Fórum - Versek! (118. oldal)

elejére ... 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 ... végére

14720. Limpi Sisak (2012-06-04 09:52.25)

Babits Mihály: Áldás a magyarra Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik. A haza, a haza egyenlő volt mindig ezer év óta már, és mindig az marad, mert nem darabokból összetákolt darab: egytest a mi hazánk, eleven valami! Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani. Máskor is hevert már elkötött tagokkal. Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal. De mihelyt fölengedt fojtó köteléke, futni kezdett a vér elapadt erébe. Visszakapta ami soha el nem veszett. Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb. Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre, bár a világ minden fegyvere őrizze. Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság, de leghatalmasabb mégis az igazság. Útja, mint a Dunánk és csillagok útja: nincs ember, aki azt torlaszolni tudja. Él a nagy Isten és semmise megy kárba. Magyarok se lettünk pusztulni hiába, hanem példát adni valamennyi népnek, mily görbék s biztosak pályái az égnek. Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna. Erős igazsággal az erőszak ellen: így élj, s nem kell félned, veled már az Isten. Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok. Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod. Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg, és jön az igazság, közelebb, közelebb...

14719. Limpi Sisak (2012-06-04 09:50.24)

Juhász Gyula: Trianon Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá. Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol Arany Jánost ringatá a dajka? Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját? S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra? Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra. Nem kell beszélni róla sohasem? De mindig, mindig gondoljunk reá!

14718. Limpi Sisak (2012-06-04 09:49.22)

József Attila: Nem, nem, soha! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - Szembeszállunk mi a poklok kapuival! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát! (1922 első fele)

14717. Kimikem (2012-06-03 21:01.41)   - (válasz Menrot 14711. hozzászólására)

Miért? Több kötetem van tőle...

14716. Kimikem (2012-06-03 21:00.43)   - (válasz Angelika58 14714. hozzászólására)

Én tudom! Továbbra is barátkozzon Hobóval :))(nem most, hanem akkor!)

14715. Menrot (2012-06-03 18:17.53)   - (válasz Angelika58 14714. hozzászólására)

Ez jó:)Ginsberg-re vall.

14714. Angelika58 (2012-06-03 16:18.39)   - (válasz Menrot 14713. hozzászólására)

A kedvenc magyar Ginsberg-vonatkozású sztorim az, hogy amikor itt volt és mentek Hobóval valahová vidékre, megkérdezte Hobót, mi az, amit csinálnia kéne, hogy kiutasítsák Magyarországról. Merthogy Kubából meg Csehszlovákiából már kiutasították, kéne az imidzshez, hogy Magyarországról is... :))

14713. Menrot (2012-06-03 16:13.47)   - (válasz Angelika58 14712. hozzászólására)

Passz.:)

14712. Angelika58 (2012-06-03 16:12.34)   - (válasz Menrot 14711. hozzászólására)

Miért? Ginsberg már ikon, irodalomtörténeti alany és kötelező olvasmány a zegyetemen. :))

14711. Menrot (2012-06-03 16:09.11)   - (válasz Angelika58 14710. hozzászólására)

Remek!:) Amikor én idéztem Ginsberget, tavaly azt hiszem,akkor rámförmedtek többen.

14710. Angelika58 (2012-06-03 15:58.00)

1926-ban ezen a napon született Allen Ginsberg. Akinek meg kell magyarázni,ki ő, annak már nem érdemes... Itt az egész Üvöltés, meg még pár vers. [link] Ez meg az Üvöltés eleje. ÜVÖLTÉS Howl Carl Solomonért Orbán Ottó fordítása I Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket, a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét áhítozva angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz fűződő hajdani égi kapcsolatért, kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettá­ zás a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizes lakások természetfölötti sötétjében, kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt és megvi­ lágosult lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején tántorogni, kik hideget sugárzó szemekkel járták végig az egyetemeket, Arkansast és Blake-fényű tragédiát hallucináltak a háború tudósai között, kiket kirúgtak az akadémiákról, mert bediliztek és obszcén ódákat közöl­ tek a hirdetőtáblák üres ablakain, kik trikóban és gatyában kuporogtak a borotválatlan szobában, papírkosár­ ban égetve el pénzüket és figyelve a falon keresztül áradó Terrorra, kiket tökön rúgtak mikor Laredón át New Yorkba igyekeztek vissza egy adag marihuánával, kik tüzet kajáltak a betintázott szállodákban vagy terpentint piáltak Paradise Alleyben, halált, vagy tisztítótűzként égették törzsüket minden éjszaka álmokkal gyógyszerekkel és ébredő lidércnyomással, alkohol és faszesz és a végtelen bulizás, hasonlíthatatlan zsákutcái az elmében borzongó felhőnek és villámok továbbsuhanva Kanada és Paterson pólusai felé, bevilágítva a köz­ beeső Idő egész mozdulatlan világát...

