Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |
Keress | |
Részletes keresés |
DVD / Blu-ray premierek |
Alien - Romulus *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (DVD) |
Escobar - Az elveszett éden (DVD) |
További DVD premierek |
További Blu-ray premierek |
Hamarosan a TV-ben |
A Pentagon titkai - Filmbox Premium, 18:05 |
Kapitány és katona - A világ túlsó oldalán - Viasat3, 18:15 |
Kong: Koponya-sziget - Film+, 18:40 |
Kísérleti gyilkosság - Film Café, 18:40 |
A lekoptathatatlan - Paramount Network, 18:40 |
Teljes tévéműsor |
Szülinaposok |
Jess Harnell (61) |
Piros Ildikó (77) |
Nick Moran (55) |
Peter Medak (87) |
Joan Severance (66) |
További szülinaposok |
Utoljára értékeltétek |
Éjszaka a múzeumban |
Ben Stiller |
2020-01-22 15:47.34 |
Ó, mily mélyen bevitt gyomros, hogy a doki ahelyett, hogy megerősítené Ann abbéli reményeit, hogy vadonatúj életet hord a szíve alatt, arról értesíti a 23 éves lányt, a sajátját is legyőzte a rák, pedig semmilyen versenyt vagy mérkőzést nem írtak ki. Gigászi kérdőjel mögül kell előhalászni a hogyan továbbot. Melankolikus, byroni költeményként is viszonyulhat az ember a hátralévő két–három hónapjához, mint a másik Ann (Annabel) ’A nyugtalanság korá’-ban – a szépségre koncentrálva és iróniát csepegtetve a csúf kikerülhetetlen nyomvonalába gyászszertartásokon, halottasházban, temetőben…
Csakhogy ennek az Ann-nek két apró leánykája van, s férje, aki jólelkű bár, de meglehetősen egyszerű figura. Hamar eldönti hát, titkos ügynökké avanzsál, s anélkül, hogy bárkinek is említést tenne a szervezetét emésztő áttétesről, belefog szerettei életének a halála utáni megszervezésébe. Furfanggal és diktafonnal. S ezzel párhuzamosan még önmagát is megkínálja egy kevés olyan élménnyel, miknek még a gondolatával sem játszott el a mókuskerék taposása közben rövid élete során. Több ilyen témájú filmmel is találkozhatunk mostanában, s nyilván Coixet is hatni akar – mi másért forgatott volna? –, de a reléimnek az ő megközelítése, tálalása tűnt idáig a legkevésbé kimódoltnak, a legemberibbnek. |
2020-01-22 15:35.34 |
Pável és Szergej elvállalja, hogy egy sarkvidéki szigeten rendszeresen mérik, és egy leamortizálódott kutatóállomásról rádión jelentik az itt működő izotópjelző radioaktivitását. Szűkszavúak, mint a tenger, s napjaikat is úgy szervezik, minél kevesebbet legyenek egymás terhére. Az öreg fóka Szergej ennek jegyében ki is csónakázik pisztránggyűjteményét gyarapítandó, s ezzel minden lehetőséget megad a tejfelesszájú Pásának, hogy kontúrtalanná mázolva magát a kietlen földdarabon, tervszerű vegetálásba kezdjen. Tökéletesen lekerítve egója mozgásterét egy szűk ketrecnyire – én, Pável vagyok az, aki a rádión tesz jelentést és kap esetleg utasításokat. A többi: néma csendet sohasem engedő tengermoraj.
Egy nap aztán tragikus hír érkezik a készüléken, amiről a nyílt vízen szigonyozgató Szergejnek sem ártana tudnia, a vélemények azonban (erről is) megoszlanak. A mozi második felében a történések árnyalatnyit felgyorsulnak – hőseink különböző eszközökkel törnek egymás életére, de ez ne tévesszen meg senkit! Egyrészt akcióik semmivel sem pörgősebbek pl. a ’Sátántangó’ „micsoda sürgés-forgás”-ánál. Másrészt továbbra is a belül zajló dráma érdekli Popogrebszkijt. (S annak szavak nélküli interpretálása.) Se Pása kamikaze-hallgatásával, se Szergejnek a zárlatra megért döntésével kapcsolatban, mely Niki Jumpei mellé emeli a szememben, még csak utalás szintjén sem terheli a nézőket magyarázattal a film dikciója. |
2020-01-21 15:55.15 |
Mégpedig önként és dalolva.
… de vissza már szállítani kell. Mind a négy végtagját amputálják, arca helyén egy kráter éktelenkedik. Az ezredorvos egyedül a kisagy működésére lát reményt, ezért nem hantolják el az amúgy hullaszámba vett fiút: fiziológiai megfigyeléseket végeznek rajta. Egy takarítószertárban, mert neki, ugye, úgyis mindegy már. Bár ez lenne a legnagyobb problémája! Ám erre a babérra tör – az említett torzóvá válása mellett – a srác kommunikációképtelensége is. Világos gondolatait, érzéseit csonka testébe betonozták. Egy jólelkű, extra adag empátiával megáldott nővér, kinek a gondjaira bízzák, addig ravaszkodik azonban, míg szilánkokra nem robbantja Joe áthatolhatatlannak vélt magánybunkerét. A nézők pedig izgulhatnak, a döntési joggal felruházott Tillery ezredes elég korán kelt-e fel ahhoz, hogy átlásson a szitán – a maródi önkéntes és az mesterkedő ápolónő számításait sikerül-e keresztülhúznia. (Aki teheti, feliratozva nézze meg ezt a nagyszerű mozit! A magyarított verzióban ugyanis a főhős szenvedéseit interpretálni hivatott, stohl nevű bohóc minden tőle telhetőt elkövet, hogy szétripacskodja, de penetránsra, az egész drámát.) |
2020-01-21 15:39.49 |
Ki is igazából a legendás Caligari? Vándormutatványos? Elmegyógy- és intézetigazgató? Őrült vagy épelméjű tudós? Aki gyermekként figyelemmel kísérte a japán Csizmás kandúr Föld körüli vesszőfutását, jó szándékú entitásra nem számít az illetőben, az borítékolható.
