit irántam érzel, annak neve: szerelem. A reményhez Hol kóborolsz te vak, te átok remény? Miért adsz még mindig hitet belém? Hiába minden, hiába a sok remény, Akit szeretek, sosem lesz enyém. Lázadó vagyok Lázadó vagyok, már-már eretnek, Lázadó vagyok, nem szeretnek. Rab vagyok, láncaimat rázom, Túljárok minden szabályon. Lázadó vagyok, felemelem öklömet, A szívemet bú és kétség üli meg. S ha a dühöm elszabadul, Még a világ is felfordul! Lázadó vagyok, az is maradok, Lázadok, mert rebellis vagyok. S addig folytatom a harcomat, Míg le nem rázom a láncokat! Zsebóra Zsebemben egy zsebóra, Megállt már a mutatója. Nem adom el gyűjtőknek, Mert tetszik a nőknek. Február Elköszönt tőlünk hát a január, Üdvözlégy megint február! Jégvirágok vannak az ablakon, Fagyott a föld kertben s udvaron. Hideg van, tán még a hó is megjön, S egyszer majd a tavasz is eljön. A krumpli Kinn a kertben krumpli üldögél, Sok-sok társával ott éldegél. Ez a krumpli utazni szeretne, S fog is! Bele a levesbe...

13752. Limpi Sisak (2012-01-31 18:01.03)   - (válasz Lennon16 13751. hozzászólására)

Örülök, hogy tetszenek. :)

13751. Lennon16 (2012-01-31 18:00.33)   - (válasz Limpi Sisak 13750. hozzászólására)

Köszi! Állati képek lettek hozzá! Nagyon tetszik! :-)

13750. Limpi Sisak (2012-01-31 10:58.50)   - (válasz Lennon16 13749. hozzászólására)

[link] [link] [link] [link] [link] [link] [link]

13749. Lennon16 (2012-01-31 06:31.32)   - (válasz Limpi Sisak 13748. hozzászólására)

Apropó tudnál linket adni a verseimhez? Nem találom őket :-(

13748. Limpi Sisak (2012-01-30 22:25.24)   - (válasz Lennon16 13747. hozzászólására)

Oké. :)

13747. Lennon16 (2012-01-30 22:20.51)   - (válasz Limpi Sisak 13746. hozzászólására)

Küldök! Holnap küldök!

13746. Limpi Sisak (2012-01-30 22:03.15)   - (válasz Lennon16 13745. hozzászólására)

Majd még küldj, akár az új verseidből is ugyanarra a címemre ha gondolod. :) A következő számokhoz. Az egyik legnagyobb ígéret vagy. ;) Láttad a verseid az oldalon?

13745. Lennon16 (2012-01-30 22:01.23)

Most írtam: Eszembe jutottál Eszedbe jutottam, S te eszembe jutottál, Múltkor elfutottam, Még mindig várok rád. Nem telik el úgy nap, Hogy ne gondolnék rád, Bennem él minden pillanat, S szívem is még imád. Egyedül sétálok haza, Hallgatom a csend dalát, Te vagy lelkem tavasza, Elűzöd a szívem baját. Mindent megadnék, Hogy halljam a hangodat, Végre boldog lennék, Pengetném a lantomat. Egyedül sétálok haza, A sötétség a barátom, Hol vagy lelkem tavasza? Arcodat nem látom. Kérlek, gyere hozzám, Oly’ egyedül vagyok, Kérlek, gyere hozzám, Mert ebbe belehalok! Egyedül sétálok haza, Nem nyugszom soha már, Te vagy életem tavasza, S eszembe jutottál.

13744. Törölt felhasználó (2012-01-30 20:27.36)   - (válasz Kimikem 13741. hozzászólására)

Ezt szívből köszönöm, bár erősen kételkedem az állítás igazában...:):) De ha már József Attila, akkor én is hozzájárulok az eddigiekhez és csak egy szerény kérdésem lenne: hogy lehetett valaki ennyire zseniális és bölcs- így egyszerre - ilyen fiatalon? KÉSZ A LELTÁR Magamban bíztam eleitől fogva - ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán - hadd teljen a kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb. Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már. 1936. november-december

13743. Kimikem (2012-01-30 15:57.09)

József Attila : (Nyüzsög a boldogság...) Nyüzsög a boldogság bennem, a napfény se fér be tőle, lecsurog szakállam fonatán a lábaimra. Kalapom, repülj a mennybe a kopasz felhő fejére ha meg prüsszent lebbenhetsz a kékorru kaparóra. Pipacsot szedett a kedves, belefonta fürtjeimbe - s ha elalszom köd-ölében a szirmocskák ringatóznak.

13742. Kimikem (2012-01-30 15:00.50)

József Attila : Zuzmara Fürtöm szöllőkhöz volt hasonló s most hüvelyében rohadt borsó. Fekete szemei peregnek, hulló könnyemmel keverednek. Óh kínos, szögletes mulásom, széltörte, fehér hajlongásom! Koppanó hátam iramlása! Csonka szerelmem forradása! Óh égbolt csontos tisztasága - éhen halottak fagyossága! Hunyor nélküli nyugalommal! Tettembe vetett bizalommal! Gyémántos, hűs heringen élek, bútoraim az égi fények, körmeim egyre keményebbek, de a rózsái fehérebbek.

13741. Kimikem (2012-01-30 14:01.37)   - (válasz Törölt felhasználó 13739. hozzászólására)

:) Iza tökéletes az idézet és tökéletes az ízlésed! :) Álljon itt akkor a vers is, mely szintén tökéletes! :)) JÓZSEF ATTILA - REMÉNYTELENÜL Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok. Vas-színű égboltban... Vas-színű égboltban forog a lakkos, hűvös dinamó. Óh, zajtalan csillagzatok! Szikrát vet fogam közt a szó - - Bennem a mult hull, mint a kő az űrön által hangtalan. Elleng a néma, kék idő. Kard éle csillan: a hajam - - Bajszom mint telt hernyó terül elillant ízű számra szét. Fáj a szívem, a szó kihül. Dehát kinek is szólanék - 1933. március

13740. Törölt felhasználó (2012-01-30 12:32.39)

Nem akartam a műsorajánló topikba beírni, mert úgy gondoltam, itt könnyebben rátaláltok: holnap (01. 31., kedd)az M2-n a 15,10-kor kezdődő "Hogy volt!?..."-ban a nagy rímhányó Romhányira emlékeznek.:)

13739. Törölt felhasználó (2012-01-30 12:24.48)   - (válasz Kimikem 13738. hozzászólására)

:) Szárszó kicsiny honunk igazi gyöngyszeme. Tavaly nyáron, mikor ott jártunk, -arra a három napra, ami megadatott- éppen újították az emlékházat. De a parton rendületlenül áll az a vagonformába forrasztott mementó, minden "vaslécében" egy-egy verssor, köztük az én örök kedvencem is: "A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog" /csúf lenne, ha rosszul idéztem volna, de a lényegen ez mit sem változtat/:)

13738. Kimikem (2012-01-29 21:31.40)

Nekem a mai kedvenc versem:( főleg a 2. rész, na, meg az egész) JÓZSEF ATTILA : BALATONSZÁRSZÓ 1 Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog, fehér habokba szaggatja a zöldet. Fogócskáznak az apró viharok, az ablakban a legyek megdögölnek. Nyafog a táj, de néha némaság jut az eszébe s új derűt lel abban. Tollászkodnak a sárga lombu fák, féllábon állván a hunyorgó napban. Kell már ahhoz a testhez is az ágy, mely úgy elkapott, mint a vizek sodra. Becsomagoljuk a vászonruhát s beöltözünk szövetbe, komolykodva. 2 Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj, a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván, én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély, meg a természet gyönyörűn lecsapott rám. Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény, az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni. Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején, mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni. 3 Je n'ai point de theme, excepté que je t'aime - költeni csak ezt tudtam, mert mindig elaludtam, hisz annyiszor öleltem, ahányszor rája leltem. Szemüveg volt az orrán, az alól nézett énrám s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert. Szivemben bizony kín dult, mikor a vonat indult, de nem sokat merengtem - esett, hát hazamentem. Száz gramm dohányt hagyott rám, hogy legyen cigarettám. S nem álmot, hanem alvást. Nem látjuk többé egymást. 1936. szept.

13737. Angelika58 (2012-01-29 21:22.52)

Áprily Lajos: Antigoné A Nap nagymessze, drága Haimon, most oldja bíbor csónakát, a harmat-fényû Dirke-tájon tengerfuvalmak szállnak át, s a szõke por éjjel be fogja temetni könnyû lábnyomom – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom. Mit is keresnénk árva-ketten, hol égig ér a gyûlölet? Én gyûlöletre nem születtem és itt szeretni nem lehet; s az õsöm átka, haj, suhogva végigsüvölt a sorsomon – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom. Itt meg kell halni: Dike fénye ki tudja, meddig nem derül, mikor lesz embernek reménye testvért szeretni emberül? De lenn, törvények átkozottja, majd új világról álmodom – Sötét az Acheron homokja: itt meg kell halni, Haimonom.