14709. Mütyürke (2012-06-03 12:23.58)

Áprily Lajos : Az illanó szín A derű színe. Eljátszik velem, finom kék csíkot húz a lelkemen, múlót, amilyent szajkó szárnya von völgyünk felett, borongó, hűs napon

14708. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-06-01 14:57.30)   - (válasz Menrot 14707. hozzászólására)

Nagyon megköszöntlek, írok valami hülyeséget, és már be is csinálod. Jó, hogy nem mostanában érettségizem, mert Vörösmartyba nem voltam biztos! (van Vörösmrty topic is, Csongor és Czillei ürügyén)

14707. Menrot (2012-06-01 12:57.58)

Vörösmarty Mihály: A BUVÁR KUND Túl a mezőn, túl a hazán, S a part fölött, a nagy Dunán Ki népe zajlik ott? Föl Endre! Béla! föl magyar! Ellenhad az, mely vészt akar, Ellenség zajlik ott. Ő az, ki partidon halad És száz hajót és száz hadat Hoz, oh hon, ellened, A gőgös Henrik az, ki rád Hoz háborút, és hoz halált, S bizik, hogy eltemet. Föl Endre! Béla! föl magyar! Pozsonyhoz kell a férfikar: A vítt Pozsony remeg. - S melyik magyar nem megy, ha kell: Utánok a hon puszta hely: Mind harcon termenek. De a király bús, s Béla szól: "Csaták miatt ha nyughatol Oh ifju szép hazánk? Teremt-e isten több magyart, Mig a világ, mig napja tart, Ha mink is elfogyánk?" S fellázad a bú, a harag Busult szivekben háborog, Mint tenger és vihar; Még inkább vért, hadat kiált S hirért, hazáért száz halált Kész halni a magyar. Csak barna Kund nem háborog; De bátor szíve feldobog, Mint hegyben a tüzár; "Halld, Béla, majd ha éj jövend S a part fölé száll néma csend, Ott Kund egy szóra vár." Csekély a szó, köz a vitéz, De úgy van mondva, oly merész, Hogy nem lehet hazug. Hős Béla parthoz tart legott, Hol vészben a megcsapdosott Dunának árja zúg. Járása, mint a rémeké, Éjfélileg le s fölfelé Dobog magányosan; S még semmi hang, még semmi jel: Kund nem jő, távol és közel A puszta szél rohan. Ki az, ki a víz szörnyekint A förgetegre föltekint S meg habba öltözik? Ki vagy te, aki jársz alatt S ijeszted a futó halat, Mely mélyeken lakik? - Vésztűzben néha vízen át Henriknek látni táborát, S Pozsony kivillanik; S ím a Dunából szirt gyanánt, Egy ember kit mély árja hányt, Sötéten felbukik. "Hah Kund te vagy?" s még nem hiszi: "Hah ember!" őt így kérdezi: "Mi dolgod ott alant?" "Hej Béla! víz hullámiban, Míg rajta zúgó vész rohan, Jó lenni ott alant." Szól Kund - és ő az - "nézz oda, Hol Henrik felriadt hada Tolong a víz iránt! Nézd, táborában mint remeg: Hajóit e kar fúrta meg; Hadd vesszen, aki bánt." S villám tüzénél Béla néz, Túlparton minden habba vész: A zászlók hullanak, Özön fut rajtok el vadon, És száz hajón, és száz hadon Hullámok omlanak. Kund hol van? félreköltözött, De olyat százezer között Hős Béla feltalál. S túl a mezőn, túl a hazán, Fut, búsong Henrik vert hadán, S Pozsony végvára áll. 1829

14706. Chris Co (2012-06-01 11:55.55)

Az irigység erdejében Dsuang Dszi mester erdejében ültem és szólt az egylábú virág: - Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz, én állok s nem jutok tovább! Szólt a százlábú: - Irígyeld a kígyót: annyi lába sincs, mint neked, bordái mégis gyorsabban viszik, mint az én száz lábam engemet! A kígyó az ég kék szárnyára nézett: - Óh, szél - mondta panaszosan - te játszva átsuhansz az óceánon, s én porban vonszolom magam! A szél rám nézett: - Látás, te legyőzöl, te szárnyatlan és testtelen! - - Mint engem a gondolat! - mondta búsan s lehúnyta pilláját a szem. A gondolat már válaszolni készült, de a szív megelőzte, és én felsírtam, hogy minden elégedetlen és harc és kétségbeesés; - és szólt Dsuang Dszi: - Hiába, ez a törvény, ez az irigység erdeje! Élj, küszködj s ne törődj vele, hogy élsz és halj meg és ne törődj vele! (Szabó Lőrinc)