Wiene figurájában egyesítette az élet és halál feletti hatalmat jelentő tudást itatósként szomjazó fausti hőstípust és a korabeli megrökönyödés okozta trauma (1920-ban volt a német premier) letéteményesét: milyen sérüléseket okozhat az egyénnek, ha önálló elképzelései az utolsó kortyig feloldódnak a kollektív vagy egy „felsőbb akaratban”. Két szemszögből is csökönyösen tartja filmtörténeti mérföldkő-pozícióját versenyzőnk. Miután egyrészt annak az ábrázolását, hogy a ferde jellemek és a kacskaringós utakon járó elmék egy víziószerűen képlékeny külvilágba illeszkednek be a legotthonosabban: trapézajtók, Hundertwassert ihlető falak és teátrálisan torz fizimiskák közé, ma is progresszívnek ható ötletekkel, díszletekkel valósították meg az alkotók. Másik erőssége a movie-nak a rafinált szerkesztés, mely gyakorlatilag zárójelbe tesz egy ponton minden addig látottat, s minimum kétféle olvasatot enged elsajátítani a közönségnek. Horror-alapműként is szokás emlegetni a ’Dr. Caligari’-t, rémületkeltő eszközei felett azonban földbe tipróbban eljárt az idő, mint mondjuk a kortárs ’Nosferatu’ vagy a töredékesen fennmaradt 'London éjfél után' esetében. Timothy Brock 1996-ban aláfestésnek komponált telitalálat-muzsikája hivatott helyére billenteni eme atmoszféraamortizáció miatt felbomlott egyensúlyt. |
2020-01-21 15:29.21 |
Egyik irányból: összefüggő balesetszéria kettejük élete – kivált a fiúé, aki a gondoskodásra alkalmatlan apjával hányódik, épp amerre a Nemezis hajlítja útjukat. Másik oldalról: egyszeri baleset a korszakhatár, amit a kardszárnyú berozsdásodott szablyája okoz, térdig érő csontvázat.
Az ébenszínű verem mélyén vakon vergődő két alak igencsak meglepődik, amikor véletlenül egymáshoz érnek (vélt) magányukban, azon viszont egyenesen ledöbbennek, hogy egyikük sem rántja vissza Élet-lekötözte karját. Eszükbe jut ugyan a példázat a dúsan megrakott asztalról, melyről azonban senki sem képes falatot juttatni a szájába túlméretezett alkarjaik miatt, s az is, hogyan lakhattak jól mégis; de hát annyi zátony les egy ilyen vállalkozásra, hogy elhappolja előle a sikert – még verőfényben is, nemhogy az adott, szélsőséges jellemjárási viszonyok között…! Csendes történet az ellentétek egymásrautaltságának egy-két kibontakozási és összefonódási lehetőségéről. |
2020-01-20 12:38.25 |
Létezik-e magasztosabb megnyilvánulási formája az elpusztíthatatlan szerelemnek, mint az, ha a vágyott társtól kapott csavarkulccsal alszik valaki éjszakánként?
Egy autószerelő – akit mindenki papnak* alít először – érkezik a kisvárosba. Meglehetősen mostoha körülmények közt. Az is kiakolbólintja ugyanis négykerekűjéből, aki neki köszönheti, hogy szelheti egyáltalán a kilométereket a csotrogánya. Titkolhatnám Josh börtönviseltségét indokként, de nem olyan családból származom, hogy ilyet tegyek. Épp elég a szimpatikusan felépített szerencsétlen karakterének, hogy ahány ember, annyiféleképpen emlékszik a vizes lepedőként reá terpeszkedő, két halálesetre. Ezalatt Audrey kamaszkori intellektuális lázadása abban manifesztálódna, hogy megérteti a környezetében élőkkel: miután már túl is vannak a világvégén, a hiábavalóságok oltárán történt lemészároltatást egyedül a művészetek voltak képesek átvészelni; de süket fülekbe és ostobán utasítgató szájakba ütközik. Emmettől például kénytelen elnézést kérni, amiért már nem járna vele a továbbiakban, mert undorodik tőle. Földhöz ragadtak kontra fennkölt lelkek vívódásának vagyunk szemtanúi? Avagy a két lábbal a szilárd talajon állók értékrendje ütközik a realitást csak hírből ismerőkével? Mindenki döntse el a habitusa szerint. Annyi azonban bizonyos, hogy a hihetetlen igazsággal együtt az is kiderül a mű végére, hogy Cassavetes óta nem ünnepelhettünk ilyen eredeti amcsi független rendezőt. *Az oly sokszor beharangozott végzete aztán utol is érte a színészt a 9.11-et whiskeymámor híján is rendre visszavizionáló, nőfaló, ír tűzoltó megpróbáltatásait fergetegesen húsba maró gegparádéként interpretáló ’Ments meg!’ sorozatban. |
2020-01-20 12:27.53 |
A Csehov unokaöccse lányának önfeledt önfeláldozását bemutató 'Euridiké BA 2037' c. opust hiába keresem, nyoma sincs a nyomának. Jobb híján a művésznő oldalán emlékezem meg erről az érdekes, 1975-ös alkotásról.