13736. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-01-29 05:24.49)   - (válasz Lennon16 13735. hozzászólására)

Nagyon tetszenek költeményeid, lájkolom Őket. A macskakőről eszembe jut- elnézést- 1960 körül Vámosi János énekelte, hogy Járom az utam, macskaköves utam.... mert Angyalföld az én hazám. A disznóvágás morbid- horrorságát még "véres" hurka nélkül is megúsztam.

13735. Lennon16 (2012-01-29 00:11.50)

Megint írtam kettőt! :-) A disznóölés Ködös volt a reggel, Mikor neki kezdünk, Egy kövér disznóval Régóta szemeztünk. Röfink jó húsban volt, Sokat kukoricázott, De ma ennek vége, Szegény ráfázott. Futott még két kört, Mire végre elkaptuk, S ahogy annak rendje, Szépen levágtuk. Bort nyitunk gyorsan, Míg megjön a Gyurka, Hozzuk a darálót, Hogy legyen hurka. Lesz hurka és kolbász, Lapocka és sonka, De a mi kutyánkból Sosem lesz szalonna! A titokzatos lány Egy hűvös, fátyolos éjszakán, Eljött hozzám a holdvilág, Egy lányként megtestesült, S halkan az ágyamhoz ült. Megérintette a kezemet, Kinyitottam a szememet. Olyan szép látvány volt, Ahogy ő fölém hajolt, Belefújt a fülembe, Belelátott a lelkembe. Hajfürtje az arcomhoz ért, Amit több másik kísért. Vajon mit láthatott bennem? De csak ült, néma csendben. Majd hirtelen távozott, S engem egyedül hagyott. Nem jött a szememre álom, Találtam valamit a párnámon. Egy barna hajfürt, de vajon kié? Hát a titokzatos éjjeli lányé!

13734. Lennon16 (2012-01-28 23:33.14)   - (válasz Lennon16 13733. hozzászólására)

Ezt meg 1 percre írtam: Macskaköves út Köves, macskaköves út, Feledtesd velem a bút! Minden nap rajtad járok, Vigaszt benned találok. Köves, macskaköves út, Vigasztald a szomorút! Oszlasd el a rút felhőket, Küldd innen messze őket. Vigasztal a sok macskakő, Kedvesek, mint a drágakő. Ők engem sose bántanak, Csak a fogaknak ártanak. A kövek nem beszélnek, Pedig mikről mesélnek! Hány ember taposta őket, Láttak férfiakat s nőket. Nekem barátaim a kövek, S a kő mindig követ követ. Ők engem sosem bántanak, Csak a fogaknak ártanak!

13733. Lennon16 (2012-01-28 23:17.05)

Három új verset írtam a napokban, Mert egy múzsa állt az ablakomban.:-) Pegazus Forrásod ihlet, hogy jót tudjak írni, Szárnyaiddal messze tudsz repülni. Pegazus vagyok az álmaimban, Pegazus vagyok vágyaimban. Pegazus lenni, ez minden álmom, Vihessem a kedvesem pegazusháton. Magas hegyek fölé, a tengeren keresztül, Elvihetném bárhova, a lelkem is repül, Messzi földekre, idegen tájakra Bárhová, csak üljön a hátamra!. Repülnénk ketten fent a magasban, Nem üldögélnénk jázminos lugasban. Sosem fáradnék el, ha ő kéri, Ha a keze a szárnyaimat éri. Elvinném én őt a hátamon bárhova, Pegazus vagyok, az ég szárnyas lova! A pingvin Nem él a pingvin nagy lábon, Lassan totyog a jeges tájon. Csőre van, nem szája, S nincsen rendes szárnya, Így nem ő az ég gyors vadásza, Hanem a vidék legjobb halásza! Ott lakik lenn a messzi Délen, Pompázik fehérben s feketében. Dimitrij és Julija Múzsa, éneklem bús történetét, A két fiatal tragikus életét. Dimitrijét és Julijáét, A szerelem bánatos énekét. Múzsa, segíts, hogy elbeszéljem, S így e versben elregéljem. Hosszú haja ölelte vékony vállait, A szél simogatta tűzvörös ajkait. Szemeinek ékes smaragd fénye Mely férfinak ne lenne kedvére? Julija kedden ment ki a piacra, Mert akkor volt friss a portéka, Miközben vett zöldséget s halat, Szép szeme egy ifjún megakadt. Vajon ki lehet? Ismeri talán? Ismeri bizony, ismeri a lány! Dimitrij is meglátta s intett, S Julija is felé tekinget. Szerették egymás már régóta, Nem is tudom, hogy mióta. Ölelkeztek s csókot váltottak, S ott, a piactéren vígan csacsogtak. De nem sokáig örvendhettek, Hamarosan rossz hírek érkeztek. Ki tört a háború a Krímben, Katona kellett a cárnak, Dimitrij hazafi volt, S bevonult katonának. Julijától is elbúcsúzott, Könnyes szemmel nézett az utána, A katonák elmentek, S csend borult Volgográdra. Julija egyedül maradt, S bánatában a szíve megszakadt. Hazajött Dimitrij egy év után, Elindult a Volga utcán, Hogy Juliját megkeresse, S a kezét megkérhesse. De a lányt nem találta, Mert belehalt a bánatába. Ő belevetette magát a jeges Volgába, A hatalmas folyó fagyos, sötét habjába, Mert a szép Juliját elvesztette, S értelmetlen lett így az élete.

13732. Angelika58 (2012-01-28 16:35.26)

Bella Ahmadulina:Igéző Értem ne sírjatok. Majd megleszek. Szelíd fegyencnő, boldog koldusasszony, délszaki lány, kit jeges szél csap arcon, szentpétervári hektikás kisasszony a sárgalázas Délen - megleszek. Értem ne sírjatok. Én megleszek. Magas párkány szélén botolgó sánta, korhely, ki roggyan kocsma asztalára, Szűzanya arcát festegető, árva istenpingáló mester - megleszek. Értem ne sírjatok. Én megleszek. Tudós diáklány, fején vörös boglya - az én viharzó fürtjeimet hordja, s betéve tudja mind, a kis bolondja, a verseimet - benne megleszek. Értem ne sírjatok. Én megleszek. Irgalmasnővér-irgalmas magányban, Halálos-harci egy-nap-a-világban, a magam porzó csillagsugarában, vagy így, vagy úgy - valahogy megleszek! (Rab Zsuzsa fordítása)

13731. Mütyürke (2012-01-28 13:58.52)

Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel Kopogtatok a kő ajtaján. Én vagyok az, eressz be. Be akarok bensődbe lépni, és körülnézni ott, belélegezni téged. - Menj innen - szól a kő. - Zárva vagyok, nincsen rés rajtam. Ha darabokra törnek is, zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk. Homokká morzsolódva sem eresztünk be senkit. Kopogtatok a kő ajtaján. - Én vagyok az, eressz be. Csupán kíváncsiság vezet: egyetlen esélye az élet. Be akarom járni palotádat, majd a levél s a vízcsepp bensejét. Nincs sok időm e feladatra. Halandóságom indítson meg téged. - Kőből vagyok - szól a kő -, arra hivattam, hogy komoly maradjak. Menj innen. Nincs nevető-izmom. Kopogtatok a kő ajtaján. - Én vagyok az, eressz be. Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned, sosem látottak, hasztalanul szépek, senkinek léptét soha nem visszhangzók. Valld be, magad se tudsz róluk sokat. - Üres, nagy termek - szól a kő -, de nincs bennük számodra hely. Meglehet: szépek, de a te szegényes érzékeid föl nem érik. Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz . Egész külsőmmel feléd fordulok, egész bensőmmel elfordulok tőled. Kopogtatok a kő ajtaján. - Én vagyok az, eressz be. Nem keresek benned örök otthont. Nem vagyok boldogtalan. Nem vagyok hontalan. Világom méltó rá, hogy visszatérjek. Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled: s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam, nem mutatok fel mást, csak szavakat, melyeknek nem hisz senki. - Nem léphetsz be - szól a kő. - A részvétel érzéke nincs meg benned. Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt, még a mindent-látásig kiélesült tekintet sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek. Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék, fejletlen csíra, csak elképzelés. Kopogtatok a kő ajtaján. - Én vagyok az, eressz be. Nem várhatok kétezer századig, hogy hajlékodba lépjek. - Ha nekem nem hiszel - szól a kő -, fordulj a levélhez, azt mondja, amit én. A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél. Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát. Nevetés feszül bennem, óriás nevetés, bennem, a nevetésre képtelenben. Kopogtatok a kő ajtaján. - Én vagyok az, eressz be. - Nincs ajtóm - szól a kő.

elejére ... 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 ... végére