14705. Törölt felhasználó (2012-05-31 23:29.03)

Stílszerűen...:) Tóth Árpád: Jó éjszakát Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott. Pihenjünk. Takarómon pár papírlap. Elakadt sorok. Társtalan rimek. Megsimogatom őket halkan: írjak? És kicsit fájón sóhajtom: minek? Minek a lélek balga fényüzése? Aludjunk. Másra kell ideg s velő. Józan dologra. Friss tülekedésre. És rossz robotos a későnkelő. Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem, A tollra dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megyen. Mi haszna? A sok téveteg barázdán Hová jutottam? És ki jött velem? Szelíd dalom lenézi a garázdán Káromkodó és nyers dalú jelen. Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben... Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz, Majd jő a kor, amelynek visszadöbben Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz... Falon az inga lassú fénye villan, Aludjunk vagy száz évet csöndben át... Ágyam mellett elkattantom a villanyt. Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

14704. Törölt felhasználó (2012-05-31 23:22.17)

Az út, mely szóba-fogható, nem az öröktől-való; a szó, mely rája-mondható, nem az örök szó. Ha neve nincs: ég s föld alapja; ha neve van: minden dolgok anyja. Ezért: aki vágytalan, a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti. E kettő mögött közös a forrás, csupán nevük más. Közösségük: csoda, s egyik csodától a másik felé tárul a nagy titok kapuja. (Csak felszínes ismereteim vannak róla, de érdekes a téma /taoizmus/)

14703. Tonkacsa (2012-05-31 23:04.54)

Ez nem igazán vers de egy gondolat ébresztő idézez Sun Cetől Ki ismer másokat okos Ki ismeri magát bölcs Ki legyőz másokat erős Ki legyőzi magát egy hős

14702. Chris Co (2012-05-31 23:00.27)

Örök álom Sokat kaptunk már az élettől, Nem maradt több a vétkekből, Az emlékek is szerte szaladtak, S lelkünk szemei sírva fakadtak. Könnyeinket a szél porba véste, Szívünket érzelmekkel darabokra tépte, Láthatatlan fátyollal a múltat eltemettük, Remegő kezeinkkel bánatos arcunk rejtegettük. Reménnyel gyógyítgattuk vérző sebeinket, Kínzó dallal ringattuk álomba kisírt szemeinket, Felébredve rájöttünk, hogy minden elveszett, S a boldogság csak egy örök álom lehetett... (Ismeretlen szerző)

14701. Chris Co (2012-05-31 22:59.19)   - (válasz Kimikem 14684. hozzászólására)

Köszi! Most épp arra készülök. :)

14700. Kimikem (2012-05-31 22:43.14)

Nemes Nagy Ágnes - Emlékkönyvbe Nem, nem ígérhetem neked, hogy szóból házat építek – mért óvnának a forgatag idő elől papír-falak? Ígérem inkább szememet, járd be a belső tereket, s körültekintve hallgatag, a sejtfalakra írd neved – a sejtfalakra kéne késnyi emlékedet némán bevésni, s ahol dobog a kupola, a szív sötét tábláira – ne bánd, hogy múló, romlatag, hadd dőljenek csak a falak, mi emberben legmakacsabb, én azt ígérem néked inkább: fehéren lent a föld alatt emlékeznek a csontjaim rád. 1958. augusztus 15.

14699. Kimikem (2012-05-31 20:50.42)   - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 14698. hozzászólására)

Utána néztem.:))

14698. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-05-31 20:17.22)   - (válasz Kimikem 14696. hozzászólására)

Topicjába egyedül írtam, Bors néni ürügyén szerepel. Menrotot is kértem, hogy amikor az Érdekes évfordulókba írt , és annak az illetőnek szerepel fóruma, legyenszíves másolja be, mert a nagy óriászsenik majdnem üresek.

14697. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-05-31 20:13.12)   - (válasz Angelika58 14688. hozzászólására)

Ez régi felvétel lehet, nemcsak azért mert cigizik, hanem a frizurája, ruhája, Nagy László sűrű haja árulkodik az évszámról.

14696. Kimikem (2012-05-31 19:23.39)

Nemes Nagy Ágnes - Hit Én attól élek, hogy hiszek, de hogy miben, azt nem tudom. Támolygok csak a mélyuton, fölöttem keskeny ég-szelet. Agyag kölönc a lábamon, és szüntelen csodálkozom, hogy még megyek, hogy még lehet – S ha végleg megfogyatkozom a hitben, akkor elbukom.

14695. Kimikem (2012-05-31 19:23.07)   - (válasz Angelika58 14693. hozzászólására)

Varázslatosan ír! Előttem van, látom, elképzelem!:))

14694. Kimikem (2012-05-31 19:08.48)

Talán még nem is tettem fel tőle egy verset sem, pedig, pedig ...:)) Bertók László: Vízszintesedem Vízszintesedem. Ha megállok, leülnék inkább, ha leültem, feküdnék, mintha nehéz zsákok lapulnának a sejtjeimben, ha fekszem mélyen, mint az isten, összefoglalva a világot, szétterülnék, mint fény a vízben, haldoklóban a dobbanások, ha kinyújtózva eltalálok valami partig, ami nincsen, feszülnék, mint befagyott álmok, minden víznél vízszintesebben, s ha egy csillag megakad bennem, tetőtől talpig kiviláglok.

14693. Angelika58 (2012-05-31 19:06.29)   - (válasz Kimikem 14692. hozzászólására)

Csak bekukkantottam éppen, hát persze, hogy Nemes Nagy Ágnest látok általad. :)) Ő az én egyik legkedvesebbem, a gigászok közül valónak tartom.Az alábbi vers benne van a tíz legkedvesebb versemben. De lehet, hogy az ötben is... Nemes Nagy Ágnes:Éjszakai tölgyfa Éjszaka történt, hogy a járókelő valami zajt hallott és visszafordult: egy tölgyfa jött mögötte. Megállt, bevárta. Úgy jött ez a tölgy ahogy gyökereit frissen kihúzta s még földes, hosszú kígyólábakon hullámzott az aszfaltos útra, mint egy idomtalan sellő, igyekezett, túlságosan széles feje súrolta a néma boltredőnyöket, mikor elérte a járókelőt, a lámpaoszlopnak mindjárt nekidőlt, aztán haját széthárította. A haj mögül egy tölgyfa arca nézett. Nagy, mohos arc. Talán. Vagy másmilyen. Érezte akkor a járókelő saját körvonalait lazulni, köd úszta be folyékony partjait, mint aki hirtelen erdei tóvá sötétül, mert egy ilyen arcot tükrözhetett. És lélegeztek mindaketten. Néhány madárfészek a tölgy hajában, bennük alvó madár, mintegy gondatlanul, ott-feledetten. Mert sürgető volt. Oly sürgetően állt ott mozdulatlan, mint egy hír, tölgy-alakban, amely elfárad megfejtetlenül. Hajfüggönyét visszaengedte már. Megfordult. Indult. Furcsa lába. Vitte fészkeit, madarait, s a járókelő szilárduló szeme előtt fénnyel szórta a neonlámpa-sor. Már várta az elhagyott gödör, amelybe visszaforr.

14692. Kimikem (2012-05-31 18:57.51)

Nemes Nagy Ágnes zsenije tagadhatatlan.:)) Engem ámulatba ejt! Délelőtt Én úgy igyekszem. Fölkelek. Én sűrű kávét készítek. Mert vannak még szokásaim, mint bárkinek. Széles díványra kuporodva könyveimet lapozgatom. Én figyelek. És jobbkezem balvállamon, balvállamon. Ott fent a dél vonul csapatban, itt bent a vatta-némaság, – mint vékony ing, a gondolat úgy vérzik át, úgy vérzik át. * Mint belső részét tengeri uborka üldözője arcába torlaszolta – megmenekültem és üres vagyok. * Tudod, mi a közöny? A föld kidőlt, megdermedt s összetört bazalt kérgén latolhatom: mekkora volt a fájdalom. * Jó, bevallom bűnös vagyok. – – – – – – – – – – – – – – Csak tudnám, mit követtem el, hogy ennyire bűnhődni kell. – – – – – – – – – – – – – – mert meg kell bűnhődnöd azért is, amit ellened elkövettek. * Egy patkány lakott beleimben, nem vettem észre, míg kirágta. Már szemgolyóm sincs. Szemgödörrel tátongok a lyukas világba. * Holnapra kelve mi vigasztal? Lábkörmömet bekenni lakkal. * Nem szenvedek. Csak elviselhetetlen. Mért fáj az, ami nincs? * Mint nagycseppű, langyos eső görbe tájék gödrein, ráncosodó tenyerembe gyűlnek langyos könnyeim

14691. Kimikem (2012-05-31 18:35.47)   - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 14687. hozzászólására)

Tompát említették? 1851-ben! íródott e csodálatos vers, s mintha csak a máról szólna! Mit sem veszített aktualitásából! Tompa Mihály gyönyörű vallomása hazáról, nemzetről, hazaszeretetről ... Én is hiszem és vallom: "Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!" LEVÉL EGY KIBUJDOSOTT BARÁTOM UTÁN. Ki messze, messze vagy, kinek hajója már A zúgó tengeren remélve, küzdve jár, Vagy a boldog világ előtt horgonyt vetett: Egy-két szót, jó barát, hadd szóljak még veled! Nem is érlek be tán, mint madárt a haraszt, Amelyet a szellő azon fáról szakaszt, Hol vesztett fészke állt s kisded családja benn, S a távozó után lebbenti csendesen. Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont, Midőn ugy hagytad el, hogy sohse lásd viszont? Nem állitott meg a határnál valami...? Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani! Égnek fejed felett nagy fényes csillagok, A gazdag föld ezer virágtól mosolyog; Ah de azok neked mind ösmeretlenek! S nem ezek közt valál futkározó gyerek. Mert a boldogságra kevés csak a jelen, A multon épül az s az emlékezeten; Örömeinkre szint s derűt titkon az ád, Mint a gyök adja a virág szinét, szagát. Szó nélkül távozál, - nem vádollak, hiszen Hogy kínos lett volna bucsúznod, elhiszem! A daru is búsan kiáltozik, pedig Egész nemzetével utra kerekedik. Mégis, mégis minek hagytál bennünket el? Meglásd, ha itthon fájt, ott is fáj a kebel; Bizony, ha lelked fáj, ha rajta seb vagyon: Könnyebben begyógyul a honi hantokon. S ha vigan lépted át a háznak küszöbét, Honnan vidám zene s pohár csengett eléd: Nincs lelked, hogy meleg részvéttel hágjad át, Midőn nagy bú miatt gyászt öltött a család? Ha aki fölnevelt, a kedves jó anya, Betegen, rongyosan elédbe állana: Karjába omlanál, ölelve melegen, Azért, hogy rajta már nincs bársony és selyem. Mégis szülő honod, a legszentebb anyát, Nehéz óráiban, rosz gyermek, elhagyád! Mert ugy szeretted, hogy tovább nem nézhetéd Sápadt arculatát és könyező szemét. Mert akit szeretünk mig ajka mosolyog: Búbánatában is legyünk osztályosok! Vegyük el a csapást, mikép a jó napot, S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott! Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj, Hogy elszéledsz, mint a pásztor nélkűli nyáj...? Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött: Koldus földönfutó más nemzetek között. S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed? Megadta a remény, mivel kecsegtetett? Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél: Szivet cseréljen az, aki hazát cserél! Hol annyiszor vigan barátkozál velünk: A kerti hárs alatt ugy el-emlegetünk! És a szokott helyen szemünk gyakran keres, De széked örökre üres maradt... üres ...! S ha koccan a pohár, - mig a meleg szavak A bujdosók nevét éltetve hangzanak, - Nem hangzik össze jól, - csengése oly siket... Oh hogy ne volna az? - hiányzik a tied! Mért is nem vagy köztünk, elbujdosott barát!? Minden szó és emlék busan utal reád...! Bejárom a mezőt, a zúgó patakot, Hol ábrándos lelked gyakorta mulatott. Megnézem elhagyott kerted s szilvásodat, Hol ápoló kezed nem nyers, nem oltogat; Minden ugy elvadult, ugy elhagyatva van, Csak a vad természet munkál szabálytalan. Ledőlt gyeppamlagod befutta a szeder, Virágos ágyaid mohar, gaz verte fel, Öreg szüléd, szegény, mitsem gondol vele, Te voltál szivének virága ... öröme...! Befordulék hozzá: már sokkal csendesebb, Mélyen talált szivén beljebb vonult a seb; Mint a láng elsőben felcsap s ha ellobog: Hamu fedi el az élő zsarátnokot. Beszélgettünk,... ő is szólott, de keveset, - Kiméltem fájdalmát s nem emlitém neved; S mellette a bánat keserün meghatott, Hogy ugy kell tartanunk, mint aki már halott! Pedig te élsz. Élj is, barátom, boldogan! Erős légy, ha mégis a bánat megrohan; Mert hosszu hervadás emészti azt a fát, Melyet nagy korában tesznek más földbe át. S midőn hazánk felé a vándor madarak Hazádnak partiról majd vissza szállanak: Távol más világból, nagy tengerek felett, Küldd vissza nékünk e szives üdvözletet!

elejére ... 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 ... végére