Nem....ezek már csak olyan "éljük túl valahogy " napok. Nincs tanítás, csak egymást boldogítja az osztály, inkább előbb elszabadulunk....ennél feleslegesebb dolog nincs is. És még ezen akarnak hosszabbítani, hát elmennek a *** !

3450. Angelika58 (2012-06-14 12:57.53)

- (válasz Angelika58 3448. hozzászólására)

Ráadásul hosszú és kanyargós, mint a cica farka. :)) De hogyhogy te itt vagy? Nem sír a suli utánad vagy te a suli után? :))

3449. Vbacs (2012-06-14 12:57.30)

- (válasz Angelika58 3448. hozzászólására)

Láttam. Nagyon tetszett az egész, írhatnál nekem több ilyen regényt:)))
Ha lenne könyved, én mindet megvenném, még sorban is állnék a dedikálásra:))
Olyan lennél, mint Müller :D

3448. Angelika58 (2012-06-14 12:51.00)

- (válasz Vbacs 3447. hozzászólására)

Reggel el is ment .:))

3447. Vbacs (2012-06-13 21:14.49)

- (válasz Angelika58 3446. hozzászólására)

Jól van, ráér :D

3446. Angelika58 (2012-06-13 21:12.25)

- (válasz Vbacs 3444. hozzászólására)

Holnap reggel megy a mail, most muszáj dolgozni. Úgyhogy el is köszönök, ha tudok, közbe-közbe visszanézek.

3445. Vbacs (2012-06-13 21:12.09)

De én most megyek egy kicsi relaxálni....további szép estét! :)
Jöhet a mail! :D

3444. Vbacs (2012-06-13 21:07.21)

- (válasz Angelika58 3443. hozzászólására)

Várom már a mailt :))

Nagyon jó az Opera, majd egyszer meg is nézek ott valamit....imádom az ilyen helyiséget hangulatát, a színházakat is....de itt....aaa, oda vagyok a zenekari árokért! :DDD

3443. Angelika58 (2012-06-13 21:05.00)

- (válasz Vbacs 3442. hozzászólására)

Dehogyis, jó szokásom szerint egy történet,ráadásul családi történelmünkből.Ami érzékelteti, hogy hányféle szín van a fehértől a feketéig. :))

Az Opera csudás, ugye? Sem a párizsi, sem a bécsi nem szebb nála.Ez az,amire igazán büszkék lehetünk.

3442. Vbacs (2012-06-13 21:01.35)

- (válasz Angelika58 3441. hozzászólására)

Az biztos, hogy nem. De a többség azt hiszi és ez nagyon bántó....
Remélem nem negatív dolgok jutottak eszedbe, úgy értem, hogy nem mondtam semmi rosszat:)

3441. Angelika58 (2012-06-13 20:58.30)

- (válasz Vbacs 3440. hozzászólására)

Olvastam, sok minden jutott eszembe, az első témáról.Holnap reggel válasz,előlegben annyi, hogy semmi nem csak fekete vagy fehér...

3440. Vbacs (2012-06-13 20:27.06)

(Írok egy mailt, szóval mindjárt jövök Angelika)

3439. Vbacs (2012-06-13 20:25.23)

- (válasz Angelika58 3438. hozzászólására)

Vezetés is volt mindenhol....mondjuk a múmiáknál nem, csak hozzácsapódtunk egy csoporthoz:)
Nem voltam még ott ezidáig, gyönyörű hely, de tényleg nem egy óriás hely....elég kicsi. Viszont úgy megtetszett a hangulata, hogy minimum egy operára el kell mennem :DD

3438. Angelika58 (2012-06-13 20:22.16)

- (válasz Vbacs 3437. hozzászólására)

De jó! Az Operában még nem is voltál, ugye? Volt vezetés is, vagy csak bementetek?