Valami ilyesminek képzelném el Buñuel ifjonti kreativitásának celluloidizálódását, ha egy fél évszázaddal később született volna meg a rendező úr. Haloványan feldereng még Polanski ’Iszonyat’-a is, de simán lehet, hogy e szellemkép csak az én készülékemben grasszál fel-alá. Nikolaidisz Euridikéjével szemben ülve jóízűeket mosolyoghatunk egy zilált lelki világú, a négy fal takarásában megbúvó fiatalasszony gyötrődésein, kire az egy tőről fakadó elszigeteltség satuja és az intimitás mámora közösen – persze, nem egyforma mértékben – fejtik ki hatásukat. Rögeszmés félelme a küszöb fölött becsúsztatott levéltől még csak bosszantó társasjátékká fejlődik a postással, ám az, hogy az ablakokra ragasztott újságokon, sőt, a fejére húzott, feszülő lepedőn is átitatódó árnyék démoni természetű-e „csupán”, vagy valóságos fenyegetést jelent a hölgyre, már velőt metélő kérdés. (Mely ugyanúgy vonatkozik pl. a lelketlenül ébresztő brigádra is.) Míg a külvilágból – a film keletkezésekor épp csak megbukott a görög tábornoki junta – fegyverropogás és helikopterrotorok dönögése kedvetleníti el a füleket, Euridiké terméketlen telefonbeszélgetéseit ezzel párhuzamosan elviselhetetlen írógépkattogás szakítja folyvást félbe. S ha eme, nem sok eredménnyel kecsegtető vívódások felett esetleg elsiklana a felületes vagy az ingerküszöbét magasabban hordó szemlélő, Nikolaidisz gondoskodik az inverz (a toaléból felfelé) hányós manőverrel, vagy a fröccsöntött babákkal való perverz játékkal arról, hogy nekik is az emlékezetükbe vésődjön első egész estés kompozíciója. |
2020-01-20 12:14.11 |
Az uniformisba bújásra megalkuvást nem tűrően képtelen művészről – filmélményekről lévén szó – előbb jut eszünkbe Forman Mozartja, Danielsson Picassója, de még akár Tim Burton Ed Wood Jr-ja is, mint Korda Sándor Rembrandtja. Nyilván az idő teszi, ahogy messzire őröl kotnyeles fogaskerekeivel. Pedig…
Mire Laughton a flamand fenoménné lényegült át a szemet gyönyörködtetően fényképezett picture-ben, előtte már megvillantotta oroszlánkörmeit Néróként, Javert felügyelő szerepében és VIII. Henrik bőrébe bújva is, ezúttal azonban mindegyiket feledtetve, valami lélegzetelállítót művelt a vásznon. A meglett férfi, aki semmivel sem törődve szembeszáll Amszterdam előkelőségeivel is, máskor durcás kisfiúként biggyeszti le ajkait, süti le szemeit, ha szembesítik a kikerülhetetlen tényekkel, mikről nem óhajtott tudomást venni. Megint máskor vígan duhajkodik, s amikor csak Ihlet anya homlokon csókolja, alkot átszellemülten, az ízlése szerint – ha csak a műtermének is – remekműveket. Tarajosok jöhetnek, víztömegek mehetnek – Korda szakavatott kézzel, aránytévesztésmentesen adagolja a festő életútját keresztező drámai fordulatokat –, piktorunk teljes valójában csak egy dologra koncentrál… Mekkora szamár vagyok, hogy pont ez az egy ment ki a fejemből! ;D |
2020-01-17 15:00.56 |
Hölgyeim és uraim! A piros sarokban a kafkaian arctalanná maszkírozott, 34 milliárd K. O-val mindeddig veretlen intézmény, illetve rendszer! A kék sarokban pedig a szorítóba első ízben lépő, Musilt és Zeliget idézően tulajdonságok nélküli, tehát: az ártatlanság metaforájaként szenvedő humanoid! Lehetnénk akár mi is a helyében. (Ja, hogy ott is vagyunk?) A fogadóirodák semmilyen szelvényükön nem tüntették fel ezt az összecsapást, ennek ellenére is érdemes figyelemmel kísérni.
