Fórum - Versek! (38. oldal)

elejére ... 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 ... végére

17120. Lector (2013-11-01 23:15.00)

Vannak doldok amiket elmúlasztottunk életünkben.. ez pedig hasonlít a lelkiismeret belülről tépő fájdalmára. Anyám "Mardosó álmok szilaj tengere tombol a nyugodt felszín alatt, a lebontott ég fehér felhői hullanak,némán,s csillagtalan. Vajúdó vágyak,holtak, szemfedélre omlottak. Kisimult ráncok felett nő egy büszke kopjafa. Napom tüze alszik, Holdam szele nyugszik, kihunyt csillagok ágán bölcsőm ringatózik. Anyám az éj, magához vesz, szelíd szülőm karjára tesz. Csend dalol szív zenél."

17119. Egyszerűsrác80 (2013-11-01 22:56.07)   - (válasz Lector 17118. hozzászólására)

Na,EZ a nem semmi!

17118. Lector (2013-11-01 22:53.47)

Kereső utak békéje "ösvények vándorútja lábak érnek a porba szívek dobbanó vágya lelkek jajduló álma kezek imára zárva szavak csönddé válva erdők kobold világa mezők tündér tája ajkak zsoltárt zengnek őzek leheverednek a világ teremtett at ember megszentelt színezüst fénykehely óarany fellegek homlokon égi jel Istent nem felejt az ég kékjében szivárvány színében tavak mélyében fáknak keblében szemek tükrében áldás méhében Uram tenyerében kereső utak békéje"

17117. Cselló111 (2013-11-01 21:34.41)

Akik lakoznak csendben valahol, Szomorú fűz akikre ráhajol, Akiknek sírján halvány mécs lobog, A gyötrődést azok már rég feledték: Mi sírva élünk, ők meg boldogok... (Ady)

17116. Egyszerűsrác80 (2013-11-01 20:07.30)

'A halál egy újabb állomás Egy másik út vár,vagy csak látomás? Ha el tudsz számolni,az áldomás Lépd át a kaput,és láss olyat,mint senki más"

17115. Törölt felhasználó (2013-11-01 19:55.39)   - (válasz Mütyürke 17114. hozzászólására)

Szia, szép verseket hoztál megint.:) És alkalomhoz illően legyen egy az egri remetétől is: Gárdonyi Géza: Ne félj! Mintha látnám a fehérruhás szentet, amint Jairus házához közelget, s hírül hozzák, hogy meghalt a leányka! Jézus ránéz az elsápadt apára: „Ne félj, csak higgy!“ Ha ránk is így szakad a fájdalom, szerettünket látva a gyászpadon, s kiáltjuk: Nincs már aki segítsen! Törjön át Jézus szava a bús csenden: „Ne félj, csak higgy!“

17114. Mütyürke (2013-11-01 19:49.41)   - (válasz Törölt felhasználó 17112. hozzászólására)

Tőle még egyet ,alkalmából: Kosztolányi Dezső Halottak Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopatra a csókokat feledte, és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhitat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.

17113. Törölt felhasználó (2013-11-01 19:46.17)

Ady Endre : Halottak napján Halottja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk. Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! -- Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk! Annyi nyomor, annyi szenny, vétek Undorít meg e sárgolyón... Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a gyilkos ón!... Óh, hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk -- -- Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk!... 1899. november 1.

17112. Törölt felhasználó (2013-11-01 19:45.34)

Kosztolányi Dezső : Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, . s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" , vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..." majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..." Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

17111. Mütyürke (2013-11-01 19:37.18)   - (válasz Alphatök 17110. hozzászólására)

Többféle változat van ,de a mondanivaló a lényeg:) Ne állj meg sírva nyughelyem előtt, ne hidd hogy alszom, hisz ott sem vagyok. A halkan fúvó szellőben találsz meg, és a hóban, mely gyémántként ragyog. Vagyok a napfény érett búzatáblán, őszi eső, mely gyöngéden alászáll. Ha kora reggel egyszer arra ébredsz, hogy madárraj száll arra szárny suhogva, ha szíved csendes éjben engem érez, én sugárzom rád, csillagként ragyogva. Ne állj hát sírva nyughelyem előtt! Emlékezz rám, és a halál nem vesz rajtam erőt! Ne állj zokogva síromnál, nem vagyok ott nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, ami fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon, én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd őszi eső, amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban veled. A csendesen köröző madár szavában, De én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában. Ne állj hát zokogva síromnál; Nem vagyok ott, Nem haltam meg.

17110. Alphatök (2013-11-01 19:24.51)

Ismeretlen indián szerző verse: ”Ne zokogj a síromnál, Hisz nem vagyok ott. Én nem alszom ott. Ezer szélként szaladok, Hógyémántként ragyogok, Szőlőfürtön fény vagyok. Lettem szelíd őszi zápor, Pirkadat, mely lágyan táncol, Gyors madár az égen távol. Ne zokogj a síromnál, Hisz nem vagyok ott. Nem vagyok halott.” (Bocs de ez így van és ez sem biztos, hogy az eredeti)

17109. Frodo Skywalker (2013-11-01 19:16.08)   - (válasz Mütyürke 17108. hozzászólására)

Ez gyönyörű!

17108. Mütyürke (2013-11-01 16:54.48)

Én vagyok a szelíd őszi eső Ne állj zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem alszom. De ott vagyok az ezer szélben, mi fú. Én vagyok a gyémánt csillogás a havon. Én vagyok a napfény az érett gabonán. Én vagyok a szelíd őszi eső. Amikor felébreszt a reggeli zsivaj, Ott vagyok minden hangban veled, A csendesen köröző madár szavában, de én vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában. Ne állj hát zokogva síromnál; Nem vagyok ott. Nem haltam meg.

17107. Limpi Sisak (2013-10-18 21:22.14)   - (válasz Kimikem 17106. hozzászólására)

Köszönöm, jólesik. :)

17106. Kimikem (2013-10-18 20:59.35)

Limpikém! Nagyon díjazom az ízlésedet! :)))

17105. Limpi Sisak (2013-10-18 20:48.33)

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak Szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem Más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja Minden egyéb; Én többet kérek: azt, hogy a Sorsomnak alkatrésze légy. Félek mindenkitől, beteg S fáradt vagyok; Kívánlak így is, meglehet, De a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást Elcsittithass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat És áldozat Örömét és hogy a világnak Kedvemért ellentéte vagy. Mert míg kell csak egy árva perc, Külön; neked, Míg magadra gondolni mersz, Míg sajnálod az életed, Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan Halott és akarattalan: Addig nem vagy a többieknél Se jobb, se több, Addig idegen is lehetnél, Addig énhozzám nincs közöd. Kit törvény véd, felebarátnak Még jó lehet; Törvényen kívűl, mint az állat, Olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom; Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan Börtönt ne lásd; És én majd elvégzem magamban, Hogy zsarnokságom megbocsásd.

17104. Limpi Sisak (2013-10-18 20:45.11)

Radnóti Miklós: LEVÉL A HITVESHEZ A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, - remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék; csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, - s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát, s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám. Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus-szeptember

17103. Kimikem (2013-10-18 19:53.50)   - (válasz Limpi Sisak 17102. hozzászólására)

:)))))

17102. Limpi Sisak (2013-10-18 19:28.33)

Tóth Árpád: Hajnali szerenád http://www.youtube.com/watch?v=A2BaUi8Fbpg Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka, De túl, az enyhe, tiszta messzeségben Új rajzlapját kifeszíti az égen A hajnal, a nagy impresszionista. Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol És álmodozva pingál enyhekéket S ragyogva tűzi az isteni képet Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból. A sötétség, az éji, rút csuha Lebomlik a fák törzsén nesztelen S borzong a jó hüvösben meztelen Az erdő, az örök, buja csuda: Most, mielőtt pompás testét kitárja Mindenkinek, nyujtózik hallgatag S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába. De itt, a szűk utcák közé bezárva A szürke hajnal szennyes és sivár, Nagy, sárga szirmát elhullatta már A lenge gázláng, az éj bús virága. Itt-ott mered csak s furcsán, betegen Lobog a kétes és nehéz homályba Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya, Mely vakon leng a siket tereken. Annuska, alszol? bús utcák során A bús hajnalban járok egyedűl, S hogy vígasztaljon, halkan hegedűl Fantáziám, a magános cigány: Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával Hangfogózza dalát, míg ballagok, Jó volna most megállni ablakod Alatt egy édes, fájó szerenáddal. A szívem adnám oda hegedűnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szivedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpűlget, Hogy szűz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem.

17101. Pindurlányka (2013-10-18 12:23.20)   - (válasz Pindurlányka 17100. hozzászólására)

Apropó Picsorkák. A szépen összegyűjtött verseidet amit átküldtem néked, minap vettem észre hogy eltűnt a mappáim közül. =(( Vissza tudnád küldeni? ~.~

17100. Pindurlányka (2013-10-18 12:19.15)   - (válasz Emylio 17098. hozzászólására)

Ha példaképem nem is, de a kedvenc költőm vagy *ezt most komolyan mondja* - és nem csak a ♥Picsorkák♥ miatt - kell ennél több? =))

17099. Törölt felhasználó (2013-10-18 09:32.19)   - (válasz Emylio 17098. hozzászólására)

Éljen a rejinkarnácijó...:):):) A vers nagyon szíííp, mi lett a picsorkákkal? Ők már nem szerepelnek egy eljövendő életben?:)

17098. Emylio (2013-10-18 06:19.17)

Reload Ha mégegyszer megszületek, az lesz a szép, élni újra! Tiszta lélek száll majd belém, jó helyre jön, bizton tudja. Erős leszek, izmos, deltás, példakép is, meglehet, szeretek majd minden embert, azt is, aki nem szeret. Oly szélesre tárom szívem, belevész a nagyvilág, kristályharmat gondolatok, szövik létem fonalát. S, ha mérhetetlen jóságában, az Úr így szólna: - Itt a vég. Barátsággal válaszolnám: - Cimbikém, én maradnék! Tapsolna az univerzum, ezer évig élnék még, de nem biztos, hogy minden így lesz, meglehet, hogy hülyeség.

17097. Lennon16 (2013-10-09 20:10.37)

Egy régi versem, egy lánynak írtam, akit nagyon szerettem, s már nem lehet közöttünk. Már 4. éve, hogy elment, pont ezen a napon :( Anna Már felöltötte tarkabarka ruháját Az őszi erdő, a napsütötte rét, A diófa ledobja szép koronáját, S levelei szállnak szanaszét. Anna, Anna, nézd milyen szép, Ahogy simogatja az őszi szél Az avart, s színes levelecskék Repkedve várják már az estét. Litánia-illat, édes őszi szellő, Tengerkék égen kósza felhő, S arcunkon égő napsugarak, Kövek között csobogó patak. Méla szivárvány esőcseppek, Nem is láttam soha szebbet, Ülve az erdő avartrónusán Aranyban fürdő őszi délután. Anna, Anna, nézd milyen szép Az ősz, hallgasd a fák neszét, A kökényről harmat cseppen, S látom az őszt a szemedben.

17096. Lennon16 (2013-10-08 23:26.49)

Vonatra várva Ködös reggelen a peronon állva Nézem a síneket, vonatra várva, Kósza esőfelhők úsznak az égen, Öreg galamb tipeg a peronszélen. A jelző vörösen világít a ködben, Tetejére egy másik galamb röppen. Kihalt az állomás, egyedül vagyok, Hűvös őszi szélben várom a vonatot. Fényszórók tűnnek fel a távolban, S egyesülnek a te pillantásodban, Mert eljössz, hogy csókoljam orcád, De ha mégse, a vonat robog tovább... Ködös reggeleken a peronon állva, Nézem a síneket, vonatra várva, A ködbe már hajnali napfény szökött, S várok rád most is, a sínek között...

17095. Kimikem (2013-09-30 17:31.42)

Allen Ginsberg - A leples bitang (The Shrouded Stranger) Orbán Ottó fordítása Csontjaimon csupasz hús Ha tüzes Apolló sarkantyúz Ha Fagyjankó kirúg rám Zsákvászon a lábkapcám Hamu hús és hó pofa Sínek közt lötyögök ide-oda Hulla a város az út kopár Alszom a töltés oldalán Levesem bádog csajkában Cukrom a mások markában Közel a sithez a Tigris-sor Jól élek a szemetes kannákból Korom az éj és vakul a szem A gyár belében odalenn Mezítláb rovom a puszta követ Gyere és hallgasd nyög az öreg Futok és félek pucér srác Szívem hidege híd alatt ráz Visítok rakpart parazsadon Testem egy gáztartálynak adom Lángol a hajam álmomban Tüzel a karom és karmom van Vas-királyé a törzsem Szárnyam lecsüng törötten Kurválkodók az éjben Vak úton csontos holdfényben Szűzek szajhák férfiak Vétkezhettek leplem alatt Ki tapad rám ha nő a sötét Hashoz a has és térdhez a térd Ki tekint csuklyás szemembe Ki tapad zúzos ölemre? New York, 1949-1951

17094. Kimikem (2013-09-30 17:18.37)

Őszi vázlat A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet, a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom (Pilinszky János)

17093. Kimikem (2013-09-30 17:14.59)

Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. (Pilinszky János)

17092. Kimikem (2013-09-30 17:11.55)

Négysoros Alvó szegek a jéghideg homokban. Plakátmagányban ázó éjjelek. Égve hagytad a folyosón a villanyt. Ma ontják véremet. (Pilinszky János)

17091. Kimikem (2013-09-30 17:01.36)

JÓZSEF ATTILA : ÓDA 1 Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét - homlokod fényét villantja minden levél. Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és - amint elfut a Szinva-patak - ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés. 2 Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget. Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha! 3 Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng s a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. 4 Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít? Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait? S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!... Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen. Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legyen. Gyomrod érzékeny talaját a sok gyökerecske át meg át hímezi, finom fonalát csomóba szőve, bontva bogját - hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják! Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain! Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat, bogár, hinár, a kegyetlenség és a jóság; nap süt, homályló északi fény borong - tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság. 5 Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak. A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd. De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak. De addig mind kiált - Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!... (Milyen magas e hajnali ég! Seregek csillognak érceiben. Bántja szemem a nagy fényesség. El vagyok veszve, azt hiszem. Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.) 6 (Mellékdal) (Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz: Csobog a langyos víz, fürödj meg! Ime a kendő, törülközz meg! Sül a hús, enyhítse étvágyad! Ahol én fekszem, az az ágyad.)

elejére ... 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 ... végére