3437. Vbacs (2012-06-13 20:18.36)

- (válasz Angelika58 3436. hozzászólására)

Operaház, Terror háza még egyszer (még mindig lehidalok tőle, ott akarok dolgozni), Szépművészetiben a múmiakiállítás, de voltunk a West endben is, könyveket olvastunk:))) 13 órát voltam Pesten....leszakad a lábam :DDD

3436. Angelika58 (2012-06-13 20:16.32)

- (válasz Vbacs 3434. hozzászólására)

Hú, kíváncsi vagyok ám! Mit láttál?

3435. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-06-13 20:16.11)

- (válasz Angelika58 3432. hozzászólására)

Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok. Jöttek, láttak, győztek, sok kislányt megfőztek...Engem is Bartókkal, Carmennel..

3434. Vbacs (2012-06-13 20:15.22)

- (válasz Angelika58 3432. hozzászólására)

Hát szép jó estét!

Reggel 6-tól este 8-ig el voltam foglalva, ez nálam rekord :D Most értem haza a "pesti túráról" Ez tényleg kul-TÚRA volt :DDD

3433. Vbacs (2012-06-13 20:14.27)

- (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 3430. hozzászólására)

Tényleg jó a strandunk, nem nagy, de jó.
Ott lakunk épp mellette :D

3432. Angelika58 (2012-06-13 20:12.51)

Szép jó estét, jöttem köszönni!

3431. Menrot (2012-06-13 14:47.04)

Tudom inadekvát:de a Százhalombattai vagy a Balástyai sorozatgyilkost fogják majd kiengedni?

3430. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-06-13 14:43.01)

- (válasz Vbacs 3429. hozzászólására)

Tegnap is a battai buszról leszálltam az érdi temetőnél, mert isiszünet volt. Az érdi főtér is 2 éve épült, és a galéria meg 1 éve, a Vígadó étterem, kávéház meg 1 hónapja nyitott. Dícsérik a battai strandot, de két gyerekkel, busszal ezt nem vállalom.

3429. Vbacs (2012-06-12 22:23.08)

- (válasz Kimikem 3428. hozzászólására)

Jól, azt hiszem ez csak egy jó két éve van meg. Bár 3-4 éve már elkezdték építeni....bár nem biztos, mert mi turbóépítünk, néhány hónap alatt megvolt :D

3428. Kimikem (2012-06-12 18:42.05) - (válasz Vbacs 3408. hozzászólására)

Főtér? Néhány éve (talán 3-4) jártam Százhalombattán, de még nyomaira sem emlékszem. Nagyon komoly!
Jól emlékszem, hogy nem emlékszem? :))

3427. Angelika58 (2012-06-12 17:10.00)

- (válasz Vbacs 3426. hozzászólására)

Reméltem is, tudtam is. :))

3426. Vbacs (2012-06-12 13:56.25)

- (válasz Angelika58 3424. hozzászólására)

Én nem haragszom senkire:)

3425. Vbacs (2012-06-12 13:56.05)

- (válasz Menrot 3423. hozzászólására)

Hát, köszönjük, hogy ezt így mind bemásoltad, de egy link is elég lett volna......egyébként is, ez is volt már itt.

3424. Angelika58 (2012-06-12 00:20.56)

- (válasz Vbacs 3418. hozzászólására)

Igazad van.Teljesen felesleges volt, részemről mindenképpen.Elnézést, partner.

3423. Menrot (2012-06-12 00:13.33)

– 1985-ben vonult nyugdíjba, de utána több önálló estet tartott. Az egyiken Petőfi-verseket szavalt.

– Az Útfélen c. önéletrajzi estem is jelentős volt. Mindkettő legalább kétszázszor hangzott el. Önálló műsoraimat nem csak a fővárosi, „értő” közönségnek, hanem a munkásszállók lakóinak is bemutattam. A szolnoki vasutasoknál is ugyanolyan sikere volt Petőfinek, mint a debreceni egyetem hallgatóinál. Történt, hogy Szolnokon vége az estnek, s az egyik néző azt mondja a többieknek: „nézzetek oda, ő nem is hasonlít Petőfire, pedig amíg a verset mondta, nagyon hasonlított rá” Aki ismeri a szakmát, tudja, hogy ez a legnagyobb dicséret, ami színésznek kijár. A néző nem engem lát, hanem beleképzeli alakomba azt a képet, ami róla kialakult Petőfiről. Hasonló eset, amikor 1983-ban felolvastam Kodolányinak azt az írását, amit az 1943-as szárszói találkozón mondott el, egy egyetemi tanár odajött hozzám, s így szólt: „öcsém, te biztos jól ismerted Kodolányit, hiszen a gesztusaid, a hanghordozásod is hasonló”. Holott Kodolányit soha az életben nem láttam. Erre a dicséretre büszkébb vagyok, mint arra, hogy 2005-ben az országos versmondóversenyen díjazott lettem.