A skizofrén rendszer kortyonként váltogatja a jó zsaru–rossz zsaru–spicli cosinusát a tenyereként ismert trigonometrikus egyenletben. Hiába kiszámíthatóan hatásos azonban a stratégiája (retorikája: társadalmi érdek az egyén pöcébe alázása; az akkurátus testtörésből tuti biztos a szellemnyerés; szegény kék metaforánk ellen fordítja még annak saját elmeszüleményeit, a Barátságos Kakast vagy a Zöldszárnyú Macskát is), ha a végletes megaláztatáson, a könyörtelen kiszolgáltatottságon túlra tapad a szem, s a roncsoló hatásoktól el bír vonatkoztatni az elme… sírhatnék, s írhatnék még hangzatos szókapcsolatokat, de egyik sem fogja visszaadni, mily impozánsan tölt meg egy javarészt árnyékba boruló termet másfél órán át Stowe és Rickman kettőse pillanatig nem unalmas játékával. |
2020-01-17 14:50.34 |
Baskul, 1935. Áthevülten forr a dalom Kínában. A fehérek fejüket hátra hagyva menekülnének, de nincsen elég hely a tömeg számára. (Azért ötnél többen is felfértek volna arra a repzajra.) A kardinális kérdés: Robert Conway brit diplomata – egyben reménybeli külügyminiszter – felszállt-e vele, s hogy ne rángassa az ideg, az öccse is? Conway a hajszál dacára is abban látja a megoldást, hogy – leendő miniszterként – megszüntetné a hadsereget, elsüllyesztené kinevezése után az állam armadáját. Harmadik generációs idealista, nem igaz? Tegyük hozzá, mire ezt kiötlötte, már whisky-vel tette képlékennyé ábrándjait.
A gép eltűnik a látóhatárról, a térképről – szabotőrül vigyorog a pilóta, de csak mi látjuk; a pózukba merevedett politikusok pelenkáért kiáltanak Britanniában. Eközben az egyetlen női utas a bizonytalanságtól és a pászmaként látható kilégzésektől kiborul. Hisztije, s az azt követő lefulladása a repülő hajtóműveinek egy Spielberg-szappanopera drámai csúcsai lennének. Hiltonnál azonban még csak most kezd belelendülni a történet. Idegőrlő várakozással, hogy történjen már végre valami. Mentőcsapat bukkan fel a semmiből, hogy a legendás Shangri-Lába kalauzolják hőseinket, egy édeni oázisba a hófúvásos halál ölelésében: akik kezdetben még örvendeznek, de hamar őszintétlenre fagy orcájukon a mosoly, megtudván, a magashegyek miatt hermetikusan el vannak zárva a külvilágtól. Se rádióadás, se mobilnet, még csak futárokat sem tudnak indítani a civilizált(nak titulált) világba, értesíteni a VIP-emberkéket a repülő fehérek sorsáról. Shangri-La mindenkire hat. Vagy rekordsebességgel leviszi alfába, vagy viszketően idegessé teszi, de roppant erővel befolyásolja az emberi szervezetet. Kenyértörésre kényszerít, válassz a modern, felfokozott tempójú, valamint az arany középutat nem csupán hirdető, meg is valósító, (egyesek számára) eszményi társadalom között! A Legmagasabb Láma színre lépését követően egyre dobhártyán dörömbölőbb a kérdés: hipnotizáláson, delejezésen, agymosáson estek át hőseink? Avagy létezhet a valóságban ilyen, páli létszemlélet-változás? Mi az igazság Shangri-La, a határozottan humbug-allűrökkel kacérkodó társadalom körül? Ezekre, s még sok más, senkiben soha fel sem merült kérdésre ad választ ’A Kék Hold völgye’. Ez és a következő adaptáció az egyik legérzékletesebb szemléltetője annak, hogy a stílus maga az ember. 1937 és 1973 számjegyeinek ugyanúgy 20 az összege, ráadásul mindkét feldolgozást a Bivaly évében követték el; Capra olvasatának azonban a Jarrott-féle, vérszegény imitáció a nyomába sem érhet – finoman fogalmazva. Pedig Peter Finch, az összeesküvés-elméletek egyik, gyökeret legmélyebben eresztett hivatkozási alapja sem volt kontárja a mesterségének… |
2020-01-17 14:40.32 |
Egy levélből harsan fel a segélykiáltás, ami aztán lavinát indít el, pusztítót. A kis Rowan Morrisonnak (derül ki belőle) se híre, se az a másik. Neil Howie őrmester repül hidroplánján a szigetre, hol az eltűnt morzsolgatta napjait. A helybeliek nem rejtik a béka feneke alá, hogy rendőrünkre mint egy kívánatos vendég ellentettjére tekintenek.
A bigott őrmester meghökkenése nem ismer tatárokat, de olyan tanárokat sem, akikkel lord Summerisle insuláján keveredik konfliktusba. A természeti népek jámborságával levetkőztetett közösség csak azt szeretné, ha hagynák őket békességben, hitük szerint élni. Erre idetéblábol ez a minden lében fakanál fakabát, aki felfuvalkodottságától nem látja a fából erdőt. Ahogy azonban ráérősen csorognak le a fagylaltok az ámuló nézők tölcsérén, majd kézfején, úgy lesz fokozatosan árnyaltabb a fenti képlet. Mire egy óriás árnyává tisztázódik a terv, Howie is látja már a fából embert – embernek kalitját. Hardy állásfoglalás és eltúlzott manírok nélkül ütköztet két vallási (világnézeti) gépezetet egymással. Könnyedén teheti, valódi párbeszéd híján úgyis csak a kurrens győztes kiléte érdekes a feleknek. |
2019-12-30 13:37.15 |
Az egész rövidfilm arról szól, hogy a főhős srác zabálna folyamatosan szíve szerint. Van benne cheeseburgernek arcra kenése, kanál a köldökbe, s azzal drazsé röptetése a szájba stb., de alapvetően a nyitó képsor miatt küldtem, a hűtő kiürítése jelentért.
Crowbaréknak Ramonesék meg azt felelik: Punishment Fits The Crime. ;D |
2019-12-30 13:10.18 |
A felelősség áthagyományozását azokra értettem, akik később védekeznek azzal, hogy ők nem is akarták, eszük ágában se lett volna sose, de hát csak akkor vették őket emberszámba a Csipet Csapatban, amelybe már megvették a jegyük, s nem akarták, hogy kárba vesszen.
Én a senkinek sem ajánlott energiaitalokról szoktam le öt és fél éve egyik napról a másikra. Nem egyszerű történet egyik sem. Az enyém talán könnyebb volt. |
2019-12-30 13:01.43 |
A zsírosról jutott eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=BFlNaXDYiWo 8) |
2019-12-30 11:13.33 |
"attól még nem minden muzulmán terrorista."
Chris! Ezt írtam (próbáltam megfogalmazni) én is. Nem az alapján ítélek meg senkit, szív-e. Épp csak iszonyúan nem szeretnék jelen lenni, amikor csinálja, mert fulladok, szenvedek tőle. A részegeskedésnek sincs semmi értelme, de nem is igazán említhető egy lapon a kettő. (A cápásom is vacak hasonlat volt, igaz, de nem jutott jobb eszembe.) Amíg azonban nem lehet úgy meghatározni, hogy xy konkrétan ennek vagy annak az ekkor és ekkor elszívott kúpjának esett áldozatául, ahogy egy részeg sofőr esetében, addig mindig ezzel példálóznak. Dacára annak, hogy a zéró tolerancia előtt is "csak" 11%-a eredt a baleseteknek alkoholos befolyásoltságból, s nyilván nem nőtt azóta ez a szám. A 0,2% is sok amúgy. Ugyanakkor az összes elhunytat figyelembe véve minden ötödik magyar lesz porrá a dohánytermékeknek köszönhetően. S nem csak a szívók: a hidegfüst belélegzése – mondják – még ártalmasabb. Lényegesen közelebbi kategória tehát az általad is említett, szintén nem emberi fogyasztásra való (rákkeltőkkel telepakolt) ételek bekebelezéséhez. Szerintem. |
2019-12-30 09:31.24 |
Hi, Chris!
Azt próbáltam ecsetelni, hogy nálam ez nem választás, döntés kérdése. Attól, hogy a kereszténységtől a lehető legtávolibb, morbid látványt nyújtanak, attól még elvoltam velük. A szemléletük már más tészta, de a lényeg: a szervezetem nem bírja a füstöt, túl szűkek (doki szerint) az ereim. Nem jó példa, de kb. olyan, mintha egy cápatámadás túlélőjének mondanád, hogy ússzon egyet veled lábak nélkül a tengerben, te is legyőzted az araknofóbiád. Vannak, akik lépten-nyomon zsíros ételeket diktálnak beléd, amiktől már herótod van? Az irodából nem állhatok fel folyamatosan, hogy majd 20 perc múlva folytatom, amikor levegőhöz jutok. (Aztán 20 perc múlva megint ott állnak alant és.) Én is kijöttem láncossal is. Csak ritkábban. Sem a szellemi vagy egyéb kvalitásbeli képességeiket nem vonom kétségbe, és nem gyűlölöm őket. Csak ne akkor óhajtsanak a Sátánhoz hasonlítani, amikor én is jelen vagyok. Tudom, hogy ez is elviselhetetlenül nagy kérés, ezért is csak halkan mertem feltenni. 8) http://www.youtube.com/watch?v=VFBwYKfnJw0 (Tamino: Cigar) Itt, a fórumon pl. eszembe se jutott bárkit is meginterjúvolni, hogy él-e dohánytermékekkel, nem érdekel, és nem is befolyásolna. De már így is lényegesen többet beszéltünk erről, mint amennyit megérdemel. Keressünk más témát! |
2019-12-29 23:25.53 |
A bagózástól undorodom, az emberektől csak addig, amint éppen ontják magukból a bűzt. Az ő társaságukat szimplán nem keresem. (El nem utasítom, csak nem keresem.) Megvetésről szó nincs. Amit gyűlöletnek érzékelsz, az a szenvedésem hangja. Nem egy rokonom is szívja, nem gyűlölöm őket (sem).
Számomra lényegesen frusztrálóbb az amúgy gennyé szennyezett – nem használok autót, buszt is a lehető legritkábban – levegőt tovább mérgezni, ölni az idegméreggel, akit lehet, mint az alkoholfogyasztás. De ez nyilván azért van, mert egy másik bolygóról csöppentem a Földre. Más az értékrendem, az ér- és idegrendszerem. Érzékenyebb. Sejtem, látom, hogy a leszokás mennyire erős akaratot igényel, magára a rászokásra nem találtam még soha magyarázatot. Ez a taszító bűzben együvé tartozás, hogy csak akkor fogadnak el a hülyegyerekek hasonszőrűnek, ha én is velük bagózok, eléggé a felelősség másra tolása ízű akciónak tűnik, amiben persze nagyon jók az emberek. Mint nem egy reklámban: Légy önmagad! Aki akkor leszel, ha a mi termékünket vásárolod! 20 éves koromig egyébként elvoltam ezzel az egész problémával, de aztán az első főnököm folyamatosan pöfékelt, a buszsofőrök 75%-a is, a koleszban anno a küszöb fölött, mostani irodánkban az ablakkeretnél hömpölyög be permanensen a füst. Fejfájás, hányinger stb. Szóval, engem egy életre kikészítettek a bagósok, ezen jó szó, simogatás, sajnos, nem fog változtatni. A szervezetem nem tudom kicserélni. Ha lehet, kitekerek az erdőbe, mezőre – ennyit tehetek. Amit a cikkben írnak a filmekről, szerintem elég nagy marhaság. (Lásd pl. a "spirituális" 'Lucky'-t, de vég nélkül lehetne sorolni a címeket ellenpéldájaként az író által felhozottnak.) Az alanti kérdésedre szívesen válaszolnék, de, ne haragudj meg, nem értem. Miben lehet szerepe a filmbeli jelenetnek? |
2019-12-28 00:49.21 |
Akkor egy kis igazi fiesztahangulat varázsolódjon minden kedves fórumozó lelkét pezsdítendő: http://www.youtube.com/watch?v=LzUk-2GbHl8 (IANVA: Dov'eri tu quel giorno?) |
2019-12-28 00:42.59 |
A céljaink felé kijelölt utazás adja meg minden élmény hosszú lecsengésű utóízét, és csak kis részben a megérkezés.
Stanley Donen receptje már az ’50-es években egyértelmű volt. Végy két sztárt (nemenként egyet), főzd meg őket egy vígjáték üstjében, s azonnal dől a lé – csak legyen elég nagy edényed felfogni, ami lecsöpög belőle. Darabjait – a változatosság gyönyörködtet alapon – olykor musicallé ízesítette, máskor krimielemekkel spékelte meg, megint máskor egyedül romantikát őrölt hozzá. 1966-ban a szerény Box Office tanulmányozása közben dünnyögve konstatálta, az isteni Audrey az ő egyedüli adu dámája. S miután sikerei Héphaisztosza, Cary Grant épp ez évben akasztotta szögre Thalia álarcát végleg, az ifjú titáni ambíciókkal jelentkező Albert Finney-re esett a választása, s egy olyan forgatókönyvre, amelybe, valljuk be, nem is illett volna bele egyik „nagy öreg” sem, akikkel az utóbbi időben dolgozott. Donen szemszögéből Mark és Joanna húszas éveinek együtt töltött öt fázisát láthatjuk klipszerűen összetördelve, s ezek által két folyamatot, melyek ellentétes irányba tartanak. Míg utazási szokásaik (életszínvonaluk reprezentánsaiként) – ha kronologikusan rendeznénk el az elénk pergő mozaik-képkockákat – töretlen fejlődést mutatnak, érzelmi készletük ugyanazzal a svunggal apad el a semmibe. Annak dacára, hogy fölöttébb bölcs emberpárról van szó, hiszen hangzatos életigazságok röppennek fel ajkaik közül minden periódusban! A feldaraboltságnak optimistán fontos funkciója egyrészt a kontúrok elmosódásában, az idősíkok (általános érvényű) felcserélhetőségében ragadható meg (a felszínen). Ennél is meghatározóbb sajátja azonban a műnek, hogy nem egy melankolikus, az ember esendőségén és alkalmazkodási nehézségein kesergő alkotásnak készült, amilyenné a lineáris történetvezetés óhatatlanul szürkítette volna. A véletlenszerűnek sejlővé szisztematikusan irányított felvillanások egysége egy, a számos áthallásnak és humoros ellentmondásnak köszönhetően alapvetően derűt sugárzó kirakóssá áll össze. Egy nagyon szerethető, emberi történetté. Ki ne emlékezne kacagva Ruthie kulcs-elhajítására és éhezésére? A kényszerből igénybe vett kastélyszálló éttermi áraira? A tyúkok bárányhimlőt elkerülendő vetélkedésére? Mark deus ex machina menyasszonyára? Kettejük stoppolási stratégiájára? |
2019-12-28 00:18.19 |
Szia, Mütyürke!
Én a csodálkozásodon csodálkoznék, ha nem fásultam volna már bele, tapasztalva, hogy a kevesek szennyezéshez, mérgezéshez való joga mennyivel "fontosabb, normálisabb" minden, tiszta, belélegezendő levegőt áhító élőlény jogánál. Lőrinccel a lentebb taglalt témát illetően a legmesszebb menőkig egyetértek, de attól még nem tekintek fel rá, mint emberre. Ostoba vagyok, érzem, de úgy látom, attól még lehet valaki mestere a szakmájának, hogy leszar maga körül minden létezőt a pillanatnyi élvezetért. Én undorodom ettől a mindent értelmetlenül pusztító szemlélettől, a látványtól és a dögletes bűztől, amit kibocsátanak, mások, akik bár kereszténynek szeretnék feltüntetni magukat, elfogadhatónak tartják a Sátán attribútumait gőgösen magukra venni. Szerintem is maradjunk a csokinál. Nem is említhető egy lapon a kettő. Trüffeles, narancsos vagy 65%-os töltetlen étcsoki legyen az áldozat? 8) És akkor a sajtokról még nem is beszéltünk... С новым годом!!! |
2019-12-27 11:18.06 |
Oslo? Milánó? A müncheni állatkert? Minden út a család vidéki kastélyába vezet – fő az őszinteség!
A közlekedési morál a másik lefasisztázására készteti frusztrált bajorjainkat, de a le- és megbuktatott közerkölcsön, annak korhadó korlátain jóízűen göcögnek. Az ösztön piedesztálra emelése közben szemet hunynak a járulékos veszteségek felett; így lényegesen kényelmesebb. És kiszámíthatóbb, senki sincs kitéve egy lelki adok-kapoknak, mételyező gyötrődésnek. Hamar kiderül, hogy az egyetlen teremtés, akit a fenti erjedésben tapicskolás irritál – oh, minő koincidencia! –, magában egyesíti egy középkori, torz testű udvari bolond és a mai, lelkifurdalásuk okán bőkezűen engedékeny szülők gyermekének attribútumait. Pompásabb rezonőrt kívánni sem lehet a kis ravasznál. A táncos léptű, ám néma nörsz neveltjénél. Bár a felvezető szakaszban számos játéklehetőség beszűrődik a képbe esetleges kulcs gyanánt: bábként mozgatható babák, kártya, sakk; a fő attrakció az angyali Angela kedvenc lélekmarókája lesz a tükrökkel, vitrinekkel és palackokkal gazdagon megrakott teremben. A „játékban” csak a vak koldus nem vesz részt – mivel már korábban elhajtott üzenetértékű (FÜCX) rendszámot viselő Mercedesével. Ha egy drámában a bonyodalom kicsomagolása közben előkerül egy pisztoly, abban a fegyvernek az íratlan szabályok alapján el is kell sülnie! Fassbindernél, persze, minimum egy dildo is kikandikál az utazótáskából. Az elképesztően termékeny – s ebből adódóan igencsak egyenetlen színvonalú munkákkal előrukkoló – rendező egyik csúcsteljesítményeként szeretek gondolni a ’Kínai rulett’-re. |
2019-12-21 22:10.21 |
Kizárólag erős idegzetűeknek!
Egy, az epilepsziás rohamai miatt anyja otthonába önkéntesen száműzetésbe vonuló lány olyan zsibbasztó ideával várja haza rég megözvegyült szülőjét, ami kíméletlen számvetésre készteti mindkettőjüket. Félelmeikről, vágyaikról, kínjaikról, hogy miként látják egymást s helyüket a közösségben. Sűrűn váltakozó érzelmi töltetű, verbális pengeváltásuknak szűnni nem akaróan komoly a tétje – a szóban forgó tragédia Damoklész kardjaként lebeg, sőt, a tengelye körül pörögve hintázik a fejük felett az első pillanattól kezdve. Anne Bancroftot lovaggá is üthették volna akár Thelma Cates megformálásáért! Igazán megérdemelte volna. |
2019-12-19 21:35.04 |
A hőségtől párálló, nyomor pettyezte, kilátástalan katlanból a kilátás az Állami Cipőgyár nagykutyájának dombteteji, légkondicionált villájára vetül. A kontraszt elmét deformít. Amúgy nem kell félteni – az isteni leosztástól szenvedő – hősünket, kinek kilétét jó sokáig homály fedi. Egyrészt sajnálja ő magát mások helyett is épp eléggé. Másrészt saját kezűleg fröcsköl olajat embertársai poklának tüzére azzal, hogy kihasználja s megvámolja gyengeségüket. Ráadásul kiötli – s elhatározását tett követi –, miként változtathatná pokollá a (számára) bosszantó mennyországot: Kingo Gondo fiának elrablásával; ugyanakkor mennybemenetellé önnön, hónaljban szűk s a farpofák közt mélyen bevágó konfekciópoklát: a csimotáért követelt váltságdíjjal. Súlyos liba úszik azonban a Számí-tó számításába, s elvétik a célpontot.
Kuroszava mintha – de csak mintha! – két filmet rendezett volna meg egy cím alatt. Az éles cezúra előtt Gondóra, az üzleti élet origójára fókuszál. Enged-e a zsarolásnak, mely csődbe juttatná, miközben nem is a gyerkőce élete a tét? A körötte pillangózó családtagoknak, rendőröknek és munkatársaknak megvan a külön bejáratú magánvéleménye, de a döntést egyedül neki kell meghoznia. Tanulságos mai szemmel megfigyelni Gondo vívódása közben, milyen felszereltségű volt egy japán milliomos háza 1963-ban! A második játékrészben a fejes választásának következményeire, s arra, milyen hullámokat gerjesztenek az érintett közvetlen közelében és a társadalomban en bloc, összpontosít a rendező. Ekkor indul csak be a nyomozói gépezet, hogy minden áron kiderítsék a gyerekrabló kilétét. Vagyis a földi mennyország után betekinthetünk – Kuroszava látcsövével – az evilági pokolba is. |
2019-12-19 21:25.19 |
„Az emberek tegnap még azt sem tudták, mi az a WTO. Ma pedig… ha-ha-ha… Azt ma sem tudják, hogy mi az a WTO, de legalább annyit tudnak, hogy utálni kell.”
Az 1995. január 1-jétől működő Kereskedelmi Világszervezet aktuális kongresszusi helyszínén, Seattle-ben nagyarányú, békés tüntetésre készülődtek 20 éve, 1999 decemberének elején. Szemünk előtt mintha valami elborult sci-fi kockái peregnének, melyben két, érvényesülni kizárólag homlokegyenest más életfeltételek mellett képes faj küzdelmét figyelhetjük meg. A merkantilizmus a hatalomba ágyazódva süketté és vakká válik mindenre, ami nem táplálja a nyereség(vágy) tüzét. E szemlélet kőlelkű, kis gömböcként dagadó betétkönyvű inkvizítorai ellen és oldalán felsorakozó hétköznapi emberek sorsát, világlátását érezte missziójának mozgóképek segítségével tolmácsolni a ’Seattle öt napja’ alkotói stábja. És az állást nem foglaló semlegesekét, akik hihetnek a kívülállóságukban – amíg konkrétan nem az ő hátukon csattan az ostor, csuklójukon a bilincs. Megrázó jelenetek (nyilván a néző vérmérsékletétől függően) – a rohamrendőr és Ella találkozása; Dr. Maric és Abasi tehetetlen, önmagába olvadó vergődése a konferencián; vagy amikor fény derül az agresszív anarchisták vezéralakjának a kilétére… stb. stb. Bár egy szalonprovokatív opus csupán egy mindannyiunk vérét nyíltan szipolyozó szervezetről, s annak módszereiről; én kedvelem. |
2019-12-16 17:15.44 |
A Rockzene topikban már lejátszottam délelőtt, itt is ezzel az opusszal emlékeznék meg Róla: http://www.youtube.com/watch?v=ul5beWXDa7c
NYB! |
2019-12-16 09:12.40 |
http://www.youtube.com/watch?v=ul5beWXDa7c
NYB! |
2019-12-16 08:58.19 |
Lemmy, Bowie, Cornell, s lehetne sorolni az óriási figurákat, akik...
HA elkapott a http://www.youtube.com/watch?v=aL8yZjstgnk (Teatro degli Orrori: Nostalgia), egy ötlet a füleidnek: http://www.youtube.com/watch?v=c6THfRs_aFA (Motta: Una maternitá) Vagy az amúgy hatalmas 'Goliath' helyett 'Halo of Nembutals', illetve 'Televators'. (De csak AMENNYIBEN tényleg elkapott a fentebbi.) 8) |
2019-12-16 08:04.47 |
Ha Major P. tetszett, érdemes tovább haladnod, mondjuk a 'Black River'-en. Hozzád (is) közelebbinek gondolom. Mugison talált, süllyedt. 8( Azért arra az Eddie-s borítóra túl nagy mennyiségű kreativitást nem pazaroltak Morbid szenték.
Nem, a rossz hírt nem olvastam, hallottam. Mi lenne az? Gondolom, egy haláleset. Ha már a fekete folyót szóba hoztam, http://www.youtube.com/watch?v=Fso_R5DkMbw (Volapük: Dunaj) – emitt a falzettek tutkeráj nem fognak gondot okozni. A küzdésről meg filozofikus tartalmak jutottak eszembe, hogyasszondja: http://www.youtube.com/watch?v=-YtynzL52T0 (Faxni: Nehéz, de könnyű) |
2019-12-14 19:22.55 |
Nyolc világváros öt hónapig biflázta a kiképzésen, miként készüljenek fel minden lehetséges lépésre, amit csak az állami pénznyomdában töltött idő alatt indíthatnak feléjük. A teje fetején álló szemléletűnek tűnő támadás során a Dalí-maszkos, silleroverallos városok maguk kezdeményezik a riasztó bekapcsolását, a hatóságok ébresztését. S annyira sem sietnek a forró talajú terep elhagyásával, mint II. András teljesíteni a szentföldi hadjáratra vonatkozó ígéretét. Az első két évad egyetlen – közel egymilliárd eurós – rablás 128 óráig tartó történetét tárja elénk. Rutinosan működő panelek – még Eizenstein Patyomkinját is megidézik egy kulcsjelenetben – váltakoznak ez idő alatt pompás fordulatokkal. A jelen és a múlt közötti – általában a visszaemlékezés talajáról indított – szökellések segítenek a karakterek motivációinak megismerésében.
S ahogy az illik, az alkotók száguldó hullámvasútra ültetik az alaposan és rendkívül részletgazdagon kidolgozott, modern robinhoodkodás végkimenetelére kíváncsiakat a maradéktalan siker és a totális kudarc, e két szélsőérték között. |
2019-12-14 18:50.32 |
… Az ismeretlenség tojáshéjburkát maguk körül éppen csak ripityára törő Penélope és Javier mint Beatrice és Benedek parafrázisa. Ööö… vagy talán mégsem? …
Reneszánsz szenvedéllyel megkomponált húsok és az elfedésükre szakosodott fehérneműüzlet. Sonkás-fokhagymás szerelmi paralelepipedon paradicsomos intrikákkal fűszerezve. (Mindenki boldog mindenkivel, de mindjárt ketrecbe zárt gepárd, amint eszébe jut, hogy a másik is az.) A klasszikus ármánykodás egzotikus boxeralsóban nem csak visszafelé, minden lehetséges irányba elsül, rántva magával, akit csak talál. Az Almodóvarral gyakorlatilag együtt induló Bigas Luna átvilágítatlanul hagyja a lélek mély bugyraiban zajló folyamatokat – csak a mások által is tapasztalható változások foglalkoztatják, s addig forgatja a gondjaira bízott karakterek mozgását biztosító csavarokat, míg dupla Pietába nem fagy körülöttük a levegő. Ui.: Mindenki megtanulta már gyerekfejjel, hogy az étel nem játék. Canals és Luna is. Lehet náluk gyógyszer, fegyver, ajzószer, a megélhetés forrása – minden, csak nem játék. |