 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| Hamarosan a TV-ben |
| Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 05:40 |
| Creed 3. - HBO2, 06:00 |
| Karácsony a farmon - HBO3, 06:00 |
| Gumball csodálatos világa - Cartoon Network, 06:30 |
| Élet vagy halál - Film+, 06:40 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Franco Nero (83) |
| Vincent Cassel (58) |
| Maxwell Caulfield (65) |
| Pokorny Lia (53) |
| Oded Fehr (54) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Szólánc igékkel |
| Három betű - egy mondat |
| 2022-es választás |
| R.I.P. |
| Creed 2. - Vélemények |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
A boszorkányok elveszett könyve  |
Piros Ildikó  |
Törölt felhasználó hozzászólásai
Versek!
| 2011-09-15 22:04.51 |
| "Felmászott a nyúl a fára,
jaj de szépen kukorékol! Piros csizma van a lábán, nem süt a nap a szemébe." Népi költögetős agyilag megfáradtaknak, saját dallammal... (de tényleg létezik, szépen lehet énekelni....:D) Angelika, "behaltam" a nem mindennapi szavaidon, ha sajátok, ha nem.:):):) |
Kísérleti könyv - Tervezés topik
| 2011-09-15 22:00.02 |
| Figyeltem és ámultam,
szájam tátva bámultam. Tehetséged előtt leesett az állam, hogy Edellis többé már nem önálló állam. Szép mentés volt kedves, szerény Z barátom, Ha eltolok valamit, rád számíthatok, látom!;) Ajándék versike neked, köszönetem jeléül. Remélem tegnap jól sikerült az az elfoglalt estéd...:D |
Versek!
| 2011-09-14 23:20.39 |
| Ez nagyon értelmes mondat volt... Úgy jobban hangzik, hogy: "ha egy ajtó becsukódik...."
(na mindegy, ebből már nem jövök ki jól:D) |
| 2011-09-14 23:18.32 |
| Ha valami elkezdődik, az rendszerint véget is ér...
De nem érdemes bánkódni túl sokáig, mert ahol egy ajtó becsukódik, az azért történik, mert egy másik már kinyílt. (Legfeljebb egy darabig vakon kell tapogatózni ahhoz, hogy megtaláljuk.:)) http://www.youtube.com/watch?v=UI9F__7EtUM&feature=related |
| 2011-09-14 23:08.09 |
| :):) |
| 2011-09-14 23:06.29 |
| Igen, nekem is rémlik. Tán még gratuláltam is hozzá, mire Te megírtad, hogy az már nem mostanában volt...:) Nem baj, ha csak örökké tart...:):)
De ez tényleg gyönyörű vers. |
| 2011-09-14 23:03.55 |
| Ezt már olyan régóta fel akartam ide tenni, mert egyszerűen csodaszép!:)
http://www.youtube.com/watch?v=jfwP98j0Ek8 |
| 2011-09-14 22:50.56 |
| Ha már szerelem, akkor ez se maradjon ki:
http://www.youtube.com/watch?v=PK2pS0958Uw&feature=related :) |
Viggo Mortensen - Vélemények
| 2011-09-14 22:15.32 |
| http://www.youtube.com/watch?v=IsSP82TV3Bo&feature=related
Azt hiszem, érdemes lesz megnézni... |
Kimberly Williams - Vélemények
| 2011-09-14 21:57.19 |
| Talán azért, mert nem olyan ismert, mint egyes, agyonfoglalkoztatott színésznők... De én is kedvelem. Néhány évvel ezelőtt ment egy egy (talán három részből álló) minisorozat, amiben egy olyan fiatal lányt játszik, aki Olaszországban ismerkedik meg egy Leo nevű fiúval, aki végül is az igazi lesz a számára. Talán "Viszonyok", vagy valami ilyesmi volt a címe. Nagyon kis helyes történet volt. Aztán láttam vele egy másik filmet is, amiben asztalosként dolgozott, aki egyedül neveli a beteg kislányát. Tényleg helyes színésznő. Amúgy mostanában a "Jim szerint a világ"-ban egy másik név is van a neve mellé biggyesztve. Azt hiszem Williams-Paisley vagy ilyesmi...
Akárhogyan is: boldog szülinapot neki! |
Kísérleti könyv - Tervezés topik
| 2011-09-14 21:41.53 |
| Akkor tedd azt!;) Jóóóó éjt!:D:D |
| 2011-09-14 21:40.45 |
| Veled mi újság? Látom kirándulni készültök.:) Majd szorítok, hogy az a rossz idő, amit mondanak csak egyszerű kiránduló idő legyen eső nélkül.:) |
| 2011-09-14 21:32.32 |
| Szóval ezzel az Amily szállal igazából csak azt a problémát próbáltam megoldani, hogy mitől "Fehér Úrnő" Evelyn... Amúgy Amily simán lehet elf, ez semmiben sem befolyásolja a történetet, főként, hogy az apja nekromanta... Furcsa párosítás, de egye fene. Szükség kényszert bont...:):) |
| 2011-09-14 21:30.37 |
| Most vagy ennyire érthetetlen, vagy ilyen hosszú?:D:D
Gyanítom te is mindenfélét csinálsz közben...:D |
| 2011-09-14 21:24.50 |
| OK |
| 2011-09-14 21:17.09 |
| Itt vagyok, csak írtam.