– Ismerős a dal szövege: „Csak a szépre emlékezem”. A Mindenható markában c. könyvét olvasva az a benyomásom, hogy ön nagyon pontosan emlékszik vissza a tragikus és szörnyű állapotokra is. Gondolok itt a frontszolgálatra, a hadifogságra és a keserű színészi kenyérre. Az idő nem szépítette meg az eseményeket?

– Nem! A kor minden gyalázatára emlékszem. Az idő legfeljebb annyiban szépíti meg a történetet, hogy szerencse kellett ahhoz, hogy túléljem a háborút, s a hadifogságot.

– Ön a nehéz helyzetekből mindig kiszabadult. Mi kellett hozzá? Szerencse, leleményesség?

– És a Mindenható kegyelme. Tehát mindhárom. Az a szerencsém, hogy olyan környezetben nőttem fel, ami által minden helyzetben alkalmazkodni tudtam, s így mindent a túlélésnek rendeltem alá. Ki kell emelni, hogy a nemzedékek tapasztalatain alapuló földművelés, állattenyésztés nagyon sok ismeretet kíván, ráadás erre a hegyvidéki élet, az „erdőlés”, tehát a fák döntése, szállítása, megmunkálása. Ez mind oly sok szakértelmet kíván, hogy aki ezen a téren helyt tud állni, annak az élet más területén sem lesznek nehézségei. A II. bécsi döntést követően értem el abba a korba, mikor már igyekeztem helytállni erdőn, mezőn, és ez sikerült, mert a magvetésen kívül minden munkát el tudtam végezni. Versenyt kaszáltam a felnőttekkel, sőt még a kasza kalapálásához is értettem. Aztán 1943-ban katonának álltam, s a nyugati határnál kerültem hadifogságba 1945-ben.

– A fogság alatt igencsak feltalálta magát. Pl. gumipelenkának szánt anyagból vizestömlőt készített.

– Bizonyára vannak, akik ezen mosolyognak, de erre a „találmányomra” nagyon büszke vagyok. Annak idején, mint kisfiút sokszor elszalasztottak a mesterek műhelyeibe, s alaposan kifigyeltem a munkafolyamatokat. Ezzel nem voltam egyedül, minden korombeli fiúcska így tett. Ezt a tudást aztán elraktároztam magamban. Történt, hogy az egyik vagonlakó rabtársam gumírozott selymet szerzett, hogy hazavigye az egy hónapos kislányának, de erre nem kerülhetett sor, mert az oroszok fogságába esett. A bajtárs már elkeseredésében ki akarta hajítani az anyagot, de én azt elcseréltem vele egy cigarettára. Nos, egyszer vízhordás közben rájöttem, hogy vizestömlőt lehet készíteni a pelenkának szánt anyagból. Szerencsére holmim között volt tű és cérna. A tömlő olyan lett, mint egy kicsi zsák, a nyílásának még visszaszegése is volt, mint az otthoni, lenvászonból készült liszteszacskónak, abba zsineget bújtattam, így össze lehetett húzni. Ezzel a mi vagonunk megmenekült a szomjhaláltól, mert volt még mibe vizet hoznunk a csapból. A többi vagon „utasa” nem bírt Jászvásárnál saját lábon lelépni a sínek mellé…

– Azt írja a könyv előhangjában, hogy a jobb magyar világért még harcoltak is volna a ’30-as évek elején.

– Ez így van! Valóban, akkor sokan gondoltak arra, hogy akár puskával, vagy merényletekkel kiűzik a románokat az ősi magyar földről. Volt erre hajlamunk.

– A székely családok állam és a bankok általi kifosztását remekül elbeszéli a Székely Trianon c. regényében. Saját famíliájának történetét is beleszőtte ebbe a mesébe?

– Így van: apámról mintáztam azt, aki a könyvben robbantásos merényletet követett el az árverések miatt. Érdekes, hogy még az az elvetemült, kegyetlen román világ is tisztességesebb volt, mint a mostani. Akkor, a robbantás hírére a király konverziót rendelt el. Leállította az árveréseket, s hoppon maradtak a bankok. Most ez nem így történt, pedig akkor is, s most is a bankok okozták a gazdasági válságot.

– A könyvéből idézek: „A ketrecében a vad is csak addig hátrál, amíg bele nem ütközik a rácsba, utána már támad. Intő példa lehetne ez napjainkra is.”

– Igen, itt gondolhatunk a 2006-os eseményekre is, de még előbbre is ugorhatunk a történelemben. A taxisblokád idején többen úgy gondoltuk, hogy ezeket az útonállókat akár erőszakkal is félre kell állítani. De: felvetődött bennünk, hogy mi van, ha ők összejátszanak valamelyik hadsereggel? No, nem az egyszerű, megvezetett blokádolók, hanem a fő szervezők. Milyen aljas dolog volt a nemzetet provokálni!

– Önnek Jászvásárról sikerül megszökni igen kalandos úton a fogságból. Ezután az út nagy részét gyalogosan tette meg Gyergyóba. A háború alatt is nagyon sokat gyalogolt. Kiszámolta már a kilométereket?

– Még nem, de nem kis távolságok voltak. Nemrég az egyik orvos ismerősöm mondta, hogy a miénk az utolsó egészséges nemzedék. Amikor kisfiú voltam, nagyon sokszor kellett napjában tíz kilométert is gyalogolnunk, hogy a kint dolgozóknak vigyek ebédet. Számunkra ez nem jelentett terhet, hanem büszkék voltunk rá, hogy a közösség a mi munkánkra is igényt tart. Sajnos a mai nemzedéket elszoktatták ezektől, s azért gyengék mind lelkileg, mind testileg.

– Hazatérte után a Magyar Népi Szövetség helyi, ifjúsági vezetője lett. Mit kell tudni erről a szövetségről?

– A második román világ elején kicsit reménykedtem, mert lehetett magyarul tanulni falunk mind a nyolc iskolájában. Ezért is lettem a szövetség tagja. Annak idején azt hittem, hogy olyan szövetkezet jön majd létre nálunk, mint amilyet Dániában szerveztek a földművesek, s olvastam, hogy ott értékesítő-és termelőtanfolyamot szerveztek. Egyszer azt mondta nekem egy „fejtágítón” egy urbánus hölgy: „Bandika, ha tagjai lehetünk a Szovjetuniónak, akkor teljesen mindegy lesz, hogy Székelyföld melyik országhoz tartozik”. Erre azt válaszoltam: „ha mindegy, akkor legyen nálunk.” Erre az volt a felelet: „azt azért nem lehet.” Ez az eszelősség, a nemzetfelettiség eszméje bolondította meg a magyar kommunistákat, akik azt nyilatkozták még a párizsi döntés előtt: tartozzon Erdély Romániához! Azt is hallottam még Erdélyben egy ilyen szocialista tanfolyamon, hogy minden „közös” lesz. Tehát államosítani fogják az erdőt, és szövetkezetet szerveznek a szovjet kolhozok mintájára. A tanfolyam utolsó napján még egy ünnepséget is rendeztek, ahol befejezésként verset szavaltam. Mindjárt utána a Székely Színház intendánsa kéretett magához, s azt mondta, hogy szerződtetne a társulathoz. Ez volt később tán a leghatékonyabb ösztöke a színészet felé. De akkor én nem mondtam a felkérésre konkrét választ, mert az járt az agyamban, hogy itt mindent államosítani fognak. Amint hazamentem, mindjárt azt tanácsoltam a falu és az erdőbirtokosság vezetőinek, hogy mindent el kell adni, s a magunk javára fordítani. Ezt nem akarták elhinni az idősebbek, így aztán, miként Petőfi írta: „Fölszedtem sátorfám, és világnak mentem.” A határon szerencsésen átszöktünk két gyermekkori barátommal. Szerencsénk is volt, hogy nem botlottunk bele magyar határőrökbe, mert akkor visszatoloncoltak volna minket, s akkor mehettünk volna a Duna-deltához egy haláltáborba.

