1 milkából megcsinálták a műfaj alfáját. Ha a jobb fajta horrorok csak atomnyira lennének olyan kreatívak és úttörők mint ez, akkor nagyobb becsülete lenne a teljes műfajnak. A Hellraiser nagysága talán csak az Exorcist-hez mérhető.

302. Johnny kapitány (2014-05-31 01:12.56)

- (válasz Pusztító666 300. hozzászólására)

a és b kategória határán?! 1 milliós költségvetésből nehezen

301. Vince Everett (2014-05-30 18:39.57)

Ez a kedvenc horror filmem. Evile-Elvis írása nagyon jó.

300. Pusztító666 (2013-11-28 00:28.18)

Barker legjobb filmje.A szereplőgárda szimpatikus,a konfliktusok izgalmasak,a trükkök egész jók.A hangulat és a zene is a helyén van.Valahol a és b kategória határán van.Stílusos horror.Eredeti nyelven érdemes nézni.

299. Evile-Elvis- (2013-06-28 20:13.15)

1. A horror és fantasy fenomén Clive Barker egy díjnyertes író, producer, forgatókönyvíró, mostanság nem rendez, de mégis ő az egyik legkedvesebb rendezőm – amúgy festeget is. Barker a határtalan képzeletével és nem kevés szenvedéllyel rendezte első mozifilmjét, az evilági szabályok betartásáért pedig a technikusok feleltek. Sajnos kevés ilyen rendező van manapság, mert hiába a film-sulis kockák hatalmas technikai tudása, ha művészileg konganak az ürességtől és a gátlásoktól merevek. Barker-nél a rendezői diktatúra kizárt, egyenrangú művészi partnerként viszonyul a színészekhez, kikéri a véleményüket és az improvizációs késztetésnek sem szab gátat, de a teljes stábbal empatikus. Jó ideje nincs sok köze a direktori titulushoz, sőt az általa rendezett filmekből is csak erre adtam maximális pontszámot, de mégis ő a favorit nekem, mivel az a szellemiség, amit képvisel nagyon közel áll hozzám. Mármint az a része, ahogy a rendezéshez, a filmekhez, vagy az íráshoz és a művészethez viszonyul, egy igazi művészlélek és szakértője a teljes horror műfaj mindennemű szegmensének irodalmi szinten is. Sajnálom, hogy csak pár filmet forgatott. Barker elmondása szerint csupán egy nagyszabású hobbinak fogta fel a filmkészítést, de mégis jóval többet adott az emberi kultúrának és a filmnek, mint azt valaha is gondolta volna.
Mindig mosolyra fakaszt mikor valaki azért, húz le egy horrort, mert nincs minden részlete és rejtelme/titka egyenletként felvázolva. Egy horror csak akkor lehet igazán hatásos, ha nem fedi fel minden misztikumát és a befogadó fél fantáziájának is adnak teret, hogy a saját félelmeit is beleképzelhesse - ez alapkritérium - főleg, ha olyan furcsán állomszerű és szürreális képi világgal (az „isteni” Dario Argento vizualitása egyértelműen hatással volt C. Barker-re) rendelkezik, mint a Hellraiser. A narratíva folyamatos mesélése amúgy is rendkívül vissza tudja fogni még az olyan tehetséges rendező fantáziáját és művészi kiteljesedését is, mint Barker. Ezért is tudnak kifejezőbbek lenni a művészfilmek, hiszen ott nincs korlát, a művészi szabadság határtalan. Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy film legyen értelmetlen és ne legyen következetes, dehogy, hiszen ez is egy rendkívül intelligens és okosan összerakott alkotás (műfaján belül meg végképp aláz) szóval az "agyszintet" max kitágítja, mintsem leépítené, és jócskán csökkenti a nyomást, pont úgy, mint egy kiadós koponyalékelés - az étvágyat viszont elveheti. A másik művészileg visszahúzó erő az ekkortájt folyton kötekedő besoroló-bizottság volt. Ennél a filmnél különösen elemükben voltak, mivel számos jelenetet kellett megcsonkítani, lerövidíteni, extrémebb esetben teljesen kihagyni, nagy kárt tud okozni egy ilyen haszontalan szervezet az alkotói szabadságban. Például, egy kalapácsütés a fejre még belefér, de kettő már szadista, két seggbebaszás még elfogadható, de három az már obszcén - röhej.

A Hellraiser egy angol gótikus/horror/dráma, néhol slasher elemekkel tarkítva (az USA hatása is tetten érhető) meglehetősen innovatív, egyben markánsan szimbolikus alkotás, nem szenzáció hajhász és mégis végtelenül eredeti, mindezen pozitívumok mellett egyfajta ősi erővel és spirituális töltettel is rendelkezik, amelyet csak a legnagyobb horrorok tudhatnak magukénak. De ami még különlegessé teszi, hogy rendkívül gazdag a műfaji árnyalásokban: horror, gore, thriller, dráma, fantasy, fekete humor és gótikusan erotikus is, azonban ha jobban belegondolunk ez egy igazi szerelmes film, hiszen a szerelem perverzióját tárja elénk. A narratíva adagolása sem a szokásos, elég összetett és általában sok minden történik egyszerre a különböző helyszíneken. Sőt, van mikor a visszaemlékezések végett összefonódik a múlt a jelennel, különböző idősíkok ötvözése ez, időutazós bla-bla nélkül. Mindig üdítően hat rám, ha gondolkodó lénynek tartják a nézőt a készítők és az is egy ösztönző alkotói szándék, ha meg akarják dolgoztatni a közönség agytekervényeit. A történet részleteibe nem mennék bele túlzóan, mert azt mindenki elolvashatja, vagy már ismeri. A lényege az, hogy a történet egy család életét mutatja be, eme család tagjai érzelmileg kihasználják egymást és ebbe a bensőséges drámába van beépítve adalékként egy fantasztikusan érdekes és egy totál elszállós démoni trip, de ettől függetlenül mégis valóságos az egész, hiszen ősi ösztönökkel vannak telepumpálva az emberi karakterek, ezek pedig létező dolgok és ezért is olyan átütő és megkapó a sztori. Ez nem csupán egy fikciós mese, hiszen ez egy nagybetűs családi dráma is egyben, egy igazi Freudi rémálom. Akár a való életben is történhetne mindez, ha kiiktatnánk a rémeket/extrém víziókat, és behelyettesítenénk valami szimplább/általánosabb ismeretlentől való félelemmel, ekkor egy valóságos és emberi tragédiával találnák szembe magunkat. Az itt szereplő emberi karakterek pedig hús-vér emberek, olyanok, akik a közvetlen környezetünkben is élhetnek (nem egy tudós, úrhajós, szuper-katona, nem egy csapat tengerparton bulizós áldozati tini) és ez nagydolog, hiszen ez egy horror a ’80-as évekből – tessék padlót fogni!
Ebben a moziban minden megtalálható, amiért szeretni lehet ezt a műfajt, úgyis mondhatnám, hogy a Hellraiser maga a nagybetűs horror eszencia a teljes műfaj alfája és omegája. A horror létjogosultságát vitatni egy ilyen mozi után meddő szócséplés. A Hellraiser nemcsak innovációjával vívta ki csodálatom, hanem temérdek aspektusával. Mivel ez egy kifejezetten komplex darab több nézőpontból is, de bizonyos tekintetben mégis pofonegyszerű - ez a szélsőséges kettőség végig jellemzi az egész produkciót, de kizárólag jó értelemben.
A film középpontjában egy rendkívül elvont és vad tematika a sex és a vérontás kontrasztja áll, a gyönyör és a szenvedés kettősége ez egyfajta rituális, alkudozó köntösbe bújtatva, szóval markánsan bibliai ihletésű. A felbujtó vágy a tiltott gyönyörök megtapasztaláshoz, amelyek a szenvedésből fakadnak és az örök kárhozatba vezetnek, mindez egyfajta Freudi rémálom-drámába van beleoltva. Anno ez igencsak járatlan terepnek számított, mi több, a horrorfilmek határainak feszegetése volt, amit át is lépett.

298. Evile-Elvis- (2013-06-28 20:13.10)

2. 1987-re a horror egy már elfogadott műfajjá avanzsálódott a filmek világában és ekkorra nem egy klasszikust letett az asztalra: Psycho, Exorcist, Nightmare on Elm Street...stb. Viszont a '80-as évek második felében kezdett picit kimerülni a stílus. Ezalatt azt értem, hogy már nem igazán kapott adrenalin sokkot egy edzett horror fan, miközben kedvenc horror magazinját lapozgatta. A Hellraiser viszont egy olyasfajta bizarr és extrémen groteszk látomással injekciózta be ezt a korábban kitaszított műfajt, amely eleddig a filmig ismeretlen volt, és még a legvérmesebb horror-tudorok is - a korabeli horrorfilmes szakma krémjével egyetemben – tátott szájjal és kikerekedett szemekkel pislogtak a mozikban, miközben az elektromosság szikrázott a légkörben és a húsba hatoló jéghideg láncok csörömpölése dallamként kovácsolódott össze a szado-mazo szuper mészárosok, avagy a démoni cenobiták megidézése pillanatában. Mindezt az igéző hatást műfaji hűséggel, kellő alázattal, maximális intenzitással, világbajnok filmzenével/hanghatásokkal, brillírozó (színházi) színészekkel, elfojtott és perverz szexualitással, nem kevés misztikummal, nyers brutalitással, drámai fűszerezéssel, igényes/egyedi retorikával bíró dialógusokkal, és egy olyasfajta unikális képi világgal, nem utolsó sorban határtalan képzelőerővel érte el, amely finoman szólva is a filmművészet legmagasabb szintjére emelte a teljes alkotást. Sőt, még egy egészen egyedi, csak és kizárólag a Hellraiser-ben megfigyelhető sötéten morbid humor is végigvonul a filmen. De ez nem ilyen paródiaszerű, vagy kacarászós humor, hanem egy velejéig romlott, rosszindulatú és gonosz perverzió. Ez a gyász-fekete gunyorosság inkább félelmet kelt a jó ízlésű emberben mintsem megneveteti. Azonban ez a betegesen lappangó humor is csak még inkább kiemeli a sötétséget és gonoszabbá teszi az egész produkciót, mintsem lágyítaná. Ennek a nagyon furcsa humorforrásnak általában Larry azaz Andrew Robinson a központja és erre kiválóan rá is játszik eme nagyszerű színész, akit erre a szerepre teremtettek. Robinson tobzódott - két szerepben, de egy személyben - a jót és a rosszat is megformálva, ezáltal két teljesen ellentétes (a szélsőségek kontrasztja ismét) karaktert is bámulatosan hozván. Itt hozzá kell tennem rendkívül markáns karakterek vannak egy Clive Barker írásban/filmben. Még a legtörékenyebbnek tűnő női karakterek is eszméletlenül harciasak és piszok erős jellemek. De, ha létezik átütő erő és erős karizma egy női főszereplőben az Clare Higgins-ben triplán van meg. C. Higgins hatalmas színházi tapasztalattal rendelkezett, azonban ez volt az első mozifilmje. Viszont ennél megnyerőbben nem is debütálhatott volna, hiszen szó-szerint tündököl a vonzó egyben veszélyes és kielégítetlenül Frank (Larry testvére) farka után vágyakozó Julia szerepében, aki Larry felesége és Khristy mostohája. Kulcsfontosságú karakter volt Julia, hiszen itt nem igazán a „szörnyek” gyilkolnak, hanem a női főszereplő, és ha Julia nincs megfelelően megformálva, akkor itt bizony könnyen megbukhatott volna a film mélysége, de mint már írtam Higgins egyszerűen tökéletesen hozta a kielégítetlen szexuális szenvedélytől/vágytól gyötrődő nő félelmetes szerepét. Barker már Lady Macbeth alakjához hasonlította Clare Higgins egyedi szerepformálását és igen, ez mindent elmond, mert nem mindegy, hogy valaki igazi színész, vagy csak egy mozisztár. A fiatal és tapasztalattal sem rendelkező elsőfilmes Ashley Laurence is beleélte magát a szerepébe és kiválóan visszaadta természetes báját, ártatlan kisugárzását, aki szintén tökéletesen klappolt Kristy szerepére.

297. Evile-Elvis- (2013-06-28 20:13.05)

3. Vannak, akik megnézik a filmet és még utána sem értik, hogy mik vagy kik azok a különös lények a dobozból, ezért adok egy kis ízelítőt a Hellraiser mitológiából a cenobitákkal kapcsolatban, már csak azért is, hogy mindenkinek világos legyen az első rész koncepciója. De mindenekelőtt a doboz rejtélyét fedem fel, hogy érthető legyek. A doboz a Rubik kockához hasonló kirakós játék (puzzle) amelyet ha kiraknak a megfelelő vágytól vezérelve, akkor tiltott és titkos, ismeretlen gyönyörök birtokosává teszi kirakóját, de eközben egy átjáró nyílik egy másik dimenzióba, amit nevezzünk purgatóriumnak. A cenobiták pedig ezt az átjárót őrzik; és nem mellesleg időtlen idők óta szakértői a kifinomult kéj és kín művészetének, ők a „tapasztalás távoli vidékeinek felfedezői, egyeseknek angyalok, míg másoknak démonok” egyszer ők is emberek voltak, de mivel a vágytól vezérelve megfejtették a dobozt így megnyitották az átjárót a pokolba. A pokol pedig infernális teremtményekké alakította a kockát kirakókat és a saját szolgálatába állította őket a doboz őrzése céljából. Egyszóval a cenobiták a pokol rabszolgái az idők végezetéig és még azon is túl, a doboz pedig a börtönük, ezért is vannak szabályokhoz kötve a purgatórium diktatúrájában. Ezek után, aki vágyódik a titkos gyönyörökre és megszerzi, majd megfejti a dobozt, ezeket a sado-mazo szuper mészárosokat fogja megidézni, akik már nem rendelkeznek érzelmekkel/vágyakkal és tökéletesen üresek, csak és kizárólag egyetlen hatalom vezérli őket, a pokol – remélem érthető voltam.

A pénz viszont valóban nem volt sok erre a mozira, de ez nem fogta vissza az ekkor még a teljes világot sokkolni akaró, fiatal és szégyentelenül tehetséges Clive Barker-t. Nem kis mázlija Barker-nek (és nekünk is) hogy egy igazán kreatív és nagy tudással rendelkező profi csapatra talált, nem volt egy nagy stáb, de mindenki értette a dolgát! Külön kikel emelnem Robin Vidgeon-t, aki egy vérprofi és fantasztikus operatőr, igazi filmes és világítás szakértő, aki úgy tud játszani a fényekkel és a minimalista beállításokkal - a kevesebb több elvét követve - hogy az tanítani való. Vidgeon szakértelme művészet a javából és nem mellesleg rengeteget segített a rendezésben ekkor még meglehetősen tapasztalatlan Barker-nek. Igaz a kicsi büdzsé okán nincsenek heroikus kameramozgások és komplikált beállítások, de ennek is megvan a maga bája, a maga varázsa, sőt tán így még jóval családiasabb és intimebb lett a film a kevés helyszín és a kisebb terek/díszletek végett – végül is egy család életébe kapunk betekintést. A klausztrofób feeling pedig jobban elősegíti a feszültségteremtést a téboly maximális fokozását. A brit filmipar egyik alappillére Richard Marden vágó is mindvégig fogta Barker kezét és a lehető legkreatívabban ollózták össze a filmet – ez főként a visszaemlékezéseknél szembeötlő. Az élvonalba tartozó és hatalmas tapasztalattal bíró vizuális effektes stáb Bob Keen-nel (Star Wars, Superman, Alien…) és Jeff Portas-sal az élen pedig minden tudásukat bevetették. Lehet, hogy vannak olyanok, akiknek nem jelentettek nagy durranást ezek a speciális effektek és még kevesellték is a trükköket (a kevesebb néha több) meg a gore-t, azonban ez mégis egy topkategóriás látványfilm volt \\\'87-ben, annak ellenére, hogy ki volt számolva minden centje és szerintem még az is a vásznon van, ami nincs az Imdb-n feltüntetve - de ez csak újabb dicsőség az alkotóknak. Frank (a gonosz nagybácsi) feltámadása a vértócsából mai napig egy vulgáris rémálom, ez egy top-tízes horror-effektlistán tutira első lett volna ’87-ben, de még később is. Akkoriban egy jó effekthez nem csak a pénz kellett, hanem inkább innováció és a korlátok átlépése.
A feltámadás jelenetsora elképesztő és bizarr Christopher Young keringőszerű, monumentális, már-már romantikus aláfestő zenei betétjével együtt pedig szó-szerint drámai és diadalittas! Amúgy a Hellraiser (I-II) zenei betéteit későbbi gigászi költségvetésű filmek nyíltan kopírozták. Többek közt a mára mindenki által jól ismert és über klasszikussá vált Batman himnusznak is C. Young kompozíciói adták az ihletett (igen még Danny Elfman-t is a Hellraiser múzsája csókolta meg) ahogy számos más zeneszerzőnek és rendezőnek. Christopher Young zenéje azért is olyan nagy durranás, mert ekkortájt valami halál primitív szinti pötyögés szolt a horrorok többsége alatt és itt pedig olyasfajta uralkodói muzsika, amely egyben bársonyos és felemelő, ez teljesen új elem volt egy ehhez hasonló kisköltségvetésű horror filmben a ’80-as években.

296. Evile-Elvis- (2013-06-28 20:12.58)

4. Ami miatt sokan gagyizzák a Hellraiser-t és a mai ultramodern CGI-os filmvilágban egyesek még ki is nevetik, azok a film vége felé látható (amikor eltünnek a cenobiták) viszonylag primitív, de mindenképpen kezdetleges és amatőr optikai trükkök. De ennek is van miértje, mivel ekkorra totál elfogyott a pénz, és a stúdió nem adott többet, ezeket a trükköket pedig Barker kézzel rajzolta meg, egy idős görög ismerősével és így festette rá a kész filmre - elmondása szerint totál berúgtak a búzasörtől miközben csinálták. Még azok a jelenetek is vicc tárgyát képezik sokaknál, ahogy a végén omladozni próbál a ház, és igen, itt is kilóg a lóláb. Persze Barker is szeretett volna valami szenzációsat és nagyszabásút, de lóvé nélkül kevés csak a kreativitás a grandiózushoz. Az egyik elképzelése az volt, hogy miközben romba dől és felgyullad a ház, megnyílik egy másik dimenzió (történetesen a pokol) és beszippantja a lángoló házikót, azonban erre nem volt lehetőség. A vége felé már csak annyi pénze maradt az effektes stábnak (a filmbéli jelenetek sorrendjével megegyező időrendben rögzítették a felvételeket) hogy a menekülő szerelmespárnak egy kis pórt szórjanak a fejére, aztán rávetítették a villanyfényben úszó házra Frank elégő fényképét – persze még ez is szimbolikus volt, de mégsem egy pokoli dimenzió. Amúgy a filmbéli ház egy valóban létező ház volt és abban is forgatták a film nagy részét, minimális díszlettel megtoldva.
Viszont egy ’80-as évekbeli gore sokkal groteszkebb és brutálisabb, egyszóval sokkal ütősebb volt, mint egy mai belezés - nem kivétel ez alól a Hellraiser sem - hiszen a fizikai realitást a CGI nem adhatja vissza akármennyire is fejlett. Ekkortájt még valóságos dolgokat használtak a trükkökhöz: főként latex alapú maszkokat, mindenféle trutyikat, meg hidraulikával vagy manuálisan működtetett gépezeteket/egyszerűbb mechanikus szerkezeteket. Ennél a filmnél még egy szimpla otthoni számítógépük sem volt az alkotóknak.
Viszont a maszkmesterek és jelmezesek professzionális munkáját még azon tábor is kiemeli és elismeri, akik ócskának gondolják a teljes Hellraiser koncepciót. Persze ehhez a visszataszító vonzerőhöz Clive Barker elcseszett agya és instrukciói is kellettek. A nagyszerű női dizájner Jane Wilogoose pedig örökérvényűt alkotott és egy újabb paradoxont: rémeset, de mégis gyönyörűt. Minden egyes cenobita egyedileg lett kidolgozva Barker utasításai alapján. A démoni lények kinézete első benyomásra olyasmi, mintha egy másik dimenzióból érkező papszerű neo-punk formációval találnánk magunkat szemben egy gyászszertartás közepette. Ezek a torzók egyből bevésődnek a koponyákba, olyannyira stílusosak, amúgy mindegyik teremtményt valódi színészek alakítottak, nem pedig statiszták - ezzel is kiemelték az egyediségüket. Ezek a túlvilági rémek ugyan tudnak visszataszító érzést okozni, de mégsem undorítóak, szóval nem hányod szét magad tőlük. Az eredetileg fő cenobita elnevezésű, avagy a pokol fekete pápájaként is ismert Pinhead (a tűfej név az egyik stábtag poénja volt és rajta maradt) elegáns és esztétikus, egyszerűen gyönyörű és szerintem már-már erotikus is – ezt úgy értem rendelkezik egyfajta szexuálisan izgató kisugárzással. Mindemellett Pinhead arisztokratikus jellemmel és fenségesen királyi kellemmel van felruházva Dough Bradley briliáns játékának és angolosan egyedi akcentusának köszönhetően. A teljes horrorfilmes kultúrában (még irodalmi szinten is) Pinhead a szofisztikáltság netovábbja, de olyannyira, hogy még Noel Coward is megtapsolná a tartását/kiejtését, sőt Coward-hoz csatlakozna Oscar Wild is és együtt jegyzetelnék a pokol fekete pápájának minden egyes Shakespear-i szóvirágát. Ezáltal Pinhead sokkal félelmetesebb, mint pl, egy agyhalott zombi vagy a primitív Jason, és még a horror-t folyton fikázó kultúrsznobokat is tiszteletre parancsolja. Ikonikus alakját (egyértelműen a legkarizmatikusabb horror ikon) minden generáció újra és újra fel fogja fedezni, hiszen egyfajta antikrisztusi jelkép is immár, mint egy áldozati kecske, vagy Lucifer.

Az eddig leírtakból már könnyen kikövetkeztethető, hogy vizuálisan rendkívül szuggesztív és inspiratív a Hellraiser. Sokakat meg is ihletett, főként az alternatívabb művészeti ágakból olyan extrém alkotókat, akik még a saját testüket is vászonnak használják és képesek beáldozni természetes kinézetüket, sőt még az identitásukat is a művészetek oltárán áldozva a film hatása okán – ami azé nem gyenge utóhullám egy filmtől. De az is érdekes, hogy ez a film nem egy mai gyerek, viszont mind a mai napig olyannyira extrém, egyben torz a cenobiták modern/primitív jellegű imázsa, hogy máig nem alkotott senki vadabb figurákat a filmes univerzumban.
A Hellraiser megelőzte korát így a korabeli korlátokat feszegette és át is lépte azokat, tabu film volt a javából (tán még ma is az) de az igazán klasszikus horrorok mind ilyenek. Egy szó, mint száz kurvajó ez a film, úgy ahogy van! Persze 2013-as szemmel lehet, hogy technikailag vékony, de van atmoszférája és nem olyan lelketlen (fura ezt leírni ennél a filmnél:) mint nem egy mai ultra drága szuperprodukció. Az a sötét, okkult, gótikus, már-már szürreálisan álomszerű és húscafatokkal kikövezett infernális vízió, amit ez a kultikus film magába zár mindmáig etalon. Közel 30 évnyi távlatból még mindig friss és modern, igazi úttörő, amely mégis hű a horror ősi irodalmi gyökereihez és filmes alapvetéseihez, örök klasszikus - az egyik legkedvesebb filmem.

295. Evile-Elvis- (2013-06-28 15:08.14)

- (válasz Pindurlányka 290. hozzászólására)

Ezt majd este megbeszéljük...

294. Az utolso szamuráj (2013-06-28 15:04.04)

- (válasz Pindurlányka 292. hozzászólására)

nem is érteni akar,megnyúzni:))

293. Evile-Elvis- (2013-06-28 15:03.40)

- (válasz Vbacs 288. hozzászólására)

Olvasva az írásod még a mai nap megkísérlek felrakni ide egy nagyobb lélegzetvételű régebbi recenzióm, kiegészítve pár extra infóval és napra készre keverve, hogy aki erre téved az kedvet kapjon a filmhez és tisztábban lásson.

292. Pindurlányka (2013-06-28 15:03.21) - (válasz Az utolso szamuráj 291. hozzászólására)

=D
Pinhead nem ért a nőkhöz, tipikus csíra. =)

291. Az utolso szamuráj (2013-06-28 14:59.49)

leszedné ő a te ráncaid,ne félj:))

290. Pindurlányka (2013-06-28 14:58.26)

Jókat lehet röhögni rajta! =D
Pinheadre ráférne egy nő aki ráncba szedi. XD

289. Evile-Elvis- (2013-06-28 14:44.00)

- (válasz Vbacs 288. hozzászólására)

Nincs mit.

Amúgy a csöves a Hellraiser mitológiában a mitikus sáska démon. Szóval picit konkrétabb figura mint ahogy lentebb leírtam, de ezt az átlag nézőnek nem kell tudnia:)

288. Vbacs (2013-06-20 19:55.47)

Öh, hát hol is kezdjem.

Teljességgel megértem, hogy a klasszikus horrorok egyik alapjaként és legnagyobbikaként (mármint inkább modern klasszikus, mert van ennél klasszikusabb horror is) tartják számon a Hellraisert, hiszen egy sajátos utat nyitott a trancsírozós horroroknak, bár itt nem csak ez volt a lényeg.
Ez azért nem volt egy hót buta film, ezt azért szögezzük le. Jó, nem egy hatalmas filozófiával bíró mű, de egy korrekt történet, ahol nem is elsősorban az ijesztgetés a lényeg, inkább az elborzasztás. A lényeg itt tulajdonképpen egy szobányi nyálkás, de kreatív trutymalék, amit egy egészen élvezetes és valahol érdekes keretbe fektettek bele.
Egy probléma volt mindezzel, hogy a pénz és speciális effektek híján szerintem maga ez a pokol feeling nem volt eléggé kidolgozva. Vagy lehet, hogy csak az elavult trükkök mondatják ezt velem, ami bennem kis hiányérzetet okozott (vagy tán a többi részben erre jobban fény derül). Tehát mik ezek lények, pontosan honnan jöttek, hogy került elő ez a kocka. Látom itt alattam a hajléktalan emberkét megválaszolták már, na igen, ez engem is érdekelt volna. És Evile-Elvis- válaszát köszönöm is.
Viszont smink és maszkok tekintetében CSILLAGOS ÖTÖS, szerintem ennél nem kellett volna se több, se kevesebb. Korához képest így is nagyon hiteles és remekül kidolgozott volt minden ruha, szörny, mittudomén. Sikerült elérni, hogy én se egyek, miközben nézem ezt a filmet.

Bár nem a magyar érettségi előtt kéne egy nappal így levinni az agyszintemet, de szerintem megérte :D

287. Lora-9898 (2013-02-24 22:12.56)

Szerintem vicces film volt. :D

286. Evile-Elvis- (2013-02-23 09:51.39)

- (válasz Jason13 56. hozzászólására)

A hajléktalan egy misztikus figura a filmben, személyét rejtély övezi - szóval mindenki azt láthat benne amit csak akar: egy őrült hajléktalant, Pinheadet, vagy magát az ördögöt... Az első és a harmadik részben a hajléktalan egyfajta kapocs a pokol és a földi valóság között, azaz ő bonyolítja le a kocka árúba bocsátását.

285. Evile-Elvis- (2012-01-13 17:30.52)

- (válasz Gabe33 283. hozzászólására)

Mé' a "Rémálom az elm utcában" szintje milyen???:)

284. Horror018 (2011-12-28 11:15.49)

- (válasz Gabe33 283. hozzászólására)

Ha ez nem tetszett, az utlsó két részt meg ne nézd :)

elejére ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... végére

Kapcsolódó fórumok

Vélemények	Evile-Elvis-, 2023-09-29 23:22	643 hsz
Hellraiser-remake 2008-ban: Clive Barker fantáziája a vásznon is kiteljesedhet?	Vincenzo, 2023-05-23 21:22	71 hsz
Keresem	Evile-Elvis-, 2010-11-28 09:00	3 hsz
Kérdések téma megnyitása	0 hsz

Hellraiser adatlap

Eredeti cím: Hellraiser

Évszám: 1987

Rendezte: Clive Barker

Szereplők: Andrew Robinson, Clare Higgins, Ashley Laurence, Sean Chapman, Oliver Smith...

További információk

Szereplők fórumai

- Clive Barker - Vélemények

- Ashley Laurence - Vélemények

- Andrew Robinson - Vélemények

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk