Fórum - Versek! (117. oldal)

elejére ... 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 ... végére

14750. Törölt felhasználó (2012-06-11 20:59.15)

Závada Péter: Budepesmód Budapest füstös nappalim, ahova talpig fáradtan érek haza aznap is, ha éppen otthon maradtam. Budapest a dús szád. A Duna a mosolyod, ha fürdéskor a duschbad épp az ajkadon csorog. Budapest az önmarcang, a hídvám és a sarc. Egy elmemélyi néma hang. Egy arc nélküli arc. Ha szélesebb lenne, lehetne gyúrópad. Rajta tricepszezne egész Európa. Budapest az éjszaka: egy lehordott zsúrnadrág. Épp hogy egy kissé szakadt. Épp hogy túl nagy rád. Tömény szoknyaköltemény. Klasszikus, de kortárs. A konformizmus kosztümén Pest a mélydekoltázs. Budapest izzadt, sós ing csak úgy belehányva Európa shopping papírzacskójába. Pánik és malteregó. Kis szájszéli komplexus. Egy kifosztott Tesco polcán hagyott konzervhús. Pest: erkélyen disznót vágni. Lakótelep, terasz, kiskád. Hogy tavasszal a Kosztolányin virágzanak a rasszisták Pest a füst, az alkohol, adatok a vérben. Pest, hogy feszt italozol akkor is, ha épp nem. Pest, hogy késni megszokol, Pest, hogy nem is méred. Pest egy lusta metronóm nyelvén az eltérésed. Pest egy kimustrált szokol porlasztotta éter. Szemcsés hanghullámokon megszakadó vétel. Budapest borsósüket fal mi befogja fülét: Féli megértésüket. Pest rossz hallókészülék. Pest: gyors lakóházak, lerakat és outlet, az elme alagsorában egy kiadó ötlet. Pest a lakáskultúra, s hogy realestate kívánok. Pest a jólét kontúrja: dívák és díványok. Város túl a városon. Ahol várom, ott van. Pest egy távoli rokon épp látogatóban. Talán én is Pest vagyok... Pest a pestiségem. Pest,hogy rég Pesten lakok, s nem lettem pesti mégsem. Egy rag, mi rossz helyen csüng. Egy képző, miből jel lett. Pest, hogy elbeszédülünk folyton egymás mellett. Pest, hogy az ív inspirál, ha körhintál a rím, a stíl. Pest egy tele írt spirál lapon a rotringlispil. A szókötés, a kézimunka, egy kényszerből felvett póz, hogy egyre csak magunkra, hogyha öltünk nyelvet. Pest az etvasz és a kunszt, hogy mersz még bravúrozni. Pest, hogy végül megtanulsz bilincsben azsúrozni. Budapest egy gruppen, mi egyszer tán elszinglisül. De most tág, s ez így gutten: dugjuk dajcsul s inglisül. Elégia és pátosz. Pest hogy már csak körben... hajón belül lapátolsz egy felmosóvödörben. Hogy a halált vállalom. Pest: kő az epében. Szép, gömbölyű fájdalom az ország közepében.

14749. Emylio (2012-06-09 16:06.38)   - (válasz Maynards 14746. hozzászólására)

Halj meg, hogyha kérik, úgy csináld, hogy fájjon! Lassan fest majd képet, vad véred a tájon. Felitatják könnyel, napfény arcú lányok, így lesztek majd eggyé, lelked örök zálog.

14748. Kimikem (2012-06-08 22:47.34)

Füst Milán : Este van Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét… Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér. S elrendeződik-e? – felelj rá, hogyha tudsz. Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt. Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld S mi apró-cseprő volt: felszívatik. S egyetlen hang donog: hogy este van. S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott, Mert jó valék. Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat Nem törtem meg, ha ingadoztam is… Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz. S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, – Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem… A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, – Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott… s ez jól esik. Igy lesz-e, mondd? – Felelj rá, hogyha tudsz.

14747. Kimikem (2012-06-08 22:28.58)   - (válasz Maynards 14746. hozzászólására)

:))

14746. Maynards (2012-06-08 15:28.32)

Pilinszky János: Négysoros Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet.

14745. Menrot (2012-06-07 15:01.38)

Friedrich Hölderlin 1843. június 7-én hunyt el.Súlyos pszichózisban is szenvedett az élete második felétől. AZ ÉLET ÉDESSÉGEIT Az élet édességeit kiittam én már, az ifjúság öröme messze, messze rég már! Április, május, július be távol! Semmi vagyok már, válnék a világtól. RÓNAY GYÖRGY

14744. Menrot (2012-06-05 14:24.47)   - (válasz Angelika58 14743. hozzászólására)

Nagyon szép vers.(Eszembe jutott,hogy a te a kedvenced is):-)

14743. Angelika58 (2012-06-05 14:15.17)   - (válasz Menrot 14741. hozzászólására)

Ez olyan, mintha egyenesen nekem küldted volna, az én imádott Lorcámat. :)) Tudom,már ideraktam, de nem tudom megállni, hogy megint itt ne legyen a nekem egyik legkedvesebb, az Alvajáró románc. Federico García Lorca: Alvajáró románc Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak. Bárka ring a tenger fodrán, ló és lovas hegyre hágnak. Lány álmodoz könyöklőben, árnyék borul derekára, zöld a haja, zöld a húsa, hűlt ezüst a szeme-párja. Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Cigányhold süt cigánylányra. Már minden a leányt nézi, ő nem érzi, nem is látja. * Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Dércsillagok vonulása, uszonya a homály-halnak virradatot hoz világra. Im, a szelet, mint a smirgli, érdes füge-lomb sikálja, a hegy agavé-bozontja nagy vadmacska borzas háta. Ó, ki jönne? Honnan jönne? Könyöklőben a lány árva. Zöld a haja, zöld a húsa, ecet-özön lett az álma. Cimbora, én elcserélném hátasomat a házával, tükrével a kantárt, nyerget, késemet a pokrócával, mert én vérben lovagoltam a cabrai hegyen által. Kis cimbora, ha tehetném, egyezséget kötnék bátran, de én nem én vagyok immár, és a házam se a házam. Cimbora, a magam ágyán illőn várnék a halálra, vaságyra, ha ledűlhetnék, jó hollandi gyolcs havába! Mellem torkig fölhasítva, ekkora a sebem, látja. Lát a szemem barna rózsát fehér ingen háromszázat. Övkendőd is vértől büdös, dagadozik vérben ázva. De én nem én vagyok immár, és a házam se a házam. Akkor menjünk föl a hegyre, hegy-párkányok határába. Hadd menjek föl a magasba, föl a magas kő-hazába, hold-párkányok alá menjünk, vízömlésbe, zuhogásba! * Két cimbora megy a hegyre, föl a magas kő-hazába, elcsöppentett könnyük, vérük azt az utat kicifrázza. Imbolyognak bádog-lámpák, borítják a tetőt lázba. Fölsebzi a hajnal bőrét üvegdobok roppanása. * Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak. Két cimbora megy a hegyre, hosszú ott a szél fuvása - epe, ménta, bazsalikom ízét szárítja a szájba. Cimbora! A lányod hol van? Hol a kesergő, az árva? Várt az téged számtalanszor, szűntelenül jöttöd várta. Zöld könyöklőn arca harmat, fekete volt haja sátra! * Ciszternában a cigánylány. Síma vízen ring az árva. Zöld a haja, zöld a húsa, hűlt ezüst a szeme-párja. Fönn lebeg, mert a hold vette fényes-jeges agyarára. Édes lett az éj is végül, mint egy kedves tér magánya. Künn a kapun részeg zsaruk zörömböltek, de hiába. Zöld, szeretlek, zöld, imádlak. Zöld szél. Zöldbe borult ágak. Bárka ring a tenger fodrán, ló és lovas hegyre hágnak. (Nagy László fordítása)

14742. Menrot (2012-06-05 14:07.17)

Ének a kis halálról Holdak halotti rétje, vért rejt a földek árka. Öreg vér pusztasága. Fűből halálos égbolt. Mult és jövő sugára. Por éje, csillogása. Halállal találkoztam. Föld rétje holtra válva. Egy ember kis halála. Eb néz a háztetőről. A sok fonnyadt virágba csak bal kezem túrt, óriási bércét szertezilálva. Hamuból székesegyház. Por éje, csillogása. Egy ember kis halála. Halál és én: egy ember. Egy ember egymagában. Az ember kis halála. A hold halotti rétje. Ajtó mögött zihálva vonít a hó világa. Egy ember, és...? Tudod már. Egy ember - s ő a társa. Rét, vágy, por csillogása. Eörsi István fordítása

14741. Menrot (2012-06-05 14:06.23)

Federico García Lorca -1898. június 5.(ezen a napon született) A fekete bú románca (Romance de la pena negra) Míg a kakas csákány-csőrrel az égből a hajnalt bontja, alászáll a sötét hegyről búsan Soledad Montoya. Meleg sárgaréz a teste, csupa homály-szag és ló-szag. Mellei,a füstös üllők nyögnek, nehéz dalt borongnak. Soledad, kire vadászol, ilyen korán kóborolva? Akárkire vadásznék is, nem kötném a te orrodra. Vadászok én önmagamra, örömömre, jobb soromra! Soledad, a ló ha elfut gyötri magát halálosra, eléri a tengert végül, temérdek víz besodorja! Kár a tengert emlegetni, a fekete bánat bokra olajfák között is felnő, lombja serken sátorosra. Soledad, a bánat benned, siralmasan bánatos vagy, citromlevet sírsz, a könnyed várakozó szádat mossa! Nagy bánat bánt, bolond lettem, sörényemet földre ontva konyhától a kamoráig forgok, mászok tébolyogva. Ó, fekete kővé válok, testem, ruhám beleborzad. Jaj, a fehér gyolcsingeknek! Jaj, ennek a pipacs-combnak! Soledad, pacsirta-vízzel mosd a tested, az megóvja. Hagyj a szívednek már békét, békét, Soledad Montoya. * Mélye lent a folyó mormol. Felleg és levél a fodra. Indás tökvirág a hajnalt arany koszorúba fogja. Cigánybánat, ó, te tiszta, ó, az árvák eljajongnak. Ó, rejtőző medrű bánat, bánata a hajnaloknak!

14740. Kimikem (2012-06-04 22:48.30)   - (válasz Törölt felhasználó 14739. hozzászólására)

Imádom! :)

14739. Törölt felhasználó (2012-06-04 22:33.07)   - (válasz Kimikem 14738. hozzászólására)

Az volt!:) És irigyellek a Te élményedért, ezek olyan igazi jó pillanatok, kár, hogy sokan annyira félreértelmeznek és könnyen elítélnek dolgokat. :) Amikor először hallottam ezt, én megkönnyeztem: http://www.youtube.com/watch?v=6zp9eGdgmu4

14738. Kimikem (2012-06-04 22:23.54)   - (válasz Törölt felhasználó 14736. hozzászólására)

Jó lehetett!:) Katartikus élményem : Simó József + Ismerős Arcok Wass Albert est. Állva tapsoltunk és folytak a könnyeink! Soha nem feledem.:))

14737. Kimikem (2012-06-04 22:08.21)

... ÉS JÖJJEN AZ A VERS AMI NÉLKÜL NEM LENNE TELJES A MEGEMLÉKEZÉSÜNK: DSIDA JENŐ - PSALMUS HUNGARICUS (Magyar Zsoltár) Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam. Csábított minden idegen bozót, minden szerelmet bujtató liget. Ó, mily hályog borult szememre, hogy meg nem láttalak, te elhagyott, te bús, kopár sziget, magyar sziget a népnek Óceánján! Mily ólom ömlött állandó fülembe, hogy nem hatolt belé a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű mormogása. Jaj, mindenből csak vád fakad: miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést, erős, nagy védgátakat? Elhagytam koldus, tékozló apámat s aranyat ástam, én gonosz fiú! Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Koldusapám visszafogatsz-e, bedőlt viskódban helyet adsz-e ha most lábadhoz borulok s eléd öntöm minden dalom. s férges rongyaid csókkal illetem s üszkös sebeid tisztára nyalom? Nagy, éjsötét átkot mondok magamra, verset, mely nem zenél, csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó átkot, hogy zúgjon, mint a szél, bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó zsoltáros jajgatása Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! II. Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű, a minden embert megsimogató tág mozdulat, az élet s halál titkát kutató, bölcsen nemes, szép, görög hangulat. A hűssel bíztató, közös és tiszta tó, a szabadság, mely minden tengerekben sikongva úszik, ujjong és multat! Kezem gyümölcsöt minden fáról szedett. Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben. és minden fajták lelke fürdetett. S most mégis, mégis áruló vagyok, a minden-eszme sajgó árulója, most mégis bősz barlanglakó vagyok, vonító vad, ki vackát félti, ója, vadállat, tíz köröm és csattogó agyar s ki eddig mondtam: ember!- most azt mondom: magyar! És háromszor kiáltom és holtomig kiáltom: magyar, magyar, magyar! A nagy gyümölcsös fájáról szakadt almából minden nép fia ehet, de nékem nem szabad, de nékem nem lehet. Dalolhat bármi édes szavakat és búghat lágyan, mit a lehelet s bízvást nyugodhatik, hol várja pad, s ha kedve támad, bárhová mehet, de nékem nem szabad, de nékem nem lehet. Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél, szívszakadásig így kell énekelnem Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjom ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! folyt. köv:

14736. Törölt felhasználó (2012-06-04 22:06.23)   - (válasz Kimikem 14734. hozzászólására)

Láttam.:) A linket is és őket is, ma élőben, Újpesten. Élmény volt, ha rövid ideig is.:):)

14735. Kimikem (2012-06-04 22:06.13)

Folyt.: III Firenze képei, holland virágok, zöld tengerek halk, álmos loccsanása, ájultató gyönyörűségek, Párizs tüze, Velence csillogása, még lelkemet is lehúnyom, bezárom, hogy ne lássa. Ha atomokra bomlik is, miattuk minden sejtem, ha arcom kékre torzul is, mind, mind, mind elfelejtem! Hajam csapzottra borzolom, mint gubancos csepűt és szürke kócot és gőggel viselem fajtám egyenruháját: a foltozott darócot. Mert annak fia vagyok én, ki a küszöbre téve, a külső sötétségre vettetett, kit vernek ezer éve, kit nem fogad magába soha a béke réve! Bolyongásom pusztáin, a végtelen nagy éjen csak az ő szíve fénylik, ő a rögeszmém, végső szenvedélyem, ráfonódom, rajta kuszom fölfelé, mint szőlőkarón a kacs. Mogorva lettem, kemény, sötét és szótlan és makacs. Vér csurgott rám és nem tudom lemosni. Jajt hallottam és nem tudom feledni. A holtakat nem tudom eltemetni. Egy eszelős dal lett az utitársam, rekedt dal, nem zenél, csak hörög, mint a szél, zúg, mint vihartól ráncigált fák Babylon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! IV. Mit nékem most a Dante terzinái s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant, mikor tetszhalott véreimre hull már a föld és dübörög a hant, mikor a bús kor harsonája falakat dönt és lelket ingat, mikor felejtett, ősi szóra kell megtanítani fiainkat, mikor rémít a falvak csendje s elönt a semmi árja minket és szülni kell és nemzeni s magunk képére kalapálni vánnyadt gyermekeimet! Mit bánom én a történelmet s hogy egykoron mi volt! Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő, mikor anyád sikolt?! Európa, én nagy mesterem, lámcsak mivé lett fogadott fiad! Mily korcsbeszédű, hitvány, elvetemült és tagadó tanítvány. Addig paskolta áztatott kötél, míg megszökött és elriadt. Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom! Vallom hogy minden fegyver jogtalan, a szelíd Isten könnyezett és úgy tanította ezt, ám annak a kezében, kit fegyver szorongat, a fegyver mrgdicsőül és ragyogni kezd. Ezért nem is hányódom már magamban, vallom, hogy igazam nincs és mégis igazam van és mától fogva énnekem: örökre ez az énekem Epévé változik a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! V Idegen-vérü és beszédű kenyeres jópajtásaim, kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét, kiket szerettem, s kik szerettétek lágy szivem nyitott és éneklő sebét, nekem is fáj, higyjétek el, hogy zord a szóm és homlokom setét. Nekem is fáj, hogy búcsuzom, mert immár más utakra kell mennem, de igy zeng most a trónjavesztett magyar Isten parancsa bennem s én nem tagadhatom meg Őt, mikor beteg és a reszkető és nincs többé hatalma, mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma. Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom. Sok tévelygés és sok kanyar után jutottam el ide: ha bűnös is, magyar s ha tolvaj is, magyar s ha gyilkos is, magyar, itt nincsen alku, nincsen semmi de”. Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját s viragos lelkét fitogtatva henceg,- mi elesettek, páriák vagyunk, testvérek a nyomorban és a bűnben, sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek. Zugjon fel hát a magyar zsoltár, dúljon a boldog, égi álmokon seperjen át a fekete, tarajos és hideg hullámokon vérkönnyet csepegö fákják fényeinél, Babilon vizeinél: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vas szeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! VI Száraz nyelvem kisebbzett, égő fejem zavart. Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart. Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, üljetek mellém! Magyarok ott a Tisza partján, magyarok a Duna partján, magyarok ott a tót hegyek közt s a bácskai szőlőhegyek közt, üljetek mellém. Magyarok Afrikában, Ázsiában, Párizsban, vagy Amerikában, üljetek mellém! Ti eztán születők s ti porlócsontú ti ősök, ti réghalott regősők, ti vértanuk, ti hösök üljetek mellém! Ülj ide, gyülj ide, népem s hallgasd amint énekelek, amint a hárfa húrjait, feszült idegem húrjait jajgatva tépem, ó, népem,árva népem!- -dalolj velem, mint akit füstös lángokra szítottak vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok, dalolj velem hörögve és zúgva és dörögve, tízmillió, százmillió torok! Énekelj hogy világgá hömpöjögjön zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele s Európa fogja be fülét s nyögjön a borzalomtól és őrüljön bele!-: Mérges kígyó legyen eledelünk, ha téged elfedünk, ó, Jeruzsálem! Nyelvünkön izzó vasszeget verjenek át, mikor nem téged emleget, ó, Jeruzsálem! Rohadjon el lábuk-kezük mikoron hozzád hűtlenek leszünk, ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem! Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Nyelvemen izzó vas szeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Hunyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!

14734. Kimikem (2012-06-04 21:58.16)   - (válasz Törölt felhasználó 14731. hozzászólására)

A rock zenében is(ellenőrizd le, mert akkor ott is meghallgathatod, megyek én is!)linkeltem. :)) Nekem első számú kedvencem!:))

14733. Törölt felhasználó (2012-06-04 21:56.10)

Kimikemnek is köszönet a gyönyörű versekért!:)

14732. Lector (2012-06-04 21:54.50)   - (válasz Kimikem 14730. hozzászólására)

:) Az,hogy ez mennyire igaz..arra kevés bármi szó...

14731. Törölt felhasználó (2012-06-04 21:54.36)   - (válasz Kimikem 14727. hozzászólására)

És tudta, és tudta és tudta!:D:D (Nekem szívem csücskei, bárki vessen követ rám, ez itt az én ... magánvéleményem.:D)

14730. Kimikem (2012-06-04 21:48.45)

Sajó Sándor - Magyarnak lenni Magyarnak lenni, tudod mit jelent, Magasba vágyva tengni egyre lent, Mosolyogva, mint a méla őszi táj, Nem panaszolni senkinek, mi fáj. Borongni mindig, mint a nagy hegyek, Mert egyre gyászlik bennünk valami Sok százados bú, amelyet nem lehet Sem eltitkolni, sem bevallani. Magányban élni, ahol kusza árnyak Bús tündérekként föl-föl sírdogálnak. S szálaiból a fájó képzeletnek Feketefényfátylat szövögetnek... És bút és gyászt és sejtést egybeszőve Ráterítik a titkos jövendőre... Rabmódra húzni idegen igát, Álmodozva róla: büszke messzi cél, S meg-megpihenve a múlt emlékinél, Kergetni téged: csalfa délibáb!.. Csalódni mindig, soha célt nem érve. S ha szívünkben már apadoz a hit: Rátakargatni sorsunk száz sebére Önámításunk koldusrongyait.... - Én népem! múltba vagy jövőbe nézz: Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!... Magyarnak lenni: tudod mit jelent? Küzdelmet, fájót, végesvégtelent. Születni nagynak, bajban büszke hősnek. De dönt? harcra nem elég erősnek: Úgy teremtõdni erre a világra, Hogy mindig vessünk, de mindig hiába, Hogy amikor már érik a vetés, Akkor zúgjon rá irtó jégverés... Fölajzott vággyal, szomjan keseregve A szabadító Mózest várni egyre: Hogy porrá zúzza azt a színfalat, Mely végzetünknek kövült átkául Ránk néz merően, irgalmatlanul, S utunkat állja zordan, hallgatag... Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk, Mely sírni késztő tréfát űz velünk, S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni: Egymást vádolni, egymást marcangolni! - Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad, Szilajnak lenni, mint a bércpatak, Vagy bánatunknak hangos lagziján Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! - Háborgó vérrel kesergőn vigadni, Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni, Hogy annyi szent hév, annyi őserő, Megsebzett sasként sírva nyögdelő, Miért nem repülhet fönn a tiszta légben, Munkásszabadság édes gyönyörében. - Hogy miért teremtett bennünket a végzet Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!.... Tombolva inni hegyeink borát, Keserveinknek izzó mámorát, S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal, Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, - S amikor már szívünk majdnem megszakad: Nagy keservünkben, Bús szégyenünkben Falhoz vágni az üres poharat... -Én népem! múltba vagy jövőbe nézz: Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!... De túl minden bún, minden szenvedésen Önérzetünket nem feledve mégsem. Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Magyarnak lenni nagy szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt: Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy meg van írva: Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva örök honszerelmét, Féltőn borulni minden magyar rögre, S hozzátapadni örökkön - örökre!...

14729. Kimikem (2012-06-04 21:46.50)

Sajó Sándor - Magyar ének 1919 - ben Mint egykor Erdély meghajszolt határán A fölriasztott utolsó bölény, Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván, Búd vadonának reszkető ölén; És én, mint véred lüktető zenéje, Ahogy most lázas ajkadon liheg, A hang vagyok, mely belesír az éjbe És sorsod gyászát így zendíti meg: Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat, S a szívem, ó jaj, színig fájdalom... Mivé tettétek az én szép hazámat? Hová süllyedtél pusztuló fajom? Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja, Rút becstelenség magad és neved, - Én mit tegyek már?... Romjaidra hullva Lehajtom én is árva fejemet. Laokoon kínja, Trója pusztulása Mesének oly bús, sorsnak oly magyar; A sírgödör hát végképp meg van ásva? A Föld mely ápolt, most már eltakar? Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem, De kínja vád, s a csillagokra száll, Ha végzetem lett magyarrá születnem Magyarnak lennem mért oly csúf halál? Nemzet, mely máglyát maga gyújt magának És sírt, vesztére, önszántából ás, Hol száműzötté lett a honfibánat És zsarnok gőggé a honárulás, Hol a szabadság őrjöngésbe rothad, Megváltót, s latrot egykép megfeszít, Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, - Ah, rajtunk már az Isten sem segít! Pattogva, zúgva ég a magyar erdő, Az éjszakába rémes hang üvölt, Lehullt az égről a magyar jövendő, Milljó göröngyre omlik szét a föld; De bánatomnak dacra lázadása - Mint őrület, mely bennem kavarog - Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra, Még nem haltam meg, - élni akarok! A mindenségbe annyi jaj kiáltson, Ahány magyar rög innen elszakadt; A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom, Kiásom a földből a holtakat: Meredjen égnek - körül a határon Tiltó karjuknak végtelen sora S az ég boltján fenn lángbetűkkel álljon Egy égő, elszánt, zordon szó: soha! Soha, soha egy kis göröngyöt innen Se vér, se alku, se pokol, se ég - Akárhogy dúl most szent vetéseinkben Idegen fajta, hitvány söpredék: E száz maszlagtól részegült világon Bennem hitvallón egy érzés sajog: Magyar vagyok, a fajomat imádom És nem leszek más, inkább meghalok! Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul... Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni, Jobb is, ha szárnyam már most porba hull: De ezt a lelket itt hagyom örökbe, S ez ott víjjog majd Kárpát havasán, És belesírom minden ősi rögbe: El innen rablók, - ez az én hazám! És leszek szégyen és leszek gyalázat És ott égek majd minden homlokon, S mint bujdosó gyász az én szép hazámat A jó Istentől visszazokogom; És megfúvom majd hitem harsonáit, Hogy tesz majd Isten gyönyörű csodát itt: És bölcsővé lesz minden ravatal, - Havas Kárpátoktól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.

14728. Kimikem (2012-06-04 21:44.24)

Sajó Sándor Trianon Trianon! Kik itt most búsan, csüggedezve járnak, E félig élők, félig síri árnyak, Ez embertölgyek, kínban sorvadók, Kik rothadozva siratják a multat, E gyermekbimbók, sírba hervadók, Kik mosolyogni még meg sem tanultak, Kik nem tudnak már, csak sóhajtani: Mind, mind Trianon áldozatai. Trianon! A Végzet szól és lelkendezve mondja: Megyünk mi még ama Trianonba! Ki ott dőzsöl most vad gőgben buján, Ott messze, túl a germán óriáson: Hajh, számadásra vonja még Turán És felmutatja, mi van itt rováson! Nyugatra zúdul Napkelet fia: Ott él az átok, - meg kell halnia! Trianon! E szó vijjog, mint gyásztenger sirálya, Körmét mint karvaly agyba, szívbe vájja, Ma: szenvedésben vergődő fohász, Sorvasztó szégyen, sápasztó gyalázat, De holnap, - holnap dacra lángolás, Melytől keservünk rettenetre lázad, És bosszú, melyben nem lesz irgalom, - Én népem készülj! ... Jelszó: Trianon. 1921

14727. Kimikem (2012-06-04 21:28.50)   - (válasz Törölt felhasználó 14725. hozzászólására)

:)) http://www.youtube.com/watch?v=alhauVGdsow

14726. Kimikem (2012-06-04 21:27.54)   - (válasz Limpi Sisak 14718. hozzászólására)

Limpike! :) Köszönöm!:)

14725. Törölt felhasználó (2012-06-04 21:10.50)

Köszönet Limpinek a megemlékezésért. (Igaz, 2010. óta emléknap, de még mindig nem ragadt meg a köztudatban), pedig: Annyi mindent kéne még elmondanom S ha nem teszem Talán már nem is lesz rá alkalom Hogy elmeséljem milyen jó, Hogy itt vagyunk S mint a régi jó barátok Egyet mondunk,s egyet gondolunk... Mint a villám tépte magányos fenyők, Mint a vizét vesztett patak, Mint az odébb rúgott kő, Mint a fáradt vándor,ki némán enni kér Otthont,házat,hazát,nyugalmat már többé nem remél... S bár a lényeget még nem értheted, Amíg nem éltél nehéz éveket Történjen bármi,amíg élünk,s meghalunk Egy vérből valók vagyunk... Mint a leszakított,haldokló virág, Mint az ötmillió magyar, Akit nem hall a nagy világ Mint porba hullott mag, Mi többé nem ered Ha nem vigyázol ránk Olyanok leszünk mi is nélküled... Bár a lényeget még nem értheted, Amíg nem éltél nehéz éveket Történjen bármi,amíg élünk,s meghalunk Egy vérből valók vagyunk...

14724. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2012-06-04 20:23.56)   - (válasz Limpi Sisak 14723. hozzászólására)

Nagyon szépen köszönöm az aktualitást is.

14723. Limpi Sisak (2012-06-04 10:06.17)

Latinovits Zoltán emlékére. József Attila - Íme hát megleltem hazámat http://www.youtube.com/watch?v=fghQ9qYgFr4 Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfillléres, a vashatos. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél. 1937. november

14722. Limpi Sisak (2012-06-04 09:54.08)

Wass Albert: Üzenet haza Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó, és törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad... Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést, ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad... Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa, s a vérző csonkból virradó tavaszra, új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már, s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt. A víz szalad, a kő marad, a kő marad... Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők, és kiássák a fundamentumot, s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot. Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentum Istentől való, és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad... És üzenem a volt barátimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek, és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad... És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: Vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magas ég alatt Mozdulnak már lassan a csillagok s a víz szalad, a kő marad, a kő marad... Maradnak az igazak és a jók, a tiszták és a békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! Likasztják már az égben fönn a rostát, s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint, és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat, mert elfut a víz és a kő marad, a kő marad...!

14721. Limpi Sisak (2012-06-04 09:52.53)

Babits Mihály: Csonka-Magyarország Bár lenne a hangom tiszta és éles, mint intő csengőké! A tiétek zavaros, mint mocsarak habja! ti leborultatok az Ércbálvány előtt! döntsön az erőszak! s döntött az Erőszak... mi jogotok beszélni többé? Nekem van rá jogom! ti elhánytátok a Kiáltást: mint bolond a fegyverét! nem kiálthattok már: én elkiálthatom: Óh Igazság, te egyetlen kiáltás! egyetlen fegyver! Jerikó trombitája! szólj! falak, omoljatok hangjaitól! gerincek, borzadjatok! Európában! és Amerikában! mert borzasztó az Igazság a gerincekben! mit érnek a ma-épített falak körülöttem? ott borzad az Igazság a kövekben! ott ég a hegyekben! árad a vizekben! Óh tiszta, éles trombita, zengj! ne hallgass sohase! egy napig se! egy óráig se! egy pillanatig se! mint ahogy nem hallgat a fájás az idegben, míg megvan a betegség... nem hallgat a vonzás a kőben, hogy természetes irányában essék... nem hallgat a madár, míg fészkébe nem tér... nem hallgat a folyó, míg tengerbe nem ér... nem hallgat a szél, míg él... Nekem van rá jogom! Én elkiálthatom: "Igazság!" Ti eldobtátok ezt a szót, mint bolond a fegyverét, szegény testvéreim! s csak gyenge izmotok maradt, csak puszta kezetek, meztelen mely bilincsekbe verve, ha üt, csak önmagát ütheti esztelen sem lázadni nem tud, sem meghajolni az Ércbálvány előtt igazán - de hát az Ércbálvány hazája lettél-e, hazám? Van-e reményed abban? a sötét utakban? Nem! - Csak a napban! mely éget a kövön és ragyog a patakban. Ti azt mondtátok: Döntsön az erőszak! s hangotok zavart most, mint mocsarak habja. De én azt mondom: dönt majd az erős Nap! Kitárom tiszta szavamat a Napra. Ti eldobtátok a trombitát de a trombita zeng tovább, zeng, nem a ti kezetekben, hanem a vízben, a hegyekben, Erdélyben, Felvidéken, az égen, s bennem! Én sohse mondtam: "Dönt majd az erőszak!" - most mondhatom: "Nem! Nem!"

elejére ... 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 ... végére