– Édesapja tulajdonában volt a gyergyóalfalvai kocsma és nagyterem. Az utóbbiban tartották a falugyűléseket, s a műkedvelő előadásokat.

– Igen, ez volt az első találkozásom a színészettel. A két helyiség egészen az államosításig volt apám tulajdona. Szegény, vándorszínészek látogattak meg minket, ám azt tudni kell, hogy ezek az előadások mindig teltházasak voltak. A másik: ezek a színészek magát a darabot, a szerző üzenetét tolmácsolták. Ma sok rendező átírja, megmásítja az eredetit, az önmegvalósítás címén. Ha nálunk valaki beleront a nóta szövegébe, akkor „finoman szólva” azt tanácsolják neki, írjon magának. Mert nagyon könnyű egy Shakespeare, vagy Moliere-alapanyagra támaszkodni, ha rémálmokat akarunk színre vinni. Írjon egy darabot maga a rendező, s ne kontárkodjon bele a nagy mesterek műveibe!
Gondolataimat a már idézett Áprily-költemény befejező soraival zárom:
„S gondoltam rá, ki jő száz év után,
arcába tűz az új világ sugára.
S szent szánalommal néz majd vissza rám,
kortól kifosztott, koldus dédapára.”
Ez a szöveg azért is találó, mert nem csak az én veszteségem, hogy ezt a beszédkészséget, amivel megáldott a Mindenható, nem tudtam úgy továbbadni, ahogy kellett volna. Nem engedtek annyit szerepelni, hogy hatással bírjon a közbeszédre az, ahogy én beszélek. Nem tudtam átadni, s így a közmorálra sem hatott az a magatartás, amit őseimtől örököltem. Ezt sajnálom a legjobban.

3422. Menrot (2012-06-12 00:09.40)

– Több mint száz magyar filmben játszott.

– Így van. Nagyon örültem, amikor lapjukban megjelent egy írás Balázs József íróról, mert jómagam is játszottam a Fábri Zoltán által rendezett 1978-as Magyarokban. Ennek azért is örültem, mert Fábri volt a legsokoldalúbb, legképzettebb filmrendező. Előtte is látható voltam a filmvásznon, de a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának viszont csak 1978-tól 1985-ig, nyugdíjba vonulásomig, voltam a tagja. A Ménesgazdában figyeltek fel rám, s utána már „akármilyen” feladatot nem kellett elvégeznem.

– Nagyon szépen mond verseket, s a Mindenható markában c. könyvből az is kiderül, hogy fejből tudta a Toldit, s a seregben azt szavalta – felsőbb utasításra– takarodó után a szobatársainak.

– Így van, s ezért is szomorít el, amikor egyesek a magyar nyelvről becsmérlően szólnak. Olvastam Kiss Dénesnek a magyar nyelv logikájáról, ősnyelvi mivoltáról szóló értekezéseit és a Beszélgetés az aggyal c. könyvét. Ebben a szerző kifejti: a világ összes ismert nyelve közül a magyarban a legmagasabb a hangutánzó szavak aránya, ami azt támasztja alá, hogy a történést, cselekvést imitálja, adja vissza a szó. A költő-nyelvkutató emellett leírja, hogy a mai helyesírás szabályai szerinti szótagolás inkább elrejti az ősi szógyököket, semmint feltárná azokat, ezért a logika útján járva kell felfedeznünk, mit is üzen nyelvünk, miről vall. Jómagam négy évet jártam a főiskolára, s előtte szakérettségit tettem. Azon a képzésen színészoktatás, beszédtechnika-képzés is volt, sőt francia nyelvet is tanítottak a színészkollégiumban, de egyetlenegy tanárunk sem dicsérte nyelvünket. Senki sem tudatosította velünk, hogy milyen fejlett a magyar nyelv. Ennek ellenkezőjét viszont sokszor tapasztaltam. Egyik segédszínész azt mondta nekem: tudod-e, hogy milyen csúnya a magyar nyelv? Erre azt feleltem: nem tudom, de hallom, mert te csúnyán beszéled. Egyet azonban megtanítottak nekünk a főiskolán: azt, hogy a hangunk jól szóljon a teremben, a színházban. Ezért tudatosítani kéne az új színészgárdával: ha a közönség meghallja azt, amit egy színész mond, az lehet, hogy meg is érti, de ha nem, akkor hiába van a színen az illető. Elképesztő, hogy milyen hanghordozással beszélnek – természetesen tisztelet a kivételnek – a fiatal színészek. Nem beszélve arról, hogy olyan riporterek is vannak, akik még interjúalanynak sem felelnének meg. Egyszer Hubay Miklóst elkísértem a Belgrád rakpartról a Gellért Szállóig. Közben elmeséltem neki egy történetet. Amikor odaértünk a szállodához, ezt mondta nekem Hubay: „te egy történetet úgy meséltél el nekem, hogy az utolsó szó, a poén akkor hangzott el, amikor ideértünk.” Ezzel arra akarok rávilágítani, hogy a falusi népnek nagyon szép a beszédkészsége. Egyszer egy juhász felesége elmesélte nekem, hogy a karácsonyt nem tudták megünnepelni, mert éppen akkor ellett az egyik juh. Ez az aszszony olyan gördülékenyen, szabatosan fogalmazott, hogy azt sok mai színész, újságíró megirigyelhetné. Kérem szépen: ezektől az emberektől kéne megtanulni beszélni! Sajnos sokunkat elront a nagyvárosi beszédmód.

– A Magyar Rádió is foglalkoztatta önt. Legutóbb a Szabó családban hallhattuk.

– Pályafutásom egyik legkedvesebb szelete a rádiózás, a hangjátékok. Remek előadásokat tudtunk így a közönségnek átadni. Nagyon sok és szép szerepet kaptam ezekben a hangjátékokban és 1983-ban megkaptam a Magyar Rádió Nívódíját a Szirom és Boly c. Tamási Áron regény rádióváltozatának főszerepéért. Majd’ 500 hangjátékban szerepeltem, s az nagyon elszomorított, hogy még a Szabó családot is megszüntették. Az akkori rendszert jellemzi, hogy egyik rádiós vezető sem volt jelen a műsor elbúcsúztatásánál. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza pályafutásomra, és sajnálom, hogy bizonyos szerepeket nem játszhattam el.

– Megbánta, hogy a színpadot választotta? Könyvében arról ír, hogy mikor 1948-ban átszökött a magyar-román határon, akkor nem Magyarország volt a végcél, hanem Nyugatra akart menni.

– Nem bántam meg! Ha Nyugatra megyek, akkor egy idegen világba kerülök, s még ebben a maradék, csonka hazában is nehéz volt a hontalanságot elviselni. Ma is hontalannak érzem magam. Budaörsön lakom az erdő közelében. A teraszról rálátni a fenyőfákra. Ezért vettem meg ezt a telket 1971-ben.

– Mikor tért vissza a határon való átszökése után Gyergyóba?

– Hét éven keresztül nem lehetett hazajönnöm. Útlevelet sem kaptam. 1955-ben volt lehetőségem visszatérni Erdélybe. Ez egy féléves kitérő a magyarországi pályámról. Hegedűs Géza és Hubay Miklós közbenjárására búcsút mondhattam az Ifjúsági Színháznak, s a marosvásárhelyi színház tagja lettem, mint rendező-színész. Édesapámmal egy ikerházat építettünk Vásárhelyen, hogy közel lakjunk egymáshoz. Tehát ők is felköltöztek. A fizetés miatt sem panaszkodhattam. Egy nagy baj volt: 1955-ben készült a Sztalin-szobor Marosvásárhelyen. A másik probléma: a társulati ülésen elhatározták, tartsuk meg románul az ülést, mert az egyik színésznő nem beszél magyarul. Ekkor úgy döntöttem, visszatérek Magyarországra.

– Ma nagyon sokan beszélnek klikkrendszerről a szakmában. Akkor is volt?

– Igen, s volt egy ún. urbánus rétege a szakmának, amelyik nem tudom milyen indíttatásból, de azt akarta velem elhitetni, hogy énnekem nem jár annyi, mint amennyi neki, s tagjai többet tudnak nálam. Ez a fölény onnan is származott, hogy ezen csoporthoz tartozók úgy érezték: bármelyikük sikerrel tud egy parasztot alakítani a színpadon. Volt, aki még alakított is. Tudjuk: Rózsahegyi Kálmánt tartották a legnagyobb parasztalakító színésznek, s ő volt az, aki először köpött a színpadon. Erre nekem az a válaszom: „annak idején Gyergyóban, egy műkedvelő előadáson főnemest alakítottam. Sikerem volt, mindenki nagyon jónak talált. Viszont, a közönség még középnemest sem látott, nemhogy arisztokratát.” Ezért mondom azt a városi kollegáknak: „ti is így vagytok a paraszt-alakítással. Csak azt tartja jónak, ha egy urbánus színész ilyen figurát alakít, aki nem látott még gazdálkodót. Az, aki tudja, hogy milyen a paraszti élet, az csak nevet rajtatok.”

– Ezzel kicsúfolják a falusiakat.

– Nem beszélve a pesti kabaré azon részéről, melyben a parasztot butának, egyszerűnek ábrázolják. Ezek a kabaristák úgy képzelik el az egyszerű falusi embert, hogy bárgyú, és szegényes a szókincse.

– Sajnos valóban vannak ilyen kulúrbugrisok, de őket nem a falvakban kell keresni, hanem pl. a bevásárlóközpontokban…

– Nem akarom őket bántani, mert egy tudatos butítás áldozatai. A falvakban pl. a ló színére 50-60 kifejezés él. S az a képes beszéd, amit a rokonaimtól hallottam, Budapesten még elvétve sem figyelhető meg.

– Aki Ambrus András szókincsére kíváncsi, és a hajdani Gyergyó szokásaira, olvassa el a Mindenható markában c. könyvet. De ha már itt tartunk: 1959-ben jelent meg a Gyergyó c. könyve. Ez miként is sikerülhetett? Akkor Major Tamás miatt száműzött színész volt.

– Ez a Gyergyó a Székely Trianon c. regényem első változata. Nagy szerencsém volt, hogy a Magvetővel még a forradalom előtt kötöttem meg a szerződést. Akkor már nem lehetett mellőzni a könyvet. Igaz, nagyon sok mindent kihagytak belőle, s át is írták a számukra kellemetlen részeket. A románokat sem lehetett negatív színben feltüntetni. Ezért fogtam hozzá negyven év múlva a Székely Trianonhoz.

– Hány példányban jelent meg a Gyergyó?

– Háromezerbe. Amikor elfogyott a könyvesboltok polcairól, bementem a kiadóhoz azzal, jó lenne utánanyomni. Erre azt felelték: örüljek neki, hogy ezt kiadták, és ezután öntől soha nem fogunk semmit sem megjelentetni. Tehát hivatalos kritikát nem kaptam, de az erdélyiek számára nagy öröm forrása volt ez a könyv. Fiatalon írtam első versemet, ami meg is jelent egy erdélyi lapban. Magyarországon, a ’90-es években írtam még egy erdélyi, történelmi témájú darabot, s egy olyat is, ami a rendszerváltás társadalmi vonatkozásait mutatja be. Ezeket elküldtem színházakhoz, de még csak válaszra sem méltattak.
folyt.köv.