Látod, ez el is kerülte a figyelmemet. Talán megoldható lenne, úgy, hogy Agous az élőhalottak egy csoportjával érkezett a szigetre... De lehet, hogy ez már erőltetett... Na, majd 24-én aztán írd meg, hogy tecccik az oskola.:):) |
Kísérleti könyv
| 2011-09-14 21:14.59 |
| Bereldien érezte a Lut-por hatásának egyre sürgető múlását. Tudta, hogy azonnal indulnia kell, de még meg akart tudni valamit:
-Heelwell, mondd, mi lett a krónkikással? -Meghalt. -Csak így, egyszerűen? -Nos, nem volt ilyen egyszerű a halála. Titokban akarta elhagyni a szigetet. Egy csónak várta, amely kivitte volna őt az öböl egyik eldugott zugában várakozó kereskedőhajóra. De soha nem ért el oda. A csónakban ugyanis Tristradil emberei várták. Néhány nap múlva előkerült a kis lélekvesztő is, tele húscafatokkal és csontdarabokkal. A kiátkozottak egyszerűen darabokra tépték Semprioldint. Bereldien hirtelen szédülést érzett, de ennek nem sok köze volt ahhoz a rosszulléthez, amit Heelwell szavai váltottak ki belőle. Teste újra örvénybe került, aztán egy hangos csobbanással visszaesett önnön tudatába. Csak egy pillanatra ébredt fel, de csak azért, hogy utána még mélyebb, álomtalan álomba zuhanjon. |
Kísérleti könyv - Tervezés topik
| 2011-09-14 21:03.08 |
| Hát mi lenne? Szeptember van, meg suli és már alig várom, hogy újra nyár legyen..:):)
Apropó suli! Megkezdted már? |
| 2011-09-14 21:01.22 |
| Ez igaz, és ráadásul egy csomó mindenre inspirált. Jó "felütései" voltak.
A mitológia...:D:D Jesszum. Nem akarom tovább bonyolítani, mert már így is papír és ceruza kell a családfák levezetéséhez. Csak egy egyszerű beszélgetés-lezárásra gondoltam... |
| 2011-09-14 20:59.00 |
| Ez bizony nem meglepő, tekintve a rokoni fokozatot...:) |
| 2011-09-14 20:58.21 |
| Sziasztok!
Gondolom ma már nem nagyon lesztek... Nos, jelentem, nagyjából befejeztem a kiátkozottak és egyebek előtörténetét. Nem pont így terveztem, de ez lett belőle a rohanás miatt. Még van egy két mondat, de azt már gyorsan hozzábiggyesztem. Remélem veletek minden a legnagyobb rendben. Mosi, most majd összeszedem magam egy privire is...:) Egyébként most olvastam valamelyik fórumnál Randal nevét. Kíváncsi vagyok mi lehet vele. Nekem hiányoznak az írásai... Na, legyetek jók, avagy ne! Üdv és millió smiley!:):) |
Kísérleti könyv
| 2011-09-14 18:04.40 |
| A csendet csak a fáklyák lángjának sercegése törte meg. Bereldien türelmetlenül várta a folytatást:
-Igen, a történetnek ezt a részét már ismerem. Thorwadill, ahogyan elhatározta, megszerezte a szigetet, de hogyan győzte meg Tristradil a nekromantákat és a démonokat? Heelwell keserűen felnevetett. -Nem volt itt szó meggyőzésről... Tristradil csupán pillanatnyi szeszélyének engedve tett ígéretet egy olyan megállapodás létrehozására, aminek ráeső részét esze ágában sem volt megtartani. Amikor elmondta az apjának, hogy emberek készülnek benépesíteni a szigetet, Traandaril majd' gutaütést kapott. Fenyegetőzött, mindennek elhordta a fiát, de az csak flegmán így válaszolt: -Nézd a jó oldalát, apám! Bármikor friss alapanyaghoz juthatsz, ha fel akarod tölteni az élőhalott készleteidet... -És Damlord?- Traandaril tajtékzott dühében. -Apám, túlkombinálod a dolgokat. Wootan nem más, mint egy kellemetlen kelés a népünk fenekén, amit épp ideje lenne eltávolítani. Ha az emberek ellepik a szigetet, a te sereged mindennél hatalmasabb lehet! Nem vágysz-e a teljes uralomra, nem ez az áldatlan állapot mérgezi már régóta az álmaid? Gondolkozz, és rájössz, nekem van igazam! Traandaril megfogadta a fia tanácsát, mindent átgondolt. Aztán fogta magát és látogatást tett Wootan Damlordnál. Az enyhe kifejezés, hogy a Pokol nagyura nem volt elragadtatva az újabb betelepülők gondolatától. De a nekromanta végül meggyőzte. Leigázandókat láttak az emberekben, egy fajt, amely fölött majd mindketten uralkodhatnak. De a két vezér fejében merőben más gondolatok forogtak... Heelwell megállt, bólintott egyet, mintha nyugtázni akarná az eddig elmondottakat, aztán folytatta a történetet. -Már tudod, hogyan települtek be Thorwadill emberei a szigetre, amint azzal is tisztában vagy, hogy mi következett ezután. Volt azonban valami, amiről mélyen hallgatnak a krónikák... Thorwadill felesége egy fehér elf lány volt, népének büszkesége, királyi vérből származó teremtés, Ethenirelle. Senki sem értette milyen titokzatos szál köti össze a durva kalózt a szépséges varázslónővel. Nem értették, hogyan szerethet egy ilyen tiszta teremtés egy Thorwadilhoz hasonló szörnyeteget. De a szerelmet nem is kell megérteni. Kettejük számára elég volt az, hogy rajongásik szerették egymást, és Thorwadil boldogságát csupán egy valami árnyékolta be: csak egy lányuk született, akit Gudwinellnek neveztek el. Thorwadil bármire képes volt a családjáért, élt-halt értük, a lányát pedig egyenesen bálványozta. Érthető hát, hogy micsoda fájdalmon és kínokon ment keresztül, amikor a szigetre költözés után néhány évvel, a házukban mindig szívesen látott Tristradil egy éjjel behatolt Gudwinell szobájába és megbecstelenítette a lányt. Sötét idők ezek a sziget történetében,de Tristradil életében is. A feldúlt Thorwadil magából kikelve rohant Traandarilhoz, hogy adja ki neki a fiát, de az megtagadta a kérést, erre nekirontott a nekromanta vezérnek. Az sem javított a helyzeten, hogy Traandaril nyíltan megfenyegette, hogy kiírtja az embereket a szigetről egy szálig. Ocsmány dolgokat vágtak egymás fejéhez, végül Thorwadil úgy távozott a nekromanta vezértől, hogy megesküdött: addig nem nyugszik, míg Tristradil el nem nyeri méltó büntetését. A törékeny béke odalett. De voltaképpen Tristradil járt a legrosszabbul. A családja megtagadta, Thorwadil vadászott rá, a papok, akiket Thorwadil hozott a szigetre kiátkozták, a pokol démonai pedig, hogy már nem állt mögötte a családja, szabad prédának tekintették. De a legnagyobb csapást az jelentette számára, amikor Bethwanel, Istery anyja megátkozta. "Soha ne találj nyugalmat, egy percnyi boldogság se adassék meg számodra! Gyűlölj mindenkit és mindenki gyűlöljön téged is! Sose lelj otthonra és ha már úgy érzed, nem bírod tovább és végeznél saját magaddal, hosszabbodjanak meg a kínjaid! Minden tőrdöféssel, amit magadon ejtesz,minden korty méreggel amit megiszol, nőjön meg az erőd és azzal együtt az évek száma is, amit céltalanul, kitagadva töltesz el! És ilyen sorsban részesüljön mindenki, aki követődnek áll! De hogy lásd, lakozik bennem még szeretet irántad, elmondom, hogyan szabadulhatsz meg a végzetedtől: meg kell mentened egy emberi vérből valót, bármi is legyen az ára. És még valami: hogy ilyen módon fizettél a szerelmemért a családodat is sújtsa átkom. Magja ne hulljon termékeny talajra egyik bátyádnak sem, amiért nem végeztek veled átkozott tetted után!" Bereldien lélegzete elakadt: -Milyen kegyetlen átok! Hogyan menthetne meg bárkit is, ha örök gyűlöletre van kárhoztatva? Heelwell fáradtan elmosolyodott: -Látod, egy asszony szerelme bármi forró és éltető, a dühe hideg és pusztító... Hát ez a kiátkozottak története. Ezt akartad tudni. Bereldien még habozott, végül elszánta magát és feltette a kérdést: -És Istery, vele mi lett? -Istery anyja az átok után elhagyta a szigetet, többé senki sem hallott felőle. A lányt a legidősebb fiútestvér, Taardaril nevelte fel, a feleségével. Az átok rajtuk is fogott. Nem lehetett gyermekük, ahogyan Faarzadil sem nemzett soha utódot. Istery úgy nőtt fel, hogy mindvégig Taardarilt ismerte el apjának, ki tudja, vajon tisztában van-e a származásával? -És Thorwadil lánya? -Hm.- Heelwellből fájdalmas sóhaj szakadt fel.- Azon éjszakán megfogant. Ethenirelle a széltől is óvta, próbálta tartani a lelket az egyre mélabúsabb lányban, aki időre egy gyönyörű kislányt hozott a világra, de belehalt a szülésbe. Ethenirelle képtelen volt a szigeten maradni. Fogta a gyermeket és áthajózott az övéihez, aztán rövidesen ő is követte Gudwinellt a halálba...Thorwadill megkeseredett ember lett, aki már csak a szigetnek élt. Hamarosan családot alapított, fiai születtek, akik továbbvitték az álmait, de soha többé nem volt boldog.Kereste egy darabig az unokáját,de hiába. Azt beszélik, hogy Ethenirelle a gyermeket egy tanult elfre, egy Gyógyítóra bízta. Bereldien elsápadt. -Mi volt a gyermek neve? -Amily. - De ez már a te történeted. -Igen, én neveltem fel Amilyt, majd amikor beleszeretett a fehér elfek királynőjének férjébe, és szerelme viszonzásra talált, én voltam az, aki a viselős Amilyt áthoztam a szigetre, hogy megmentsem őt attól, ami rá várt volna. De semmit sem tudtam a származásáról! Csak azt tudtam, hogy biztonságba kell helyeznem őt. Gjorik, a jóravaló fogadós teljesen belehabarodott, és bár tudta, hogy Amily más gyermekét hordja a szíve alatt, feleségül vette.... -Az élet sosem olyan egyszerű, amilyennek néha tűnik. Mégis vannak pillanatok, amiért érdemes élni. De most menj, barátom, az időd vészesen fogy! Mindent tudsz, amit tudnod kell. Az istenek legyenek veled! |
| 2011-09-14 15:59.50 |
| -Nem fárasztalak azzal, hogy elmondom az elkövetkező hetek történetét. Hosszú időn át tartott, amíg mindent megértettem Semprioldin elbeszéléséből. Volt olyan rész, amit magamnak kellett újra és újra felmondanom, hogy értelmet kapjanak a szavai. Nehéz és hosszadalmas feladat elé állított, de megérte. Kincsre bukkantam a történelem sodrában.
Heelwell egy darabig az egyik fáklya lángjaira meredt, mintha onnan várná a történet előbukkanását, végül Bereldien halk torokköszörülésére elkapta a tekintetét és mesélni kezdett. -Az egész történet még jóval Thorwadill érkezése előtt történt. A szigetet teljes egészében a démonok uralták, a vezetőjük egy roppant erős akaratú és végtelenül gonosz lény volt: Wootan Damlord. Nem tűrtek senkit önmagukon kívül a szigeten, és ez mindaddig így is maradt, míg nekromanták egy csoportja le nem telepedett az akkor még kopár területekkel váltakozó elvadult erdőkkel és bűzlő lápokkal körülvett tájon. A nekromanták hozták élőhalott szolgáikat is, és hamarosan kezdték otthonosan érezni magukat Damlord földjén, amit ez utóbbi nem vett túl jó néven. Először ijesztgetéssel, majd nyílt harccal próbálta elűzni a nekromantákat, de azok olyan erősek voltak, hogy nem bírt velük. Egy napon a nekromanták vezetője megelégelte a dolgot, és felkereste Wootant pokolbéli palotájában. Egyezséget ajánlott neki. A nekromanták vezetőjét Traandaril Doedskaellignek hívták, az asszonya egy igazi, hamisítatlan boszorkány volt: Warellian. Négy gyermekük született, három fiú- Taardaril, Faarzadil, Tristradil -és egy lány, akit Taarwelliannak hívtak. Traandaril felajánlotta Damlordnak, hogy a szigetet megosztva uralják: a nekromanták a felszínen, a démonok pedig a föld alatt élhetnék mindennapjaikat. A béke zálogaként felajánlotta a lányát Wootannak, amit az hosszas gondolkozási idő után el is fogadott. Noha Damlordnak a dühön és a gyűlöleten kívül nem voltak érzelmei, Taarwellian mégis képes volt megpendíteni férje sötét lelkének gyengédebb húrjait, különösképpen akkor, amikor életet adott közös gyermeküknek: Warrick Damlordnak. De ahogy a tolvajból soha nem lesz kolduló szerzetes, úgy a pokol nagyurából sem vált mindent megbocsájtó szívbéli rokon... Forrt benne a düh és folyvást azon járt az esze, hogy hogyan semmisíthetné meg a nekromantákkal kötött szégyenteljes szerződését. Eközben azonban a sziget arculata is kezdett megváltozni. A nekromanták élőhalott szolgáikat használva felfedezték, hogy a sziget milyen remek termő- és vadászhely. Traandaril nem vesztegette az idejét, valóban uralta a föld felszínét. A fiai pedig nem múlták alul az apjukat. Legalábbis a két idősebbik semmiképp. Ami Tristradilt illeti, ő volt a legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb a fivérek közül. Szép vonásait az anyjától, hatalmas termetét pedig az apjától örökölte, de bensejében szülei összes gonoszsága, ravaszsága, bujasága és zsarnoki természete testet öltött. Nyughatatlan volt és kiállhatatlan, ha a dolgok nem a kedve szerint folytak akár a gyilkosságtól sem riadt vissza... Több szeretője volt, mint az összes férfi rokonának, és csupán egyetlenegy boszorkány volt képes arra, hogy egy darabig magához láncolja. Egy Bethwanel nevű, igézően szép boszorkány, aki gyermeket is szült Tristradilnak. Egy lányt, aki az Istery nevet kapta. Heelwel kis szünetet tartott, mert látta a Bereldien szemében gyúló felismerés lángját, de mivel az elf nem szakította félbe kérdésekkel, hát tovább haladt a történettel. -Hosszú, hosszú időn keresztül látszólagos béke honolt a szigeten, semmi rendkívüli nem zavarta meg a megszokott rendet. Aztán egy éjjel különös hajósok kötöttek ki a szigeten. Fogadásból érkeztek és nem akartak mást, csak túlélni az éjszakát a félelmetes hírű földön. Ittak, hogy bátorságot merítsenek, trágár nótákat énekeltek és a parton rakott tűz mellett járták duhaj táncukat. Vesztükre, vagy talán szerencséjükre Tristradilt sodorta feléjük a végzet, aki meglátta a lehetőséget az új préda megszerzésére és leült az ismeretlen férfiak közé. Együtt ittak tovább és Tristradil egyre többet tudott meg a behatolókról. A férfiak vezetőjét Thorwadillnak hívták, akit a híre miatt messze elkerült minden egyszerű és becsületes halandó, de hiába kerülték, ő mindig megtalálta az áldozatát, akibe beleköthetett. Tristradilnak tetszett az önfejű, vadságában is valami megmagyarázhatatlan vonzerővel rendelkező ember és felajánlotta neki, hogy maradjon az embereivel a szigeten, és ő elintézi, hogy a nekromanták békén hagyják őket. Thorwadillt persze nem ejtették a fejére és rögtön az árról faggatta Tristradilt, aki fellengzősen csak annyit mondott neki, hogy mint tudja, a nekromantáknak mindig újabb szolgákra van szükségük. Ez talán nem nagy ár egy sziget felesben történő birtoklásáért. Thorwadill felháborodva tudakolta, hogy ugyan bizony rájuk gondolt-e, de a nekromanta gúnyos kacagásban tört ki és közölte a tengerésszel, hogy azokra célzott, akiket majd később magával hoz a szigetre, betelepítés céljából. Thorwadill túl részeg volt ahhoz, hogy egyértelműen rábólintson az ajánlatra, ezért azt ajánlotta Tristradilnak, hogy másnap térjenek vissza az üzletre, amit a nekromanta meg is ígért, továbbá biztosította a férfit arról, hogy elrendezi a családjával az alku részleteit. Thorwadill persze megpróbálta társaival együtt elhagyni a szigetet, de végül az ital és a fáradtság legyőzte őket: maradniuk kellett. Másnapra kelve látta csak, hogy milyen is a sziget, amiről addig csak hallomásból tudott. Most mohón mért fel mindent, fejében csak úgy cikáztak a számítások: egész városokat épített fel és gondolatban felvirágoztatta a szigetet. Mikor Tristradil visszatért hozzájuk, már eldöntötte: elfogadja az ajánlatot, bármi is legyen az ára. |
| 2011-09-14 00:29.45 |
| -Hová megyünk? - az elf hangja egyszerre bizonytalan és hitetlenkedő.
-Talán félsz?- Heelwell szája széles mosolyra húzódik, szemének sarkában barátságos ráncot vet a jókedv. -Nem mondhatnám, hogy bizalommal tölt el a helyzet...Itt állsz sértetlenül, miközben a valóságban haláltusádat vívod. Bárki lehetsz... Heelwell ellentmondást nem tűrően vág a másik szavába: -BÁRKI lehetnék, de nem vagyok. Őszintén nem értelek, Bereldien. Varázshasználó vagy te magad is, most mégis úgy viselkedsz, mint egy zöldfülü, első kalandjára induló harcosocska... Meg tudom válaszolni a kérdésedet, de csak ha bízol bennem. Másképp jobban teszed, ha visszatérsz a saját világodba, ahol én- a szavaiddal élve- éppen haldoklom. Talán nagyobb hasznomat vehetnéd hasznavehetetlen állapotomban, mint így. Igazán nagy bölcsességre vallana... -Jól van, ne haragudj- Bereldien hangja most békülékeny és higgadt. - Csak még nem volt ilyesmiben részem. -Hát, ha éppen tudni akarod, még engem sem kértek fel lélekutazás vezetőnek... De igyekeznünk kell, mert a por hatása nem végtelen. Ezzel Heelwell elbillent egy vaskos könyvet az egyik díszes faragású könyvespolcon, mire az halkan nyikordulva megnyílik, felfedve egy keskeny lejáratot. Bereldien elképedten néz barátjára: -Egy újabb titok? Mit tartogatsz még, Heelwell? -Válaszokat a kérdéseidre. - Heelwell sokatmondó pillantást vet az elfre, aztán levesz egy fáklyát a falról, visszalép vele a szobába, majd a kandallótűznél meggyújtja: - Erre szükségünk lesz. De most már tényleg gyere! A szádat pedig csukd be, hideg lent a levegő, még megtalálsz hűlni! Aztán elindul az elf előtt. Nevetése még sokáig visszhangzik a nyirkos falak között. -Hát itt vagyunk. Várj, meggyújtom a többi fáklyát is!- Heelwell szorgosan jár körbe a teremben. Bereldien a kigyúló fáklyák fényét követve lassan körbefordul. Egy nem túl nagy, de annál impozánsabb terem falai bontakoznak ki a megtörő félhomályból. A terem kör alakú, a falak mentén pergamenekkel, díszes gerincű könyvekkel, értékes kegytárgyakkal és szobrokkal roskadásig rakott polcok állnak. A padlót szürkével erezett fehér márvány borítja, rajta két, sötét mahalitrikon fából faragott asztal és nyolc,ugyanolyan stílusú szék vonzza magára a figyelmet. -Miféle hely ez? -Ez, Bereldien barátom, a titkos athirisi levéltár. A létezéséről csupán a mindenkori főtanácsnok és néhány kiválasztott tud. Súlyos titkokat rejtenek ezek a falak, olyasmit, amiről nem szeretnénk, ha tudomást szereznének a sziget bármely más részében is... De lássuk, hol van az, amit te keresel. Heelwell odamegy az egyik polchoz, aztán rövid keresgélés után leemel néhány erősen megsárgult pergamentekercset és az egyik asztalhoz megy vele. Bereldien kíváncsian hajol a számára ismeretlen írásjelekkel telerótt tekercsre: -Ez lenne az, amit keresek? -Ez bizony. Itt van a válasz a kérdéseidre. -De ezek a jelek... Nem értem... -Nem is kell, hogy megértsd. Mindjárt elmondom, hogy miért. Heelwell mély levegőt vesz, mint aki hosszú vallomás megtételére készül és mesélni kezd: - A démonháború idején kezdődött az egész... Fiatal gyógyító-tanonc voltam még, a mesterem egy jóságos félelf tudós volt: Arthachionnak hívták. Úgy értett a gyógynövényekhez és a gyógyításhoz, mint kevesen. Rengeteg sebesültet láttunk el abban az időben. Csupa jajveszékelés és fájdalom. Vér, levágott végtagok, megcsonkított holttestek... Még ma is a rémálmaim része ez az egész borzalom. A mesteremmel folyton a démonok dúlta falvakat és a csatamezőket jártuk, túlélők és magukra hagyott gyerekek után kutatva. Mentettük a menthetőt. Egy nap különös alak akadt az utunkba. Csontsovány volt és hajlott hátú, jártányi ereje sem volt, mikor ráleltünk. Amikor lehúztuk a fejéről a csuklyát, akkor láttuk, hogy borzalmasan eltorzultak a vonásai. Arra gondoltunk, hogy talán valami furcsa betegség támadta meg, így óvatosan kezeltük. Mikor azonban bevittük az ispotályba, döbbenten láttuk, hogy miféle szerzetet mentettünk meg. Ahogy levetkőztettem, hogy megtisztíthassam a sebeit, egy medált találtam a nyakában... - ezzel szétnyitotta a tenyerét és egy fekete obszidiánból kifaragott, gonoszul vicsorgó halálfejet tárt Bereldien izgalomtól tágra nyílt szemei elé. -Egy nekromanta...-az elf suttogása lassan elhalt a terem csöndjében. -Igen. Az volt. Könyörögtem a mesteremnek, hogy szabaduljunk meg tőle, de Artachionnak esze ágában sem volt ilyesmit tenni. Számára magától értetődő volt, hogy a beteget el kell látni, mindegy kiféle, miféle is legyen. Így hát a nekromanta maradt. Megpróbáltuk leplezni a kilétét, fertőző kórságra hivatkozva teljesen elkülönítettük a többi sebesülttől. Artachion gyógyszereinek és a gondos ápolásnak köszönhetően az ismeretlenünk lassan magához tért. Hosszú lábadozása alatt nem sokat beszélt, de látszott rajta, hogy nyugtalan, és mindenképpen menekülne, ha tudna. De nemcsak ő volt nyugtalan, hanem az athirisiak is azok voltak. Már megindult a szóbeszéd, lábra kapott az ismeretlen kórtól való félelem. Tennünk kellett valamit. Végül azt találtuk ki Artachionnal, hogy nálam rejtjük el a nekromantát, a városiaknak pedig azt mondjuk, hogy meghalt. A tervünk nem volt kockázatmentes, de legalább könnyű volt kivitelezni. Az éj leple alatt becsempésztük egy démon holttestét a városba, amelyet aztán másnap hajnalban újból kicipeltünk a városból, és egy máglyán elégettünk, mintha csak "ismeretlen betegünktől és annak nyavajájától akartunk volna megszabadulni. A terv bevált, a kedélyek lecsillapodtak, a nekromanta pedig biztonságban tudhatta magát az én szerény, a város falain kívül eső, kicsiny erdővel körülvett tisztáson álló kis hajlékomban. Az öreg nekromanta lassan gyógyult, sokáig úgy tűnt, hogy nem ismeri a közös nyelvet sem, mert soha, egy szót sem szólt. Aztán egy este, ahogy az ispotályból hazaérve nekiláttam szétválogatni és szárításra előkészíteni a gyógynövényeimet, megtörtént a csoda. Az öreg figyelte egy darabig a ténykedésemet, aztán mosolyogva rámutatott az egyik növényre: -Ruthionorifum... Mikor csodálkozva rákérdeztem, honnan ismeri, csak ennyit felelt: -Jó növény. Gyógyítja nagy hátfájást. Aznap segített nekem szétválogatni a növényeket és aztán minden este így tett. Bármit csináltam, odaült mellém, és minden mozdulatomat leste. Aztán pergament és írószerszámot kért. Azt hittem, le akarja jegyezni a gyógynövényeket, de tévedtem. Ismeretlen jelekkel rótta tele a pergameneket. Egyiket a másik után. Sokat és sokáig dolgozott. Néha már úgy elgémberedtek az ujjai, hogy nekem kellett kivennem a madártollat a kezéből. Egy nap megkérdeztem tőle, hogy mi az, amit ír. Legnagyobb meglepetésemre így válaszolt: -Ez történet. A nekromantákról. - A nekromanták történetét írod meg? A fáradtságtól reszkető kezét a homlokához téve azt mondta: -Sok történet van idebenn. Sok pergamen írva van. De az maradt az enyéimnél. Van történet, amit nem szabad tudni mindenkinek. De kell tudni róla legalább néhány embernek. -Néhány embernek? Nekromantáknak? Ezért írsz ezekkel a furcsa jelekkel? -Furcsa jelek? Ezt úgy hívják: ó-brahmalin. Ősi nekromanta nyelv. Nem tudok jól a közös nyelven. Ezért írom a saját írásommal. De elmondom neked. Mindent, amit leírok. -Mi vagy te, talán valamiféle írnok? -Nem írnok. Semprioldin vagyok, a krónikás. |
| 2011-09-13 22:49.59 |
| Zuhanás...Egymásba vágó képek, jelenetek, testek, arcok...Hideg, majd forró levegő...Sárkány süvítése, harci mének fájdalmas nyihogása, egymásnak csapódó acélpengék fémes csattanása...Zihálás és jajkiáltások...Démonok horgas karmainak karcolása, nekromanták gonosz vigyora, élőholtak kifejezéstelenül bámuló tekintete. Suhannak a képek, ködfoszlányként oszlanak szét az álommá vált valóság képei. Aztán hirtelen csönd és vakító fehérség:
-Hahó...valaki...keresek valakit- Bereldien hangja éles pengeként hasít a levegőbe. Nem érkezik válasz. Csak egy bizonytalan szellő kezd el fújdogálni, és egyre erősebbé válik. Hideg a levegő, a szellőből viharos szél lesz, gonosz susogása jeges leheletet hoz, arra kényszerítve az elfet, hogy összébb húzza magán a köpönyegét. Bereldien fehér haja megvadult sörényként kereng a levegőben, a fejét mélyen lehajtja, szemét lehunyja, mert a por, amit a szél felkavart, már szinte elvakítja...A Gyógyító reménytelenül áll a viharral szemben, nem érzi az utat a lába előtt, így elindulni sem mer. -A kiátkozottakat keresem... Hallasz engem? - az elf hangját többszörösen visszhangozva veri vissza a légüres tér... Aztán váratlanul, mintegy varázsütésre megszűnik a szél, Bereldient barátságos csend és meleg veszi körül, fülét megüti a pattogó fahasábok hangja, orrával frissen forrázott, válogatott teafű illata incselkedik, hát végre kinyitja a szemét. A Gyógyító egy kandalló előtt áll, vele szemben, a térképekkel és tekercsekkel roskadásig rakott asztalnál ismerős alak emeli arcát a vendégre: -Hozott Isten szerény hajlékomban, barátom! -Heelwell....te...Ha tudnád mennyire örülök, hogy újra épen és egészségesen látlak! Heelwell elnézően mosolyog az elfre: -Bereldien, barátom, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, mi történik veled. Választ keresel valamire és a Lut-por hozzám irányított. -Lut-por? - az elf hitetlenül néz a másikra. - Azt hittem, az csak valamiféle legenda... -Ó nem, biztosíthatlak róla, hogy a legteljesebb mértékben nem az. A lélekutazás porának titkát csak a legképzettebb, és legerősebb boszorkányok és boszorkánymesterek ismerik. Ritka holmi, ezért nagyon nehéz hozzájutni. De látom, neked sikerült. Mondd, milyen árat fizettél érte? -Bár tudnám, Heelwell, bár tudnám... Heelwell lemondóan legyint, majd átható tekintettel, merőn néz Bereldien fáradt arcába: -Miért jöttél? -Szükségem van válaszokra! Mindent tudni akarok a kiátkozottakról! Nem tudom, miért éppen hozzád vezetett el a por, de a történelem iránti szenvedélyed okán talán joggal remélhetem, hogy segíteni tudsz nekem... - A por sohasem téved, Bereldien. A férfi hirtelen feláll és int az elfnek: - Gyere, mutatok valamit... |
Kísérleti könyv - Tervezés topik
| 2011-09-12 19:40.18 |
| Sziasztok!:)
Nem tudom ki lesz ma itt, vagy hogy egyáltalán felnéztek-e?... Remélem mindenkinél minden OK, és bírjátok ezt a szeptemberi meleget. Z, nagyon tutik a fejezeteid, egy-két résznél még a hideg is kirázott... Kezd a dolog érdekessé válni...:) Én most ráálltam a nekromanta- kiátkozottak szálra, de még nagyon az elején vagyok a történetnek. (lehet, hogy nem kéne ilyen fáradtnak lennem és egy kis csend is elkelne...:):)) Na mindegy, majd igyekszem. Ha nem találkoznánk: szép estét! Ui: Múlt héten megnéztük srácokkal a Harry Pottert. Meg kell mondjam, hogy ez a két utolsó rész követte a leghűebben a könyvet. Pont emiatt lehet, hogy kicsit érthetetlen maradt egy-két részlet azok számára, akik nem olvasták a történetet. De a film jó volt. |
Kísérleti könyv
| 2011-09-12 19:30.07 |
| Istery mintha mély álomból ocsúdna, felnézett Bereldienre.
-Kérlek, kövess. - ezzel elindult az ajtón át egy halványan megvilágított folyosó felé véve az irányt. Az elf rövid tétovázás után engedelmeskedett a felszólításnak. Istery ismerősen suhant a hideget árasztó falak között, néha hátranézett, mintha ellenőrizné, hogy az elf továbbra is a nyomában van-e, végül, miután Bereldien már úgy hitte, hogy kivezeti őt a szabadba, Istery hirtelen elkanyarodott egy másik folyosóra és váratlanul megállt egy nehéz, vaspántokkal megerősített tölgyfa ajtó előtt. Habozás nélkül benyitott az ajtón, majd félreállt és megvárta, míg a Gyógyító belép a szobába, aztán ő is bement és gyorsan becsukta maga után az ajtót. -Íme a szobád. Faarzadil vendégszeretetét élvezed, a további utasításokig. -Istery....- Bereldien hangja halk, kérelmező volt. A boszorkány ráemelte a tekintetét a férfire és ugyanolyan halk, de határozott hangon így szólt hozzá: -Értsd meg, ketten sem vagyunk elegek ahhoz, hogy bármit is tehessünk Faarzadil és a szolgái ellen. Tudom, hogy azt hiszi, a hatalmában tart, és én meghagyom őt ebben a hitében. Játszanom kell a szerepem, mindaddig, amíg magam mellett nem tudom a számomra két legfontosabb teremtést... A lányaimat. Bereldien a döbbenettől megszólalni sem tudott, csak nézte a csillogó könnycseppeket a boszorkány elkínzottan is szépséges arcán és sokáig, nagyon sokáig megszólalni sem tudott. Végül megértően bólintott és kezei közé vette Istery kezét. -Segíteni akarok neked. Akárcsak a többiek. Ezt te is tudod. De ehhez újra együtt kell lennünk! Kérlek, segíts nekem! Le kell győznünk Warrickot, ha biztonságban akarjuk tudni a világunkat, a lányaidat... Istery fájdalmasan ingatta a fejét: -A Pokol birtoklásáért folytatott harc már nem az én ügyem. Többé már nem érdekel, mit történik az enyéim és a pokolfajzatok között. Az egyetlen dolog ami életben tart, az az, hogy végre visszakaphassam a lányaimat! -És ezt el is érhetjük, ha sikerül kiszabadítanunk Sassint és újra egyesülhetünk a többiekkel! De ehhez tudnom kell, hogyan szabadíthatom ki őt a kiátkozottak karmaiból. Szükségem van a tudásodra Istery! A boszorkány kihúzta a kezét a Gyógyító kezéből és elindult az ajtó felé. Mielőtt kilépett azonban még hátranézett a válla fölött: -Nem ismerem a válaszokat a kérdéseidre. De beszélték, hogy élt egy krónikás, aki hűen lejegyzett mindent, ami valaha a nekromantákkal történt. Nem tudom mi lett vele, ahogyan azt sem tudom, mi lett a tekercsei sorsa...Csak azt tudom, hogy pihenned kell, ha vissza akarod nyerni az erődet. Az ágyad mellett van egy kis frissítő, ha szép álmokat akarsz, idd ki! Ezzel kiment a szobából. Bereldien egy darabig tanácstalanul nézett a becsukódó ajtóra, aztán lassú léptekkel, elmélázva az ágyhoz ment. Kinyújtóztatta megfáradt tagjait, hagyta, hogy a segítségül hívott gyógyító energiák átjárják minden testrészét, majd, miután végzett a rituálénak ható gyakorlatsorral, leült az ágyra és eltöprengve nézett farkasszemet az Istery által felkínált kehellyel. -Szóval, ha szép álmokra vágyom... Vívódott még egy darabig, hogy merjen-e bízni ebben a számára szinte ismeretlen boszorkányban, de aztán győzött a kétségbeesés és a kíváncsiság. Bereldien a kehely után nyúlt és szinte egy hajtásra kiitta annak hűs, édeskés ízű tartalmát... |
Kísérleti könyv - Tervezés topik
| 2011-09-08 16:42.49 |
| Megvártunk vele téged....:D:D:D
(nekem pl. föl se tűnt nagy szómenésemben, hogy már itt tartunk..:D) Ha esetleg nem futnánk össze, szép estét mindenkinek! Z, feladtad a leckét a kárhozottak előtörténetével kapcsolatban...De megpróbálom megugrani a magasságot...:D (legfeljebb majd arra fogom, hogy időközben valaki feljebb állította a lécet.:D) |
| 2011-09-08 00:03.36 |
| :):):)
(Suzuki- a mi autónk...) Asszociációból nem noooormális...:D:D |
| 2011-09-08 00:02.50 |
| Jó, akkor az a szál is "rendbe lesz téve". Főleg ha nagyobb szükséged van rájuk, mint nekem, mert nálam most nem működik az ötletgyár, ami Evelynéket illeti...
Jó éjt!:):):) |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu